„Lőte Attila” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
28. sor:
== Életpályája ==
Apai nagyapja:Illyefalvi Lőte József dr,-egyetemi tanár orvosprofesszor, a kolozsvári,majd a Szegedi Általános Kór-és gyógyszertani Intézet többszöri dékánja és rektora.
Dr. Lőte László és Darvay Sarolta gyermekeként született. [[1953]]-tól Gyári Színjátszó csoportban játszott.<ref>[http://www.madachszinhaz.hu/ensemble/Actors/LoteAttila/LoteAttila_h.php Madách Színház]</ref> 1957-ben szerzett diplomát a [[Színház- és Filmművészeti Egyetem|Színház- és Filmművészeti Főiskolán]]. 1957–1959 között a [[Csokonai Nemzeti Színház|debreceni Csokonai Színház]] tagja volt, majd 1959-től a [[Madách Színház]]hoz szerződött.▼
Kutatási területe: azImmunitás, lépfene, veszettség. Egy időben Berlinben Koch munkatársa volt.
▲Édesapja: dr Lőte László körzeti orvosként dolgozott vidéki városokban.Keze alatt közel száz csecsemő jött a világra.Dr. Lőte László és Darvay Sarolta gyermekeként született. [[1953]]-tól Gyári Színjátszó csoportban játszott.<ref>[http://www.madachszinhaz.hu/ensemble/Actors/LoteAttila/LoteAttila_h.php Madách Színház]</ref> 1957-ben szerzett diplomát a [[Színház- és Filmművészeti Egyetem|Színház- és Filmművészeti Főiskolán]]. 1957–1959 között a [[Csokonai Nemzeti Színház|debreceni Csokonai Színház]] tagja volt, majd 1959-től a [[Madách Színház]]hoz szerződött.
'''Présház Hírportál interjú - 2018. szeptember 9.'''
„...minden nemzetnek kell legyen saját Nemzeti Színháza, amelynek az a feladata, hogy erősítse, tudatosítsa az emberekben a saját irodalmi hagyományait és a tágas világ legjobb, legnemesebb, legmodernebb színházi irányzatait a lehető legmagasabb művészi fokon” - írta Maszk nélkül című, Egy színész jegyzetei a közönségnek alcímű kötetében Lőte Attila Jászai Mari-díjas színművész. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
* Művész úr, „Minden ország olyan, amilyen minőségű, lelkületű emberek élnek benne”
* írja kötetében Ön. Az adott ország színművészete mit tehet azért,hogy a nemzet tagjai nemes lelkűek legyenek?
Főleg azt teheti, hogy példát mutat. Jó lenne, ha egyre kevésbé érvényesülne a jövőben a latin közmondás: „Míg szerencsés vagy-, sok barátod van, ha jönnek (a felhők, egyedül leszel!; Jó lenne, ha egyre inkább érvényesülnének T. Williams sorai: „Azt mondják, sokfajta ember él ezen a földön, de csak kétféle van: akit megvásárolnak, és aki vásárol. Nem..., van még egy harmadik féle is. Olyan emberekre, olyan tehetséges személyiségekre van szükség - minél nagyobb mennyiségben-, akiknek tudása, megalapozottsága, igazságérzete, HITELESSÉGE, megvásárolhatatlansága semmi módon nem kérdőjelezhető meg. Ugyanakkor azt hiszem, az emberindividuum, az ego túlzott, megrögzött megnyilvánulása - ha nem párosul megfelelő értelemmel, intelligenciával -, ugyanolyan veszélyt jelent, mint a gyógyíthatatlan betegségek, vagy a természeti katasztrófák. A színész különös „állatfajta”, minden emberi érzelemre és tulajdonságra erősebben reagál, intenzívebben, szélsőségesebben él, idegrendszere gyorsabban használódik el. Hajlama ellen, hogy tűzön-vízen át megmutassa önmagát, hogy kivívja az emberek szeretetét, hogy megfejtse a belső és külső emberi törvények és viselkedési formák, a pszichológiai igazságok mibenlétét -, ez ellen nincs orvosság. Különösen pedig, miután reflektorfényben él, közszereplőnek számít, fontos felelőssége van a tekintetben, hogy önmagát, génjeinek esetleges túlburjánzását, illetve összeveszését megzabolázza, és civil életében közvetlen, egyszerű, őszinte magatartást tanúsítson. A cél nem lehet más, mint az igazságos értékrend és erkölcsiség fenntartása az Élet és a Művészet minden területén. Minden túlhangsúlyozott szándékosság egy másik ember részéről, akár az életben, akár a színpadról érkezik, lehangolja, lelohasztja az embert. Bármit melldöngetően bizonygatni ízlésem ellen van. A gyökerek, a neveltetés, a környezet, a magatartás, a stílus együttesen meghatározói egy ember, egy állampolgár szellemi, eszmei, ezáltal politikai irányultságának. Nekem gyermekkoromtól kezdve mindig voltak példaképeim. Azt hiszem, mindig kell Valaki, akinek hisznek, akiben megbíznak az emberek.
