|
==== A többgenerációs fészekalj problematikája ====
Rátai János nevéhez fűződő, első ízben 1988-ban publikált felismerés [2]: a földkerekségen mi vagyunk az egyetlen méhlepényes emlős faj, amely világra hozza a következő generációt, mielőtt az anya az előzőt leválasztotta volna magáról. Az eredmény: felfoghatatlanul bonyolult, az ösztönöket és az állati eredetű képi gondolkodást egyre tágabb körben és egyre mélyebbre visszaszorító, a kultúra és a civilizáció külső-belső kényszerével létrehozott, de a [[Tudat | fogalmi tudat]] által csak részben kontrollált, örökösen változó, ambivalens mentális és szociális viszonyrendszer, amely viszont meghatározza kölcsönhatásban álló civilizációnkat és kultúránkat. Működési rendjének elsajátításához minden korábbit megatrendekkel meghaladó intellektuális képességekre, következésképpen ennek megfelelő agyméretre és tanulási időre van szükségünk. Ezért aztán, mert a szülő nő medencéje nem tágulhat a végtelenségig, az állatvilág utódaihoz képest nagyon gyámoltalan, szolidaritásfüggő, különösen komplex közösségi ellátásra szoruló koraszülöttként kell a világra jönnünk [3], hogy már az anyaméhben rohamos növekedésnek induló koponyánk még idejében átjuthasson a természet által behatárolt szülőjáraton. Ez a biológiai sajátosság már önmagában is elegendő determináns lehetne ahhoz, hogy külön útra kényszerítse az emberi faj evolúcióját, miközben a képlet ennél sokkal bonyolultabb.
„Mindannyian a tekintélyelvű [[Skolasztikus filozófia|skolasztika]] talárjából hámozódtunk elő” – írja Rátai Az almafa törvénye Bevezetőjében<ref>Rátai 2018, 13. o.</ref> , [[Dosztojevszkij]] szállóigévé vált [http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/magyar-nyelv-es-irodalom/irodalom/irodalom-11-osztaly/gogol-mint-az-orosz-realista-regeny-kepviseloje/gogol-elete Gogol-értékelésére] utalva –, „amely talár a katolikus dogmatika konfekcióüzemében készült, kánoni zsinórmértékkel, központilag kirendelt munkafelügyelők közvetlen irányítása alatt. Akár öntudatlanul követjük a hagyománnyá szentesített beidegződéseket, akár újratöltött hittel lázadunk ellenük, a viszonyítási alap mindig a kánon, a dogmatika, a világot pozitívra és negatívra, feketére és fehérre, jóra és rosszra, igenre és nemre redukáló monoteisztikus céloksági mentalitás, miközben a világ hálózatok hálózataiként felfogható sokdimenziós összefüggésrendszerben működik.” Rátai János saját evolúciós világképének alaptézisét abból az [[Axióma|axiómából]] bontja ki, hogy az élet él és élni akar, ami meggyőződése szerint az univerzum létrejöttének spirituális ősokaként is felfogható. Szerinte ez az axióma az élővilágban a [https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412A/2011_0079_wunderlich_szarka_biokemia/ch12.html replikáció], az önmásolás parancsa által jut kifejezésre, mégpedig valamennyi élőlényre kiterjedő hatállyal: világra hozni a következő generációt és gondoskodni a fejlődéséről, amíg az önfenntartásra képessé nem válik. Metaforikusan ezt a totális alapkövetelményt nevezi Rátai az almafa törvényének, amely minden egyes faj számára más és más, csak rá jellemző, s így megkülönböztető „végrehajtási utasítás” szerint érvényesül. Rátai János nevéhez fűződő, első ízben 1988-ban publikált felmérés <ref>Rátai 1988, 171-176. o.</ref>: a földkerekségen mi vagyunk az egyetlen méhlepényes emlős faj, amely világra hozza a következő generációt, mielőtt az anya az előzőt leválasztotta volna magáról. Meggyőződése szerint az evolúció nem a természet vagy a Teremtő által kiválasztott győztesek diadalmenete egy piramis csúcsa felé, hanem krízisek végeláthatatlan sorozata. Nekünk, embereknek azóta kell szembenéznünk evolúciós történetünk legnagyobb, máig tartó külön krízisével, amióta a sorsunk valamikor a prehumán időkben ránk kényszerítette a többgenerációs fészekalj utódgondozási modelljét, ugyanakkor ezzel kaptuk meg az emberré válás legfelemelőbb, teljesen egyedülálló esélyét is. Az eddigi eredmény: felfoghatatlanul bonyolult, az ösztönöket és az állati eredetű képi gondolkodást egyre tágabb körben és egyre mélyebbre visszaszorító, a kultúra és a civilizáció külső-belső kényszerével létrehozott, de a fogalmi [[tudat]] által csak részben kontrollált, örökösen változó mentális és szociális viszonyrendszer. Működési rendjének elsajátításához minden korábbit megatrendekkel meghaladó intellektuális képességekre, következésképpen ennek megfelelő agyméretre és tanulási időre van szükségünk. Ezért aztán, mert a szülő nő medencéje nem tágulhat a végtelenségig, az állatvilág utódaihoz képest nagyon gyámoltalan, szolidaritásfüggő, különösen komplex közösségi ellátásra szoruló koraszülöttként kell a világra jönnünk <ref>Richard Leakey: Az emberiség eredete, Kulturtrade Kiadó 1995, 54. o. ISBN 963 9069 10 8 / ISSN 1218 4500; Rátai 2007, 434-436. o.</ref>, hogy már az anyaméhben rohamos növekedésnek induló koponyánk még idejében átjuthasson a természet által behatárolt szülőjáraton. Megváltozik a szexualitás szerepe is, megbolydul a fajfenntartás törvényének évmilliárdos genetikai szoftvere, anyánk nem várhat sem a párzással, sem a következő fogantatással addig, amíg előző kölykét leválaszthatja magáról, mint az állatok, mert az [https://wikiszotar.hu/ertelmezo-szotar/Regresszív regresszív] [[Teljes termékenységi arányszám|termékenységi arányszámot]] eredményezne, s a faj kipusztulását jelentené. Többgenerációs fészekaljba csöppenünk tehát, ahol a rivalizáló utódegyedek természet szerint egyszerre testvérei és ádáz ellenségei egymásnak, de nálunk a rangsorvitát, a túlélés kérdését nem döntheti el állati módon a természetes szelekció, a „győzzön az erősebb” játékszabálya, mert a családba évjáratokkal később érkező újszülött mindig gyengébb és kiszolgáltatottabb az idősebbeknél, akkor is, ha genetikai adottságai szerint esetleg ő a legéletképesebb.
==== Kiűzetés az evolúcióból ====
|
