„P–51 Mustang” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
1 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként. #IABot (v2.0beta14)
39. sor:
 
== Típusok ==
Több altípusát fejlesztették ki, amelyeket az [[európai hadszíntér|európai]], a [[mediterrán hadszíntér|mediterrán]], a [[csendes-óceáni hadszíntér|csendes-óceáni]] és a [[Kína–Burma–India hadszíntér|Kína–Burma–India hadszíntereken]] is nagy számban vetettek be. A tervezése idején rendkívül modern konstrukció volt félhéj szerkezetű törzzsel, [[lamináris]] szárnyprofillal és rengeteg gyermekbetegséggel. Az "A", "B" és "C" változat még a kabintetőig fölhúzott törzsgerinccel épült, az "A" "B" és "C" változatot rácsos merevítésű deckkel (kabintetővel) vagy buborék kabintetővel (Malcolm deck) gyártották. A "P–51A–10NA" változatnál jelent meg a buborék kabintető, de itt még magas törzsgerinccel. A "D" változatnál a törzs hátsó részén a törzsgerinc csak a kabintető aljáig ért föl, a hiányzó [[laterál felület]]et a függőleges vezérsík alsó részének előre történő meghosszabbításával pótolták. Erre azért volt szükség mert a korábbi változatokból hátrafelé nagyon rossz volt a kilátás. Az első P-51A változata az alkalmazott Allison V-1710-81 motor alkalmazása miatt nagyon gyenge teljesítményt nyújtott (16 perc alatt emelkedett 7600 m-re, Merlin motorral ehhez már csak 10 perc kellett, a Bf-109 kb.7  perc alatt ért föl erre a magasságra), csak a "B" változattól alkalmazott brit Rolls-Royce Merlin motor tette kiválóvá. Európa felett a legtöbb bombázó-kísérő bevetést teljesítették a velük felszerelt alakulatok, biztosítva ezzel a légifölény mielőbbi kivívását, amit 1944 év végére el is értek. A csendes-óceáni hadszíntéren korlátozottan bár, de részt vettek Japán elleni bevetésekben. Ebben a térségben inkább a haditengerészeti típusok domináltak: [[F4F Wildcat]], [[F6F Hellcat]], [[F4U Corsair]].
 
A térségben komoly szerepet a [[koreai háború]] idején kapott a típus '''F–51''' néven, amikor az [[Amerikai Légierő]] típusváltások közepette avatkozott be a konfliktusba. Itt, noha alacsonytámadó feladatkörben vetették be őket, főként [[Első generációs vadászrepülőgép|a sugárhajtású gépek első generációit]] képviselő [[MiG–15]]-tel kerültek szembe. A velük szembeni esélytelenségük ellenére azonban pilótái néha arattak velük légi győzelmeket. Bevetették a [[Közel-Kelet]]en is, több későbbi üzemeltető az [[1980-as évek]]ben vonta ki hadrendjéből.
 
Már 1942-es szolgálatba állásakor is gyors, mozgékony vadászrepülőgépnek számított, melyet a továbbfejlesztések során sem vesztett el. Ezt a ''P-51B-1''-változatától a [[Supermarine Spitfire|Spitfire]]nél bevált [[Rolls-Royce Merlin]] motor biztosította, melyet [[Packard V–1650]] néven az USA-ban gyártottak, ellátva kétfokozatú, kétsebességes [[turbófeltöltő]]vel is. A megfelelő tűzerőt a "B" és "C" változatnál 2-2, a "D" változattól 3-3  db, a légcsavarkörön kívül a szárnyakba épített 0,5"-os (12,7 mm) M2 Browning nehézgéppuska szolgáltatta összesen 1880  db lőszerrel. A géppuskák a repülőgép előtt kb 300  m-rel hordtak össze (kezdetben kis sorozatban készült 4x204 × 20 mm-es gépágyúval, sőt az AM106 jelű példányt 40 mm-es fegyverzettel látták el), később alkalmassá tették nemirányított rakéták és siklóbombák vetésére is.
 
[[Rádiólokátor]]t hordozó altípusaaltípusát, az [[F–82 Twin Mustang]]ot is bevetésre kerültbevetették Koreában. Ez a változat két géptörzs közé beépített szárnyból és vízszintes vezérsíkból és két külső szárnyrészből állt.
 
A második világháborút és a koreai háborút követően több példánya polgári tulajdonba került, amiket rendszerint légi versenyeken repülnek még napjainkban is. Háborús érdemeinek legnagyobb elismeréseként fogható fel, hogy ''John Najjar'' tervező róla nevezte el a [[Ford Motor Company]] azóta tradicionális amerikai típussá váló kupéját, a [[Ford Mustang]]ot.