„Pásztor” változatai közötti eltérés

a
(Sor)szám és pontja utáni szóköz pótlása kézi ellenőrzéssel
(→‎Pásztormunka: gulyás és csikós felcserélve. Elvétve találkozni olyan közléssel, hogy a csikós lett volna az első, minthogy a marha jóval nagyobb értéket képviselt a történelmünk nagy részében. Maximum a 19-20. század csikósmániás csárdaromantikájának hatása lehet, hogy a csikós elsőbbségével találkozunk sok helyütt.)
a ((Sor)szám és pontja utáni szóköz pótlása kézi ellenőrzéssel)
== A pásztortársadalom története==
===9.-14. század===
A [[honfoglalás]] idején már juhtartók voltak a magyarok. Őseink juhtartását igazolja, hogy az ázsiai népek a legrégibb idők óta juhtartó népek voltak. A juh volt ugyanis az a háziállat, amely maradéktalanul kielégítette a nomád népek legelemibb szükségleteit (tej, hús, faggyú, bőr, prémek, gyapjú stb.), és kísérni tudta őket vándorlásaikban. Nagyobb számú juhállomány és aránylag fejlett juhtartás nélkül a honfoglalók akkori életmódja elképzelhetetlen.<ref>''Történelmi állatfajaink enciklopédiája''. Szerk.: Tőzsér János-Bedő Sándor. Mező Gazda Kiadó, 2003. 101-103. o.</ref>
 
A [[Magyar szürke szarvasmarha|szarvasmarha]] tartás a [[honfoglalás]] után a gazdálkodás fejlődésével együtt fejlődésével az akkori állattartás egyik legjelentősebb ágazatává válik. A [[tatárjárás]] mind a szarvasmarha, mind a [[Magyar parlagi kecske|kecske]] és [[Magyar racka juh|juhállományt]] sújtotta. A juhtartás fejlődését a honfoglalástól kezdve az állatfaj sokoldalú hasznosítása (tej, hús, gyapjú stb.) tette lehetővé.
A [[Hatlyukú furulya|furulyát]] és a [[Magyar duda|dudát]] a pásztoroktól eredeztetik a mondák, azonban míg a [[Hatlyukú furulya|furulya]] [[Kereszténység|Isten]], addig a [[Magyar duda|duda]] az [[ördög]] teremtménye.<ref>Erről bővebben: Pávai István: ''Zenés-táncos hiedelmek a moldvai magyaroknál''. Néprajzi Látóhatár 1994. 1-2. 171-189., illetve * [[Juhász Zoltán (népzenész)]]: ''Az utolsó dudás, Pál István nógrádi pásztor zenei öröksége''. Budapest, Magyar Művelődési Intézet /Népzenei füzetek./, 1998, 20. o.</ref>
[[Kép:Sterio Károly Juhász.jpg|jobbra|bélyegkép|[[Sterio Károly]]: Juhász]]
Furulyán és dudán egyaránt lehet jól játszani, "ördöngősen" azonban csak dudán lehet. [[Koós József]], a híres furulyás-dudás pásztor is ilyen ördöngös tudományra vágyott, legalábbis ezt mondta [[Pál István (pásztor)|Pál István]]nak: „''Tudod, fiam, én milyen dudás szeretnék lenni? Olyan, mint amilyet a régi öregek emlegetnek, hogy földobta a vállára, vagy bedobta az ágy alá, vagy ő mulatott, a duda meg a szögön szólt. De ezt csak mondták, de én még nem hallottam, de hát mondják, én is mondom''”<ref>Portré-beszélgetés Pál Istvánnal 1996. december 28.</ref> Az ördöngös dudás, akinek hangszere akkor is szól, ha nem fújja, szinte minden dudás történet főszereplője.<ref>Lásd: [[Manga János]]: ''Magyar duda - magyar dudások a XIX-XX. században. Népi kultúra - népi társadalom I.'' Budapest, 1968., 168-172. o., illetve * Tanai Péter: ''Sós Antal és dudái''. Arrabona, 34. 321-371. 1995.</ref>
 
Ahogyan [[Pál István (pásztor)|Pál István]] édesapja, idősebb Pál István is, tudós pásztorként főként a jószág gyarapítására, gyógyításra, a rossz idő elhárítására, idegen ártó erőktől való védelemre használták. A tudományt legtöbbször az ördögtől eredeztették. Számtalan példa van rá, hogy a [[táltos]]nak kiválasztott emberek az öreg táltosokkal folytatott viadal - bika és farkas képében - során váltak beavatottá. Tudásukkal mindig a falut szolgálták, de fizetséget ezért soha nem fogadtak el. A tudósok a haláluk előtt a tudomány átadását kötelezőnek tartották, mert ha nem sikerült átadni, akkor az ördög elvitte őket a pokolba.<ref>Lásd erről bővebben: [[Róheim Géza]]: ''Magyar néphit és népszokások''. Szeged, 1990., [[Dömötör Tekla]]: ''A magyar nép hiedelemvilága''. Corvina, 1981., [[Szűcs Sándor (etnográfus)|Szűcs Sándor]]: ''Táltosok és boszorkányok a Nagysárréten''. Ethnographia, XLII (1936), [[Pócs Éva]]: ''Magyar Néprajz VII. - Néphit''. Akadémiai Kiadó, 1990., 527-692., [[Diószegi Vilmos]]: ''A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben''. Akadémiai Kiadó, 1958., uő: ''Az ősi magyar hitvilág''. szerk.: Diószegi Vilmos, Gondolat, 1978.</ref>
 
A duda nem feltétlen jár együtt a táltossággal, de az ördöngös dudást „tudományos” embernek tartották.<ref>[[Manga János]]: ''Magyar duda - magyar dudások a XIX-XX. században. Népi kultúra - népi társadalom I.'' Budapest, 1968., 168-172. o.</ref> Pásztorként természetfeletti erővel rendelkeztek az állatok felett- például a pásztorbotjára akasztott cifraszűr körül ottmaradnak az állatok akkor is, ha ő maga messze jár. Azonban ezt a tudományt csak addig lehet használni, míg el nem mondják másnak. A tudós pásztor tehát kettős szorításban él: ha élni akar tudományával, hallgatnia kell, de ha időben nem talál olyat, aki át meri venni tőle, akkor elkárhozik. Pontosan így tudta ezt a szigetközi [[Sós Antal]] is.<ref>Tanai Péter: ''Sós Antal és dudái''. Arrabona, 34. 321-371. 1995</ref> Ugyanakkor az ördöngös dudálás és a tudós pásztorség nem feltétlenül jár együtt. Pál István, apjához hasonlóan rendelkezett „tudománnyal”, azonban nem tudott sosem ördöngösen dudálni.
 
A tudós pásztorok rítusai általában a falu javát szolgálták. A falusi pásztorok fokhagymakereszttel védték az állatokat [[Luca napi szokások|Luca napján]], vesszőgúzzsal varázsoltak termékenységet [[December 24.|Ádám-Évakor]], gyertyával hárították a rontást csapásakról [[nagypéntek]]en, gyógyítottak embert, állatot, hárítottak el rontást a ház körül. Ezekért a szolgálatokért éppúgy nem fogadtak el fizetséget, ahogy a zeneszolgáltatásért sem.
168 346

szerkesztés