„Kurtág György (zeneszerző, 1926)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
13 forrás archiválása és 1 megjelölése halott linkként. #IABot (v2.0beta10)
Nincs szerkesztési összefoglaló
11. sor:
[[Magyarország]]ra visszatérve 1960-tól kezdődően nyolc éven át volt a [[Budapesti Filharmóniai Társaság]] korrepetitora. 1967-ben aztán a [[Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem|Zeneakadémia]] zongora-, majd kamarazene-tanára lett. Többek között olyan, később nagy hírnevet szerzett előadóművészek is a tanítványai, mint [[Kocsis Zoltán]], [[Szenthelyi Miklós]] vagy [[Schiff András]]. 1971–1972 között egy évet Nyugat-[[Berlin]]ben töltött a DAAD Művészprogramjának keretein belül. Nem sokkal hazaérkezése után, 1973-ban [[Kossuth-díj]]jal tüntették ki.
1986-ban úgy döntött, hogy elhagyja a Zeneakadémiát, de 1993-ig még korlátozott számban tartott órákat az intézményben. A következő évben tagjai közé választotta a müncheni Bajor Szépművészeti Akadémia és a Berlini Művészeti akadémia. Még ebben az évben megkapta a Pierre Monacoi Herceg Alapítvány zenei díját, valamint a [[Herder-díj|Herder-]] és Feltrinelli-díjat is. Ezután két évre meghívták a berlini Wissenschaftskollegbe, itt a [[Berlini Filharmonikus Zenekar|Berlini Filharmonikusokkal]] dolgozott. 1994-ben aztán további két kitüntetést ítéltek oda neki: az osztrák kormánytól megkapta az európai zeneszerzőknek járó nagydíjat, valamint Denis de RougemotRougemont-díjat az Európai Fesztiválok Szövetségétől
 
A következő évet [[Bécs]]ben töltötte, ahol komponálási felkéréseknek tett eleget és mesterkurzusokat tartott a Konzerthausban. 1996-ban ismét megkapta a Kossuth-díjat. Még ebben az évben meghívást kapott a Société Gaviniès-től, a [[hága]]i Royal Conservatorytól, az [[utrecht]]i Muziekcentrum Vredenburg-tól, az [[amszterdam]]i Concertgebouw NV-től, a Nederlandse Operától, a Schönberg Ensemble-tól, az Asko Ensemble-tól, az Orlando Quartettől, az Osiris Triótól és a Reinbert de Leeuwtől, hogy két évig [[Hollandia|Hollandiában]] dolgozzon.
41. sor:
* Herder-díj (1993)
* a [[hamburg]]i Freiherr-vom-Stein Stiftung díja (1993)
* az Accademia Nazionale dei Lincei Roma Feltrinelli-díja (1993)
* Ausztriának az európai komponisták számára kiírt Állami-díja ([[1994]])
* az Ernst von Siemens Alapítvány zenei nagydíja (1994)