„Kádár Imre (író)” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
"e" beszúrása a rendező szóba
Nincs szerkesztési összefoglaló
1. sor:
'''Kádár Imre''' ([[Komárom]], [[1894]]. [[január 12]]. – [[Budapest]], [[1972]]. [[november 13]].) költő, író, műfordító, szerkesztő, rendező, színigazgató, az [[Erdélyi Szépmíves Céh]] egyik alapítója. [[Izsáky Margit]] férje.
 
==Élete==
Budapesten joghallgató volt ([[1911]]), majd a Keleti Akadémián tanult. Részt vett a Galilei Kör munkájában. [[1918]] őszén csatlakozott az októberi őszirózsás forradalomhoz. [[1919]] őszén [[Kolozsvár]]ott telepedett le. [[1920]]-tól a Keleti Újság című napilap főmunkatársa, közben a Napkelet ([[1920]]-[[1922]]), A kulissza ([[1922]]-[[1923]]) című romániai magyar irodalmi és színházi lap szerkesztője volt, [[1927]]-ben a Mai Világ című hétfői lap, [[1928]]-ban az 1 évet megélt Erdélyi Hétfői Hírlap főszerkesztője. [[1924]]-ben az Erdélyi Szépmíves Céh kiadóvállalat egyik megalapítója volt. 1933–1940 között a kolozsvár-nagyváradi Magyar Színház ig.-rendezőjeként működött. Több román drámát fordított magyarra. [[1940]] után református teológiai kérdésekkel foglalkozott. [[1944]]-ben áttelepedett [[Magyarország]]ra. [[1948]]-ig a budapesti rádió munkatársa, a román–magyar kapcsolatokkal foglalkozott. [[1950]]-től a református egyház egyetemes konventjében a külügyi és a sajtószervező munkát végezte, majd a budapesti teológián tanár ([[1952]]); [[1958]]-tól az új folyamban megindult Theológiai Szemle szerkesztője. Utolsó éveiben az egyházi kapcsolatokat ápoló Felekezettudományi Intézetet vezette. [[1958]]-tól fővárosi tanácstag volt.
{{csonk-dátum|csonk-szakasz|2006 októberéből}}
 
==Művei==
* ''Arany őszentsége'' (versek), Komárom, [[1912]]
* ''Az idegen katona'' (dráma), Kolozsvár, [[1922]]
* ''A százegyedik'' (dráma), Kolozsvár, [[1922]]
* ''Bujdosó ének'' (versek), Kolozsvár, [[1925]]
* ''Nászrepülés'' (regény), Kolozsvár, [[1927]]
* ''Fekete bárány'' (regény), Kolozsvár, [[1930]]
==Műfordításai==
17. sor:
 
==Külső hivatkozások==
* [http://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz13/14.html Magyar Színházművészeti Lexikon]
* [http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC07165/07200.htm Magyar Életrajzi Lexikon]
 
[[Kategória:20. századi magyar írók|Kadar]]