Főmenü megnyitása

Módosítások

nincs szerkesztési összefoglaló
= XIXXX. Főcsoport - Sérülés,A mérgezésmorbiditás és amortalitás külső okok bizonyos egyéb következményei okai (S00V01-T98Y98) =
 
Ez a főcsoport, amely a BNO korábbi revízióiban a kiegészítő osztályozást jelentette, a környezeti események, körülményeknek és állapotoknak - mint sérülések, mérgezések és egyéb káros hatásoknak- az osztályozását teszi lehetővé. Ott, ahol ennek a főcsoportnak egy kódja alkalmazható, az a célja, hogy a BNO bármely főcsoportjában található valamely kódszám kiegészítő, kódjaként használják, amely az állapot természetét jelzi
'''''Kivéve:''''' :szülési sérülés (P10-P15)
 
Az állapotok természete leggyakrabban a BNO XIX. főcsoportjába, - „Sérülések, mérgezések és a külső okok egyéb következményei (S00-T98)"- osztályozható. Kívánatos a halál okait a XIX. és XX. főcsoport szerint kódolni, azonban ha csak egy kód kódolható, akkor a XX. főcsoport kódjai részesítendők előnybe. A külső okokra visszavezethető olyan egyéb állapotok esetében, amelyek a BNO I.-XVIII. főcsoportjába osztályozottak, a XX. főcsoport szerinti osztályozás csak a többszörös állapot-analízis kiegészítő kódjaként használható.
:szülészeti sérülés (O70-O71)
 
A balesetek és egyéb külső okok következményeit az Y85-Y89 tételek tartalmazzák.
'''Ez a főcsoport a következő csoportokat tartalmazza:'''
 
'''A főcsoport az alábbi csoportokat tartalmazza:'''
S00-S09 Fejsérülések
 
V01-X59 Balesetek
S10-S19 A nyak sérülései
 
:V01-V99 Közlekedési balesetek
S20-S29 A mellkas sérülései
 
:V01-V09 Gyalogos sérülése közlekedési balesetben
S30-S39 A has, a hát alsó része, az ágyéki gerinc és a medence sérülései
 
:V10-V19 Kerékpáros sérülése közlekedési balesetben
S40-S49 A váll és a felkar sérülései
 
:V20-V29 Motorkerékpáros sérülése közlekedési balesetben
S50-S59 A könyök és a alkar sérülései
 
:V30-V39 Háromkerekű motoros jármű utasának sérülése közlekedési balesetben
S60-S69 A csukló és a kéz sérülései
 
:V40-V49 Autó utasának sérülése közlekedési balesetben
S70-79A csípő és a comb sérülései
 
:V50-V59 Teherautó utasának sérülése közlekedési balesetben
S80-S89 A térd és a lábszár sérülései
 
:V60-V69 Nehéz szállítójármű utasának sérülése közlekedési balesetben
S90-S99 A boka és a láb sérülései
 
:V70-V79 Autóbusz utasának sérülése közlekedési balesetben
T00-T07 Több testtájékra terjedő sérülések
 
:V80-V89 Egyéb szárazföldi közlekedési balesetek
T08-T14 A törzs, a végtag vagy más testtájék k.m.n. részeinek sérülései
 
:V90-V94 Vízi közlekedési balesetek
T15-T19 Természetes testnyílásokon behatolt idegentest hatásai
 
:V95-V97 Légi és űr-szállítási balesetek
T20-T32 Égések, és maródások
 
:V98-V99 Egyéb és k.m.n. közlekedési balesetek
T33-T35 Fagysérülés
 
:W00-X59 A baleseti sérülés egyéb külső okai
T36-T50 Kábítószerek (drogok), gyógyszerek és biológiai anyagok által okozott mérgezések
 
:W00-W19 Esések
T51-T65 Elsősorban nem gyógyszerként használt anyagok toxikus hatásai
 
:W20-W49 Élettelen mechanikai erők által okozott baleset
T66-T78 Külső okok egyéb és k.m.n. hatásai
 
:W50-W64 Élő mechanikai erők által okozott baleset
T79 A trauma bizonyos korai szövődményei
 
