Főmenü megnyitása

Módosítások

484 bájt hozzáadva ,  9 hónappal ezelőtt
nincs szerkesztési összefoglaló
== Tisztelete ==
Tiszteletének első emlékei a 600-as évek körüli időkből maradtak fenn. [[756]]-ban Szent Vitus ereklyéit a [[párizs]]i [[Saint-Denis-székesegyház|Saint-Denis bazilikába]] szállították, majd [[836]]-ban a [[corveyi apátság]]ba. [[1355]]-ben a fejét [[Prága|Prágába]] vitték, és ott őrzik a [[Szent Vitus-székesegyház|Szent Vitus-dómban]], amelyet [[I. Vencel cseh fejedelem|Szent Vencel]] emeltetett a tiszteletére. Ereklyéit mintegy 130 helyen őrzik.
Győr városban is őrzik a nevét: a mai Likócs őse egy falu volt a Mosoni-Duna két oldalán (rév kötötte össze őket, és vámszedő hely is volt) aminek a neve 1337-ből származó okiratok szerint Szenthwyd néven emlegetik a települést. Emlékét a Mosoni-Duna jobb oldalán Likócs városrészben utca őrzi a nevet: Szentvid utca. A bal parton, Bácsa városzrészben az ártérben található a Szent Vid tanösvény, és az ebből a korból fellelt kápolna alapja.
 
A leggyakrabban üstben ülő fiúként ábrázolják, kezében pálmaággal, könyvvel és hollóval, sassal vagy kakassal. A kakassal azért kapcsolták össze, mert az általa kiszorított szláv fényistenhez, Svantevithez hasonlóan neki is kakasokat áldoztak. Ritkábban megjelenik a szász királyok védőszentjeként, hermelinnel és országalmával.
1

szerkesztés