|
Rátai arra következtet, hogy a többgenerációs fészekalj megkerülhetetlen utódnevelési innovációja folytán megsokasodott szaporulat miatt a mozgásukban erősen korlátozottá vált anyák többé már nem lehettek a táplálékszerzésben önellátók. Ugyanakkor valamennyi kiszolgáltatott nőstény fészekalját egyetlen domináns hím képtelen lett volna egymaga fenntartani. A faj fennmaradásának érdekében az alfahím legyőzött, alárendelt riválisainak is fajfenntartó szerephez kellett és kell ma is jutniuk. Feloldhatatlan ellentmondás. Ha megbolydul az évmilliókon át örökített genetikai program, ha agyunk egyszer csak olyan mutatványokra kényszerül, hogy meg kell kettőznie a valóságot, ketté kell hasítania énre és nem-énre, szubjektívre és objektívre, a konkrét jelenben látnia kell a virtuális jövőt, potenciális ellensége fiában fia potenciális ellenségét, miközben a legyőzött ellenfelet nem űzheti el, indulatait elfojtva be kell fogadnia csapattársként, a vicsorgó vesztesnek pedig fel kell ismernie rettegve gyűlölt legyőzőjében önmaga erejét, mint a kollektív túlélés esélyét, s mindezt az éhen pusztulás, a kardfogú tigris és az ellenséges hordák mindig, mindenütt leselkedő rémének szívbénító szorongatásában, beláthatatlan kimenetelű feszültségek állandósulnak. Holott a csapatszellem erejére és egységére ilyen körülmények között nagyobb szüksége van, mint bármikor korábban. Vadászni mindenáron kell, mert az egyre csak növekvő agy fehérjét zabáló [https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-ki-kicsoda-a-bibliaban-F8DCE/m-F9027/moloch-F9063/ | Molochhá] válik. És a zsákmányt meg kell tartani, meg kell védeni. Mindentől, mindenkitől, örökös riadókészültségben. Akár [[Frusztráció | frusztrált]] alattvalói megalkuvással, alattvalói önfeladással, betagozódással is. Akár az alfaönérzet kényszerű elfojtásával is. Hogy aztán majd alfa, béta, gamma és delta, valamennyi fajfenntartó, vagy csak [[Tesztoszteron | tesztoszteronban]] és [[Adrenalin | adrenalinban]] tobzódó hím ott tombolja ki a stresszt magából, ahol a frusztrált fensőbbség az erejét megtorlás nélkül fitogtathatja. Akár legközelebbi hozzátartozói között is. Ez [https://dictzone.com/angol-magyar-szotar/pre-human | prehumán] múltunk sosem múló örökségének torzult, sötét oldala.
Az egyszerre több generációt nevelő, többnyire már egy újabb ivadékkal is viselős, s ráadásul idő közben két lábra emelkedni kényszerült emberős anyák nem cipelhetik csupasszá váló, kapaszkodót vesztett hátukon a megsokasodott szaporulatot, mint teszik azt négykézláb járó, dús szőrzetű távoli főemlős rokonaik egyetlen kölykükkel. Erősen korlátozódik a mozgásszabadságuk, ennélfogva többé már nem lehetnek a táplálékszerzésben önellátók. Ugyanakkor valamennyi kiszolgáltatott nőstény fészekalját egyetlen domináns hím képtelen volna egymaga fenntartani egy erősen sokasodó populációban, még ha agya kényszeresen átprogramozódik is ilyen szerepkörre. A faj fennmaradásának érdekében az alfahím legyőzött, alárendelt riválisainak is fajfenntartó szerephez kell jutniuk, kényszerűen felborítva a természet ősi rendjét, viszont saját territórium nélkül. Márpedig az a hím, akit az élet fajfenntartásra [http://www.kislexikon.hu/predesztinal.html predesztinált], nem lehet kisemmizett alattvaló. Ellenkezik a törvénnyel, ellenkezik a megörökölt ösztönökkel. Feloldhatatlan ellentmondás. Minden mindennel szembekerül. Ha megbolydul az évmilliókon át örökített genetikai program, ha agyunk egyszer csak olyan mutatványokra kényszerül, hogy meg kell kettőznie a valóságot, ketté kell hasítania énre és nem-énre, szubjektívre és objektívre, a konkrét jelenben látnia kell a virtuális jövőt, potenciális ellensége fiában fia potenciális ellenségét, miközben a legyőzött ellenfelet nem űzheti el, indulatait elfojtva be kell fogadnia csapattársként, a vicsorgó vesztesnek pedig fel kell ismernie rettegve gyűlölt legyőzőjében önmaga erejét, mint a kollektív túlélés esélyét, s mindezt az éhen pusztulás, a kardfogú tigris és az ellenséges hordák mindig, mindenütt leselkedő rémének szívbénító szorongatásában, tehát amikor az egész világ rendje a feje tetejére áll, egyedben és közösségben beláthatatlan kimenetelű feszültségek állandósulnak. Ez az előember máig lezáratlan vérlucskos tragédiája. Holott a csapatszellem erejére és egységére ilyen körülmények között nagyobb szüksége van, mint