„Albánia vallási élete” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Bot: {{Wd}} sablonhívás törlése a cikk létrehozása következtében |
a Bot: {{Wd}} sablonhívás törlése a cikk létrehozása következtében |
||
69. sor:
{{Idézetdoboz|align=right|width=280px|salign=right|quoted=1|quote=Az egész [epiruszi albán] népben ott lakozik a senkitől sem függés szelleme és a szülőföldjük szeretete, ami nagy mértékben oka annak, hogy a Törökország más részeiben a két vallás követői között megfigyelhető hatalmas különbség köztük ismeretlen. Más tartományokban ha az ott élőket megkérdik, »kik vagytok«, azt felelik, »törökök vagyunk« vagy »keresztények vagyunk«, ennek az országnak a fia viszont azt válaszolja, »albán vagyok«.|source=[[John Cam Hobhouse]]{{Wd|Q332595}} feljegyzése{{-}}1809 körül{{jegyzet|{{CitLib|aut=J. C. Hobhouse|tit=A journey through Albania, and other provinces of Turkey in Europe and Asia to Constantinople, during the years 1809 and 1810|loc=Philadelphia|red=M. Carey|ann=1817|pag=I./131}} • „There is a spirit of independence and a love of their country, in the whole people, that, in a great measure, does away the vast distinction, observable in other parts of Turkey, between the followers of the two religions. For when the natives of other provinces, upon being asked who they are, will say. ‘we are Turks’ or. ‘we are Christians,’ a man of this country answers, ‘I am an Albanian’.”}}}}
{{Idézetdoboz|align=right|width=280px|salign=right|quoted=1|quote=Albán! ébredj álmodból, ébredj!{{-}}Fogjatok össze, mint testvérek.{{-}}Higgyétek, egyre megy templom, mecset,{{-}}csak az albánság legyen hitetek!|source=[[Pashko Vasa]]
{{Idézetdoboz|align=right|width=280px|salign=right|quoted=1|quote=Noha a vallási különbségek alkalmilag gyakorolnak némi hatást az ország belpolitikájára, a többi, vallásilag megosztott országban gyakran tapasztalható fanatikus megnyilvánulások Albániában nagyon ritkák. Épp ellenkezőleg, figyelemre méltó a tolerancia általános uralma […]. A hazafiság érzése erősebb, mint a vallásbeli különbségek.|source=A [[Nemzetek Szövetsége|Népszövetség]] különbizottságának jelentése 1922 áprilisából{{jegyzet|{{CitLib|aut=Jens Meinich – J. J. Sederholm|tit=Albania|subtit=General report presented by the Commission of Enquiry tot he Council of League|loc=Genève|ann=1922|red=League of Nations|pag=4|url=https://biblio-archive.unog.ch/Dateien/CouncilMSD/C-202(A)-M-148-1922-VII_BI.pdf}} • „Although differences in religion occasionally have some effect upon the domestic politics of the country, the fanatical manifestations so frequent in other countries which are divided in religion are very rare in Albania. On the contrary, the general rule is a remarkable tolerance […] [T]he sentiment of patriotism is stronger than religious divergencies.”}}}}
75. sor:
Bár az albánok keresztény szomszédai már a 19. század első felében megindították nemzeti mozgalmukat, az albánság muszlim részét jóval inkább áthatotta az iszlamizmus és az Oszmán Birodalomhoz való kötődés érzése.{{refhely|Elsie 2010|:lvi.;|Vickers 2014|:29., 53.}} A felekezeti megosztottság, ha nem is általános érvénnyel, de jelen volt az ország életében. A 19. században még nem volt ritka az észak-albániai katolikus és muszlim törzsek közötti háborúskodás sem,{{refhely|Durham 2001|:11.;|Elsie 2010|:311.;|Zavalani 2015|:100.}} 1876-ban például a muszlim északalbánok fegyverrel segítették a szultánt a katolikus mirditák leverésében.{{refhely|Vickers 2014|:28.