„Rátai János” változatai közötti eltérés

 

==== Anyagba zárt páracseppjei a végtelen óceánnak ====

 

Rátai életfelfogásában valamennyien üzenettel érkezünk. Az emberré válás, a Homo sapiens humanusszá válás indíttatásának angyali üzenetével. „Hinned kell – mondja –, mindannyian istenek vagyunk. Nem mennybéli, még csak nem is [[Olümposz|olümposzi]], de teremtő istenek. Alkotó istenek. Anyagba zárt individuális, tökéletlen cseppjeiként is részes alkotói a totalitás örökkévaló óceánjának.”<ref>Rátai 2018, 296. o.</ref> A totális együvé tartozás nevében elutasít minden olyan tanítást, amely az individuumnak bármikor, bármiért bármiféle kivételezett, előrehozott külön elbánást: [[Nirvána|nirvánát]], paradicsomot<ref>Korán 2:25; 13:22-24; 37:19-55; 39:73; 43:69-74; 47:4-6; 47:15; 52:13-27; 56:10-24; 76:10-22</ref>, [[Mennyország|mennyországot]], felhő csücskén elkülönített [[Very Important Person|VIP]] státuszt ígér meggondolatlanul, akár megvilágosodás, akár kiválasztás, akár kegyelem, megváltás, vagy bármi más által, kiemelve a szerencséseket egymás iránti kölcsönös felelősségünk szövevényes rendszeréből, s így akarva-akaratlanul is táplálva a közöny, a megvetés, sőt gyűlölködés szellemét a szenvedésre ítélt vesztesekkel szemben. „Nem hihetek abban, hogy a csorbult Egész kiegészülhet, kielégülhet kevesek által, és pokolba a többiekkel. Én nem lehetek kiválasztott. Én nem lehetek fontosabb senkinél, és senki nem lehet fontosabb, mint én”<ref>Rátai 2007, 95. o., 2018, 235. o.</ref> – vallja műveiben. Meggyőződése szerint mindannyian középpontok vagyunk, egy a végtelen számú középpont közül, miközben nincs a világnak közepe. Mi vagyunk a cél és az eszköz. Akár tudunk róla, akár nem, akár gondolunk rá, akár nem, minden cselekedetünkkel közös jövőnkért, közös önbecsülésünkért közös harmóniánkért teszünk valamit. A globális emberi minőségért. A totális harmóniáért. Ki-ki adottsága, lehetősége, helyzete, szerepe szerint. Közvetve, vagy közvetlenül. Akkor is, amikor úgy érezzük, nem történik más, mint hogy gödörből gödörbe botorkálunk. Krízisből krízisbe. Az anyagi világ tanpályáin felnőtté válásunk, az anyatermészetről való leválásunk kamaszkrízise több százezer, talán több millió, több milliárd éve érik bennünk, de csak most jutott el a tudatunkig. Most kezdünk csak lassan rádöbbenni – már aki rádöbben –, mit is jelent emberré válni az [[Édenkert|édentől]] keletre, mit is jelent kikerülni az evolúció gyámsága alól. Rátai alapeszméje az anyagi lét minőségéről és céljáról: „Mi vagyunk a márvány, amelyben ott rejtőzünk, csak ki kell belőle faragnunk magunkat. Akkor is, ha fáj a kőnek, hogy vésik és faragják.”<ref>Rátai 2018, 78. o.</ref> „Azért teremtünk, azért teremtettünk világot, arra születtünk mindannyian, hogy önmagunkkal szembesülve, megélt életünkkel ismereteket, tapasztalatokat gyűjthessünk önmagunkról. A lehető legtöbbet, közös projektünk közös hasznosítására. Mindannyian, akik valaha is léteztünk, létezünk és létezni fogunk itt, az innenső parton, egy fakultatívnak látszó, de valójában nagyon is kötelező tanulmányi kiránduláson veszünk részt. Bóklászunk, bámészkodunk, csatázunk, csatangolunk, találkozunk, ismerkedünk, elválunk, ki-ki a maga módján, a maga képességei, lehetőségei, sorsa szerint. Van, aki lemarad, van, aki türelmetlenül előrelohol, nincs különösebb jelentősége. Jelentősége annak van, hogy legbelül mivé válunk a számunkra megadatott téren, a számunkra megadatott idő alatt. Jelentősége annak van, hogy végül is mit viszünk magunkkal odaát. A találkozó ott van, a folyó túlsó oldalán. Ott megvárjuk egymást. Onnan már csak együtt indulhatunk tovább, hívők és hitetlenek, érzők és érzéketlenek, balgák és bölcsek, tudósok és tudatlanok, valamennyien, hiánytalanul.”<ref>Rátai 2018, 297. o.</ref>