A reformkor célkitűzéseinek megvalósítása felvetette az ezekhez vezető út, a módszerek megválasztásának kérdését is. A módszerekben, a bécsi udvarral szemben követett reformpolitika kérdésében nem volt egyetértés a reformok mellett elkötelezett jelentős személyiségek között sem. A reformerek között lévő mély világnézeti, politikai szakadék legmarkánsabban Kossuth és Széchenyi vitájában mutatkozott meg. Széchenyi, arisztokrata származású lévén, Magyarország felemelkedését saját osztálya, az arisztokrácia felemelésével együtt és vezetésével képzelte el. Ausztria és Magyarország történelmileg kialakult közösségét adottnak és megváltoztathatatlannak tekintette, élesen ellenezte a függetlenségi törekvéseket. Kossuth ezzel szemben független nemzeti államot akart, vagy legalábbis egy, a Habsburg birodalmon belüli gazdasági és politikai magyar különállást. A reformfolyamat társadalmi levezetésének kérdésében is ellentmondva Széchenyinek, azt hirdette, hogy a nemesség egyedül, az egész nemzet támogatása nélkül semmiképpen sem képes a modern, polgári hazát és ennek társadalmát megteremteni. Széchenyi, aki Wesselényivel ifjan kötött barátságát már régebben megszakította, Kossuthnak a Pesti Hírlapban publikált nézetei ellen a ''Kelet Népe'' című vitairat kiadásával tiltakozott. Az ország közvéleménye és a reformerek azonban ekkorra már Széchenyi reformjait kevesellték, s Kossuth mellé álltak. Széchenyi elszigetelődött, így azt a szellemi vezetői szerepet, amelyet az 1830-as években még ő töltött be, az 1840-es évektől már Kossuth vette át. A reformfolyamat fő csapásiránya radikálisabb formát öltött.
