„Lupény” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
30. sor:
== Történelem ==
Lupény a Zsil-völgyében, Hunyad vármegyében található.
I. Zsil-völgye Dél-Erdélyben, Hunyad vármegyének a délkeleti részében található. Népessége vegyes és változó volt a történelem folyamán. Háborúk sokasága dúlta ezt a környéket, ezért nem egyszer kellett újra népesíteni. A civilizáció már az ókorban is jelen volt, amit a megtalált leletek is bizonyítanak (mint pl. a lupényi Ares mellszobor) .
A Hunyadi vármegyéről először 1263-ban olvashatunk egy Árpád-kori oklevélben, amely a következőképpen említi: „Ceba archidiaconus de Hugnod”. Zsil-völgyéről az első dokumentum, amit ma ismerünk, 1493. január 18-án, Budán íródott. Ebben II. Ulászló, Kendeffy Mihálynak adományozza a Hátszegi és Zsil-völgyi területeket. Folyó év december 14-én keltezett okirat tudósít a területek birtokba iktatásáról, amelyet a gyulafehérvári káptalan Losonczi László kir. Tárnokmester és bélteki Drágfy Bertalan erdélyi vajda Kolozsvárt 1493. augusztus 21-én kelt rendeletére hajt végre Maczesdi Miklós regius és Márton archidiakonis albensis képviselete mellett, a Kendeffy Mihály Zsil-völgyi birtokán. Ez azért fontos, mert ebből kiderül az, hogy a Zsil-völgyének újranépesítése Hátszeg felől történt. Lévai Lajos úgy véli, hogy a Zsil-völgye az ide vándorolt Hátszeg környékéről származó jobbágyok segítségével népesült újjá. A Zsil-völgyei települések létrejöttéről a következőképpen ír művében:
Livadia községbeliek alkotják Livezényt, Borbátiak Barbatyént, Paros falusiak Parosényt, Farkas patakiak Lupényt, Urik községbeliek Urikányt.
37. sor:
1854-ben az egész Zsil-völgyét valamivel több, mint hatezer lélek lakta: Alsó-Barbatyén mit Iszkrony 500, Felső-Barbatyén mit Alsó-Urikány 257, Hobicza-Urik 417, Hobistyén (Felső-Urikány) 460, Kimpulujnyák 154, Lupény (Sily Farkaspataka) 486, Petrilla 2075, Petrozsény mit Dilsa und Malleja, oder Malajesd 581, Sily-Korojesd 328, Sily-Macsesd mit Parosény 568, Vajdej (Wolkan) 254.
II.'''Mircea Baron szerint, Lupényt 1770-ben alapították''', és 1818-ban lakossága 173 fő volt. Hivatalos népszámlálási adataink a következők:
[[Fájl:Lupeny.jpg|bélyegkép]]
45. sor:
1866-ban a puji közigazgatás két körjegyzőséget szervez a Zsil-völgyében a következő beosztással: Banica és Livezény között az első, Iszkrony és Kimpulunyág között a második kört szervezte, s így Lupény a második körjegyzőséghez tartozott. A Zsil-völgy feletti szolgabíróság Pujon székelt.
Az élelmezést úgy oldották meg, hogy az országból és Havasalföldről hozták az ennivalót (hegyes vidék lévén, nem sok minden terem meg). Ezért volt annyira fontos Ausztria-Magyarország és Ó-Románia közötti országút, amit 1890-ben fejeztek be, amely összekötötte Petrozsényt Tirgu-Jiuval.
Lupény a vasútnak és az iparnak köszönhette fellendülését. A Piski-Petrozsényi vasútvonal 1870-ben (78,9 km hosszú) épült meg, és akkor az egész völgy elindult a fejlődés útján. 1892-ben meg épült Petrozsény-Lupényi vonal a község fejlődését segítette elő. Eddig a termelt szenet a lupényi bányákból szekereken vitték be Petrozsényba, és ezért a termelés nem működött olyan hatásfokkal, mint a vasútvonal kiépítése után, amely megkönnyítette a szén szállítását. Ennek köszönhető az, hogy tíz év alatt több mint háromszorosára nőtt Lupény lakossága. A bányatársulat gondoskodott szállásokról is, és megépítették a bányász telepeket, mint például az „István” és a „80” telepeket. Így minden elő volt készítve a munkások érkezésére. A kolónialakások mellett a bányatársulat megépítette a főbb épületeket is a városban. Általános jelenség volt a Zsil-völgyére nézve, hogy a robbanásszerű fejlődésnek köszönhetően a 20. század elejére kialakultak a városok ma is fellelhető arculatai. Kórházak, iskolák, templomok épültek, és ugyanez érvényes Lupényra is.
'''III. . Bánya történelem.''' 1840-es években indul meg a Zsil-völgyi szén utáni kutatás. 1840-ben a ruszkabányai Hofmann testvérek és Maderspach Károly látnak a föltáráshoz. A szabadságharc bukásával leálltak a munkálatok. Próbálkoztak a vállalkozók, de tőke és bankhitel hiányában egyik kezdeményezés sem hozott sikert. 1850-ben a zalatnai bányakapitányság engedélyt ad a Zsil-völgyi bányaművelésre a Brassói Bánya és Kohó Részvénytársaságnak. Az erdélyi szász tőke, felhasználva a politikai konjunktúrát, nagyszabású befektetéshez látott. Kisebb társulatok is alakulnak, 1854-ben a Kelet-Erdélyi Bányatársaság, de ezek hamar versenyképtelenné válnak. 1859-ben egy craiovai Kohn Valentin nevezetű zsidó vállalkozó Lupényban bánya bérletet vásárol.