bármikor korábban. Vadászni mindenáron kell, mert az egyre csak növekvő agy fehérjét zabáló [https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-ki-kicsoda-a-bibliaban-F8DCE/m-F9027/moloch-F9063/ Molochhá] válik. És a zsákmányt meg kell tartani, meg kell védeni. Mindentől, mindenkitől, örökös riadókészültségben. Akár [[Frusztráció|frusztrált]] alatvalói megalkuvással, alattvalói önfeladással, betagozódással is. Akár az alfaönérzet kényszerű elfojtásával is. Hogy aztán majd alfa, béta, gamma és delta, valamennyi fajfenntartó, vagy csak [[Tesztoszteron|tesztoszteronban]] és [[Adrenalin|adrenalinban]] tobzódó hím ott tombolja ki a [[Stressz|stresszt]] magából, ahol a frusztrált fensőbbség az erejét megtorlás nélkül fitogtathatja. Akár legközelebbi hozzátartozói között is. Ez [https://dictzone.com/angol-magyar-szotar/pre-human prehumán] múltunk sosem múló örökségének sötét oldala. A másik oldalon azonban ebből az okfejtésből a megkettőzött [[individuum]] önfeladó-önérvényesítő kényszerével szemben plasztikussá válik az is, hogy az együvé tartozás, a szolidaritás jegyében az ösztönök konszenzusos elfojtása jelentette – legalábbis részben – civilizációnk hajnalát, annak minden áldásos és áldatlan velejárójával. Rátai markáns különbségeket fogalmaz meg kultúra és civilizáció között. Felfogásában az emberi kultúra, mint [https://hu.wiktionary.org/wiki/ambivalens ambivalens] fajspecifikum, eleve magában foglalja ugyan az egyszerre kényeztető, elszabadult és korlátozó civilizációt is, de nem azonosul vele. (A különbség legfőbb jellemzőjének érzékeltetésére felhozza: „Beszélhetünk és beszélnünk is kell civilizációs ártalmakról, globálisan, de nem beszélünk, mert nem beszélhetünk kulturális ártalmakról. Legfeljebb partikulárisan”.<ref>Rátai 2018, 79. o.</ref> ) Mindebből pedig arra a meggyőződésre jut, hogy kiismerhetetlen, szövevényes, megnyilvánulásaiban örökösen változó, mégis mindenütt mindenben tért követelő jobbik énünket megjelenítő, civilizációnkat is folytonosan regulázó kultúránkon, tehát végső soron rajtunk múlik, hogy eszmélésünk után az angyali üzenet jegyében képesek leszünk-e a jobbik utat választani és végigjárni.
==== Bódulatkeltő kannibál isteneink ====
Rátai szerint a többgenerációs fészekalj kialakulásának további következménye: a [https://sites.google.com/site/oskutataskrepalek/gggg | palacknyak hatás] elmélete szerint korábban kihalással veszélyeztetett fajunk gyors túlszaporodásához, a kirajzások számának ugrásszerű megnövekedéséhez is vezetett. Etológiai megfigyelések igazolják, hogy kirajzás, elszakadás után a vérrokonok ádázabb, bestiálisabb ellenségekké válhatnak, mint a távoli idegenek [6] Az aktuális ingereken messze túlmutató jövőkép alkotásának és elvonatkoztatásának képessége nálunk a gyűlöletben is meghatározó szerepet kapott. Az állandósult territoriális küzdelmekben[7] ősellenséggé vált csoporton kívüli fajtárs elpusztítása és bekebelezése immár nem csupán „itt és most” cselekvési minta, hanem egyszersmind jövőbe mutató, morálisan felértékelődött aktus, később majd felmagasztosult hőstett is lett. A hős képzete, a hős ős képzete, a bajban megsegítő isteni hős ős képzete a metaforáló emberi agyban [8]együtt születik, s a bennünk túltermelődő [[Endokannabionid rendszer | endokannabinoidok]] keltette bódulatban egybemosódik a táplálékszerzés és fajfenntartás ösztönein messze túlmutató vérszomj és vérbosszú aberrált démoni kényszerképzetével. Első [[Antropomorfizmus | antropomorf]] isteneink nem csupán ember formájúak, hanem a mitologizáló kollektív emlékezés által emberfelettivé nőtt, de eredetileg valóságos emberősök, az ellenséget totálisan megsemmisítő, testestül-lelkestül magukévá tevő győzedelmes kannibálok voltak. A hérosz, aki bír a rettegett ellenséggel, akinek már a szelleme is győzelmet hoz, mintául szolgál a közösség számára, amely maga fölé emeli, hogy még nagyobbnak láthassa, és még többet kaphasson tőle, mert így van szüksége rá. És ezért képes is, hajlandó is egyre többet áldozni neki. Csak idő kérdése, hogy majdan a fáraói, királyi, császári, pápai hatalomra szert tett domináns hímek mikor fognak már életükben isteni rangot és előjogokat kikövetelni, beleélve magukat abba a bódulatkeltő mitológiába, amelybe beleszülettek, és hatalmukat kihasználva a maguk javára minden lehetséges és lehetetlen eszközzel tovább formálva azt.
