Wikipédia

„Rocketdyne J–2” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
40. sor:
A JPL és az Aerojet sikerein felbuzdulva a Navy elindította a HATV (High Altitude Test Vehicle – Nagy Magasságot Elérő Teszt Jármű) programját, amelyre a [[North American Aviation]]t bízzák meg. A programból végül soha nem lett testet öltött valódi rakéta formájában, azonban a kutatási eredményei fontosnak bizonyultak a későbbi fejlesztésekhez.<ref name="StS_5"/>
 
Egy másik fejlesztési irány is megcélozta a hidrogén–oxigén hajtást, a [[NASA Lewis Központ|NACA Lewis KözpontjaKözpont]]ja és a [[General Dynamics Corporation]] Astronautics Division közösen próbálkozott hajtómű fejlesztéssel. A fejlesztés a Centaur nevű rakétafokozatban öltött testet. A Lewis központban Abe Silverstein lett az igazgató és az ő nevéhez fűződik ennek a technikának a fejlesztése. A Lewis Központban többféle irányban folyt a kriogén rakéták kutatása, amikor felmerült az Atlas rakétákon való alkalmazásuk lehetősége, amelyet a General Dinamics fejlesztett. Az elképzelések egy rakéta második (pl. Atlas), vagy harmadik (pl. Saturn) fokozataként irányozták elő egy hidrogén–oxigén hajtású fokozat létrehozását. A munkához a General Dynamics bevonta a [[Pratt & Whitney]] hajtóműgyártót is, amelynek műhelyében már formálódott az RL–10 jelű hajtómű. Az első RL–10-es repülési tesztjére [[1962]]. [[június 9.|június 9]]-én került sor.<ref name="StS_5"/>
 
Kicsit később az [[RL–10]]-est kiválasztották, hogy a [[Saturn I]] rakéta második fokozatába építve szolgáljon. A korábbi [[Centaur]] felső rakétafokozat mintájára, ahol létezett olyan változat, amelybe két hajtóművet építettek, a Saturn I [[S–IV]] fokozata hat darab RL–10-est kapott, amelyek így együttesen 400 kN tolóerőt képviseltek.<ref name="StS_5"/>
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Rocketdyne_J–2”