„Szerkesztő:Szalax/Átmeneti tároló2” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Címke: Visszaállítva
Címke: Visszaállítva
8. sor:
 
== Története ==
Az épület felépítésével kapcsolatban – iratok híján – több elképzelés is van. [[Komáromy József (muzeológus)|Komáromy József]] szerint a házat a 18. század vége felé Gerga György görög kereskedő. és talán üzlettársa, Pataki György építtette. Ezt igazolhatja az, hogy 1817-ben a ház tulajdonosaként özvegy Gerga Györgynét jegyzik. [[Genthon István]] szerint 1810 körül épült, ebben az esetben viszont nem köthető Gerga Györgyhöz, mert ő akkor már elhunyt. [[Dobrossy István (történész) |Dobrossy István]] szerint a régi térképeken az [[1878-as miskolci árvíz]] után a házhely üresnek tűnik, így csakis ezt követően, a 19. század végén épülhetett eleve vendéglőnek, talán régi alapok felhasználásával. Építészeti stílusa is az 1890-es évekre utal. A vendéglő működtetése 1899-től – az első időkben bérlőként – Mayer József (1856–1939) nevéhez fűződik, a Kispipa név is a tulajdonosrareá utal, akinekmert – a korabeli fényképek szerint – több mint egyméteres hosszúságú pipája volt. Mayer József már 22 évesen vezetett éttermet [[Diósgyőr]]ben, majd kibérelte a [[Diósgyőr-Vasgyár|Vasgyár]] összes vendéglőjét. A Kispipát a Polgári Egylethez kötődve nyitotta meg. Az éttermet a földszinten rendezték be, az emeleten a Mayer család lakott.
 
Miskolcon az 1831-ben, [[Széchenyi István]] támogatásával megalakult Nemzeti Casinóból 1837-ben vált ki a városi iparosság néhány képviselője, és megalakították a Miskolczi Polgári Egyletet (később Miskolci Polgári Kaszinó). Az egylet a város több helyén tartotta összejöveteleit, mígnem Mayer József az egylet hivatalos vendéglőse nem lett. Mayer nemcsak vendéglős volt, de elismert bortermelő is volt, pincegazdaságának termékeit „Bodóvölgye" néven ismerték. Húsz éven át volt elnöke, majd haláláig örökös díszelnöke a Borsod-Gömör-Kishont Vármegyei Vendéglősök, Korcsmárosok, Kávésok és Szállodások Egyesületének. Az egylet a tulajdonos 1939-ben, 83 éves korában bekövetkezett halála után is még évekig a Kispipában tartotta összejöveteleit.
 
== Leírása ==