„Szerkesztő:Seba/Temp/Edmund Hillary” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
163. sor:
Időközben, május 7-én Hunt összehívta a hegymászókat és ismertette a csúcs megmászásának végső tervét. Az expedíció vezetője két egymást követő csúcstámadással számolt. Az első során [[Tom Bourdillion]] és [[Charles Evans]] a nyolcas táborból indulva a kísérleti, zárt rendszerű oxigénkészülékkel<ref name=Oxigen-keszulek>A hagyományos, nyílt rendszerű (bontott áramlású) oxigénkészülékek esetén a hegymászó a hátán hordott fémpalackból lélegzi be az oxigént a maszkon keresztül, amely a levegőt is bebocsátja. A kilélegzés a külső levegőbe történik, így a megmaradt oxigéntartalom veszendőbe megy. A zárt rendszerű (zárt áramlású) készülékek esetén – melyet Dr. R. B. Bourdillon és fia Tom Bourdillon fejlesztett ki – a hegymászó 100%-ban oxigént lélegzik be a palackból; a külső levegő nem jut be a maszkba. A kilélegzett oxigén egy részét a rendszer tárolja, amely így ismét belélegezhető, így egy palack oxigén jelentősen hosszabb időre biztosítja az oxigénellátást. Az expedíció idején a zárt rendszerű készülékek – minden előnyükkel szemben – alacsony hőmérsékleten még megbízhatatlannak bizonyultak és súlyuk is nehezebb volt, mint a hagyományos készülékeké.(Hunt 55. oldal)</ref> megmássza a Déli-csúcsot, majd – amennyiben lehetőségük nyílik rá – megkísérli elérni a főcsúcsot. Ezzel párhuzamosan Hunt, Gregory és öt serpa a Délkeleti-nyergen a lehető legközelebb jutva a Déli-csúcshoz, legalább {{szám|8500|méter}} magasságban kialakítja a kilences tábort. A következő napon Hillary és Tenzing, a második hullámban, nyílt rendszerű, hagyományos oxigénkészülékkel<ref name=Oxigen-keszulek/> felmászik a kilences táborhoz, ahol eltöltik az éjszakát, majd másnap reggel célba veszik a csúcsot. Amennyiben mindkét kísérlet eredmény nélkül zárul, úgy – egy rövid pihenő időszakot és a készletek feltöltését követően – [[Wilfrid Noyce]] és [[Michael Ward]] egy harmadik, végső kísérletet tesz a csúcs elérésére.{{refhely|Hunt|156–162. oldal|azonos=HU-156-162}}{{refhely|Isserman & Weaver|284. oldal|azonos=IW-284}}
 
=== AAz csúcstámadásokelső csúcstámadás ===
 
Miután a szükséges készleteket felszállították a nyolcas táborba, 1953. május 26-án kezdetét vette az expedíció végső, csúcstámadási szakasza. A csomagokkal megpakolt Hunt és Da Namgjal serpa kora reggel elindultak a délkeleti gerinc felé. Bourdillon és Evans az egyik oxigénkészülék meghibásodása miatt csak egy órával a tervezett indulás után tudott útnak indulni. A könnyebb felszereléssel hamarosan megelőzték társaikat és gyors iramban haladtak felfelé. Végül 13 órakor elérték az Everest {{szám|8760|méter}} magas déli csúcsát, amely egyben rekordot is jelentett. Előttük még senkinek sem sikerült ilyen közel jutnia a csúcshoz és magasabban voltak, mint bármely más nyolcezres hegy csúcsa. Mivel ekkorra Evansnek már komoly gondjai voltak a légzőkészülékével, végül a visszafordulás mellett döntöttek.{{refhely|Mantovani|81. oldal|azonos=MA-81}}{{refhely|Hunt|211–221. oldal|azonos=HU-211-221}}
 
=== A világ tetején ===