Rátai arra következtet, hogy a többgenerációs fészekalj megkerülhetetlen utódnevelési innovációja a [https://sites.google.com/site/oskutataskrepalek/gggg palacknyak hatás] elmélete szerint korábban kihalással veszélyeztetett fajunk gyors túlszaporodásához, a kirajzások számának ugrásszerű megnövekedéséhez vezetett. Etológiai megfigyelések igazolják, hogy kirajzás, elszakadás után a vérrokonok ádázabb, bestiálisabb ellenségekké válhatnak, mint a távoli idegenek <ref>Jane Goodall: „Kezdetben naiv elképzeléseim voltak a csimpánzok jóságáról (…) A hosszú ideig tartó kutatás alatt meg kellett ismerkednem a csimpánzok sötét oldalával. Meg kellett érni, hogy Passio és Pán csecsemőket ettek. Aztán meg kellet érni a csimpánzok közötti háború sötét és zord éveit. Nagy szomorúságomra mindez azt jelentette, hogy a csimpánzok sokkal jobban hasonlítanak ránk, mint ahogy azt kezdetben gondoltam.” National Geographic Televízió: Jane Goodall élete és legendája. Producer-rendező: Emily Goldberg; Rátai 2007, 176-180. o.</ref> Az aktuális ingereken messze túlmutató jövőkép alkotásának és elvonatkoztatásának képessége nálunk a gyűlöletben is meghatározó szerepet kapott. Az állandósult territoriális küzdelmekben<ref>Csányi Vilmos: Etológia – Az ember szociális viselkedésének fajspecifikus jellegzetességei – Agresszió. Digitális Tankönyvtár, Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_519_42477/ch09s03.html</ref> ősellenséggé vált csoporton kívüli fajtárs elpusztítása és bekebelezése immár nem csupán „itt és most” cselekvési minta, hanem egyszersmind jövőbe mutató, morálisan felértékelődött aktus, később majd felmagasztosult hőstett is lett. A hős képzete, a hős ős képzete, a bajban megsegítő isteni hős ős képzete a metaforáló emberi agyban <ref>Bencze Lóránt: A metaforáló agy és elme, Valóság, 1985/6, Rátai 1988</ref>együtt születik és egybemosódik a táplálékszerzés és fajfenntartás ösztönein messze túlmutató vérszomj és vérbosszú aberrált démoni kényszerképzetével. Első [[Antropomorfizmus|antropomorf]] isteneink nem csupán ember formájúak, hanem a mitologizáló kollektív emlékezés által emberfelettivé nőtt, de eredetieg valóságos emberősök, az ellenséget totálisan megsemmisítő, testestül-lelkestül magukévá tevő győzedelmes kannibálok voltak. A [[hérosz]], aki bír a rettegett ellenséggel, akinek már a szelleme is győzelmet hoz, mintául szolgál a közösség számára, amely maga fölé emeli, hogy még nagyobbnak láthassa, és még többet kaphasson tőle, mert így van szüksége rá. És ezért képes is, hajlandó is egyre többet áldozni neki. Csupán idő kérdése, hogy majdan a fáraói, királyi, császári, pápai hatalomra szert tett domináns hímek mikor fognak már életükben isteni rangot és előjogokat kikövetelni, beleélve magukat abba a bódulatkeltő mitológiába, amelybe beleszülettek, és hatalmukat kihasználva a maguk javára minden lehetséges és lehetetlen eszközzel tovább formálva azt.
