„Mészáros Lőrinc (vállalkozó)” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a →Élete: elírás, ez a szakasz már követhetetlenül hosszú |
Formázandó |
||
30. sor:
== Élete ==
{{forma|1=tagolásra szorul}}
Pályáját a [[1990-es évek|kilencvenes évek]] elején kezdte el, amikor az állami gázprogram kapcsán egy alcsúti, gépészettel foglalkozó társával elkezdték bekötni a faluban élőknek a gázt. A vállalkozás fejlődésnek indult, egyre jelentősebb munkákat kaptak a közeli településeken is, lakóparkokban, nagyobb épületekben dolgoztak. A sikereit annak köszönhette, hogy közvetlen stílusú, társasági ember, ugyanakkor kemény tárgyaló, és e nélkül nem tudott volna érvényesülni. A kétezres évek közepén azonban hullámvölgybe kerültek, a cég ekkoriban egyre kevesebb megrendelést kapott, megjelentek a megyében és a faluban is a konkurens gázosok, Mészárosék majdnem csődbe is mentek: 2007-ben már alig volt bevételük, a cég veszteséges lett, pedig korábban több mint tízmilliós nagyságrendű eredményt is el tudott érni.
|