„Piero Chiara” változatai közötti eltérés

olasz író
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Huckleberry (vitalap | szerkesztései)
Új oldal, tartalma: „'''Piero Chiara''' (született 1913 március 23-án Luninóban, meghalt 1986 december 31-én Vareseben) olasz író. Lombardia északi v...”
(Nincs különbség)

A lap 2007. szeptember 30., 18:26-kori változata

Piero Chiara (született 1913 március 23-án Luninóban, meghalt 1986 december 31-én Vareseben) olasz író.

Lombardia északi vidékén, Luino városában született, a Lago Maggiore mellett. Egyházi iskolákban nevelkedett majd az egyetemen jogot hallgatott. Később fotográfusként is dolgozott, élt Franciaországban is, majd hosszú ideig Olaszország különböző részein dolgozott köztisztviselőként. 1943-ban a fasiszta rezsim börtönbüntetésre ítélte, ami elöl Svájcba menekült, ahol a zugi olasz líceumban tanított olasz irodalmat és filozófiát.

A háború után visszatért Olaszországba, Varesében, a Comó-i tó parti kisvárosban telepedett le és újságíróként, fordítóként és szerkesztőként dolgozott. 1945-ben jelent meg első és egyetlen verseskötete, melyet novellák követtek. 1958-ban a "Gaffe" nevű folyóiratban megjelent két elbeszélése, melyeket 1962-ben a II piatto piange című, humorral teli regényéhez is felhasználta. A regény sikere további írásra bátorította. Két évvel később jelent meg a La spartizione (Az osztozkodás), mely hatalmas sikert aratott, magyarul is megjelent és hamarosan film is készült belőle Alberto Lattuada rendezésével (Venga a prendere il caffè da noi - Jöjjön el egy kávéra hozzánk, 1970). A filmben maga Chiara is feltünik mint a hófehér hajú kávéházi kártyapartner, hitelező jóbarát.

A kritika a kezdetektől elismeréssel fogadta Chiara műveit. A legjelentősebb sikereit az Osztozkodás és a Sír a tányér című regényeivel aratta a 60-as években.

Írásaiban Chiara a régebbi és a modern olasz realista regényírók hagyományait követi. A mondatokat aprolékos gonddal formálja meg, finom részletezéssel írja le történeteinek színterét - általában az olasz kisvárosi világot -, valamint szereplőinek külső és belső tulajdonságait. Finom, ironikus humora és árnyaltan kidolgozott mondatszerkesztése teszi műveit élvezetessé és könnyen olvashatóvá. Boccaccioi hangvételű pikáns történeteiben és Manzonii tájleírásaiban finoman és árnyaltan fogalmaz, de mindazt, ami ellen állást foglal, karikatúra-körvonalakkal, harsány színekkel ábrázolja.