„Deseő Csaba” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Átnéztem a WIKIPÉDIÁN a rólam található szöveget, amelyet az utóbbi időben ismeretlen személy hibásan átírt. Korrigáltam és kiegészítéseket is eszközöltem. Deseő Csaba, 2018.09.11.
Nincs szerkesztési összefoglaló
22. sor:
 
== Életpályája ==
AÉdesanyja [[másodikhegedűtanár világháború]] utánvolt, édesapja amerikaikatonatiszt hadifogságba esett,(a majdmásodik világháború után Dél-Amerikába emigrált. Édesanyja hegedűtanár volt). Zenetanulmányait 1949-ben kezdte Budapesten, a Széll Kálmán téri Hannig zeneiskolában, majd az 1951-53-ig tartó kitelepítés után 1954-től a Budapesti Zenei Gimnáziumban, illetve a [[Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium|Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában]] folytatta. Tanárai Répássy Györgyi és Takács Miklósné voltak. 1961-ben szerzett diplomát. 1961-től 66-ig zeneiskolai tanár, 1967-től 1999-ig a [[Nemzeti Filharmonikus Zenekar|Magyar Állami Hangversenyzenekar]] brácsa szólamának tagja volt. [[Ferencsik János]], ill. [[Kobajasi Kenicsiró]] főzeneigazgatósága idején számtalan koncerten játszott Magyarországon és a világ számos országában, [[Japán]]tól az [[Amerikai Egyesült Államok]]ig. Többek között olyan világhírű művészekkel, mint [[Leonard Bernstein]], [[Lorin Maazel]], [[Riccardo Muti]], [[Christoph von Dohnányi]], [[Lamberto Gardelli]], [[Giuseppe Patane]], [[Yehudi Menuhin]], [[David Fjodorovics Ojsztrah|David Ojsztrah]], [[Szvjatoszlav Teofilovics Richter|Szvjatoszlav Richter]], [[Msztiszlav Rosztropovics]], [[Doráti Antal]], [[Solti György]], [[Fischer Ádám]].
 
1965-ken kötött házasságot, felesége Szőnyi Katalin zongoratanár (1940-2011) volt.
==Jazzpályafutása==
 
Gyermekük, Deseő Balázs 1971-ben született.
 
==Jazz pályafutása==
 
1963-ban mutatkozott be első együttesével a budapesti [[Dália klub]]ban. Ezután rendszeresen fellépett koncerteken, valamint a [[Magyar Rádió]]ban és a [[Magyar Televízió]]ban. Első külföldi fesztivál-szereplése 1966-ban volt a [[jugoszlávia]]i Bledben. Még abban az évben fellépett quartetjével a Prágai Nemzetközi Jazzfesztiválon, valamint a gitáros [[Kovács Andor]] együttesével a Varsói Jazz Jamboree-n. Első saját nagylemeze 1975-ben jelent meg Nyugat-Németországban „Four String Tschaba” címmel az [[MPS]] kiadónál. Partnerei német, angol és svéd muzsikusok voltak, Deseő Csaba hegedűn és mélyhegedűn is játszott.
37 ⟶ 41 sor:
 
1997-2010-ig A '''[http://www.gramofon.hu GRAMOFON – Klasszikus és Jazz]''' című zenei folyóirat külső munkatársa volt.
 
2017-ben önéletrajzi könyve jelent meg "Kettősfogás" címmel.
 
2017-ben a Magyar Televízió - szintén "Kettősfogás" címmel - filmet készített életéről.
 
== Díjai, elismerései ==
75 ⟶ 83 sor:
 
== Honlapok ==
 
* [https://www.myspace.com/csabadeseo MySpace]
* [http://info.bmc.hu/site/muvesz/found_page.php?search=Dese%F5+Csaba&search_tol=&search_ig=&valaszt=nev&valaszt2=&posted=true&type=J&type=J BMC]
*JAZZMA.HU
*Jazzma.hu
 
{{Nemzetközi katalógusok}}