„Forster Gyula” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
0 forrás archiválása és 2 megjelölése halott linkként. #IABot (v2.0beta10)
8. sor:
[[Forster János]] [[Prímás|primatialis]] [[Gazdatiszt|jószágkormányzónak]] fia. A [[Szent István Gimnázium (Esztergom)|gimnáziumba]] Esztergomban járt, ezután a [[Eötvös Loránd Tudományegyetem|pesti egyetemen]] végzett jogi tanulmányokat, majd a doktorátus elnyerése után 1869-től két éven át [[Párizs]]ban tanult, a [[Collège de France]]-on. 1870-ben a közalapítványi ügyigazgatósághoz joggyakornokká nevezték ki. [[1872]]-ben ügyvédi oklevelet kapott, de még ugyanebben az évben a vallás- és közoktatásügyi minisztériumba nyert beosztást mint fogalmazó dr. Hegedűs Lajos miniszteri tanácsos mellett. Később a képzőművészetekre, alapítványokra és műemlékekre vonatkozó ügyek vezetője, 1883. április 22-én miniszteri tanácsos lett, erről az állásáról azonban 1887. január 2-án lemondott. [[1887]] és [[1911]] között a [[Magyar Földhitelintézet]] egyik igazgatója volt. 1887. október 24-től a Műemlékek Országos Bizottságának alelnökeként, majd [[1895]]-től elnökeként nagy része volt sok hazai műemlék helyreállításában és megmentésében. Másodelnöke volt az Országos Képzőművészeti Tanácsnak, elnöke az Erzsébet királyné-emlékbizottságnak. Tagja volt annak a kiküldött bizottságnak, amely 1906-ban [[II. Rákóczi Ferenc]] és bujdosó társai hamvait [[Törökország]]ból hazahozta. 1891-től a [[Magyar Tudományos Akadémia]] archeológiai bizottságának tagja, 1899-ben az intézmény tiszteletbeli tagja, 1904-ben pedig az MTA igazgatótanácsának tagjává választották. 1904-ben a magyar bárói méltóságot és az örökös főrendiházi tagságot, 1911-ben pedig a belső titkos tanácsosi méltóságot nyerte. Nagy alapítványokat tett a hazai földművelést elmozdító munkák, egyháztörténeti monográfiák írása továbbá levéltári kutatások, valamint a magyar történeti tárgyú festészet elősegítése céljából.
 
Felesége szobi Luczenbacher Erzsébet (1854–1943){{jegyzet |{{CitWeb |url=http://www.macse.org/gudenus/mcsat/fam.aspx?id=45406 |cím= Luczenbacher Erzsébet életrajzi adatai |alcím= |közreműködők= |weblap=Magyar Családtörténeti Adattár |nyelvkód=hu |hely= |kiadó=Magyar Családtörténet-kutató Egyesület |oldal= |elér=2016-09-16 |formátum=HTML }}}}, akitől négy fiúgyermeke származott:{{jegyzet |{{CitWeb |url=http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:3oqtoQAJTx4J:www.pechy-de-pechujfalu.hu/csaladfa/Osszevont_csaladok/SiebNIKempOroszMNZSPetris/F/Forster.html+&cd=18&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=firefox-b |cím= Forster (pusztakéri), báró. [Kempelen] |alcím= |közreműködők= |weblap=A péchujfalusi Péchy család valamint a kapcsolódó családok családfái |nyelvkód=hu |hely= |kiadó= |oldal= |elér=2016-09-16 |formátum=HTML }}{{Halott link|url=http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache%3A3oqtoQAJTx4J%3Awww.pechy-de-pechujfalu.hu%2Fcsaladfa%2FOsszevont_csaladok%2FSiebNIKempOroszMNZSPetris%2FF%2FForster.html+&cd=18&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=firefox-b |date=2018-11 }}}}
* Gyula (1874. május 31. – 1939{{jegyzet|{{CitWeb |url=http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:MpiSIXIhTiIJ:adtplus.arcanum.hu/hu/view/MagyarMernok_1939/%3Fpg%3D114+&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=firefox-b |cím= A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 73. évfolyam (1939) |weblap=Arcanum Digitális Tudománytár |nyelvkód=hu |hely=Budapest |kiadó=Magyar Mérnök- és Építész-Egylet |dátum=1939-04-23 |oldal= |elér=2016-09-16 |formátum=HTML }}{{Halott link|url=http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache%3AMpiSIXIhTiIJ%3Aadtplus.arcanum.hu%2Fhu%2Fview%2FMagyarMernok_1939%2F%3Fpg%3D114+&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=firefox-b |date=2018-11 }}}}), cs. és kir. követs. titkár
* Pál (1876. október 15. – ?) cs. és kir. alkonzul
* Dezső (1879. február 20. – ?)