„Harmadik Nagy Imre-kormány” változatai közötti eltérés

Kezdetben a Kádárt támogató szovjetek azzal próbálkoztak, hogy a [[Jugoszlávia]] budapesti nagykövetségére [[november 4.|november 4-én]] menekült Nagy Imrétől néhány nappal később D. T. Sepilov külügyminiszter november 4-re visszadátumozott lemondó nyilatkozatot követelt (amit Nagy Imre megtagadott). Azért is meg kellett tagadnia, mert [[november 11.|november 11-én]] az MSZMP (alapító) Intéző Bizottsága a jugoszláv nagykövetségen [[Donáth Ferenc (politikus)|Donáth Ferenc]], [[Haraszti Sándor]], [[Losonczy Géza]], [[Lukács György (filozófus)|Lukács György]], [[Nagy Imre (miniszterelnök)|Nagy Imre]] és [[Szántó Zoltán]] részvételével tartott ülésén határozatban rögzítette, hogy a Nagy Imre-kormánynak nem szabad lemondania.<ref>''Krónika 1956''. Idézett mű 174. o.</ref>

 

 

A [[november 23.|november 23-án]] a [[románia]]i [[Snagov]]ba hurcolt Nagy Imre hetekkel később így fogalmazta meg ezt a tényt, illetve a belőle adódó jogi következtetést a [[Snagovi feljegyzések]]ben: ''„Ezek az összeütközések nem az »ellenforradalom«, hanem a két hadsereg fegyveres harcának jellegét viselték magukon.”'' Kádár „kormányát” Nagy Imre többszörösen idézőjelben említi.<!--