A '''szentamantalizmusszentimentalizmus''' a [[17. század|17.]]–[[18. század]]i [[felvilágosodás]] révén jelent meg az irodalomban. A szentimentalizmus jellemzően a líra műnemére volt erőteljes hatással, hiszen az [[érzelmek]]et – ahogy az irányzat elnevezése mutatja (latinul: ''sensus'', azaz érzés, érzelem) – ez tudta a legjobban kifejezni. Ugyanakkor mind a [[világirodalom]]ban, mind a magyar irodalomban az epikában jelentek meg a legjelentősebb, legnagyobb hatást kiváltó művek ([[Johann Wolfgang von Goethe|Goethe]]: [[Az ifjú Werther szenvedései]], [[Jean-Jacques Rousseau|Rousseau]]: [[Az új Héloïse]].
A [[magyar irodalom]]ban a 18. század végén jelent meg. Olyan neves költőink alkottak ebben a stílusirányzatban, mint [[Csokonai Vitéz Mihály]], [[Berzsenyi Dániel]] vagy éppen az akkori irodalom vezéregyénisége, [[Kazinczy Ferenc]].
