Wikipédia

„Stephen Mallory” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
73. sor:
 
Mallory a Mély-Dél egy államának képviselőjeként nem tudta elkerülni, hogy állást foglaljon a nemzetet megosztó kérdésekben. Az első alkalom a Kansas állammá alakulásáról való szenátusi vitán jött el. A [[Lecompton-alkotmány]] alapján Kansas engedélyezte volna a rabszolgaságot, és az intézmény terjedését ellenző állampolgárok tiltakoztak az elfogadását kísérő széleskörű szabálytalanságok miatt. Preston King New York-i szenátor kétórás verbális támadást intézett az alkotmány és a déli politika ellen általánosságban, és ezt követően Mallory olyan választ fogalmazott meg, melyet életrajzírói úgy jellemeztek, mint „valószínűleg leghatásosabb szenátusi beszéde”. Beszéde nem volt nagy szónoklat. Noha a nyelvezete korának megfelelően színes volt, de olyan halkan beszélt, hogy egyszer félbe kellett szakítani, hogy megkérjék, legyen hangosabb.<ref>Durkin, ''Confederate Navy Chief'', p. 101. és Underwood, ''Mallory'', p. 38.</ref> Beszédének egyik része megindokolta, hogy a rabszolgatartók miért vonakodnak elfogadni a népfelségi többség uralmát. Annak kérdéséről, hogy az alkotmányt vajon „az emberek” ratifikálták-e, így szólt: ''„Az államok, miként ez mindenkor lehetséges számukra, delegálták politikai hatalmukat egy kisebbségnek. A belőle való kizárás megvalósulhat birtokjog alapján, adófizetés alapján, milíciában való szolgálat alapján, vagy éppen bőrszín alapján; de akárkit is választ ki az állam a politikai autoritás viselésére, ők képezik az [emlegetett] embereket.”'' Mallory előrelátta a déli államok befolyásának lehanyatlását, noha ekkor még nem hitte, hogy ez szükségszerűen az elszakadáshoz vezetne. Ezirányú megjegyzéseit a kötelékeik szorosságát hangsúlyozva összegezte: ''„Nem az én dolgom a déli országrész által bölcsen követett út kijelölése, de ... teljes szívemből vele érzek és hűen követni fogom, uram.”''<ref>''Congressional Globe'', 35th Congress, 1st session, p. 1136–1140 (1858. március 16.). Mallory átfogalmazott megjegyzése megtalálható: ''Congressional Globe'', 35th Congress, 1st session, Appendix, pp. 214–218.</ref>
<!---▼
Despite his willing adherence to the Southern position on the issues that were dividing the country, Mallory was not prominent in the secession movement. He advocated reconciliation almost up to the moment that Florida passed its ordnance of secession. That occurred on January 10, 1861, making Florida the third state (behind South Carolina and Mississippi) to leave the Union. On January 21, Mallory delivered his farewell speech in the United States Senate.<ref>Underwood, ''Mallory'', pp. 70–71. See ''Congressional Globe'', 36th Congress, 2nd session, pp. 485–486.</ref>
 
Az országot megosztó kérdésekben ugyan lelkesen támogatta a déli álláspontot, de Mallory nem volt a szecesszió élharcosa. Majdnem a Florida elszakadásáról hozott határozat megszületéséig megbékélést hirdetett. 1861. január 10-én azonban Florida [[Dél-Karolina]] és [[Mississippi]] után harmadikként kinyilvánította függetlenségét és az Amerikai Egyesült Államokból való kiválását. Január 21-én Mallory búcsúbeszédet tartott a szenátusban és lemondott.<ref>Underwood, ''Mallory'', pp. 70–71. ''Congressional Globe'', 36th Congress, 2nd session, pp. 485–486.</ref>
In the days before [[Abraham Lincoln]] took office, parties in the seceding states disagreed over the proper course of action concerning the forts within their domains. In Florida, three forts remained in the possession of the United States Army: Fort Zachary Taylor at Key West, Fort Jefferson in the Dry Tortugas, and Fort Pickens near Pensacola.<ref>Underwood, ''Mallory'', p. 67. Two other forts near Pensacola, Forts Barrancas and McRee, were occupied by Florida militia without incident.</ref> Some of the most strident secessionists proposed that they be taken over immediately, by force if needed, beginning with Fort Pickens. Cooler heads hoped to avoid bloodshed and gain possession by negotiation; they made much of the conciliatory words of [[William H. Seward]], already selected to be [[United States Secretary of State|Secretary of State]] in the incoming administration. Mallory and Florida's other Senator, [[David L. Yulee]], and the two Senators from Alabama sent telegrams to their respective governors urging caution. Other Southern Senators lent their support, and President-elect [[Jefferson Davis]] seemed to agree. In the end, the moderates won out, and no attack was made on Fort Pickens. Although Mallory was hardly alone, his political opponents later used his perceived pro-Union stance as an excuse to attack him.<ref>Underwood, ''Mallory'', pp. 68–70–73.</ref>
 
Mielőtt [[Abraham Lincoln]] elfoglalta volna az elnöki hivatalt, az elszakadt államokban vita alakult ki a területükön álló erődökkel kapcsolatos teendők fölött. Pensacola mellett két erődöt, a Fort Barrancast és Fort McRee-t az állami milícia ellenállás nélkül elfoglalta. Így már csak három erőd maradt az Egyesült Államok hadseregének felügyelete alatt: a Key Westen épült Fort Zachary Taylor, a Dry Tortugas-i Fort Jefferson és a pensacolai Fort Pickens.<ref>Underwood, ''Mallory'', p. 67.</ref> A leghangosabbak követelték, hogy azonnal vegyék ezeket is birtokba, ha szükséges fegyverrel kikényszerítve az átadást, kezdve Fort Pickensszel. A higgadtabbak el akarták kerülni a vérontást és tárgyalások útján akarták hatalmukba keríteni az erődöket. A Lincoln kabinetben külügyminiszteri posztra jelölt [[William H. Seward]] barátságos szólamai számukra reménykeltően hangzottak. Mallory és Florida másik lemondott szenátora, [[David L. Yulee]], valamint a két alabamai ex-szenátor táviratban figyelmeztették kormányzóikat az óvatosság szükségére. Ebben más szenátorok is támogatásukra keltek, valamint az ideiglenes elnökké választott [[Jefferson Davis]] is egyetértett velük. Ezzel a mérsékeltek álláspontja felülkerekedett és nem intéztek támadást Fort Pickens ellen. Noha Mallory közel sem maradt magára álláspontjával, politikai ellenfelei később unióbarát politikai elkötelezettséggel vádolták emiatt.<ref>Underwood, ''Mallory'', pp. 68–70–73.</ref>
▲<!---
Note: His father, Charles was from Fairfield Co Connecticut and died from yellow fever in the West Indies. His first obtained plans for an ironsided vessel from his cousins in Mystic, Ct. They quickly cut him off from further plans.--->
 
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Stephen_Mallory”