„Bráhmi eredetű írásrendszerek” változatai közötti eltérés

* AlfabetikusAlfaszillabikus írás,<ref>{{citeweb|url=https://www.academia.edu/39729305/Az_epigr%C3%A1fiai_hagyom%C3%A1ny_kezdetei_Indi%C3%A1ban_k%C3%BCl%C3%B6n%C3%B6s_tekintettel_a_g%C3%B6r%C3%B6g_indiai_kultur%C3%A1lis_%C3%A9rintkez%C3%A9sekre_a_hellenisztikus_kor_%C3%A9vsz%C3%A1zadaiban|author=Tóth Ibolya|title=Az epigráfiai hagyomány kezdetei Indiában, különös tekintettel a görög–indiai kulturális érintkezésekre a hellenisztikus kor évszázadaiban|publisher=ELTE BTK|date=2018|pages=11|accesdate=2019-07-22}}</ref> úgynevezett szótagábécé, ([[abugida]] típusú, amennyiben egy szótag egy mássalhangzóból és egy magánhangzóból áll), azaz minden mássalhangzó hordoz egy alapértelmezett ''(„inherens”)'' magánhangzót, általában /a/ de a bengáli, orija, és asszámi nyelvekben rövid /o/. Az inherens magánhangzótól az eltérést mellékjelekkel ''(diakritikus jelek)'' jelzik, illetve szó elején, vagy magánhangzó után önálló alakjukkal jelölik. Amennyiben a mássalhangzót nem követi magánhangzó, szintén jelzik (viráma). A mássalhangzót követő nazális mássalhangzó és a magánhanzót követő néma hangzó jelölésére külön jel szolgál (''anusvára'', illetve a ''visarga'').