„Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára” változatai közötti eltérés

1949 után fokozatosan differenciálódottváltozott a Levéltár belső szervezete. Eleinte különböző csoportokat létesítettek az 1940-es évek végén létrehozott három osztály (I. 1867 előtti kormányszervek iratai, II. 1867 utáni kormányszervek iratai, III. nem állami szervek iratai, gyűjtemények) mellé, az intézményi szakkönyvtárt önálló egységgé alakították, az 1960-as évek elején pedig újabb osztályokat hoztak létre. Az 1953–1961 között működött Központi Gazdasági Levéltár iratanyaga nagy részének beolvasztásával alakult meg ekkor a gazdasági szervek iratait őrző IV. osztály, a mikrofilmező csoport, a mikrofilmtár, a restauráló és a könyvkötő műhelyek összeolvasztásával az V. (állományvédelmi) osztály, valamint az 1945 utáni iratokra szakosodott „Népi demokratikus osztály”. Ezen felül azonban az intézmény az épületét is kinőtte, így szereznie kellett új telephelyet is. 1949 és 1969 között a levéltári személyzet 50-ről 129 főre emelkedett (ezen belül 25-ről 48-ra a diplomás levéltárosok) létszáma. Korszerűsödött és bővült a mikrofilmező és a restauráló műhely, aminek köszönhetően például a mikrofilmtár 1950. évi 2 millió felvételes állománya húsz év leforgása alatt 20 millióra gyarapodott.

Ebben az időszakban tervszerűvé és rendszeresebbé vált a levéltári feladatok végzése. Gyakorlatilag folyamatos volt az iratátvétel, így két évtized során majdnem 39 000 folyóméterre szaporodott az itt őrzött levéltári anyag. Ember Győző különösen fontosként kezelte a feldolgozó munkákat. Irányításával az intézmény munkatársai a teljes állomány alapleltározásával elkészültek, ezután a [[Levéltár#Levéltári_szakkifejezések|proveniencia]] elvének érvényesítésével az iratanyag újrarendszerezése is megtörtént. Ugrásszerű növekedést mutatott a publikációkkiadványok száma: 1875 és 1944 között összesen 20, míg 1945 és 1969 között 200 kiadvány jelent meg.

A kutatási feltételeket nagymértékben javította a széles körű feldolgozó munka. Az 1960-as évek második felében ennek köszönhetően 765–863 között mozgott a kutatók évenkénti száma (az 1950-es években ez a szám 245 és 536 között változott). A 60-as években a hidegháborús viszonyok enyhülésével már külföldi kutatók is gyakorta látogatták az intézmény kutatótermeit. Az érdeklődők az épülettel és gyűjteményeivel kiállításokon és csoportos levéltár-látogatáson ismerkedhettek meg. Ez jelentette a nagyközönség felé fordulást, az ún. „nyitott levéltár” koncepciófelfogás elfogadását és érvényesítését.