„Szíjgyártó” változatai közötti eltérés

A '''szíjgyártó''' (régiesen szíjjártó) az emberi ruházathoz, lószerszámhoz, és a különböző használati tárgyakhoz (például az ülőalkalmatosságokhoz) szükséges szíjazatot készítő és egyéb [[bőr (anyag)|bőr]]munkát is végző mesterember. A szíjgyártó mesterség valószínűleg ősi mesterség a magyarság körében, már a vándorlások idején magas színvonalon ismerhették. A többi bőrműveshez hasonlóan a [[középkor]]ban a szíjgyártók is maguk dolgozták meg a termékeikhez szükséges nyersbőröket. A timsós-faggyús készítést nevezték Európa-szerte „magyar bőr”-nek.<ref>[http://www.kislexikon.hu/magyar_bor.html Magyar bőr], Kislexikon.hu</ref> Nagy rugalmassága és [[szakítószilárdság]]a miatt elsősorban [[lószerszám]]ok, kocsiszerszámok készítésére volt igen alkalmas a bőr. Az akkor használatos állatbőrök olyan, ridegen tartott állatok bőréből készültek, ahol a tartás körülményei is előnyösen befolyásolták a bőrök minőségét. A [[17. század]]ban a német és a francia szíjgyártók még azért vándoroltak Magyarországra, hogy e „magyar bőr” készítését eltanulják.<ref>[http://mek.niif.hu/02100/02152/html/03/56.html Magyar bőr. A bőrök kikészítése], Magyar néprajz, Kézművesség ([[Magyar Elektronikus Könyvtár|MEK]])</ref> Később, a [[18. század]]ban a magyar szíjgyártók már a [[varga (foglalkozás)|vargák]] cserzett (cseresen) kikészített bőreiből dolgoztak.

 

Számos sajátos kézi szerszámmal dolgoztak, mint bőrgyalu, bújtató, cérnavágó kés, csípőfogó, élszedő, félhold-serfelőkés, fenőkövek, festőkészlet, fogólyukasztó, gömbőlyűár, görbekés, jelölő körző, rádli, kúpos és lapos fogó, szélezőfa, [[szurok]] és [[méhviasz]], tolókés, varróár, [[spárga (kötözőeszköz)|madzag]] vagy [[varrócérna|cérna]], varrószék vagy csikó. A varrófonalat megviaszolták vagy olvadt szurokba mártották. A nyerges és szíjgyártó mesterség kereslete a lóállomány rohamos fogyásával a [[20. század]] második felére nagymértékben lecsökkent.