:W65-W74 Balesetszerű vízbefulladás vagy elmerülés
T80-T88 Az orvosi kezelés m.n.o. szövődményei
 
:W75-W84 Egyéb balesetszerű légzési veszélyeztetettség
T90-T98 A külső okok egyéb és k.m.n. hatásainak következményei
 
:W85-W99 Elektromos áram, sugárzás, szélsőséges környezeti hőmérséklet:és :légnyomás által okozott ártalmak
Ebben a főcsoportban az S-kódok egy testtájék sérüléseinek kódolására szolgálnak, míg T-kódok a többszörös vagy k.m.n. testtájékok sérüléseit jelölik; ugyancsak a T-kódokat kell használni a mérgezések és a külső okok bizonyos egyéb következményeinek jelölésére.
 
:X00-X09 Füst, tűz és lángok hatásai
A többszörös lokalizációjú sérülések esetén a "-val, -vel" használata a mindkét oldal érintettségét jelenti, míg az "és" szó egyik vagy mindkét oldaliságot jelöl.
 
:X10-X19 Érintkezés izzó és forró anyagokkal
A sérülések többszörös kódolásának elvét kell alkalmazni ahol csak lehetséges.
 
:X20-X29 Érintkezés mérgező állatokkal és növényekkel
A többszörös sérülések összevont csoportjait azokra az esetekre adták meg, ahol elegendő részlet áll rendelkezésre az adott állapotra vonatkozóan, vagy egyszerűen az elsődleges kódolási célokra, ha alkalmasabb egyetlen kódot megadni; egyenként az összetett sérüléseket külön-külön kell kódolni. Utalunk itt a II. kötet morbiditási és mortalitási kódolási szabályaira és útmutatására.
 
:X30-X39 Természeti erők által okozott balesetek
Az S-kódok, valamint a T00-T14 és a T90-T98 kódok a sérüléseket három-karakteres szinten jelölik, az alábbiak szerint:
 
:X40-X49 Káros anyagok által okozott balesetszerű mérgezés
'''Felületes sérülés''', Beleértve:
 
:X50-X57 Túlerőltetés, utazás és nélkülözés hatásai
::horzsolódás
 
:X58-X59 Egyéb és k.m.n. környezeti tényezők hatásai
::hólyagosodás (nem hőhatásra)
 
X60-X84 Szándékos önártalom
::zúzódás, beleértve a haematomát
 
X85-Y09 Testi sértés
::sérülés felületes idegentesttől (szálka) jelentős nyílt seb nélkül
 
Y10-Y34 Nem meghatározott szándékú esemény
::rovarcsípés (nem mérgező)
 
Y35-Y36 Törvényes beavatkozás és háborús cselekmények
'''Nyílt seb''', Beleértve:
 
Y40-Y84 Az orvosi ellátás szövődményei
::állatharapás
 
:Y40-Y59 Drogok, gyógyszerek és biológiai anyagok káros hatásai a gyógykezelés :során
::vágás
 
:Y60-Y69 A beteget az orvosi ellátás során érő baleset
::laceratio
 
:Y70-Y82 Műtéti vagy gyógykezelési balesetek készülékekkel és berendezésekkel :kapcsolatban
::szúrt seb:
 
:Y83-Y84 Műtéti és gyógykezelési eljárások, mint a betegnél fellépő rendellenes :reakció vagy késői szövődmény okai, a kezelés ideje alatti baleset :említése nélkül
k.m.n.
 
Y85-Y89 A morbiditás és mortalitás külső okainak következményei
(áthatoló) idegentesttel
 
Y90-Y98 A morbiditás és mortalitás máshova osztályozott külső okainak kiegészítő tényezői
'''Törés,''' Beleértve:
 
Az esemény helyszíne
::Törés:
 
Szükség esetén az alábbi negyedik karakteres altétetelek a W00-Y34 tételeknél használhatók, az Y06.- és Y07.- tételek kivételével, a külső ok helyének megjelölésére:
zárt:
 
