„Hitelkártya” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
bevezető pontosítása
a →‎Története: pontosítások
8. sor:
A világon az első hitelkártyát az [[Amerikai Egyesült Államok]]ban, a [[Diners Club]]hoz tartozó üzletekben való fizetésre alkalmazták, [[1950]]-ben. Először 14 [[New York]]-i étteremben, majd az év végére már ezer elfogadóhelyen, húszezer ügyfél számára tették lehetővé a vele való fizetést. 1958-ban jelent meg az itthon is ismert [[American Express]]. Ezek még nem a mai értelemben vett hitelkártyák voltak, hanem úgynevezett ''charge card''ok, amelyek esetében a tartozást egy adott határidőig teljes egészében meg kellett fizetni, a tartozást kamatfizetés fejében sem lehetett továbbgörgetni.
 
Ezzel egyidőben az amerikai bankok is folyamatosan próbáltak egy olyan működőképes modellt létrehozni, amely egy általuk kibocsátott charge cardhoz kapcsolt rulírozó hitelt is biztosít az ügyfeleknek (és így kamatbevételt a bankoknak). A probléma forrásaleginkább azt volt, hogy hogyan győzzék meg az embereket a kártya használatára, miközben az adott kártyát elfogadó helyek száma minimális. De az elfogadó helyek számának növelése sem lehetséges addig, amíg alig van olyan vevő, aki ilyen kártyával rendelkezne. Az áttörést a [[Bank of America]] érte el a [[Kalifornia|kaliforniai]] [[Fresno (Kalifornia)|Fresno]] városában. A város lakosságának 45%-a volt akkor a bank ügyfele, így miután hatvanezer ügyfelüknek egyidőben kiküldték az új ''BankAmericard'' fantázianevű hitelkártyát, a kereskedőknél azonnal megjelent a növekvő igény, hogy elfogadó hellyé váljanak. A Bank of America ezt a hitelkártyaterméket több más bank részére is elérhetővé tette szerte az országban, majd végül 1976-ban a BankAmericardot kibocsátó bankok létrehoztak egy közös hitelkártya céget, a Visát.
 
A MasterCardot 1966-ban ''Master Charge'' néven hozta létre néhány kaliforniai bank, így versenyre kelve az BankAmericarddal. Piaci jelentősége akkor nőtt meg, amikor az országosan működő Citibank is belépett az üzletbe. 1979-től kezdték használni a MasterCard márkanevet. A MasaterCardMasterCard már a kezdetektől fogva igyekezett nemzetközi együttműködést kialakítani, és tárgyalásokba kezdett a [[Svédország|svéd]] [[Wallenberg család]] által létrehozott [[Eurocard]]dal, hogy kiterjessze működését Európára is.
 
A hitelkártyákat kezdetben kéretlenül küldték ki postán bárkinek, akit a bankok csak kicsit is hitelképesnek gondoltak. Néhány év alatt már 100 millió bankkártyát gyártottak le, és küldtek ki, így juttatva gyakorlatilag ingyen pénzhez munkanélkülieket, alkoholistákat, és drogosokat is. Ez az üzletszerzési mód kisebb pénzügyi káoszt okozott, így 1970-ben a törvényhozók betiltották a hitelkártyák kéretlen küldését.
 
1973 előtt a rendszer nem volt számítógépesítve, így a hitelkártya-használat sokkal körülményesebb volt, mint napjainkban. Hitelkártyás fizetéskor az engedélyezéshez a kereskedő telefonon felhívta a hitelkártya-társaságot, ahol az ügyintéző felhívta az ügyfél bankját, ahol egy újabb ügyintéző ellenőrizte a hitelkeret egyenlegét. A számítógépesítés jelentősen lerövidítette azt az időt, amely alatt a kereskedő megkapta telefonon az engedélyt. A legtöbb kereskedő a törzsvásárlóitörzsvásárlók esetében – bizonyos összeghatár alatt – telefonos engedélykérés nélkül is elfogadta a hitelkártyás fizetést. Az ezredfordulóra széleskörűen elterjedtek az állandóan online POS eszközök, így az engedélyeztetési eljárás teljes egészében elektronikus lett, és már csak néhány másodpercet vett igénybe.
 
Az Egyesült Államokban, Kanadában és az [[Egyesült Királyság]]ban gyorsan elterjedt a hitelkártya használat, de a világ többi részén ez a terméktípus sokkal később jelent meg, és sok esetben egyáltalán nem terjedt el. Európa nagy részén jellemzően az úgynevezett betéti kártyák terjedtek el, ahol a tranzakciók fedezete nem egy hitelkeret, hanem az ügyfél folyószámlájának pozitív egyenlege.