„Bougainville-i csata” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→Támadás: térkép |
→Tervezés: térképek |
||
44. sor:
== Tervezés ==
{{Több kép
| igazítás = right
| irány = függőleges
| kép1 = Map of Bougainville Island including Cape Torokina.jpg
| szélesség1 = 300
| szöveg1 = Bougainville hat japán repülőterének elhelyezkedése és a partraszállásra kijelölt Torokina-fok környezete
| kép2 = Landing bougainville.jpg
| szélesség2 = 300
| szöveg2 = A partraszálló erők elhelyezkedése. A Blue 1 területén alakítottak ki egy szükségrepülőteret, valamint később a partszakasztól beljebb 3-4 km-re kettőt (Piva 1 és Piva 2). Egy ideiglenes [[PT-rohamnaszád]] kikötőt is létesítettek a Puruata-szigeten
}}
William F. Halsey tengernagy és stábja kidolgozott egy tervet, amely anélkül tette lehetővé a bougainville-i repülőterek semlegesítését, hogy a nagy támaszpontokat, Buint vagy Bukát megtámadnák. A szigetet védő 25 ezer japán katona és 12 ezer haditengerész főleg ezeken a megerősített támaszpontokon tartózkodott.{{refhely|PWOE}} Úgy döntöttek, hogy az amerikai katonák egy kevéssé védett tengerparton szállnak partra, majd építenek egy repülőteret, és azt megtartják. A felderítések alapján az Auguszta császárné-öblöt jelölték ki az invázióra. A tervezők között hosszas vita alakult ki arról, hogy lehetséges-e repteret építeni a Torokina-fok körüli mocsaras területen, de Halsey végül közbevágott: ''„Torokinában lesz. Most pedig lóra!”''{{refhely|Costello|422. oldal|azonos=422.}} Az invázió a Cseresznyevirágzás hadművelet ''(Operation Cherryblossom)'' nevet kapta.{{refhely|History of War}}
[[Alexander Vandegrift|Alexander A. Vandegrift]] tábornokot [[Washington (főváros)|Washington]]ba tartó útjáról rendelték vissza, hogy vegye át a 3. tengerészgyalogos hadosztály irányítását, miután annak parancsnoka rejtélyes körülmények között kizuhant a noumeai tiszti szálló harmadik emeleti ablakából. A tervek azzal számoltak, hogy Vandegrift katonái lépnek először a szárazföldre, őket a szárazföldi erők 37. hadosztálya követi Robert S. Beightler vezérőrnagy vezetésével. Mivel a japánokat meg akarták téveszteni, úgy döntöttek, hogy a haditengerészet erői a két nagy támaszpontot, Buint és Bukát lövik majd, a kijelölt partszakasz pedig nem kap komoly tüzérségi előkészítést.{{refhely|Costello|422. oldal|azonos=422.}} Úgy vélték, hogy a mocsaras, úthálózat nélküli területet legfeljebb ezer katona védi, és a hatékony ellentámadás megszervezéséhez a déli támaszpontokból akár három hónapra is szükség lehet.{{refhely|PWOE}}
A tervezők fontolgatták a kietai partraszállás lehetőségét is, ahol az Auguszta császárnő-öbölbelinél jobb horgonyzóhelyek voltak, de ez a terület távol esett Rabaultól, ráadásul jobb összeköttetésben volt a déli japán bázisokkal, valamint a partraszállás megkezdése előtt biztosítani kellett volna Choiseul-szigetet. Késő szeptemberben tengeralattjáróról felderítő egységeket tettek partra Kietánál, amelyek úgy találták, a kikötő rosszabb, mint gondolták, viszont a Torokina-foknál a vártnál kedvezőbb feltételekre bukkantak.{{refhely|PWOE}}
| |||