„Lázár Balázs” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
LazBal (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
LazBal (vitalap | szerkesztései)
44. sor:
[[1975]]-ben született [[Szolnok]]on, itt végezte általános és középiskolai tanulmányait a ''Széchenyi Körúti Általános Iskolában'' (akkori nevén Münnich Ferenc körúti) és a V''arga Katalin Gimnáziumban''. Testvére ''Dr. Lázár Zsófia'' PhD, tüdőgyógyász, kutató.
 
10 éves korától tagja volt a szolnoki tehetséggondozó, reneszánsz táboroknak és később a ''Reneszánsz Ifjúsági Színpadnak.'' Első verseit ebben az időben a ''Szolnok Megyei Néplap'' közölte. 1993-ban a szolnoki diákpolgármester választáson második helyezést ért el és kulturális ügyekkel foglalkozó diák alpolgármesterként is tevékenykedett. Ebben az évben elsőre felvették a ''Színház- és Filmművészeti Főiskolára'' (ma Egyetem), az akkor induló színészosztályba. Kétéves főiskolás gyakorlatát a [[Vígszínház|Vígszínházban]] töltötte. Negyedévesként kapta meg ''Jenő'' szerepét a ''Csinibaba'' című kultfilmben. 1997 júniusában végzett színész szakon, s mintegy érdekes szimbólumaként kettős művészi pályájának, e hónaptól jelentek és jelennek meg versei is irodalmi lapokban, folyóiratokban. (''Eső, Előretolt Helyőrség, Élet és Irodalom, Győri Műhely, Holmi, Irodalmi Jelen, Jelenkor, Kortárs, Magyar Napló, Mozgó Világ, Parnasszus, Somogy, Spanyolnátha, Tempevölgy, Új Forrás, Vigilia).'' Több alkalommal beválogatták műveit az ''Év versei antológiába''.
 
[[1997]]-[[2000]] között a [[Pécsi Nemzeti Színház]] tagja volt, ahol színészi munkája elismeréseképpen ''Közönségdíjat'' kapott 1999-ben. Pécsi évei alatt ismerkedett meg ''Bertók László'' Kossuth-díjas pécsi költővel, akit azóta is mesterének tart. Költői kiteljesedésében nagy szerepe volt még a ''Jelenkor'', az ''Eső'', a ''Parnasszus'' és a ''Magyar Napló'' irodalmi folyóiratok szellemi köreinek, ''Turczi István'' és ''Oláh János'' Babérkoszorú-díjas költőknek. 2000-ben jelent meg első verseskötete ''Szárny angyal nélkül'' címmel. Publikált verseket a ''Népszabadságban'' és az ''Új Ember'' katolikus hetilapban is.
60. sor:
Monodrámát és költői estet készített ''Jonathan'' ''Swift Szerény Javasla''t című pamfletjéből, valamint ''Valahol, valami'' címmel ''Bertók László'' Kossuth-díjas költő verseiből. ''Tallián Mariann színművész-íróval'' 2010 óta hoznak létre közös versszínházi, prózaszínházi előadásokat is. (facebook/kettenaversben) 2012 óta alkotótársuk az előadások szerkesztésében ''Rózsássy Barbara'' József Attila-díjas költőnő.
 
A ''Magyar Írószövetség'' választmányának tagja és a ''Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság'' előadóművészeti alelnöke. Tagja a ''Magyar Pen Clubnak'', a ''Szépírók Társaságának'', a ''Maszk Országos Színészegyesületnek, a MISZJE-nekMagyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesületnek,'' az ''Artisjusnak'', valamint  a ''Színházi Dolgozók Szakszervezetének''.
 
Nős, két fiú édesapja.