==== A [[Egyistenhit|monoteizmus]] [[Paradoxon|paradoxonja]] ====
Rátai polifonikus világképe szerint valódi monoteizmus nem létezik, semmiből nem következik. Az csupán belemagyarázás a Szentírás szövegébe, a hatalomkoncentráció elszabadult szörnyszülöttje[10], amely lényegileg azonosítható a kizárólagosság, a kirekesztés morálisan abszurd fogalmával. Legszélsőségesebb megnyilvánulása a [[Katolicizmus | katolicizmus]], amely végsőkig kiszolgáltatott híveiben a megszentelő kegyelem elvesztése, az örök halál, a kárhozat[11] rémével keltett poszttraumatikus stressz szindróma pszichózisára épített [https://tudomany.blog.hu/2015/06/29/a_belso_kannabinoid_jelzes | endokannabinoid drogfüggőség] totális elmélyítése révén tartja fenn maffia jellegű piramishálózatát és befolyását. Rátai a Homo sapiens humanus és a Homo sapiens spirituális nevében bátorságra biztat: Valódi humanistát nem hagyhat érintetlenül az a felismerés, hogy a saját népét a [[Diszkrimináció | pozitív diszkrimináció]], a megkülönböztetett isteni bánásmód ígéretével fanatizáló Mózes irgalmatlan hadiparancsai[12] előtt a földkerekségen nem létezett vallásháború[13], s hasonlóképpen, valódi humanistát nem hagyhat érintetlenül az a felismerés, hogy az elkötelezetten monoteista Darwin piramiselvű szelekciós teóriája előtt a földkerekségen nem létezett fajüldözés. Rátai levezetésében ha egy világkép – akár vallásos, akár tudományos – piramiselvű, akkor az a világkép következésszerűen hierarchikus, tehát [https://hu.wiktionary.org/wiki/antidemokratikus | antidemokratikus]. Ha egy világkép antidemokratikus, akkor az a világkép következésszerűen kirekesztő, tehát antihumánus. Embertelen. A monoteizmussal az a legnagyobb baja, hogy meggyőződése szerint azt nem lehet túlhaladni, csak megtagadni. Nincs meg benne a valódi fejlődés lehetősége. Hosszú távon sem tesz [https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-etimologiai-szotar-F14D3/k-F287B/kompetens-F2BC3/ | kompetenssé], ellenkezőleg: saját dolgainkban eredendően és véglegesen inkompetenciára, illetéktelenségre kárhoztat. Rátai hitvallásában monoteizmus és változás, monoteizmus és fejlődés, monoteizmus és [[Demokrácia (politikai rendszer) | demokrácia]] kibékíthetetlen ellentmondásai egymásnak. Csupán a monoteizmus látszata képes valamelyest megférni a demokrácia látszatával. Rátai, önmagát a [https://hu.wiktionary.org/wiki/totalit%C3%A1s | totalitás] örökkévaló óceánjának páracseppjeként meghatározó, a [[Ember | Homo sapiens sapiens]] tartalmatlan fogalmával szembeállított Homo sapiens humanus szellemiségének elkötelezett szabadgondolkodóként, a totális együvé tartozás nevében elutasít minden olyan tanítást, amely az [[Individuum | individuumnak]] bármikor, bármiért bármiféle kivételezett, előrehozott külön elbánást: [[Nirvána | nirvánát]], paradicsomot[19], [[Mennyország | mennyországot]], felhő csücskén elkülönített [[Very Important Person | VIP]] státuszt ígér. „Nem hihetek abban, hogy a csorbult Egész kiegészülhet, kielégülhet kevesek által, és pokolba a többiekkel. Én nem lehetek kiválasztott. Én nem lehetek fontosabb senkinél, és senki nem lehet fontosabb, mint én”[20] – vallja műveiben.
Rátai A kannibalizmus kultúrtörténete c. könyvében felteszi a kérdést: „Miért lehetséges az, hogy mi fel sem kapjuk a fejünket azon, amit egészséges lélekkel elfogadhatatlanul idegennek, iszonytatónak kellene tartanunk? Miért olyan magától értetődő számunkra az, hogy őseink vérszerződéseket kötöttek, vérrel pecsételték meg esküjüket, miért nem ütközünk meg azon, hogy isteneink véráldozatot követelnek tőlünk oltáraikon, s fel sem tesszük a kérdést, hogy mi szükségük van nekik a vérre, mit kezdenek vele és általában az égő [http://lexikon.katolikus.hu/E/égőáldozat.html áldozatokkal]? Mi indít bennünket az istenevésre, mi tesz bennünket késszé arra, hogy az [[Eukarisztia|eukarisztiában]] valóságossá vált isteni testet és vért az [[Úrvacsora|úrvacsorán]] ostyának álcázva magunkba vegyük, miért kell nekünk hinnünk abban, hogy vér kiontása nélkül nincs kegyelem, nincs nyugalom, nem várható békesség?”