„Délnyugat-Afrika az első világháborúban” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
(2 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként. #IABot (v2.0beta2))
[[Franz Adolf Eduard Lüderitz]] brémai kereskedő azzal a kéréssel fordult [[Otto von Bismarck]] kancellárhoz 1882. november 12-én, hogy a jövőben megépítendő dél-afrikai telephelyének garantálja a biztonságát. A kancellár elfogadta a kérést és hamarosan Lüderitz egyik munkatársa megvásárolta az ''Angra Pequena'' nevű földdarabot, majd nem sokkal ezután megalapította [[Lüderitz (város)|Lüderitz]] városát. Az esetleges brit beavatkozás elkerülése végett a terület hivatalosan is a [[Német Birodalom]] fennhatósága alá került 1884-ben, és ezt kinyilvánítva a [[Kaiserliche Marine]] egyik hadihajóját, az [[SMS Nautilus]]t a helyszínre küldték.
 
A gyarmat területén végérvényesen 1884. augusztus 7-én jelent meg a német zászló. Lüderitz nemsokára bekövetkező halálát követően az 1885-ben létrejövő [[Német Gyarmati Társaság Délnyugat-Afrikáért]] nevű szervezet vette át a gyarmat irányítását. A társaság tovább folytatta a Bismarck kancellár által felvázolt gyarmati politikát: a gyarmatok fejlesztése során a közpénzek helyett a magántőkére kell építeni. [[Heinrich Ernst Göring]]<ref>[[Hermann Göring]] édesapja.</ref> lett a gyarmat első vezetője, aki birodalmi megbízottként Otjimbingwében állította fel a német közigazgatást. 1887. április 17-én a kormányzó elfogadta azt a törvényt, amelyben külön jogot kaptak a fehérek és a feketék. Ez fokozatosan rontotta a viszonyt a bennszülött, őslakos törzsek és a gyarmatosítók között. Ezek után a Német Délnyugat-Afrikával kapcsolatos német gyarmati politikában csak a Bismarckot követő német kancellár, [[Leo von Caprivi]] tevékenysége hozott változást. Az új kancellár határozottan felszólalt a német érdekek mellett, kiállt Délnyugat-Afrika „birtoklásáért”, s evvel egyidejűleg a gyarmat végleges pacifikációja mellett döntött. Caprivi érdeme emellett a [[Helgoland–Zanzibár-egyezmény]] megkötése is, amely eredményéül az akkor már német koronagyarmat Német Délnyugat-Afrikához csatolták az ún. [[Caprivi-sáv]]ot.<ref>{{Opcit|n=Német–Juhász|o=23-24}}</ref>
 
