„Doki Doki Literature Club!” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a →‎Monika: átfogalmazás, átrendezés
166. sor:
A főszereplő, aki az előző tanévben egy osztályba járt vele, népszerű, sportos, okos, csinos lánynak írja le (ebből kifolyólag úgy érzi, nincsenek egy súlycsoportban). A klub elnökeként határozott fellépésű, bár saját bevallása szerint ezt időnként csak kifelé mutatja, és úgy érzi, az emberekkel nem mindig tud megfelelően bánni. Tanul zongorázni is, valamint a harmadik felvonás egyik témájában elmondja, hogy vegetáriánus.
 
Kezdetben az események felett álló háttérszereplőnek tűnik, de idővel egyre inkább kulcsszereplővé válik. A történet kezdetétől tudatára ébredt, hogy ő egy játék szereplője (a letöltőoldalon az ő nevében írott játékismertető szövege is ezt tükrözi, bár elsőreelső mégolvasatra nem feltétlenülgondolna jön rá belőleerre a játékos). Ő az egyetlen lány, aki nem a főszereplőhöz, hanem a játékoshoz vonzódik. Ugyancsak Monika az egyetlen szereplő, aki a játék során végig emlékszik a korábbi eseményekre. Az első felvonásban azonban még nem mutatja eztjelét az öntudatra ébredésének, leszámítva néhány kisebb alkalmat, amikor áttöri a [[negyedik fal]]at, illetve a verseiben tesz bizonyos rejtett utalásokat. Ekkor még leginkább Sayori személyiségét manipulálta, ami az első felvonás befejezéséhez vezetett. A második felvonásban már nagyobb mértékben manipulálja a játékot a háttérben, ezzel előidézve a glitcheket és a meghökkentőbb eseményeket. A viselkedése is megváltozik: igyekszik negatív színben feltüntetni Yurit és Natsukit, ezzel próbálva rávenni a főszereplőt (és rajta keresztül a játékost), hogy inkább vele töltse az időt. A második felvonás végén fedi fel a beavatkozását. A harmadik felvonásban magyarázatot ad a játékosnak az eseményekre. Ő az egyetlen lány, aki nem a főszereplőhöz, hanem a játékoshoz vonzódik. Öntudatra ébredésénél fogva Monika az egyetlen szereplő, aki a játék során végig emlékszik a korábbi eseményekre.
 
A negyedik felvonásban a törlés következtében nincs jelen a történetben, de valójában az öntudata megmaradt, és különösena végén meg is nyilvánul, leginkább a normál befejezés esetén be is avatkozik.
 
Monika az egyetlen szereplő, akit a játékos – a lezárás során – hallhat beszélni és énekelni. A hangját ''Jillian Ashcraft'' énekesnő kölcsönözte.