„TV3” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→‎Megszűnése: Pontosítások
29. sor:
 
== Története ==
=== A kezdetek (1994-19971994–1997)===
A TV3-at működtető Budapesti Kommunikációs Rt.-t a 90-es évek elejének "médiaháborúja" idején, 1993-ban, a fővárosi közgyűlés SZDSZ és Fidesz frakciója kezdeményezésére alapította Budapest önkormányzata. Az első, kísérleti adásra 1993 decemberében került sor. Az 1994-es választásokat követően a korábbi ellenzék elveszítette érdeklődését a csatorna iránt, a társaság vezetői azonban (Iványi György elnök, Feuer András az Rt. vezérigazgatója, a csatorna főszerkesztője és társaik, akikhez később Andrew Sarlós kanadai üzletember is csatlakozott) megvásárolták az Rt. 50%-át, felemelték tőkéjét és előkészítették a rendszeres adást. Az állandó sugárzást 1994. november 5-én, már magántársaságként kezdte meg TV3 Budapest néven. Az adást műholdon keresztül vették a kábeltársaságok, a budapesti AM-Mikro rendszeren is fogható volt és ezzel a magyarországi háztartások közel 60%-át érte el. Az első országos terjesztésű kereskedelmi csatornának tekinthető. Hétköznapokon 12-14, hétvégenként 18 órányi változatos műsorával szinte minden kábelszolgáltató kínálatának része volt.
 
=== Tulajdonosváltás, megújult TV3 (1997-20001997–2000)===
Az 1996-os médiatörvény alapján az országos analóg földi sugárzású frekvenciákra kiírt pályázaton hárman pályázó indult - a CME (Írisz TV néven), az RTL, és az SBS (Scandinavian Broadcasting Systems) - a két koncesszióra. Az Írisz TV mindkét frekvenciát megpályázta, de vesztett a pályázaton. Az RTL viszont úgy nyert, hogy a pályázatában magasabb összeg szerepelt, mint a TV3 pályázatában, tehát a tendert nem nekik kellett volna megnyerniük. A CME pert indított, amely egészen 2000-ig elhúzódott.
 
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/TV3