<ref>Rátai 2007, 456. o.</ref> Rátai polifonikus világképe szerint valódi monoteizmus nem létezik, semmiből nem következik. Az csupán belemagyarázás a Szentírás szövegébe, a hatalomkoncentráció elszabadult szörnyszülöttje<ref>Korán 47. szúra 4-6 Amikor összetalálkoztok a hitetlenekkel, akkor vágjátok el a nyakukat. Mikor aztán nagy rontást tettetek bennük, akkor szorosan kötözzétek meg őket; és utána vagy [gyakoroljatok] nagylelkűséget, vagy [kérjetek] értük váltságdíjat – amíg a háborúság véget nem ér. Így [van ez]. Ha Allah úgy akarta volna, bosszút állt volna rajtuk, de azért [tesz így], hogy egyeseket közületek másokkal tegyen próbára. Akik Allah útján öletnek meg, azoknak ő nem hagyja, hogy tetteik célt ne érjenek. Az igazi útra fogja vezérelni őket és állapotukat megjobbítja, és bebocsátja őket a Paradicsomba, amelyet az ő tudomásukra hozott.</ref>, amely lényegileg azonosítható a kizárólagosság, a kirekesztés morálisan abszurd fogalmával. Legszélsőségesebb megnyilvánulása a [[katolicizmus]], amely végsőkig kiszolgáltatott híveiben a megszentelő kegyelem elvesztése, az örök halál, a kárhozat<ref>Dr. Előd István: Katolikus dogmatika. Szent István Társulat,1983, 104., 160., 184., 200., 683., 692-699. o. ISBN 963 360 203 3</ref> rémével keltett [[poszttraumatikus stressz szindróma]] pszichózisára épített [[Endokannabionid rendszer|endokannabinoid]] drogfüggőség totális elmélyítése révén tartja fenn maffia jellegű piramishálózatát és befolyását. Rátai a Homo sapiens humanus és a Homo sapiens spirituális nevében bátorságra biztat: Valódi humanistát nem hagyhat érintetlenül az a felismerés, hogy a saját népét a [http://www.policy.hu/flora/meghatarozasok.htm pozitív diszkrimináció], a megkülönböztetett isteni bánásmód ígéretével fanatizáló Mózes irgalmatlan hadiparancsai<ref>4Móz.31.1-31, 5Móz.7.1-10, 5Móz.20.1-20</ref> előtt a földkerekségen nem létezett vallásháború<ref>„Manapság már elfogadott gondolat, hogy a zsidóság volt az első nép, mely önazonosságát a másik vallás kizárásával, azaz a többi vallás ellenében, alakította ki és tapasztalta meg. Ezt a gyakorlatot folytatja minden monoteizmus, így természetesen a kereszténység is.” Heller Ágnes: A zsidó Jézus feltámadása, második kiadás. Múlt és Jövő Lap- és Könyvkiadó, 2000., 29. o. ISBN 963 9171 56 5</ref>, s hasonlóképpen, valódi humanistát nem hagyhat érintetlenül az a felismerés, hogy az elkötelezetten monoteista Darwin piramiselvű szelekciós teóriája előtt a földkerekségen nem létezett fajüldözés. Ha állandósult, immár kollektív tudatalattinkat nyomorító globális problémáink gyökereit kutatva azt tapasztaljuk, hogy a gödörben, amelybe beleszülettünk, minden vallás, minden tudomány, minden körvonalazott univerzum szűknek bizonyult, merjünk szembenézni, merjünk szembemenni belénk nevelt skizofrén monoteista kultúránk rögeszmévé tokozódott, bénító mitológiájával<ref>Thomas S. Szasz: Az elmebetegség mítosza. A személyes magatartás elméletének alapjai. Akadémiai Kiadó, 2002. 309. o. ISBN 963 05 7855 7; Rátai 2007, 426-428. o.</ref>. Rátai levezetésében ha egy világkép – akár vallásos, akár tudományos – piramiselvű, akkor az a világkép következésszerűen hierarchikus, tehát [https://hu.wiktionary.org/wiki/antidemokratikus antidemokratikus]. Ha egy világkép antidemokratikus, akkor az a világkép következésszerűen kirekesztő, tehát antihumánus. Embertelen. Akár legjobb szándéka ellenére is. A monoteizmussal az a legnagyobb baja, hogy meggyőződése szerint azt nem lehet túlhaladni, csak megtagadni. Nincs meg benne a valódi fejlődés lehetősége. Hosszú távon sem tesz [https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-etimologiai-szotar-F14D3/k-F287B/kompetens-F2BC3/ kompetenssé], ellenkezőleg: saját dolgainkban eredendően és véglegesen inkompetenciára, illetéktelenségre kárhoztat. Rátai hitvallásában monoteizmus és változás, monoteizmus és fejlődés, monoteizmus és [[[[Demokrácia (politikai rendszer)|demokrácia]]]] kibékíthetetlen ellentmondásai egymásnak. Csupán a monoteizmus látszata képes valamelyest megférni a demokrácia látszatával.
