„Szerkesztő:Seba/Temp/Edmund Hillary” változatai közötti eltérés

A hegymászók lassan kezdtek akklimatizálódni. A Hillary–TenzingHillary–Tendzing páros már a kezdetektől fogva nagyon sikeresnek bizonyult; harmonikusan, energikusan és ügyesen működtek együtt. Mind felfelé, mind lefelé a többi hegymászónál gyorsabban tudtak haladni.{{refhely|Mantovani|80. oldal|azonos=MA-80}} Mindkettőjüket fűtötte a bizonyítási vágy, hogy őket válasszák ki a végső csúcstámadásra. Az egyik alkalommal négy óra alatt oda-vissza megjárták az alaptáborból a négyes táborba vezető utat, a három napra elosztott kilenc óra helyett. A jégesésen, egy gleccserszakadék felett átugorva Hillary alatt leszakadt egy jégtömb és vele együtt a szakadékba zuhant. TenzingTendzing hidegvérének és mentőkötelének köszönhetően végül sérülés nélkül jutott ki a szakadékból. Később társainak elmondta, hogy TenzingTendzing nélkül nem élte volna túl a balesetet.{{refhely|Johnston|37–38. oldal|azonos=JO-37-38}}{{refhely|Hillary - Kockázat nélkül nincs győzelem|187. oldal|azonos=HK-187}}

Bourdillon, Evans, Ward és Wylie {{szám|7000|méter}} magasságban a Lhoce-falon, május 4-én kialakította hatos tábort, majd alig két hét múlva, május 17-én Wilfrid Noyce és Lowe {{szám|7300|méteren}} létrehozta a hetes számú tábort is. Végül május 21-én Noyce és Annullu serpa elérte a Déli-nyerget, majd a rá következő napon Hillary, Wylie, TenzingTendzing és egy csapat serpa {{szám|7900|méter}} magasságban felállította a nyolcas tábort a nyergen, ahonnan a csúcstámadásokat tervezték megindítani.{{refhely|Mantovani|81. oldal|azonos=MA-81}}

Időközben, május 7-én Hunt összehívta a hegymászókat és ismertette a csúcs megmászásának végső tervét. Az expedíció vezetője két egymást követő csúcstámadással számolt. Az első során [[Tom Bourdillion]] és [[Charles Evans]] a nyolcas táborból indulva a kísérleti, zárt rendszerű oxigénkészülékkel<ref name=Oxigen-keszulek>A hagyományos, nyílt rendszerű (bontott áramlású) oxigénkészülékek esetén a hegymászó a hátán hordott fémpalackból lélegzi be az oxigént a maszkon keresztül, amely a levegőt is bebocsátja. A kilélegzés a külső levegőbe történik, így a megmaradt oxigéntartalom veszendőbe megy. A zárt rendszerű (zárt áramlású) készülékek esetén – melyet Dr. R. B. Bourdillon és fia Tom Bourdillon fejlesztett ki – a hegymászó 100%-ban oxigént lélegzik be a palackból; a külső levegő nem jut be a maszkba. A kilélegzett oxigén egy részét a rendszer tárolja, amely így ismét belélegezhető, így egy palack oxigén jelentősen hosszabb időre biztosítja az oxigénellátást. Az expedíció idején a zárt rendszerű készülékek – minden előnyükkel szemben – alacsony hőmérsékleten még megbízhatatlannak bizonyultak és súlyuk is nehezebb volt, mint a hagyományos készülékeké.(Hunt 55. oldal)</ref> megmássza a Déli-csúcsot, majd – amennyiben lehetőségük nyílik rá – megkísérli elérni a főcsúcsot. Ezzel párhuzamosan Hunt, Gregory és öt serpa a Délkeleti-nyergen a lehető legközelebb jutva a Déli-csúcshoz, legalább {{szám|8500|méter}} magasságban kialakítja a kilences tábort. A következő napon Hillary és TenzingTendzing, a második hullámban, nyílt rendszerű, hagyományos oxigénkészülékkel<ref name=Oxigen-keszulek/> felmászik a kilences táborhoz, ahol eltöltik az éjszakát, majd másnap reggel célba veszik a csúcsot. Amennyiben mindkét kísérlet eredmény nélkül zárul, úgy – egy rövid pihenő időszakot és a készletek feltöltését követően – [[Wilfrid Noyce]] és [[Michael Ward]] egy harmadik, végső kísérletet tesz a csúcs elérésére.{{refhely|Hunt|156–162. oldal|azonos=HU-156-162}}{{refhely|Isserman & Weaver|284. oldal|azonos=IW-284}}