„Kilényi Géza” változatai közötti eltérés

a
(formaságok)
1996-ban a [[Pázmány Péter Katolikus Egyetem]] Jog- és Államtudományi Karán tanszékvezető, majd 2000 és 2006 között intézetvezető egyetemi tanár volt. 2006-ban [[professor emeritus]lett. Kutatási területe a közigazgatási eljárásjog és az alkotmányjog. 1968-ban védte meg az állam- és jogtudományok kandidátusai majd 1979-ben akadémiai doktori értekezését, 2008-tól több éven keresztül az MTA Közigazgatás-tudományi Bizottságának elnöke volt.
 
Több mint ötven könyvet, könyvrészletet szerzett társszerzőkkel. Kiemelendő a szerkesztői, kiadói, lektori munkái közül a rendszerváltás körüli időből a „State and Law” című francia nyelvű könyvsorozat főszerkesztőjeként végzett tevékenysége, illetve az „Alkotmányjogi Füzetek” című magyar nyelvű sorozat főszerkesztői munkássága.<ref>{{Cite web |url=http://www.keje.hu/kozigazgatasi-eljarasjogi-klasszikusok/kilenyi-geza/ |title=Kilényi Géza |accessdate=2019-02-20 |date=2018-09-14 |work=keje.hu |language=hu}}</ref> Rendszeres szerzője volt az ''Állam és Igazgatás'', a ''Belügyi Szemle'', a ''Jog és Társadalom'', a ''Jogtudományi Közlöny'', a ''Magyar Jog'', a ''Magyar Közigazgatás'', a ''Magyar Tudomány'', a ''Társadalmi Szemle'', a ''Valóság'' és a ''Világosság'' című folyóiratoknak, amelyekben több mint 100 cikket publikált.<ref>{{Cite web |url=http://www.keje.hu/kozigazgatasi-eljarasjogi-klasszikusok/kilenyi-geza/ |title=Kilényi Géza |accessdate=2019-02-20 |date=2018-09-14 |work=keje.hu |language=hu}}</ref>
 
Rendszeres szerzője volt az ''Állam és Igazgatás'', a ''Belügyi Szemle'', a ''Jog és Társadalom'', a ''Jogtudományi Közlöny'', a ''Magyar Jog'', a ''Magyar Közigazgatás'', a ''Magyar Tudomány'', a ''Társadalmi Szemle'', a ''Valóság'' és a ''Világosság'' című folyóiratoknak, amelyekben több mint 100 cikket publikált.<ref>{{Cite web |url=http://www.keje.hu/kozigazgatasi-eljarasjogi-klasszikusok/kilenyi-geza/ |title=Kilényi Géza |accessdate=2019-02-20 |date=2018-09-14 |work=keje.hu |language=hu}}</ref>
 
== Közéleti pályafutása ==