==== A tudomány paradoxonja ====
Az élővilág feltérképezésének modern kori tudományos alapjait Carl von Linné svéd természettudós fektette le a 18. század derekán, megalkotva a szükséges kiegészítésekkel máig érvényes és szigorú kötöttségekkel használatos rendszertani kategóriák hierarchiáját s a kettős nevezéktant, amely a felmenők családfáján való elhelyezés mellett latin névadást ír elő az egyes fajok elkülönítésére. Az alfajok nevének értelemszerűen háromtagúnak kell lennie: Homo (nem) + sapiens (faj) + sapiens (alfaj). Rátai azonban felhívja a figyelmet, hogy a fajok, alfajok névvel való elkülönítését ennél komolyabban kell venni, különösen a mi esetünkben, mert a harmadik nevünk tulajdonképpen vallomás. Itt derül ki, hogy legmélyebb hitünk és tudományos meggyőződésünk szerint minek is tartjuk magunkat valójában, mi különböztet meg bennünket a Homo nem egyébként anatómiailag már szintén modern, ám csupán egyszeresen sapiens rokonnépeitől, mondjuk a neandervölgyiektől. A rendszer- és nevezéktan tudományának jelenlegi tanúsága szerint mindössze az, hogy mi nem egyszerűen csak okosak, hanem nagyon okosak vagyunk. [[Filogenetikus rendszertan | Filogenetikus családfánk]] jobbára morfológiai, anatómiai, fiziológiai összehasonlítások és genetikai elemzések mindent és mindenkit egy okra, egy ősre visszavezető hipotézise szerint az emberré válás során a lombországban élő hominidák egy csoportja valamikor valamiért leereszkedett a fákról, s egy hosszabb-rövidebb ideig tartó, sok mindenben nyomot hagyó vízparti kitérő után, már mint emberelőd, egyenes derékkal, két lábon kezdett járni. Ezzel létre hozta az emberi (Homo) nemet, aztán már elég okosan rájött, hogy felszabadult kezét szerszámok, eszközök készítésére, munkavégzésre használhatja (Homo habilis), a közösen végzett munka pedig a vele együtt járó fogalmi gondolkodás és nyelvhasználat kialakulásával kitaposta számunkra az állatvilágból való végleges kiemelkedés útját a Homo sapiens-szakaszon át. Ám ha mégis valamennyi meghatározó jellegünket egyetlen ragadványnévbe kellene sűrítenünk, akkor Rátai szellemében, igazi keresztszüleink: öntudatunk, önismeretünk, önbecsülésünk sugallatát követve, tagadhatatlan rossz hírünk ellenére, csakis a Homo sapiens humanus törzskönyvi megjelölést volna szabad magunkra nézve elfogadnunk. Egyelőre még ott tartunk, hogy a Homo sapiens humanusnak nincs konszenzussal elfogadott világképe, a Homo sapiens humanus megismerésében és megismertetésében a modern tudománynak irdatlan a restanciája és vele együtt a felelőssége.
Tény: az ember csúcsragadozóként jelenleg már az egyetlen olyan emlős faj a Földön, amelynek egyedszáma növekszik. Robbanásszerűen. Bizonyos térségekben (Afrika, Latin-Amerika, Távol-Kelet) tragikus méretű a túlszaporodás, viszont más (európai, észak-amerikai) típusú kultúrákban, állítólagos ellensúlyként, aggasztóan apad a népesség. Ám – ahogy Rátai fogalmaz – büntetlenül nem lehet keveset akarni, és az élet élni akar. Háziasított körülmények között is, akkor is, ha az ember már domesztikálta önmagát. „Az én törvényem egyetlen szó: élet. A többi szélgörcs, ahrem nyammogás. Adj életet és életednek véred, hadd szívja el, míg el nem szívja más. Igen, tudom, a végcél még homályos, ha van egyáltalán, és ismerem az összes fontos fontolást és kételyt, hogy hol, meg hogy, meg honnan merre tartunk, mettől meddig, mért és miért nem, de mind e műkín zigóta korom óta törpe hangyányit sem érdekel, míg élet van, az esély végtelen.”<ref>Amnézia, Rátai 2007 – Tizedik mandala, 294. o.</ref> Ha valamely kultúrában tartósan és tendenciózusan csappan a gyermekáldás bősége, akkor egészen bizonyosak lehetünk abban, hogy a létfontosságú feltételek közül valamiben az a kultúra, akár öntudatlanul is, súlyos hiányokat szenved. ([https://miau.gau.hu/mediawiki/index.php/Liebig-féle_minimum-elv Analógiaként l. Liebig] hordója.)<ref>Rátai 2018, 64-65. o.