„MH Bornemissza Gergely 2. Felderítőezred” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a javítás
Címke: 2017-es forrásszöveg-szerkesztő
BinBot (vitalap | szerkesztései)
a Helyesírási javítások (7. csoport: egybeírás/különírás) kézi ellenőrzéssel (Részt vevő mint melléknév és részt vesz két szóba)
51. sor:
 
Az 1960-as években a sorállomány kiképzésének folytatása mellett megkezdődött a 2 éves tartalékos felderítő tisztképzés, majd annak 1971-es megszűnése után létrehozták a felderítő rajparancsnoki képzést, amely az MN szintjén biztosította a hivatásos felderítő tiszthelyettesek képzését. Ezen kívül Egerben folyt a felderítő katonák át- és továbbképzése is.
1968-ban, a csehszlovákiai bevonulás idején a felderítő zászlóalj és a [[MN 4. Gépesített Lövészhadosztály|4. gépkocsizó lövészhadosztály]] közvetlen géppisztolyos zászlóalj állományából felállításra került a „ZÚGÓMADÁR” nevű harccsoport, melynek feladata a bevonulásban résztvevőrészt vevő magyar erők Budapestről induló logisztikai oszlopainak harcbiztosítása volt.
 
1974. tavaszán a zászlóalj katonái részt vettek a Sajó és a Tarna menti, majd 1979-ben a Szolnok környéki árvízvédelmi munkákban.