„Századok (folyóirat)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
BinBot (vitalap | szerkesztései)
a Évszakok és hónapok irreleváns linkjeinek eltávolítása (ld. Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)/Archív253#Évszakok linktelenítése) és WP:HIV#mihez
30. sor:
A '''Századok''' című folyóirat a [[Magyar Történelmi Társulat]] periodikája, amely 1867 óta jelenik meg.
 
Az 1867 májusában megalakult Társulat egyik első döntése a saját folyóirat megindítása volt. A lap [[1867]]. [[július]]ijúliusi megalapításakor a szerkesztő [[Thaly Kálmán]] volt, majd 1875-ben [[Szilágyi Sándor (történész)|Szilágyi Sándor]] vette át a feladatot. Első száma 1867 augusztusában került az olvasók kezébe. A következő években évente tizenegy füzetet jelentetett meg, az [[1920-as évek]]ben csak összevont évfolyamokra futotta az anyagi lehetőségekből. A húszas évek végén a lap gazdasági helyzete azáltal stabilizálódott, hogy a [[Klebelsberg Kuno]] vezette kultuszminisztérium minden középiskola számára előfizette.
 
Munkatársai a korszak neves történészei és tudósai, például [[Gombos Ferenc Albin]], [[Károlyi Árpád (történész)|Károlyi Árpád]], [[Mályusz Elemér]], [[Tagányi Károly]], [[Thallóczy Lajos]], [[Wenzel Gusztáv]] voltak.