„Ki vagy, doki?” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló
104. sor:
2013-ban váltotta fel Matt Smith-et Peter Capaldi.
 
2016. január 22.-én Steven Moffat bejelentette, hogy utódja [[Chris Chibnell|Chris Chibnall]] lesz, és a stafétabotot a 36. évad (azaz az új 10. évad) vége után veszi át.
 
2017. július 16.-án bejelentették, hogy a tizenharmadik Doktort [[Jodie Whittaker]] fogja játszani, így bemutatkozott a sorozat történelmének első női Doktorja.
117. sor:
Számos epizód szerint a Doctor faja utolsó példánya, vagy - ha az olyan visszatérő karaktereket, mint az időnként megsemmisülő Mester is figyelembe vesszük - akkor a nagyon kevés (2-3) megmaradt időlord egyike. Ugyanakkor a sorozatnak, minthogy alapmotívuma az időutazás és az ennek során bekövetkező történelemmódosulások és paradoxonok, nincs a hagyományos értelemben vett lineáris cselekménye, így az olyan állítások, minthogy a Doctor faja utolsó példánya, egyáltalán nem véglegesek és megváltozhatatlanok.
 
A Doctor, akárcsak a többi időlord, tulajdonképpen halhatatlan, azonban élettartamának lejártával, illetve ha valamelyik ellenségének sikerül elpusztítania, akkor regenerálódnia kell: ilyenkor a testének akár egyetlen sejtjéből is képes újjáépülni (regenerálódni) az egész lény, habár kinézete és személyiségének bizonyos részei megváltozhatnak, kicserélődhetnek (emlékei nagy része azonban általában megmarad, vagyis ott tudja folytatni, ahol abbahagyta). A "[[The Time of The Doctor]]" c. részben kiderül, hogy csak 1412 regeneráció lehetséges egy IdőlordIdő Lord számára, azonban ezt akkori utitársának, [[Clara Oswald]]<nowiki/>nak tetszett, és kikérlelt egy komplett regenerációs ciklust a Doctor számára.
 
A Doctor nagyjából összes inkarnációja elvetette az erőszakot és a fegyvereket (ez alól kivétel volt a harmadik Doctor, aki előszeretettel ütötte le az ellenfelet, mielőtt kérdezett volna). Segít a bajba jutottakon: Mindig igyekszik megmenteni az élőlényeket a káosztól, vagy esetleg az emberiséget és hasonló fejletlenebb fajokat rossz szándékú idegenektől, vagy pont idegeneket az emberi ostobaságtól és kapzsiságtól. Ez teljes mértékben ritkán sikerül, sok kaland áldozatokat szed (habár a Doctor beavatkozásai által általában több élet menekül meg, mint amennyi a beavatkozás nélkül menekült volna). Ugyanakkor megesik „egyszer-egyszer, nagyon ritkán, minden milliomodik nap, amikor a szél jó irányból fúj, és Doctor hívásra jő, mindenki él”. Az élet védelme, az erőszakmentes gondolkodás ellenére ez utóbbi a ritka alkalmak egyike.