„Költészet” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
További információk szerkeztése |
a →Jellemzői: Nyelvtani javítás, replaced: első sorban → elsősorban (2) |
||
5. sor:
== Jellemzői ==
A költészetet a beszéd egyéb alkalmazásaitól, illetőleg az irodalom egyéb ágaitól (társalság, levél, szónoklat, tudomány stb.) az különbözteti meg, hogy a költészet termékei műalkotások, amelyeknek kizárólag művészeti feladatuk van, semmiféle elméleti vagy gyakorlati célra nem szolgálnak, hanem tisztán a művészeti érdek, a szépnek, a tetszésnek, a gyönyörködtetésnek érdeke uralkodik benne; a költeménynek nincs közvetlen gyakorlati rendeltetése, hanem közvetlen és főfeladata, hogy gyönyörködtessen. Ebben a célban minden művészettel megegyez. Megegyez abban is, hogy a gyönyörködtetést
Különbözik azonban a költészet a többi művészetektől először abban, hogy közege valamennyiénél szellemibb, tehát közegének közvetlen érzéki hatása sokkal kisebb. A beszédnek, mellyel él, van ugyan érzéki eleme is: a hang; de a szók hangja jelentésükkel nagyon esetleges és konvencionális viszonyban van, a hallott hang nem költi okvetetlenül az illető képzetet, csak azok agyában, kik értik az illető nyelvet, ugyanazért minden művészet egyetemesebb közönségre számíthat, mint a költészet, mely viszont legnemzetibb; a szavak hangja nem játszik elsőrangú szerepet a gyönyörködtetésben, a szép benyomásának előidézésében, bár a költői beszédben, mint a szép műben ez is igyekszik lehetőleg megszépülni s ritmusos, rímes alakokká kristályosodni; de a beszédnek szellemi része az, ami művészi közegül szolgál. A beszédben lerakott képzetek, fogalmak, érzelmi momentumok a költő igazi színei, melyekkel az emberi lélek rejtelmeit festi. A nehézség a költői alkotásban és az illúzió előidézésében az, hogy itt lényegileg szellemi eszközökkel kell amaz – úgyszólván – érzéki benyomást kelteni, gondolatokkal festeni érzelmeket; igen nehéz pedig egy bonyolult s még a költő előtt is gyakran homályos érzelmi állapotot az öntudatos gondolatok kifejezésére szolgáló beszéddel érzékeltetni. Azért nem is versenyezhet a költészet a [[zene|zené]]vel az érzelmek legmélyebb rejtekeinek kifejezésében; de világosabban, motiváltabban tudja kifejezni azokat az érzelmeket, melyek tudatnak, vagy a tudathoz közelebb állanak. E körben a költészet az első hely, és – Kölcsey szerint – a költészet „a gondolattá érlelt érzeménynek” kifejezése. De a költő alkalmas képzeteket és gondolatokat úgy tud mégis nagyítani, hogy asszociációik és érzelmi kíséretük összetétele az ő lelkét betöltő hangulatot ébreszti. A költő ily módon rendszerint finom és szavakkal különben elemezhetetlen hangulatot tud ébreszteni, a képzőművészetekkel szemben hátrább áll a költészet a szemléletesség tekintetében, s azt a hangulatot, amit a képzőművészetek szemléltetésükkel ébresztenek, a költő más úton igyekszik elérni. Legsajátosabb eszközei, amire más művészetekben nem lehet mód, a gondolatok, az értelmi működés szabatos és határozott termékei, melyek által közvetlen a lelki gépezet belsejében dolgozik. A költői művészet alkotásai a költemények; az alkotó művész pedig a költő. Ami a költői «adományt» illeti, az nem valamely külön lelki tehetség, mellyel csak némely kiválasztottak bírnak; ellenkezőleg, bizonyos mértékig mindenki költő s a művet élvező olvasónak lelkiállapota természetes rokonságban van az alkotó lelkiállapottal, melyben a mű keletkezett. A költő lelke csak bizonyos kvantitatív különbségeket mutat más emberekétől: ilyenek nagyfokú hangolhatóság, fejlett kedélyélet, az alkotó fantázia önkénytelen és gyors működése, amellyel a hangulatot szavakba kifejezhető képzetekké dolgozza fel, az illúzióban gondolkodás.<ref name=pallas/>
|