„Litvánia történelme” változatai közötti eltérés

Miután a németek 1918. november 11-én letették a fegyvert az antant előtt, a litvánok gyorsan létrehozták a kormányukat, ideiglenes alkotmányt léptettek életbe és megkezdték az alapvető közigazgatás kiépítését. Az új kormány vezetője [[Augustinas Voldemaras]] volt. A nyugat felé visszavonuló német hadsereget azonban a szovjetVörös hadseregHadsereg követte, amelynek feltett szándéka volt a proletárforradalom világméretű terjesztése. Útjukban több bábállamot hoztak létre, közte 1918. december 16-án a Litván Szovjet Szocialista Köztársaságot (amelyet hamarosan egyesítettek Belarusszal). December végén elérték a litván határt és megkezdődött a [[litván–szovjet háború]].

A nemzetgyűlés, amely 1920-ban a lengyel fenyegetés miatt feloszlott, ismét összeült és számos új reformintézkedést hozott. Litvánia belépett a [[Nemzetek Szövetsége|Népszövetségbe]], törvényt hoztak a földreformról, bevezették az új nemzeti pénznemet, a [[Litván litas|litast]] és 1922 augusztusában elfogadták az alkotmány végleges formáját. Az ország parlamentáris demokrácia lett, ahol az országgyűlést (Seimas) három évre választották a szavazókorú férfiak és nők. A köztársasági elnököt a Seimas választotta. Az első parlamentet 1922 októberében választották meg, ám mivel a képviselők aránya 38–38 volt, döntésképtelennek bizonyult és fel kellett oszlatni. Egyetlen hosszú távú eredménye a [[klaipėdai felkelés]] megszervezése volt 1923. január 10–15. között. A német–litván lakosságú [[KlaipėdaMemel-vidék]]et régiót(ma: aKlaipėda) világháború után [[Gdańsk|Danzighoz]] hasonlóan szabad várossá akarták tenni és francia katonaság szállta meg. [[A Ruhr-vidék megszállása]] körüli krízist kihasználva, a litvánok felkelést szítottak a városban, amelyet kisebb ellenállás után elfoglaltak. Az antant elfogadta a kész helyzetet és KlaipėdaMemel 1924 májusában Klaipėda névvel autonóm körzetként Litvániához került. Az országnak fontos volt a város birtoklása, mert ez volt egyetlen használható balti-tengeri kikötője. A helyi németek azonban még a 30-as években is ellenálltak a litván uralomnak. A felkelés volt Litvánia utolsó fegyveres konfliktusa egészen a második világháborúig.<ref name="True Lithuania"/>

Az 1926-os választásokon a kereszténydemokraták elveszítették addigi többségüket. Az új kormányt sokat bírálták a Szovjetunióval kötött megnemtámadási szerződés miatt (bár az megerősítette, hogy Moszkva támogatja a litvánok vilniusi területi követelését)<ref name="Snyder 78-79"/> és azzal vádolták, hogy "bolsevizálja"„bolsevizálja” az országot. 1926 decemberében a hadsereg a jobboldali Litván Nacionalista Unió és a kereszténydemokraták támogatásával államcsínyt hajtott végre. Az elnök [[Antanas Smetona]], a miniszterelnök [[Augustinas Voldemaras]] lett.<ref name=vardys>{{cite book| first=Vytas Stanley |last=Vardys |author2=Judith B. Sedaitis |title=Lithuania: The Rebel Nation |publisher=WestviewPress |year=1997 |series=Westview Series on the Post-Soviet Republics |isbn=0-8133-1839-4 |pages=34–36}}</ref> Smetona egészen 1940-ig maradt az ország autoriter vezetője.

A képviselők úgy gondolták, hogy a puccs csak ideiglenes megoldás volt és hamarosan új választásokat írnak ki. Ehelyett Smetona 1927 májusában feloszlatta a parlamentet. Pár hónappal később a szociáldemokrata párt és egyéb baloldali szervezetek felkelést próbáltak szervezni az új rendszer ellen, de hamar lefegyverezték őket. Az egyre függetlenebben tevékenykedő Voldemarast Smetona 1929-ben lemondatta (ezután többször is megpróbált visszatérni a hatalomba, de nem járt sikerrel). 1928 májusában Smetona új alkotmányt vezetett be, amely szerint Litvánia továbbra is demokratikus állam, de jelentős mértékben megnövelte az elnöki hatalmat. Smetona pártja, a Litván Nacionalista Unió tagsága és jelentősége gyors ütemben nőtt. Az elnök bevezette magára a "nemzetvezér"„nemzetvezér” (''tautos vadas'') titulust és elkezdte a személyi kultusz kiépítését.

[[Adolf Hitler|Hitler]] hatalomra jutása után a német–litván kapcsolatok megromlottak, mert az új német vezetés nem akartákakarta elismerni elismermia Memel-vidék/Klaipėda elvesztését, ezért támogatták a klaipėdai litvánellenes szervezeteket és amikor a hatóságok kb. száz aktivistát (köztük a mozgalom vezetőit, Ernst Neumannt és Theodor von Sasst) bebörtönöztek, Németország kereskedelmi embargót vezetett be Litvániával szemben. A litván árukat ezután Nagy-Britanniába exportálták, de a gazdasági nehézségek miatt a [[Suvalkija]] régió földművesei sztrájkba kezdtek. Bár a demonstrációkat erőszakkal elnyomták, Smetona tekintélye megrendült és 1936-ra választásokat írtak ki. A választás előtt azonban a Nacionalista Unión kívül valamennyi pártot betiltották, így a Seimas 49 tagjából 42 képviselőt ők adtak. Az új parlament 1938-ban új alkotmányt fogadott el, amely még szélesebb jogköröket ruházott az elnökre.

A két háború között létrejött a litván nyelvű oktatási rendszer, Kaunasban felsőoktatási intézmények nyíltak és jelentősen fejlődött az irodalom, zene, színházművészet és festészet.<ref name="Department of State Lithuania"/> A litván társadalom továbbra is paraszti társadalom volt, csak a lakosok 20%-a élt városokban. Erős volt a katolikus egyház hatása és magas volt sa születésszám: az amerikai kivándorlás ellenére 1923 és 1939 között 22%-kal nőtt a népesség és meghaladta a hárommilliót.<ref name="True Lithuania"/> A korábban főleg zsidók, lengyelek, oroszok és németek által lakott városokban a litvánok kerültek többségbe. [[Kaunas]]ban például 1897-ben még csak 7% volt a litvánok aránya; 1923-ra ez 59%-ra változott. A jobboldali diktatúra valójában stabilitást hozott, mert meggátolta a szélsőséges bal- és jobboldali szervezetek létrejöttét és visszafogta az antiszemita pogromokat is.