</ref> A [http://mek.oszk.hu/02000/02007/html/02.html kollektív tudattalannak] is van árnyoldala, melynek bűneit – az almafa törvénye ellen elkövetett bűneit is – a természet társadalmi [http://www.kislexikon.hu/anomalia_a_a_a.html anomáliák] formájában torolja meg, kollektíve, kiszámíthatatlanul. A tünetek egyértelműek. Nukleáris fenyegetettség, földrésznyi területek éhínsége, világjárványok, terrorizmus, migrációs robbanás, [[Demencia|demenciával]] tetézett túlöregedés, létteret habzsoló energiaválság, [[Sztratoszféra|sztratoszféráig]] ható környezetrombolás, intézményesített népbutítás és még ki győzné felsorolni, hányféle szívbénító, gerincroppantó rémség tornyosul fölénk a civilizáció magaslatain. Az a kultúra, amely nem képes, vagy bármi okból nem akarja felismerni a hiánybetegségeinek hátterében húzó rejtett összefüggések rendszerét, pusztulásra ítéli önmagát. De az is igaz, hogy az almafának nincs szabad akarata. Az almafának nincs [[Személyiség|személyisége]]. Az almafának nincsenek [[Személyhez fűződő jogok|személyhez fűződő jogai]] társadalmi szerepének betöltéséhez. Ha tehát feltesszük a kérdést: mi, emberek, hogyan váltjuk valóra az almafa törvényének nekünk címzett végrehajtási utasítását, akkor Rátai szellemében a lehetséges válasz: kultúráktól függően. Vagyis ellentmondásosan. A globális kép szinte átláthatatlan, de annyi legalább mégis általános érvénnyel elmondható, hogy az élet alaptörvényének végrehajtási utasítása emberi társadalmakban minden körülmények között a többgenerációs fészekalj speciálisan szocializálódott emberének feladatait megosztó, javait elosztó, moralitásában egyre inkább belátó, szolidaritásfüggő kultúrája szerint érvényesül. Frusztrált, kényszeresen érdekérvényesítő [[Én|egonktól]] hajtva egymás ellen és önmagunkkal is örökösen viaskodva bár, de az állati múltunk torzult örökségeként bennünk élő „sátánt” kriminalisztikai értelemben is mind jobban megismerve, megértve és megszelídítve. S mindemellett és mindezeken túl: a kultúra és a civilizáció egymásba fonódó kettős spiráljának kényszerítő és egyben inspiráló hatására mindinkább kikerülve az evolúció gyámsága és önkénye alól, terepet készítve a Homo sapiens humanus születésre váró valódi, globális demokráciájának, melyben a maga helyén mindenki egyaránt kompetens, mindenki választó és kiválasztott. Rátai szigorú intelme: a képzelt piramis csúcsára felkapaszkodott, spirituális hagyatékából önmaga által kiforgatott, kiüresített Homo sapiens sapiens sohasem fog valódi demokráciát teremteni. Alkalmatlan rá. Arra csak a Homo sapiens humanus lehet képes. Az nem működik, hogy szeresd felebarátodat, de csakis a kiválasztottaké a kegyelem, és hadd hulljon a férgese. Az nem működik, hogy erősebb kutya fajfenntart, egyébként pedig te csak légy jó mindhalálig. A skizofrén monoteizmus mentális örökségében fogant, felszenteletlen szelekcióelmélet és az álszent teológia érdekházasságából született újkori fajhibrid demokráciák morális hátországa feneketlen ingovány. A probléma súlyának és mélységének érzékeltetésére Rátai [[Nietzsche]] közszájon forgó mondását (Isten halott) kiegészíti a filozófus egy másik, kevéssé ismert kitételével: „a tudomány talajáról a tudomány problémáját felismerni nem lehet"<ref>Friedrich Nietzsche: A tragédia születése, Európa Könyvkiadó, 1986, 8. o. ISBN 963 07 3903 8 / HU ISSN 0231-2433</ref>. A következtetés: Kikezdhetetlen morális axiómákból levezetett [[Statika|statikai]] alapvetések nélkül építhetünk bármi nagyot és merészet, egészen biztos, hogy a dágvány előbb-utóbb magába húzza, és minden a feje tetejére fordul. Gyűlnek a feszültségek a felszín alatt, szabad szemmel látható jelzések nélkül, aztán egyszer csak itt a földcsuszamlás, a [[cunami]], orrunk előtt a krízis. Örökösen újabb és újabb végítélet felé sodródunk, és nem jön a Jézuska. Magunknak kell kézbe vennünk dolgaink irányítását valódi öntudattal, valódi önismerettel, valódi önbecsüléssel. Ezért születtünk. Erre születtünk. Az épp csak eszmélő Homo sapiens humanus gerincroppantó feladatok előtt áll, melyek megismerésében, megismertetésében a modern tudománynak és vele együtt valamennyi vallásnak irdatlan a restanciája és a felelőssége.
