„Brandenburg történelme” változatai közötti eltérés

UtódjaA császár halála után e tartományt Zsigmond fia, a későbbi magyar király örökölte, aki 1388-ban elzálogosította azt unokatestvérének [[MorvaJobst német király|Jobst]] vagy más néven Jodok morva őrgrófnak azzal a kitétellel, hogy ha öt éven belül nem váltja vissza, akkor véglegesen Jodokra száll. Jobst (1388-1411) uralma alatt még kevesebbet törődött az országgal, mint Wittelsbach elődei. Ez a hozzáállás azt eredményezte, hogy a helyi nemesség hatalma tovább nőtt, gyakorlatilag ők váltak a választófejedelemség igazi uraivá. A helyzetet súlyosbították az országot keresztül-kasul járó szabadcsapatok és rablóbandák fosztogatásai. A lakosság súlyos szenvedéseken esett keresztül ebben az időszakban.

Ezek a [[polgárháború]]hoz hasonló állapotok az országot a szétesés szélére sodorták. A városok képviselői a helyzet kezelésére [[1410]]-ben útra keltek [[Buda (történelmi település)|Budára]], ahol [[Zsigmond magyar király|Zsigmond király]] fogadta őket udvarában. Zsigmond király [[Magyar Királyság|Magyarország]] királya, német király és császár, valamint brandenburgi választófejedelem volt, így őt kérték a helyzet orvoslására. A király [[VI. Frigyes nürnbergi palotagróf]]ot küldte Brandenburgba a helyzet megoldásának megbízásával.

1411-ben, Jodok halála után Zsigmond, királyaki kinevezéséreaddigra 1411-bennémet király lett, VI. Frigyes nürnbergi palotagrófpalotagrófot lettnevezte ki Brandenburg kormányzójakormányzójává és vezetőjevezetőjévé, aki a [[Hohenzollern-ház|Hohenzollern-család]] tagja volt. Frigyes vaskézzel küzdött a rebellis nemesség, különösen a [[Quitow család|Quitow]] és a [[Gans zu Putlitz]] családok ellen. Törekvései sikerrel is jártak és képes volt helyreállítani a rendet a tartományban. Négy évvel később, az 1415. április 30-án ülésező [[konstanzi birodalmi gyűlés (1415)|konstanzi birodalmi gyűlés]]en Zsigmond VI. Frigyesnek adományozta Brandenburgot, aki [[I. Frigyes brandenburgi választófejedelem|I. Frigyes]] néven lett a terület ura.

A [[harmincéves háború]]t követő gazdasági erősödés alig vette kezdetét, amikor 1674-ben kitört a [[északi háború (1674–1679)|svéd-brandenburgi háború]] (a már 1672 óta folyó [[francia–holland háború]] kísérő konfliktusaként). Egy svéd hadsereg – az 1630-ban megszerzett [[Svéd-Pomeránia|Nyugat-Pomerániából]] kiindulva – betört a [[Havelland]], az [[Uckermarck]] és [[Neumark]] területeire, és végigfosztogatta a vidék falvait és városait. A svédek által kiszabott magas sarcok komolyan terhelték ezeket a vidékeket. A [[Frigyes Vilmos brandenburgi választófejedelem|Frigyes Vilmos választófejedelem]] által létrehozott brandenburgi–porosz hadsereg azonban képes volt legyőzni a svéd seregeket és a [[fehrbellini csata]] után sikerült azokat kiűzni az országból, majd 1678-ra visszafoglalni egész [[Pomeránia|Pomerániát]] is. 1678–79 telén a svédek második, [[Kelet-Poroszország]] elfoglalására irányuló hadjáratát is visszaverték. A háború 1679-ben Brandenburg–Poroszország katonai győzelmével zárult, de Frigyes Vilmos szövetségese, [[I. Lipót magyar király|I. Lipót császár]], aki megakartameg akarta akadályozni a protestáns Brandenburg hatalmának növekedését, [[Nijmegen]]ben [[nijmegeni béke|különbékét]] kötött [[XIV. Lajos francia király|XIV. Lajos francia királlyal]], Svédország szövetségesével. 1679-ben XIV. Lajos a [[saint-germaini béke (1679)|saint-germaini békeszerződés]] aláírására kényszerítette Frigyes Vilmost, aki (győzelme ellenére) kénytelen volt minden a visszaszerzett pomerániai területeket ismét átadni a svédeknek, és helyreállítani a [[vesztfáliai béke]]szerződés területi rendelkezéseit. A háború után megkezdődött az ismételt gazdasági felépülés.

A porosz hadsereg legyőzése (a [[jénai csata|jéna-auerstedti csata]]) után 1806-ban a vidéket megszállta a francia hadsereg. A gazdaság a padlón hevert, a porosz állam magas adósságokkal küzdött. A lakosságot jelentősen terhelték a francia hadsereg „koszt és kvártély” követelései és sarcai. Az ezek után bevezetett reformok hosszú távon hozzájárultak a brandenburgi területekreterületek fejlődéséhez.

A 19. századi jobbágyi felszabadításokjobbágyfelszabadítások (1807–1849 között) lassan haladtak előre. A jobbágyok felszabadításuk fejében le kellett hogy mondjanak földjeik 1/3-áról uraik részére, valamint nagy mértékű kiváltási díjat kellett fizetniük. Ezek miatt a szigorú feltételek miatt Brandenburgban nem alakult ki életképes kisparaszti réteg. Általában véve a 19. század folyamán az első rend, azaz a nemesség és a lovagi foldbirtokosok voltak a tartomány elsődleges urai. E helyzet miatt az 1848–49-es forradalom, mely elsősorban Berlin utcáin söpört végig, Brandenburgban kevés követőre talált. A sztereotipikus fennhéjjázó, egoista, kizsákmányoló [[junker]]ek mellett természetesen számos segítőkész, humanista támogató is akadt a területen, akik felismerték a nép szükségét.

Brandenburg és Berlin különösen fontos szerepet kapott a nemzetiszocialista hatalmi központok kiépítésében amennyiben számos felszerelési és katonai üzem, valamint új börtönök és nevelőintézetek nyíltak meg. Az új rezsim [[koncentrációs tábor]]okat is létrehozott a vidéken, mint például a [[Sachsenhausenisachsenhauseni koncentrációs tábor]], melyet 1936-ban nyitottak meg [[Fürstenberg an der Havel]] városa mellett, vagy az 1938-ban megnyitott [[Ravensbrückiravensbrücki koncentrációs tábor]], melyet nők számára nyitottak. Utóbbi a politikailag másképp gondolkodók egyik legfontosabb megsemmisítómegsemmisítő tábora lett.