}} Az oszmán hatóságok nem etnikai és nyelvi, hanem vallási közösségekben gondolkodtak, így számukra minden muszlim török volt, a keresztények pedig – attól függően, hol éltek – görögök vagy szlávok. Ez tagadhatatlanul hátráltatta az albánokat abban, hogy egységüket felismerjék.{{refhely|Vickers 2014|:40–41.}} Az egyházi hátterű oktatási rendszer szintén az albánság identitásbeli mozaikján munkálkodott: a muszlimok török, az ortodoxok görög nyelven tanultak, a római katolikusok osztrák vagy olasz iskolákba jártak.{{refhely|Pollo & Puto 1981|:92.;|Jacques 2009|:276., 308.}} Ennek megfelelően a muszlimok [[arab ábécé|arab]], az ortodoxok [[görög ábécé|görög]], a római katolikusok pedig [[latin ábécé|latin]] betűs [[albán ábécé|ábécét]] használtak albán nyelvű írásbeliségükben.{{refhely|Vickers 2014|:14.}} Ez utóbbi különösen fontos szerepet játszott abban, hogy az albánság szomszédainál később ismerte fel nemzeti egységét, még akkor is, ha egyébként a két fő dialektusra és számos aldialektusra szétváló [[albán nyelv|albán]] volt a többség anyanyelve.{{refhely|Jacques 2009|:277.;|Vickers 2014|:14.}}
Ha a vallás nem lehetett a nemzeti egység szimbolikus talapzata, a közös anyanyelvet kellett a nemzeti mozgalom alapjává tenni.{{refhely|Zavalani 2015|:150.}} Az egységes anyanyelvi oktatás mint identitásszervező tényező jelentőségét a 19. század közepén ismerték fel az albánság nyugatos orientációjú vezetői, valamint a római katolikus egyház. Utóbbiak jóvoltából az 1870-es évek végére már huszonegy albán tanítási nyelvű iskola működött Észak-Albániában, amelyekben az albán gyerekek az alapszintű oktatáson túl speciális ismereteket is szerezhettek.{{refhely|Jacques 2009|:280.}} Eközben a déli bektási és ortodox értelmiség egyes képviselői – miután egyházi iskoláikban anyanyelvi oktatásról szó sem lehetett{{refhely|Durham 2001|:55.}} – az [[albán ábécé]] egységesítésén dolgoztak, amihez a századfordulón a katolikus körök is csatlakoztak.{{refhely|Jacques 2009|:281.}} Az oktatási és nyelvi törekvések együttesen hozzájárultak ahhoz, hogy a század utolsó harmadától albán muszlimok és keresztények felekezeti különbségeiket félretéve, vállvetve küzdöttek nemzetük önrendelkezési jogaiért.{{refhely|Jacques 2009|:262.;|Elsie 2010|:lvii–lviii.;|Vickers 2014|:33., 57., 62.;|Zavalani 2015|:100., 147., 152.}} Ennek az albanianizmusnak is nevezett, az egymástól szétválasztó felekezetek helyett a közös anyanyelv és etnikai tudat fontosságát hangsúlyozó mozgalomnak olyan korai szószólói voltak, mint [[Pashko Vasa]]
Az 1912-ben függetlenné vált Albánia első nemzeti kormánya, a [[Qemali-kormány|Qemali-kabinet]] egyik első intézkedése volt az állam és az egyház szétválasztása.{{refhely|Jacques 2009|:343.}} Az 1920-as [[lushnjai kongresszus]]on megalapított [[Legfelsőbb Tanács (Albánia)|régenstanács]] négy tagját úgy választották ki, hogy azok a négy fő felekezetet képviseljék. Az elsőként megválasztott tagok a szunnita muszlim [[Abdi Toptani]], a bektási [[Aqif Elbasani]], az ortodox [[Mihal Turtulli]] és a római katolikus [[Luigj Bumçi]] volt.{{refhely|Pearson 2004|:139.;|Jacques 2009|:368.;|Elsie 2010|:88–89.;|Fischer 2012|:19.;|Vickers 2014|:89–90.;|Zavalani 2015|:167.}} A [[albán nemzetgyűlés|nemzetgyűlés]] 1922. december 8-án törölte az 1920-as lushnjai statútumukból azt a pontot, amely az iszlámot államvallásnak ismerte el.{{refhely|Pearson 2004|:200.}} A politikai hatalom azonban alapvetően a muszlimok kezében volt, akiktől nem volt idegen a pániszlám ideológia sem, az 1920-as évek első felében az ortodoxok és a katolikusok egy része emiatt komolyan tartott az ország eliszlámosodásától, az „oszmán bégek” uralmától, 1926 végén pedig észak-albániai katolikus törzsek fegyveres felkelésére is sor került, amelynek során keresztény köztársasági elnök kinevezését követelték. A felkelés leverése után több katolikus papot kivégeztek.