==== Anyagba zárt páracseppjei a végtelen óceánnak ====
Rátai alapeszméje az anyagi lét minőségéről és céljáról: „Mi vagyunk a márvány, amelyben ott rejtőzünk, csak ki kell belőle faragnunk magunkat. Akkor is, ha fáj a kőnek, hogy vésik és faragják.”[21] Hitvallása szerint mindannyian istenek vagyunk, anyagba zárt individuális páracseppjeiként is részes alkotói a totalitás örökkévaló óceánjának. „Azért teremtünk, azért teremtettünk világot, arra születtünk mindannyian, hogy önmagunkkal szembesülve, megélt életünkkel ismereteket, tapasztalatokat gyűjthessünk önmagunkról. A lehető legtöbbet, közös projektünk közös hasznosítására. Mindannyian, akik valaha is léteztünk, létezünk és létezni fogunk itt, az innenső parton, egy fakultatívnak látszó, de valójában nagyon is kötelező tanulmányi kiránduláson veszünk részt. Bóklászunk, bámészkodunk, csatázunk, csatangolunk, találkozunk, ismerkedünk, elválunk, ki-ki a maga módján, a maga képességei, lehetőségei, sorsa szerint. Van, aki lemarad, van, aki türelmetlenül előrelohol, nincs különösebb jelentősége. Jelentősége annak van, hogy legbelül mivé válunk a számunkra megadatott téren, a számunkra megadatott idő alatt. Jelentősége annak van, hogy végül is mit viszünk magunkkal odaát. A találkozó ott van, a folyó túlsó oldalán. Ott megvárjuk egymást. Onnan már csak együtt indulhatunk tovább, hívők és hitetlenek, érzők és érzéketlenek, balgák és bölcsek, tudósok és tudatlanok, valamennyien, hiánytalanul.”[22]
Rátai életfelfogásában valamennyien üzenettel érkezünk. Az emberré válás, a Homo sapiens humanusszá válás indíttatásának angyali üzenetével. „Hinned kell – mondja –, mindannyian istenek vagyunk. Nem mennybéli, még csak nem is [[Olümposz|olümposzi]], de teremtő istenek. Alkotó istenek. Anyagba zárt individuális, tökéletlen cseppjeiként is részes alkotói a totalitás örökkévaló óceánjának.”<ref>Rátai 2018, 296. o.</ref> A totális együvé tartozás nevében elutasít minden olyan tanítást, amely az individuumnak bármikor, bármiért bármiféle kivételezett, előrehozott külön elbánást: [[Nirvána|nirvánát]], paradicsomot<ref>Korán 2:25; 13:22-24; 37:19-55; 39:73; 43:69-74; 47:4-6; 47:15; 52:13-27; 56:10-24; 76:10-22</ref>, [[Mennyország|mennyországot]], felhő csücskén elkülönített [[Very Important Person|VIP]] státuszt ígér meggondolatlanul, akár megvilágosodás, akár kiválasztás, akár kegyelem, megváltás, vagy bármi más által, kiemelve a szerencséseket egymás iránti kölcsönös felelősségünk szövevényes rendszeréből, s így akarva-akaratlanul is táplálva a közöny, a megvetés, sőt gyűlölködés szellemét a szenvedésre ítélt vesztesekkel szemben. „Nem hihetek abban, hogy a csorbult Egész kiegészülhet, kielégülhet kevesek által, és pokolba a többiekkel. Én nem lehetek kiválasztott. Én nem lehetek fontosabb senkinél, és senki nem lehet fontosabb, mint én”<ref>Rátai 2007, 95. o., 2018, 235. o.</ref> – vallja műveiben. Meggyőződése szerint mindannyian középpontok vagyunk, egy a végtelen számú középpont közül, miközben nincs a világnak közepe. Mi vagyunk a cél és az eszköz. Akár tudunk róla, akár nem, akár gondolunk rá, akár nem, minden cselekedetünkkel közös jövőnkért, közös önbecsülésünkért közös harmóniánkért teszünk valamit. A globális emberi minőségért. A totális harmóniáért. Ki-ki adottsága, lehetősége, helyzete, szerepe szerint. Közvetve, vagy közvetlenül. Akkor is, amikor úgy érezzük, nem történik más, mint hogy gödörből gödörbe botorkálunk. Krízisből krízisbe. Az anyagi világ tanpályáin felnőtté válásunk, az anyatermészetről való leválásunk kamaszkrízise több százezer, talán több millió, több milliárd éve érik bennünk, de csak most jutott el a tudatunkig. Most kezdünk csak lassan rádöbbenni – már aki rádöbben –, mit is jelent emberré válni az [[Édenkert|édentől]] keletre, mit is jelent kikerülni az evolúció gyámsága alól. Rátai alapeszméje az anyagi lét minőségéről és céljáról: „Mi vagyunk a márvány, amelyben ott rejtőzünk, csak ki kell belőle faragnunk magunkat. Akkor is, ha fáj a kőnek, hogy vésik és faragják.”<ref>Rátai 2018, 78. o.</ref> „Azért teremtünk, azért teremtettünk világot, arra születtünk mindannyian, hogy önmagunkkal szembesülve, megélt életünkkel ismereteket, tapasztalatokat gyűjthessünk önmagunkról. A lehető legtöbbet, közös projektünk közös hasznosítására. Mindannyian, akik valaha is léteztünk, létezünk és létezni fogunk itt, az innenső parton, egy fakultatívnak látszó, de valójában nagyon is kötelező tanulmányi kiránduláson veszünk részt. Bóklászunk, bámészkodunk, csatázunk, csatangolunk, találkozunk, ismerkedünk, elválunk, ki-ki a maga módján, a maga képességei, lehetőségei, sorsa szerint. Van, aki lemarad, van, aki türelmetlenül előrelohol, nincs különösebb jelentősége. Jelentősége annak van, hogy legbelül mivé válunk a számunkra megadatott téren, a számunkra megadatott idő alatt. Jelentősége annak van, hogy végül is mit viszünk magunkkal odaát. A találkozó ott van, a folyó túlsó oldalán. Ott megvárjuk egymást. Onnan már csak együtt indulhatunk tovább, hívők és hitetlenek, érzők és érzéketlenek, balgák és bölcsek, tudósok és tudatlanok, valamennyien, hiánytalanul.”<ref>Rátai 2018, 297. o.</ref>
=== Fontosabb művei ===
|