- „...ezen a pályán, mint az élet más területein is, mindenki mindenkinek ellenfele is, itt harcolni is kell a helyezésekért, a sikerért. Harc nélküli sikereim voltak és azt hittem, hogy ez mindig így is lesz majd. Bár negatív, diszkriminációs előjelek azért adódtak az elején is” - rögzíti kötetében. Miből merített erőt a harcok megvívásához?
- Nem vagyok, nem voltam én soha nagy harcos, nagy varázsló, nem vívtam én harcot csak magammal, velem csak történtek a dolgok, én csak néhányszor, nyolcszor-tízszer voltam a kritika, a kollégák, a közönség szerint a legjobb vagy az egyik legjobb szereplő színházi vagy televíziós darabban. Nem hasonlítom magam Shakespeare - Prospero méretű alakhoz, most valószínűleg életem utolsó periódusát, ráadás idejét taposom. Valahol olvastam egy Chesterton-idézetet: „A népeknek, amelyek emlékeznek, jogaik vannak.” Nem állítom, hogy nekem bármiféle jogom lenne bármihez is csak azért, mert emlékezem. Pedig nagyon sokszor gondolok vissza az életemre, azokra az eseményekre, amelyeket átéltem, amelyeket végigszenvedtem. Ez mondjuk minden ilyen korú emberre érvényes lehet, nem különösen érdekes dolog. Itt csak, mint mindenben, a mérték a kérés. Mert bevallom, hogy már évtizedek óta, szinte minden kora hajnalban úgy és arra ébredek fel - rendszerint négy-öt órai alvás után -, hogy jönnek az emlékek csőstül, az emlékezés tövisei szúrnak belém, vájkálnak bennem kegyetlenül, marnak, harapnak, rúgnak. Mert úgy érzem, hogy valahogy nem vagyok a helyemen hivatásomban. Valami tenni akaró tehetetlenség van bennem, valószínűleg az elszállt idő az oka. Mégis azt szűröm le mindebből, hogy megszületünk, nem tudjuk mikor, nem tudjuk hová, és ettől kezdve megszületik a sorsunk is. Tudjuk-e alakítani magunk ezt a sorsot, mi döntünk-e lépéseinkben? Nem tudom. Talán csak azt hiszem, hogy ettől kezdve génjeink és atavisztikus tulajdonságaink átveszik életünk irányítását, mozgásba hozzák sorsunkat. Hálás vagyok sorsomnak, hogy az elmúlt évtizedekben nagyszerű kollégákkal játszhattam együtt, és nagyon sok olyan rendező személyiséggel találkozhattam, akik saját életpályájuk gyakorlásakor használták képességeimet.
Köszönöm Istennek, hogy megajándékozott az általam nagyon szeretett ÉLETTEL, köszönöm, hogy a világ legárnyaltabb, legkifejezőbb nyelvén, magyar nyelven lehetek magyar színész, hatvanöt évi gyakorlat után is. És főleg köszönöm, hogy megkímélt az életé vége felé szokásos kiürüléstől, csömörtől, a minden-minden rossz érzéstől, a „bezzeg az én időmben’'-féle ostoba szindrómától.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik a jelmondata.A magyar alapítású nemzetközi irodalmi díj, a Balassi Bálint-emlékkard átadási ceremóniáján Ön állandó vendég, és gyakran szaval is, nagy sikerrel. Több mint százhúsz színházi szerepe. több mint húsz játszóhelye után miért tartja fontosnak a XVI. századi európai költőóriás Bálint napi ünnepén a Gellért szálló Gobelin termében adódó alkalmat?
- Jó néhány esztendővel ezelőtt Molnár Páltól, a Balassi Bálint-emlékkard egyesülés alapító elnökétől kaptam meghívást, ezen ünnepségen való fellépésre, versmondásra Természetesen örömmel vállaltam a feladatot, és azóta rendszeresen minden évben részt veszek a megemlékező ünnepségen, akár mindén fellépő színész, akar mint egyszerű közönség. Ez alatt az idő alatt nagyszerű embereket, személyiségeket ismerhettem meg, például néhai Makovecz Imrét, Kiss-Rigó László püspök urat és természetesen Molnár Pált. A magyar alapítású nemzetközi irodalmi díj - melynek jelmondata:, Ismerd meg saját kultúrád - ugyanolyan feladatot vállal fel és teljesít egyszerre mobilitáson és nobilitáson alapuló igen magas színvonalon, mint bármely ország Nemzeti Színháza a maga területén.{{csonk-szakasz}}
| |||