„Kollányi Ágoston (rendező, 1947)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
9. sor:
 
Gyermekkorában sokat látta édesapja, [[Kollányi Ágoston (rendező, 1913–1988)|id. Kollányi Ágoston]] filmezéseit, de szülei, édesanyja sem arra a pályára szánta, tanulnia kellett. A gimnázium befejezése után jelentkezett a [[Magyar Televízió]]hoz, ahol [[Sylvester András]], a Közművelődési Főosztály vezetője vette fel, kezdetben külsős ügyelőként dolgozott. Asszisztenskedett, végül néhány év után önállóan dolgozott.
Nagyon sok űrkutatási műsort csinált. Többször forgatott Csillagvárosban.
 
1975-2013 közt a Delta, az MTV tudományos heti műsorát rendezte, mintegy másfél ezer adást. Eközben száznál több film témája az űrkuta­tástól a régészetig kalandozott. Többször forgatott Csillagvárosban.
 
Az első „űrműsor” amit rendezett, a [[Szojuz–Apollo-program]] volt, amikor stúdióból közvetítették az összekapcsolódást 1975-ben, melyet az elektronikus műsorok kategória-díjával jutalmaztak.