„Páduai Marsilius” változatai közötti eltérés

==A Defensor Pacis==

 

A középkori politikai gondolkodás legfőbb jellemzője, hogy mindennek az alapja a Biblia. Emiatt egyrészt a világi jellegzetességeket elsősorban analógiák, bibliai példák alapján akarták megérteni, másrészt pedig a hatalomgyakorlás elvileg alá volt rendelve az isteni parancsoknak. Ennek a középkori államtannak a kidolgozója [[Hippói Szent Ágoston|Szent Ágoston]] volt. ''Isten államáról'' szóló művében elfogadta ugyan a világi közösség, az állam (civitas) létezését, mint szükséges rosszat - de annak működését alárendelte az egyháznak. Mint írjaː az államot egy rablóbandától az különbözteti meg, hogy az állam biztosítja az isteni parancsok érvényesítését, segít olyan körülményeket teremteni, melyek előmozdítják az ember üdvözülését. Ágoston kidolgozta a keresztény szempontból jogos, igazságos háború fogalmát is- ennek értelmében csak a védekező háború igazságos, a béke megszegője egyébként isteni büntetéssel néz majd szembe,

 

allegóriája.<ref>http://szentiras.hu/SZIT/Mt26,47-56;Mk14,43-50;Jn18,3-12</ref>"Aztán tovább beszélt hozzájuk: „Amikor elküldtelek benneteket erszény, tarisznya és saru nélkül, szenvedtetek-e hiányt valamiben?” „Semmiben” – felelték. 36„Most azonban – folytatta – akinek van erszénye, vegye elő, ugyanúgy a tarisznyáját is. Akinek pedig nincsen, adja el a ruháját és vegyen rajta kardot. 37Mondom nektek, be kell következnie annak, amit az Írás rólam mond: A gonosztevők közé számították. Sorsom beteljesedik.” 38„Uram – mondták –, nézd, van itt két kard!” Erre csak annyit mondott: „Elég.”<ref>http://szentiras.hu/SZIT/Lk22,35-38</ref> "Dicsőséges császár, két olyan intézmény van, amely elsősorban kormányozza ezt a világot: az egyik a legfőbb papok megszentelt tekintélye, a másik pedig a királyi hatalom. A papok viselte teher annyiban nehezebb, amennyiben az Isten ítélőszéke előtt az embereken uralkodó királyokért is nekik kell számot adniuk. Hiszen jól tudod magad is, te legjámborabb fiunk, hogy ha az emberi nembeliek előtt jársz is méltóságoddal, azok előtt, akik az Isten dolgaiban elöljárók, magad is alázatosan meghajtod a fejedet, s te is tőlük várod saját üdvözülésed útját-módját, s az égi eredetű szentségek felvétele tekintetében, s azok illendőképpen való kiosztásában a vallás rendje szerint el kell ismerned azt, hogy neked kell magadat alájuk rendelned, s nem te állsz az ő élükön; egyszóval: ezekben a dolgokban te függsz az ő ítéletüktől, s nincs is szándékodban az, hogy te rendeld őket a saját akaratod alá."<ref>https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/kozepkori-egyetemes/ch03s16.html#id547969 </ref> A pápa emiatt mindkét kardot megkapta Istentől, de a világi hatalmat átengedte a császárnak - a világi hatalmat jelképező kardot emiatt Krisztus érdekében szabad csak forgatni, míg a lelki dolgok feletti hatalom a pápánál marad.

 

kísérletet tettek a világi hatalomnak az egyházitól való függetlenségének elnyerésére - ennek az invesztitúra-harcnak az utolsó felvonásába illeszkedett Marsilius Defensor Pacisa, valamint harcostársának, [[Dante Alighieri|Danténak]] a ''De Monarchia'' (Az egyeduralomról) szóló műve.

 

" A földön azonban ezt soha nem érhetjük el, az ember számára a teljes béke így csak a halál után jön el. Marsilius most szembeszáll ezzel a nézettel; amikor ő békéről beszél, akkor nem metafizikai békére, hanem csak az emberi társadalmon belüli pragmatikus békére utal, amely szerinte egyszerűen az állam egy állapota. A béke nála a társadalom jó működését jelenti. Marsilius szerint az európai békét elsősorban a pápák plenitudo potestatis (teljhatalmi) elmélete veszélyezteti, és innen ered a pádovai filozófus könyvének címe is: a béke védelmezője a pápák hatalmával szemben védi a társadalom békéjét. Figyelmet érdemel Marsiliusnak a polgárokról vallott felfogása is, amely szerint a civitas (itt: állam) célja az arisztotelészi jó élet, bene vivere. Ugyanakkor a jó életről Marsilius etikai megfontolások nélkül ír. Az állam feladata és célja, hogy az embereket ellássa az élethez szükséges dolgokkal. Mivel az állam feladatai tisztán világiak, így állami szempontból az egyháznak csak annyi szerepe lehet, amennyiben elősegíti az állam helyes működését. Amikor Marsilius az állam fölépítéséről beszél, kizárólag hasznossági szempontok vezetik. Az egyház mellett problematikussá válik a papok állami státusa is: Marsilius szerint csak annyiban érthető szerepük állami szempontból, amennyiben lojális polgárokat nevelnek. Marsilius voltaképpen megfogalmazza a nép szuverenitásának elvét is, amikor azt mondja, hogy az igazságos államforma az alárendeltek egyetértésén (consensus subditorum) alapul. Maga a nép vagy a polgárok összessége a törvényadó, és ezáltal a polgárok közössége lesz a politikai autoritás megalapozója. Összefoglalva a nép feladatait, Marsilius azt mondja, a népnek kell a törvényeket hozni, a kormányformát meghatározni, a kormányzókat megválasztani, a kormányzókat hatalommal felruházni - és szükség esetén mindezt átalakítani és megváltoztatni. Marsiliusnál a világ politikai alakításának egyetlen kritériuma végső soron csupán az emberi ész, s a legfőbb törvény nem más, mint a nép jóléte: salus populi suprema lex."<ref>http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/indexd111.html?option=com_tanelem&id_tanelem=273&tip=0</ref>

 

 

{{források}}