A gyarmat őslakosságának nagy részét két nép: a hereró törzsek és a namák alkották. A németek eleinte hasznot húztak a két nép törzseinek rivalizálásából és a hererókat támogatták a nagyrészt keresztény hitre áttért namákkal szemben. Az akkori új kormányzó: [[Theodor Leutwein]] 1894-ben vette át a gyarmat irányítását és igyekezett békés, diplomáciai eszközökkel elsimítani a feszültségeket a gyarmaton. Sikerült elérnie, hogy a már a németeknek sem előnyös törzsi villongások átmenetileg megszűnjenek és hogy a hererók királya és a namák legnagyobb tekintélyű vezetője: [[Hendrik Witbooi]] békét kössenek. Az új kormányzó igyekezett együttműködni Witbooijal és levelezésükben is az államhatalmi monopóliumot igyekezett érvényesíteni. A törzsfőnököket a császár „nevében” arra kötelezte, hogy „országukban” gondoskodjanak a „rendről és nyugalomról”, amiért éves nyugdíjban részesültek. Végül a kormányzó kénytelen volt az államérdekből is fenntartott levelezést félbehagyni, mivel a nama vezető népének teljes függetlenséget követelt és a misszionáriusok által megismert európai jog cikkelyeivel is képes volt alátámasztani igényeit. Ekkor a namák fegyveres harcba kezdtek Hendrik Witbooi vezetésével, de egy év alatt alulmaradtak a németekkel szemben. Ennek ellenére a kormányzó mindent elkövetett a békés együttélés érdekében és az elfogott nama vezetőt szabadon engedte, törzsét nem oszlatták fel és a fegyvereiket is megtarthatták az afrikaiak, csak német felügyelet alá kerültek. Leutwein nevéhez fűződik az is, hogy decentralizálta az adminisztrációt, amelyet három regionális központban intézett: Windhoekban, Otjimbingwében és Keetmanshoopban. Nemsokára megalakultak az első nagyobb bányák és elkezdődött a gyarmat gazdasági értékeinek kitermelése. Megalapították az első posta-és távíró állomást. Az első világháború előtt nemsokkal felállították a gyarmat első rádióadóját, amellyel már el tudták érni [[Togo|Togót]], és rajta keresztül az anyaországot is.<ref>{{Opcit|n=Német–Juhász|o=25-26}}</ref>
A háború előtti években egyre szükségesebbé vált, hogy a gyarmatok is rendelkezzenek bizonyos erősségű légierővel. Ennek magvát egy egyre növekvő taglétszámú repülőklub, a ''Délnyugat-afrikai Légierő Egyesület'' alkotta. 1912-ben az egyesület kidolgozott iránymutatásokat a német gyarmaton való repülés jövőbeli fejlődéséről és ezt hamarosan el is juttatták [[Német Délnyugat-Afrika]] akkori kormányzójához, [[Theodor Seitz]]hez. Az egyesület rávilágított arra, hogy a repülőgépek roppant előnyösek egy esetleges gyarmaton folyó háború esetén. A repülőgép(ek) viszonylag észrevétlenül tudnak működni, de súlyos csapásokat tudnak okozni az ellenségnek, használhatóak felderítő és szállítási feladatokra.
 
Theodor Seitz kormányzó és Német Délnyugat-Afrika katonai erejének, a ''Schutztruppé''nak (magyarul Gyarmati Véderő) parancsnoka, [[Joachim von Heydebreck]] fogékonyak voltak a tervre. Ennek ellenére rámutattak, hogy a birodalmi gyarmati hivatal költségvetésének forrásai hiányosak. Az egyesület azonban nem sokáranemsokára egy petíciót küldött a német parlament számára pénzügyi forrásokat kérve. A gyarmat ún. Nemzeti Tanácsa is támogatta a törekvéseket és nem sokáranemsokára a gyarmat német lakossága is kifejezte támogatását.
 
1913 végén végül sikerült jelentős mennyiségű pénzt szerezni és hivatalosan is megalakult a gyarmat légi ereje, több leszállópálya és repülőtér építése is megkezdődött. 1914 májusában és júniusában három repülőgép érkezett [[Swakopmund]]ba. A háború kitörése és a dél afrikai támadás után a szárazföldi erők mellett a légierő is igyekezett hatékonyan támadni az ellenség földi egységeit. Bár nem rendelkeztek légi célokra szánt bombákkal, kézműves ügyességgel több bombát is előállítottak, emellett pedig többször tüzérségi gránátokat is dobtak az ellenség állásaira. [[Haalen Burg]]nál két bombatámadást is végrehajtottak a repülők és a második alkalommal a bombázás során több ellenséges katonát is sikerült megölni és tüzérségi eszközöket is megrongáltak. További támadásokat a gyarmat elvesztéséig végrehajtottak.<ref>{{cite web |url=http://samilitaryhistory.org/vol122jm.html |title=AIRCRAFT OPERATIONS IN THE GERMAN COLONIES, 1911-1916: The Fliegertruppe of the Imperial German Army |accessdate=2013-10-31 |language=angol |publisher=samilitaryhistory.org}}</ref>
*Német István – Juhász Dániel: [http://www.grotius.hu/doc/pub/SIQUOQ/2012_9_nemeth-juhasz_grotius_e-konyvtar_47.pdf Német gyarmatpolitika a 19-20. század fordulóján, Grotius e-könyvtár/47, 2012]
*Galántai József: Az Első világháború, Gondolat Kiadó, 1980., {{ISBN|963-280-498-8}}
*Pordány László: A búrok és az apartheid, Antológia Kiadó, 2005, {{ISBN|963-9354-44-9}}
*Kovács Péter: Nemzetközi közjog, Osiris Kiadó, Budapest, 2011, {{ISBN|9789632762104}}