Nagyobb iramban akkor kezdtek el érdeklődni a Zsil-völgyi szén után, amikor megszülettek a tervek az úgynevezett Első Erdélyi Vasút építésére, Arad-Gyulafehérvár között. Különösen a Brassói Bánya és Kohó Egylet fejezte ki az érdeklődését. Az előbb említett Piski-Petrozsény vasútvonal jelentette az ipar előmozdulását.
Először a Petrozsényi-fennsík területén indult meg a bányászat. Itt a Brassói Bánya és Kohó Egylet volt érdekelt, és nagyrészt ő irányította a termelést. 1867–1869. között megindul a Deák-akna feltárása. Az 1870-es vasútvonal megindítása annyira megnövelte a termelést a bányákban, hogy az akkori vasúti eszközökkel nem bírták elszállítani a szenet. A Brassói Bánya és Kohó Egylet Petrozsény, Petrila és Vulkán környékét kapta bérbe a Magyar államtól. Mivelhogy a Brassói Bánya és Kohó Egylet nem tudott lépést tartani az ipari versennyel, hamar eladósodott, és így 1895-ben felvásárolta a német érdekeltségű, úgynevezett „Salgótarjáni kőszénbánya társulat”. Ez a társulat lett az egyik legnagyobb a Zsil-völgyében.
1884-ben Hoffmann Rafael Kelet-Erdélyi Társaság alapítója köt bérletet bányanyitásra Lupényban és Vulkánban, és ezzel egy időben kezd épülni az Árpád- és a Teréz-akna. 1889-ben a völgy nyugati szárnyán, a Román Zsil mentén francia tőkével vásárolják fel a telepeket, megalakul a Felső-Zsilvölgyi Bányatársaság. A Petrozsény-Lupény közötti vasútvonal felerősítette a lupényi szén iránti érdeklődést. Az Urikány Zsil-völgyi Magyar Részvénytársaság 1892-ben jön létre Horváth Gyula és David Beer anyagi támogatásával. A társulatnak 3,5 millió forint alaptőkéje volt. A 30.000 részvényből 14.850-et eladtak – 100 forintért darabját – országházi képviselőknek, budapesti kapitalistáknak. Horváth Gyula és David Beer megtartotta a többi 15.150 részvényt .
1892-ben az Urikány Zsil-völgyi Magyar Részvénytársaságnak felvásrolja a Felső-Zsilvölgyi Bányatársaság egész vagyonát. A fent említett társaság egyre terjedt, és így ő lett a Zsil-völgyének a másik legnagyobb szénkitermelő társasága. 1894-ben megvásárolják Puj Zsigmondtól az „Ilona” bányát, majd 1902-ben a Viktória-aknát az említett craiovai Kohn Valentin nevezetű zsidótól. Lupényban a társulathoz tartoztak: Déli- és Nyugati- István-, Viktória-, Ilona-, Karolina-, Ella-, Aranka- aknák.
1899-ben felépítik a lupényi koksz gyárat a Román Zsil partján. A társulat bányáiból kitermelt szenet használták a gyárban a koksz előállításához, különösen az István-akna termékét. A társulat legfontosabb bányája a szén minőségét tekintve a lupényi bánya lett. Az Urikány Zsil-völgyi Magyar Részvénytársaság sok pénzt fektetett a bányák fejlesztésébe és a termelés korszerűsítésébe, ezért van az, hogy például 1902 és 1903 között a fejtésnél használt „Hardy” és „Elliott” féle modern kőszénfejtő kalapácsokat szereltek a bányába.
1908 és 1920 között építik a Lupényi kőszénmosót. 1918-ban a Román állam, noha még a békediktátum nem volt aláírva, törvénybe foglalja a Zsil-völgyi ásványi kincsek román nemzeti közkincshez való tartozását. 1920. június 4-én aláírt Trianoni békediktátum eredményeképpen Lupény és Hunyad vármegye Romániához került. A Budapesti Magyar Részvény Társaság továbbra is megmarad, de a vezetést új bányatársulat veszi át: ” Banca Româneasca, Creditul Externe ” érdekeltsége.
1924-ben a román parlamentben megszületik az úgynevezett bányatörvény. Ahhoz, hogy az Urikány Zsil-völgyi Magyar Részvénytársaság a törvény keretein belül működjön, át kellett alakuljon. 1925-ben létrejön az úgynevezett „Societatea Lupeni”, amelyet egyaránt román és magyar befektetők alkotnak. A 1920-as évek végén és a ‘30-as évek elején zajló világválság miatt a Lupényi Részvénytársaság és a Petrozsényi Részvénytársaság egyesül. A Petrozsényi Részvénytársaság keretén belül 1931–1952 között bizonyos autonómiát élvezett a lupényi bányavállalat, és „Lupényi csoportnak” nevezték.
A második világháború után, a kommunizmus térnyerésével megindult az államosítási folyamat, aminek a bányák is áldozataivá váltak. Ekkor szűnt meg az Urikány Zsil-völgyi Magyar Részvénytársaság kirendeltsége. A bányák átkerültek teljesen a román állam fennhatósága alá.
== Népesség ==
| |||