„Albán ábécé” változatai közötti eltérés

A 18. század közepétől ismertek elszigetelt próbálkozások sajátosan albán írásrendszerek kialakítására, e kísérletek mögött azonban még nem a nemzeti művelődés előremozdításának igénye állt. A legkorábbi ilyen ábécék között tartják számon a 18. század közepi, vitatott szerzőiségű, negyven betűből álló, teljesen egyedi írásképű [[elbasani ábécé]]t, a voskopojai [[Theodhor Kavalioti]] – [[Johann Georg von Hahn]] által „illír glagolita írásnak” titulált – ábécéjét (1770), valamint a 18. század végéről [[Dhaskal Todhri]]{{Wd|Q13038190}} ötvenkét betűs, az albán nyelv fonológiai sajátosságaihoz kevésbé alkalmazkodó írásrendszerét.{{refhely|Elsie 1995|:2–4.;|Jacques 2009|:282.}} Az előzőeknél némileg sikeresebb volt [[Naum Veqilharxhi]]{{Wd|Q1110673}} próbálkozása, aki 1824–1825 körül dolgozta ki, majd 1844-ben publikálta ún. vithkuqi ábécéjét ''Evëtori'' című tanítói segédletében. Harminchárom betűből álló írásrendszere az elbasani ábécéhez hasonlóan egyedi kísérletnek számított, amennyiben nem a latin, a görög vagy az arab írásból indult ki, hanem némiképp az [[örmény ábécé|örmény betűkre]] emlékeztető, egyedi grafémákat vezetett be. Ábécéjét eleinte lelkesedéssel fogadták a déli toszk vidékeken, Kostandin Kristoforidhi 1864-ben tovább is fejlesztette, de végül kikopott a használatból, a 19. századi nyomdák egyszerűen nem vállalták a szükséges betűöntés költségeit.{{refhely|Pollo & Puto 1981|:110., 114.;|Schütz 1999|:47.;|Métais 2006|:28.;|Jacques 2009|:283.;|Elsie 2010|:469–470.;|Vickers 2014|:26. • |Csaplár 2010|:158. (498. sz. jegyzet) szerint Veqilharxhi ábécéje 35 cirill betűből állt.}}