Főmenü megnyitása

Módosítások

a
mini hiba javítása
Az [[általános relativitáselmélet]] gravitációs szingularitás kialakulását, egyben a [[téridő]] végtelen görbületét jósolja a [[fekete lyuk]]nak is nevezett, extrém nagy tömegű, extrém nagy gravitációjú égitestek közvetlen közelében. Egy nem forgó, töltés nélküli fekete lyukban a szingularitás egyetlen pontként értelmezhető, amit „pontszingularitásnak” neveznek. Forgó fekete lyukban ez a tartomány egy gyűrű, melyet „gyűrűszingularitásnak” neveznek. A forgó fekete lyukakat gyakran [[Kerr-féle fekete lyuk]]aknak nevezik.
 
Az [[1990-es évek]] elejéig általánosan elfogadott volt, hogy az általános relativitáselmélet minden szingularitást [[eseményhorizont]] mögé rejt, lehetetlenné téve az úgynevezett [[csupasz szingularitás]]okat. Erre úgy hivatkoztak, mint a „[[kozmikus cenzúra]]” elve. [[1991]]-ben viszont [[Stuart Shapiro|Shapiro]] és [[Saul Teukolsky|Teukolsky]] számítógépes szimulációval megmutatták, hogy egy forgó síkporkorongban létrejöhet csupasz szingularitás. Nem tudjuk biztosan, hogy az eredményeik nem csak a szimulációk kivitelezéséhez szükséges, bizonxosbizonyos egyszerűsítő feltételezések következményei-e, sem azt, hogy pontosan hogyan nézhetnek ki ezek az objektumok, ha valóban léteznek.
 
Az [[1961]]-ben közzétett [[Penrose–Hawking tétel]] szerint az általános relativitáselméletben az anyag mozgásegyenletének minden megoldásában létezik szingularitás.