„Nicolas Sarkozy” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Címkék: Visszaállítva Mobilról szerkesztett Mobil web szerkesztés |
Sarkozy elnökségéröl Címkék: Visszaállítva Vizuális szerkesztés |
||
219. sor:
[[május 6.|május 6-án]] eldőlt, hogy Nicolas Sarkozy a francia köztársaság 23. elnökeként vonul be a történelemkönyvekbe, miután a szocialista Ségolène Royalt a [[2007-es franciaországi elnökválasztás|választások]] második fordulójában legyőzte. A választás végeredménye: 53,06%-46,94%.
== Elnöksége ==
A 2012-es francia elnökválasztási kampányban senki nem ígért kánaánt, mindenki tudta, hogy Franciaország nehéz helyzetben van. A franciák ugyan nagy reményekkel választották meg Sarkozy-t elnöküknek, az igazság az, hogy esélye sem volt azt a programot végrehajtani, amellyel bizalmat kapott. 2008 után egyszerűen nem voltak meg ehhez a feltételek. Sarkozy 2007-ben azt ígérte, hogy a törekvő̋ emberek megkapják a jutalmukat és azt sugallta, hogy olyan környezetet teremt, ahol a tehetség, a kiválóság jobban érvényesülhet. Ehelyett a program helyett egy világgazdasági válság, és ebből következően egy gazdasági nehézségekkel tarkított ciklus következett, amellyel kapcsolatban elsősorban az lehetett a fő vitatéma, hogy a problémákat lehetett volna-e jobban kezelni (ahogy az lenni szokott, az ellenzék szerint igen, a kormányoldal szerint meg nem).
Az egyén boldogulása helyett szinte az állam túlélése volt a Sarkozy-ciklus fő témája, a foglalkoztatottság növekedése helyett a munkanélküliség megugrása volt a látványos eredmény. A francia állam dinamikus előretörése helyett a német hegemónia nyilvánvalóvá válása, illetve annak politikai kozmetikázása volt a Sarkozy-évek emlékezetes jellemzője. A ciklus elején jó néhány fontos gazdasági döntésre sor került (50%-os adóplafon, túlórák adómentessége, a sztrájkjog újraszabályozása), illetve volt egy átfogó alkotmányreform is, amely az V. Köztársaság alkotmányát ha nem is alapjaiban, de érdemben átírta. Ugyanakkor a ciklus nagy reformjai (a közigazgatási reform és a nyugdíjreform) elfogadásuk óta látványosan elbuktak (ahogy a túlórák adómentessége és az adóplafon is), hol azért, mert maga Sarkozy vonatta vissza a 2007-2012-es ciklus végén, hol pedig azért, mert az új többség radírozta el őket a 2012-2017-es ciklus elején<ref>{{Cite book |author=Türke András István |editor=Türke András István - Soós Eszter Petronella |title=A jelenkori Franciaország |year=2021 (kiadás alatt) |chapter=Nicolas Sarkozy elnöksége: a 2007-2012 közötti francia belpolitika fő irányai}}</ref>.
Nicolas Sarkozy az elődjeihez hasonló lendülettel, ugyanakkor sajátos hiperaktivitásával, saját és szűk – főként médiaszakemberekből álló – tanácsadói csoportjának elképzelései alapján látott neki a francia diplomácia átalakításának. Maga Sarkozy korábban a külpolitikában nem nagyon jutott szóhoz az olyan diplomáciai „nagyágyúk” mellett, mint Dominique de Villepin vagy Jacques Chirac, leszámítva talán a 2002. augusztusában belügyminiszterként tett romániai látogatását, mely az illegális román (roma) bevándorlás megfékezését tűzte ki célul. A kampányban a külpolitika csekély hangsúlyt kapott. Az új francia politikának az Egyesült Államok csökkenő szerepvállalása és az Európai Unió meggyengülése közepette, egy olyan időszakban amikor a 2008-ban kirobbant gazdasági világválságot geopolitikai krízisek sorozata követte, 2008-ban kirobbant az orosz-grúz konfliktus, 2011-ben a MAGHREB régióban az arab tavasz megbuktatta a fennálló rezsimeket és a líbiai katonai beavatkozáshoz vezetett, majd következett a szíriai válság. Ráadásul Franciaország 2015/16-tól a dzsihádista támadások kereszttüzébe került.
Sarkozy elnök diplomáciájával a „bizonytalanságok korszaka” (Meunier) köszöntött be. Kezdeti, kudarcos próbálkozásai után levonható a konzekvencia, hogy míg De Gaulle esetében meghirdetett „''rupture''” tényleges tetteket, addig Sarkozy esetében sokkal inkább csupán retorikai elemet jelentett. Relevánsnak csak az elnök második ''rupture''-je tekinthető, mellyel saját, első négy évének politikájával próbált meg szakítani, visszatérve a korábbi kerékvágásba. Sarkozy külpolitikája egyes elemeiben erősen a mitterrand-i újításokra emlékeztetett, más elemeiben a Chirac-féle diplomácia kontinuitásáról beszélhetünk. Chirackal összevetve a két legjellemzőbb példaként talán a mediterrán térségbeli politikát (Chirac: barcelonai folyamat; Sarkozy: Mediterrán Unió) és a NATO-hoz való közeledést említhetjük meg. A francia–német tengely kapcsolatainak hullámzása sem egyedülálló jelenség, elég csak a kapcsolatok 2001-es és 2005 utáni megromlására utalni. Az új struktúra, a Quai d`Orsay és a hagyományos diplomáciai apparátus meggyengítése, valamint a francia diplomácia aktorainak disszonáns lépései látványosan inkoherens francia diplomáciát eredményeztek, mely stílusában kapkodó, jellegében pedig hosszú távú koncepció és doktrína nélkül a gyakori irányváltásokra épült.
Az elnök „pillangó-politikájával” (''papillonnage'') – mely a mindenre „rárepülök”, mindenhol jelen vagyok elve a jellemző – akarta azt a látszatot kelteni, hogy a fontoskodó Franciaországnak nemzetközi jelentősége megnőtt. A problémák felismerése nem egy esetben időben megtörtént, a felállított diagnózis helyes volt, de a megoldásra már nem jutott elég idő, mert máris érkezett futószalagon a következő probléma: ez a kapkodás vált jellemzővé, melyet csak az elnök szűk köre tudott követni. A belpolitika szolgálólányává tett külpolitika jelensége nem volt újdonság, ellentétben a szavazatszerző külpolitika jelenségével, mely lényegében Sarkozy elnöksége alatt jelent meg. A török csatlakozás ellenzésében is nagyon kimutatható ez a szándék, 2011 januárjában rendezett G20 szavazatszerző hatását az arab tavasz mosta el, míg a líbiai beavatkozás a kantonális választásokkal egyidőben zajlott, amikor az elnök alacsony népszerűségét kellett feltornázni<ref>{{Cite journal|title=Az elszalasztott lehetőségek diplomáciája? A francia külpolitika strukturális és tartalmi változásai|author=Türke András István|journal=Külügyi Szemle 2011/1|pages=14-37}}</ref>.
== Magyarul megjelent művei ==
| |||