Orvosi tanulmányait [[első világháborúsvilágháború]]s katonai szolgálatát követően végezte el. Orvosi pályafutását a budapesti Zsidó Kórházban kezdte röntgen szakorvosként.
1928-tól vett részt a munkásmozgalomban[[munkásmozgalom]]ban. Az egyike volt a szociáldemokrata orvoscsoport megalapítóinak. A csoporton belül [[Schönstein Sándor]]ral és [[Jahn Ferenc]]cel alkották a csoport kommunista szárnyát.
1932-től a [[Csepel (történelmi település)|csepeli]] [[Weiss Manfréd Acél- és Fémművek|Weiss Manfréd Művek]] üzemi kórházának röntgen főorvosa volt. 1936-ban [[kommunista]] szervezkedés miatt 10 évre elítélték. (A párton belül ő végezte az apparátus és a sajtó irányítását). Több, mint 9 évet ült fegyházban[[fegyház]]ban. 1944 őszén kiszabadult és illegalitásba vonult.
A második világháború után részt vett az Orvos Egészségügyi Szakszervezet létrehozásában. Ő keltette újból életre az orvosi sajtót. Szorgalmazta az orvosok és egészségügyi dolgozók közös szakszervezetének[[szakszervezet]]ének megalapítását, majd ezután a szakszervezet főtitkára lett. Az [[Egészségügyi Tudományos Tanács]] elnöke, országgyűlési képviselő volt. Részt vett Budapest főváros járványvédelmének megszervezésében, továbbá az Egészségügyi Rendkívüli Tanács, majd az Országos Közegészségügyi Tanács munkájában. Fontos szerepet vállalt az egészségügy úgynevezett szocialista átszervezésében és a szakterületen dolgozók ideológiai képzésében. 1950 és 1953 között a [[Magyar Népköztársaság]] washingtoni követe. 1953-ban az egészségügyi szervezés első nyilvános rendes tanára lett a budapesti[[Semmelweis orvostudományiEgyetem|Budapesti egyetemenOrvostudományi Egyetemen]]. 1953. augusztusában állították fel a budapesti orvostudományi egyetemen az Egészségügyi Szervezési Tanszéket, amelynek vezetését Weil Emilre bízták, előbb tanszékvezető egyetemi docensi besorolással, majd 1952. június 23-tól egyetemi tanárként. Weil röviddel ezt követően elhunyt. egészségtani Intézet professzora vette át.