{{refhely||Iszlám befolyástól való félelem:|Austin 2012|:57.;|Fischer 2012|:30., 52.;|Vickers 2014|:99., 102–103. • Észak-albániai katolikus felkelés:|Pearson 2004|:262–264.;|Fischer 2012|:110–111.}} Az 1924-ig egymást váltó [[Albánia kormányfőinek listája|albán miniszterelnökök]] közül öt szunnita muszlim ([[Sylejman Delvina]], [[Iliaz Vrioni]], [[Hasan Prishtina]], [[I. Zogu albán király|Amet Zogu]], [[Shefqet Vërlaci]]), egy bektási ([[Xhafer Ypi]]), kettő pedig ortodox volt ([[Pandeli Evangjeli]], [[Idhomene Kosturi]]).{{refhely|Qafoku 2017|:44., 54., 64., 82., 90., 96., 104., 114.}} Az 1924-ben – az ortodox [[Fan Noli]] és a katolikus [[Luigj Gurakuqi]] vezetésével – kitört [[júniusi forradalom (Albánia)|júniusi forradalom]] egyik célja éppen a „muszlim arisztokrácia”, a nagybirtokos bégek hatalmának leverése volt.{{refhely|Austin 2012|:58., 73.;|Fischer 2012|:57.}} 1924 végén a muszlim – de nyugati orientációjú – Zogu ragadta magához másfél évtizedre a hatalmat. Az 1925-ös köztársasági alkotmány kimondta, hogy az országban államvallás nincs, ezzel Albánia jogi szempontból is szekuláris állam lett.{{refhely|Jacques 2009|:382.}} Ezt az 1928-as alkotmány is megerősítette.{{refhely|Vickers 2014|:118.}} I. Zogu odáig ment a szekularizációban, hogy 1933 áprilisában államosította az egyházi és a magániskolákat: 160 egyházi fenntartású falusi népiskola mellett 17 katolikus felsőbb tanintézmény és egy korçai protestáns iskola került állami kézbe. Az intézkedés a fenntartó egyházi szervezeteken kívül különösen érzékenyen érintette az iskoláikon keresztül politikai befolyásra törő görög és olasz kormányokat. Az iskolai oktatás ugyanakkor nem vált teljesen világiassá, a kormány a tanterv részének tekintette továbbra is a muszlim és keresztény egyházi olvasókönyveket, 1934 nyarától pedig olasz nyomásra a katolikus iskolák újranyithattak.{{refhely||Egyházi iskolák államosítása (1933):|Pearson 2004|:349–350.;|Fischer 2012|:212.;|Vickers 2014|:126. • Egyházi olvasókönyvek a tantervben:|Jacques 2009|:449. • Katolikus iskolák újranyitása:|Pollo & Puto 1981|:209.;|Pearson 2004|:359., 370.;|Fischer 2012|:222.;|Vickers 2014|:126.}} Több kisebb törvény és rendelet az emancipáció irányába mutatott: 1929 áprilisában törvényen kívül helyezték a poligámia intézményét és bevezették a polgári házasságkötést, 1937 márciusában pedig megtiltották a muszlim nők elfátylazását. Ehhez képest drasztikus visszalépést jelentett az az 1938 szeptemberében elfogadott törvény, amely tiltotta a vallásváltást az állampolgárok számára. A törvényt jegyző belügyminiszter, [[Musa Juka]]{{Wd|Q16349333}} érvelése szerint a törvénnyel a társadalmi konfliktusokat generáló hittérítő tevékenységet kívánták visszaszorítani.{{refhely||Poligámia kriminalizálása:|Pearson 2004|:307. • Polgári házasságkötés bevezetése:|Pearson 2004|:307.;|Zavalani 2015|:203. • Nők elfátylazásának tiltása:|Jacques 2009|:395.;|Fischer 2012|:247.;|Vickers 2014|:128. • Áttérések törvényi tiltása:|Pearson 2004|:409.}} Ugyanakkor Zogu nem kockáztatta meg, hogy az 1924-es júniusi forradalomhoz hasonló politikai helyzet alakulhasson ki, így minden eszközzel meg kívánta akadályozni egy ortodox–katolikus vezetésű ellenzéki egységfront kialakulását. Az észak-albániai katolikus vallási vezetőket egyenesen azzal fenyegette meg, hogy az ellenvélemény semmilyen formáját nem fogja tolerálni, ellenkező esetben a papság példás megbüntetésétől sem riad vissza.{{refhely|Fischer 2012|:103.}}
| |||