„F–15 Eagle” változatai közötti eltérés

Nyilvánvaló szükség volt tehát egy, a Phantom közelharci hiányosságaival nem rendelkező, nagy hatótávolságú, légifölényt kivívni képes vadászgépre. Az amerikai légierő nem szállt be a haditengerészet VFX programjába, amely az [[F–14 Tomcat]]-hez vezetett, hanem saját légifölény-vadászgép–programot indított Fighter Experimental (F–X) néven.<ref name="eden">Eden and Moeng 2002, 944 oldal.</ref> A kiírás egy maximum 18 100&nbsp;kg felszállótömegű, együléses vadászgépet keresett, 2,5 Mach legnagyobb sebességgel és bevetési tömegnél közel 1:1 tolóerő-súly aránnyal.<ref name="Jenkins_p10">Jenkins 1998, 10. oldal</ref> A pályázatra négy cég nyújtott be ajánlatot, ebből a légierő a [[General Dynamics]]-et kizárta, a maradék három vállalatot pedig 1968 decemberében megbízta a definíciós fázis végrehajtásával. A [[Fairchild Aircraft|Fairchild Republic]], a [[North American]] és a [[McDonnell Douglas]] 1969 júniusában leadta a műszaki dokumentációkat, amelyek közül a légierő 1969. december 23-án a McDonnell Douglas pályázatát választotta ki.<ref name="Jenkins_p9-11">Jenkins 1998, 9–11. oldal</ref> A nyertes tervezet az F–14-esre hasonlító két farokszárnyas gép volt, de nyilazható szárnyak nélkül. Nyilvánvalóvá vált, hogy az F–4-et leváltó típus nem lesz annál se könnyebb, se kisebb.