„Rejtő Jenő” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Címke: 2017-es forrásszöveg-szerkesztő |
|||
85. sor:
=== Komoly szándékok: nyugati kalandozás, lapkiadás, esszéisztikus útirajz ===
Az 1924–27 közötti esztendőket homály fedi, valószínűleg csak teng-leng, kallódik (míg bátyjai tanulnak és szakmát szereznek: Lajos könyvelő, Gyula elvégzi a budapesti jogi kart, ügyvéd lesz), szülei tartják el. 1927 júliusában riporteri állásért folyamodik (ennek kapcsán keletkezik egyetlen ismert önéletrajza,<ref>olvasható Rejtő Jenő: ''Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam''; szerk. Varga Katalin, Szukits, Szeged, 1997, 300–301. old.; hasonmásban közreadva: ''Az ellopott tragédia. Rejtő Jenő-emlékkötet''; PIM–Infopoly, Bp., 2015, 216–217. old.</ref> mely számos csúsztatást tartalmaz), ám azt nem kapja meg. Nemsokára útra kél: Nyugat-Európában csavarog (Ausztriában Bécs, Németországban Hamburg, Berlin, Svájc, Franciaország), alkalmi munkákból él – egyfajta önként vállalt „nyomorkörút” ez: az élet teljességét-mélységét, az emberi természet kendőzetlen megnyilvánulásait akarja megismerni (ennek kapcsán elvetődik pár napra Észak-Afrikába is – ez akkoriban francia gyarmati terület –, a közhiedelemmel ellentétben azonban sem itt, sem másutt nem lépett be az [[Francia Idegenlégió|Idegenlégióba]]). 1928 tavaszán barátjának írott leveléből kitetszik, hogy tisztában van a reá leselkedő veszéllyel. Ha nem áll le az egészségtelen életvitellel, a túlhajtottság miatt az orvos szerint nem sok van neki hátra:
{{idézet2|
Nagyon veszélyes stádiumban vagyok. Rettenetes fizikumomat még így sem tudta valami halálos bajba kergetni az az életmód, ami más embert már évekkel előbb megölt volna, de most az utolsó állomáson vagyok. Nincs tovább. Nem Berlin tett tönkre. Azt mondta az orvos, hogy nem egy-két hónap, hanem évek hanyagsága és túlhajtott munkája, nyugtalan életmódja látszik meg a szervezetemen, és csak olyan szervezettel van remény egy eredményes gyógyulásra, mint az enyém, amely úgy látszik, rettenetes strapát állt ki évekig, és még mindég csak a küszöbön van. Pedig fele cigarettát mondtam csak be, mint amit szívok, piálásról (…) nem szóltam, nőről nem mondtam a valóságot, (…) az éjszakai írásnak csak a felét vallottam be. (...) Egy évig nagy csend, nem munka, jó táplálkozás… Azt hittem, viccel. Kérdeztem, hogy mi lesz, ha nem? Vállat vont és nagyon furcsa arcot csinált. (...) Olyan szépen sütött a nap kint az utcán… és délelőtt volt… és az ember 23 éves. (...) Az egészből azt tartom legsajnálatosabbnak, hogy régi és kedves aforizmámat, hogy nem vagyok szívbajos, nem használhatom joggal. (...) Ha én most meghalok, az olyan igazságtalan, csúnya dolog lenne, mint egy ártatlan embert hivatalosan felkötni.}}
Eredeti tervei között szerepelt, hogy kitanulja a színházi rendezés, a revümenedzselés szakmáját (állítólag eljutott [[Max Reinhardt]]ig, de gyakornokként nem volt türelme az okuláshoz), ám mint oly sok mindenbe, ebbe is beletörik a bicskája. Családja időközben elszegényedik (kitör a [[nagy gazdasági világválság]], apja elveszti élelmiszer-kereskedői állását), szülei [[Abbázia|Abbáziába]], majd az olcsóbb [[Crikvenica|Crikvenicába]] költöznek – nem utolsó sorban a mama egészségi állapota miatt.<ref>A családi levelezés fennmaradt része megtalálható az Országos Széchényi Könyvtárban: OSZK Kézirattár, Fond 423.</ref> Mindeközben (23 éves korában) adja közre első, nyomtatásban megjelent művét: a pesti tematikájú, tömör, humor híján lévő, komor hangulatú ''Fizetni!'' c. novella egy elszegényedett aranyifjú nyilvános (mulató közönsége előtti) öngyilkosságáról szól.<ref>''Ujság'', 1928. aug. 29., hasonmásban közreadva: ''A megtalált tragédia. Rejtő Jenő emlékére''; Szépmíves-PIM, Bp., 2016, 246. old.</ref> Európai kalandozásáról az először 1997-ben hagyatékból kiadott ''Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam'' című (részben fiktív) útinaplójából értesülhetünk, melyet 1931-ben tisztázhatott le.
