„Rátai János” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Uzenet42 (vitalap | szerkesztései)
Uzenet42 (vitalap | szerkesztései)
26. sor:
==== Kiűzetés az evolúcióból ====
 
Az egyszerre többet szülő állatok származékai közül adott esetben minden külön védelem nélkül elpusztulhat, többnyire el is pusztul az élhetetlen. Mivel az anya egy fészekalj valamennyi ivadékával egyként azonosul, nem tud különbséget tenni közöttük egyik javára sem. Ha viszont egy fajon belül úgy alakulnak a körülmények, hogy valamelyik ivadék nem azért végezhet a gyámoltalanabbal, mert az kevésbé életképes, hanem csak mert fiatalabb, és így természetszerűleg gyengébb, ez semmiképpen nem hangolódhat össze a [[Természetes szelekció | természetes szelekció]] [[Charles Darwin | darwini]] farkastörvényével. Állati múltunkban – akár a többi állat – csupán aktuális [[Inger | ingerként]] tapasztaltuk meg külső környezetünket, nem alakult még ki bennünk az elvonatkoztatás képessége, nem létezett bennünk az [[Én | én]] és nem-én, ösztön és tudat kettőssége, nem vált külön a világ szubjektív és objektív valóságra.<ref>Lásd Szecskő Tamás: Tömegkommunikáció és társadalom 2009. április, 3. szám, 8. o. Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet 2009. ISSN 2060-0607 / ISBN 978-963-88287-1-2 „Értelmezésünkben tehát a kommunikáció eleve humán fogalom: társadalmi kontextuson kívül nem képzelhető el. Az emberré válás folyamatában, amikor az ember „kidolgozta magát a természetből”, két hidat épített maga és a környezete közé: a munkaeszközökét és a szavakét. Az „én” és a „nem-én”, a személyiség és a külvilág, a szubjektum és az objektum kettéhasadásának folyamatában az embert a környezetéhez fűző kapcsolat viszonnyá változott, amelyet tevékenységének objektiválódott elemei közvetítenek: egyrészt munkaeszközök, másrészt pedig a kommunikáció elemei – szavak, gesztusok.” </ref> [4]. Az új körülmények között azonban az anyának intellektuálisan képessé kellett válnia valamire, amire addig soha egyetlen állatőse sem volt képes: különbséget kellett tennie a fészekaljban kölykei között, miközben mindegyikkel továbbra is azonos maradt. Képessé kellett válnia egy új parancs, a tabu felismerésére és tudatosítására magában és az ivadékaiban, képessé kellett válnia szubjektív és objektív valóság különválasztására, képessé kellett válnia ösztönökön túli törvények felfogására és továbbadására, képessé kellett válnia állati létét, állati örökségét emberi létté, emberi kultúrává váltani. Képessé kellett válnia fogalmi úton, a kialakuló második [https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/0005_26_mediumismeret_i_scorm_04/31_a_jelzrendszerek.html | jelzőrendszerben] továbbadni a törvényt: testvér tabu. A törvény immár maga az anya, neki kell lennie, mert az addigi törvény tehetetlenül tűrné gyermekei kétségtelen kimenetelű élet-halál küzdelmeit, míg ki nem pusztul a faj.
 
Az egyszerre többet szülő állatok származékai közül adott esetben minden külön védelem nélkül elpusztulhat, többnyire el is pusztul az élhetetlen. Mivel az anya egy fészekalj valamennyi ivadékával egyként azonosul, nem tud különbséget tenni közöttük egyik javára sem, de nem is kényszerül ilyen intellektuális teljesítményre, a természet elvégzi a maga dolgát. Ha viszont egy fajon belül úgy alakulnak a körülmények, hogy valamelyik ivadék nem azért végezhet a gyámoltalanabbal, mert az kevésbé életképes, hanem csak mert fiatalabb, és így természetszerűleg gyengébb, ez semmiképpen nem hangolódhat össze a [[természetes szelekció]] [[Charles Darwin|darwini]] farkastörvényével. A többgenerációs fészekalj törvénye minden korábbi törvényt felülír. Állati múltunkban – akár a többi állat – csupán aktuális [[Inger|ingerként]] tapasztaltuk meg külső környezetünket, nem alakult még ki bennünk az elvonatkoztatás képessége, nem létezett bennünk az [[én]] és nem-én, ösztön és tudat kettőssége, nem vált külön a világ szubjektív és objektív [[Valóság|valóságra]]. <ref>Lásd Szecskő Tamás: Tömegkommunikáció és társadalom 2009. április, 3. szám, 8. o. Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet 2009. ISSN 2060-0607 / ISBN 978-963-88287-1-2 „Értelmezésünkben tehát a kommunikáció eleve humán fogalom: társadalmi kontextuson kívül nem képzelhető el. Az emberré válás folyamatában, amikor az ember „kidolgozta magát a természetből”, két hidat épített maga és a környezete közé: a munkaeszközökét és a szavakét. Az „én” és a „nem-én”, a személyiség és a külvilág, a szubjektum és az objektum kettéhasadásának folyamatában az embert a környezetéhez fűző kapcsolat viszonnyá változott, amelyet tevékenységének objektiválódott elemei közvetítenek: egyrészt munkaeszközök, másrészt pedig a kommunikáció elemei – szavak, gesztusok.” </ref>. Az új körülmények között azonban, ha anya vagyok, intellektuálisan, képessé kell válnom valamire, amire eddig soha egyetlen állatősöm sem volt képes: különbséget kell tennem a fészekaljban kölykeim között, miközben mindegyikkel továbbra is egy vagyok. Képessé kell válnom egy új parancs, a tabu felismerésére és tudatosítására magamban és az ivadékaimban, képessé kell válnom szubjektív és objektív valóság különválasztására, képessé kell válnom ösztönökön túli törvények felfogására és továbbadására, képessé kell válnom állati létemet, állati örökségemet emberi létté, emberi kultúrává váltani. Képessé kell válnom fogalmi úton, a kialakuló második [https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/0005_26_mediumismeret_i_scorm_04/31_a_jelzrendszerek.html jelzőrendszerben] továbbadni a törvényt: testvér tabu. Az ősi törvény már nem súg, az evolúció elnémul, a törvény immár én vagyok, nekem kell lennem, mert az eddigi törvény tehetetlenül tűrné gyermekeim kétségtelen kimenetelű élet-halál küzdelmeit, míg kipusztul a fajom. Valami végzetesen és végérvényesen megváltozott.
 
==== Állati múltunk torzult öröksége ====