92. sor:
1930 nyarán tér vissza nyugati körútjáról, majd ez év őszén szerkesztésében jelenik meg a ''Nagykörut'' című bulvárlap,<ref>Hasonmásban közreadva lásd: ''Az ellopott tragédia. Rejtő Jenő-emlékkötet''; PIM–Infopoly, Bp., 2015, 218–245. old.</ref> mely csak egyetlen számot ér meg – a kezdőtőkét gyermekkori barátja, [[Buttola Ede]] <ref>[http://www.hangosfilm.hu/filmenciklopedia/buttola-ede Buttola Ede]</ref> (1902–1981) dzsesszmuzsikus, szaxofonos, zenekarvezető, dalszerző adta, akivel egy házban laktak. A kiadvány gyenge kivitelű, hevenyészett szerkesztésű (az oldalszámozás teljesen hiányzik belőle!), főképp [[Nádasi László (humorista)|Nádasi Lászlóval]],<ref>[http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC10888/10916.htm Nádasi László - Magyar Életrajzi Lexikon]</ref> a későbbi kabaré-szerzőtárssal írták tele. Tartalmát tekintve zömmel aktuális pletykákról, a pesti éjszakai élet figuráiról és celebjeiről intimpistáskodik, de saját nevén közread egy miniponyvát (''A menekülő leány''<ref>http://mek.oszk.hu/01000/01045/01045.htm#12</ref> – a későbbi tízfilléres regénykéket előlegezve), ''A lélekelemzésről'' című ismeretterjesztő írást a pszichoanalízisről (mely egész életében érdekelte), valamint név nélkül egy „technoesszét”: ''Az új tárgyilagosság'' meglepően intellektuális írás, korának jelenségeiről, technikai-művészeti jelenségeiről filozofál. (Összhangban az [[Art déco]] és a [[Bauhaus]] stíluseszményeivel, elvárásaival – gép és ember viszonya, forma és funkció relációja: „korunkban végre teljesen fedik egymást gyakorlat és ihlet”, „egy autón semmi feleslegeset sem találunk és mégis szép”, „a legnagyobb szerelem legművészibb leírásánál is szebb egy hatalmas lendítőkerék, egy óriási turbina”, „A világon a legszebb, legremekebb művészi alkotás maga az ember.”).<ref>''Az ellopott tragédia. Rejtő Jenő-emlékkötet''; PIM–Infopoly, Bp., 2015, 240–241. old.</ref>
1931 februárjában „az ismert fővárosi társaságbeli fiatalember” halálhírét keltik: több lap is meglebegteti,<ref>''Az ellopott tragédia. Rejtő Jenő-emlékkötet''; PIM–Infopoly, Bp., 2015, 51. old.</ref> hogy eltűnt, hovatovább öngyilkos lett, a Dunának ment. (Valójában Bécsbe utazott el karneváli hangulatban, és hazafelé tartva a Győri vasútállomás restijében ismerte föl igazoltatás közben két detektív.) Ennek kapcsán [[Karinthy Frigyes]] is ír az esetről újságcikket: kérleli, hogy jöjjön haza, szüleit is felemlítve, akik nagyon megijedtek egy hátrahagyott-eltépett levél nyomán: "akiben annyi életerő van, hogy az öngyilkosságát követő okokat és érveket oly tökéletesen fogalmazza meg, mint ahogy Ön tette levelében, az nem lesz öngyilkos".<ref>Karinthy Frigyes: ''Levél egy úrhoz, aki vagy van, vagy nincs''; in: ''Pesti Napló'', 1931. febr. 24., 12. old.</ref> Elképzelhető, hogy együtt ötölték ki ezt a „sajtócsínyt” (korabeli mediahacket), Rejtő népszerűségének megalapozása céljából. Ismeretségük ekkortájt kezdődhetett, és az atyai jóbarát élete végéig kitartott. Rejtő is látható Karinthy egyik utolsó, életében készült fotóján a siófoki strandon,<ref>https://www.europeana.eu/portal/hu/record/2048006/Athena_Plus_ProvidedCHO_Pet_fi_Literary_Museum_766496.html?q=rejt%C5%91+jen%C5%91</ref> Salamon Béla és egy ismeretlen társaságában, 1938 augusztusában. Rejtő szó szerint az utolsó napon is Karinthy társaságában volt, amiképp az Kosztolányiné Harmos Ilona visszaemlékezéséből tudható: "Visszament a szobájába. Néhány perc múlva zuhanás hallatszott fentről. (…) Frici ott feküdt a földön, pizsamában. Már meg volt halva. Egyik lábán rajt volt a cipő, fekete félcipő, kioldott zsinórral. (…) 14 pengőt találtak a zsebében. Rejtő Jenőtől, a penzió egyik állandó lakójától, a P. Howard álnéven humoros detektívregények írójától nyerte kártyán, még a délelőtt."<ref>Kosztolányi Dezsőné: ''Karinthy Frigyesről'', Múzsák, Bp., 1988, 170. old.</ref>
=== Színpadi szerzőként ===
| |||