'''.0 :Otthon'''
darabos::}
 
Lakás
depressziós::}
 
Lakosztály
elevációs::}
 
Lakókocsi (állandó) parkoló
fissura::}
 
Tanyaház
zöldgally::}
 
Ház telekkel
beékelt::}elhúzódó gyógyulással vagy anélkül
 
Ház, állandó lakóhely
lineáris::}
 
Nem intézményi lakóhely
menetelési::}
 
'''Magán:'''
egyszerű::}
 
garázs :}
epiphyseolysis :}
 
kijáró:}
spirál::}
 
kert::}az otthonnál
törtvég
 
udvar :}
elmozdulással
 
Úszómedence magánházban vagy kertben
::Törés:
 
'''''Kivéve:''''' elhagyott vagy gazdátlan ház (.8)
nyílt:
 
:építés alatt álló, de még nem lakott lakás (.6)
darabos::}
 
:intézeti tartózkodási hely (.1)
fertőzött::}
 
'''.1 :Bentlakásos intézmény'''
lövedéktől::} elhúzódó gyógyulással vagy anélkül
 
Gyermekotthon
szúrástól::}
 
Diákotthon
idegentesttel :}
 
Betegek otthona
'''''Kivéve:''''' :törés:
 
Menedékház
pathológiás (M84.4)
 
Katonai tábor
osteoporosissal (M80.-)
 
Krónikus utókezelő
stress (M84.3)
 
Idősek otthona
:rosszul gyógyult törés (M84.0)
 
Árvaház
:nem gyógyult törés [álizület] (M84.1)
 
Nyugdíjasház
'''Dislocatio, ficam és rándulás,''' Beleértve:
 
Börtön
::avulsio:::}
 
Javítóintézet
::laceratio:::}
 
'''.2 Iskola, egyéb intézmények és középületek'''
::ficam:::}
 
Épület, (beleértve a hozzátartozó területet), amelyet a nagyközönség vagy annak bizonyos csoportja használ,
::rándulás:::}
 
ilyenek:
::traumás::::}:izületi, szalag-
 
gyűlésterem
haemarthros::}
 
egyetemi campus
ruptura:::}
 
templom
subluxatio::}
 
mozi
tear:::}
 
klub
'''''Az idegek és gerincvelő sérülése''''', Beleértve:
 
főiskola
::a gerincvelő teljes vagy részleges léziója
 
táncterem
::az idegek és a gerincvelő kontinuitásának léziója
 
bíróság
::traumás:
 
bölcsőde
idegszakadás
 
kiállítóterem
haematomyelia
 
könyvtár
bénulás (átmeneti)
 
óvoda
paraplegia
 
kórház
quadriplegia
 
múzeum
'''Az erek sérülése,''' Beleértve:
 
hangversenyterem
::avulsioja::::::}
 
operaház
::vágása::::::}
 
posta
::laceratioja::::::}
 
iskola (állami) (köz) (magán)
::traumás:::::::}:az erek területén
 
színház
aneurysmája, vagy fistulája (arteriovenosus):}
 
egyetem
arterias haematomája::::}
 
ifjúsági központ
rupturája:::::}
 
'''''Kivéve:''''' építés alatt álló épület (.6)
'''''Az izmok és inak sérülése''''', Beleértve:
 
:bentlakásos intézmény (.1)
::avulsio::}
 
:sportlétesítmények (.3)
::vágás::}:az izmok és inak területén
 
'''.3 :Sportlétesítmények'''
::laceratio::}
 
Baseball-pálya
::traumás ruptura:}
 
Kosárlabdapálya
'''Crush-jellegű sérülés
 
Krikett-pálya
Traumás amputáció
 
Labdarúgópálya
A belső szervek sérülése,''' Beleértve:
 
Golfpálya
::légnyomás hatása }
 
Tornaterem
::zúzódás::}
 
Gyeplabdapálya
::rázkódás hatása:}
 
Lovasiskola
::összenyomatás:}
 
Korcsolyapálya
::laceratio::}:a zsigerek területén
 
Fallabdapálya
::traumás:::}
 
Stadion
haematoma:}
 
Uszoda, köz-
szúrás::}
 
Teniszpálya
ruptura::}
 
'''''Kivéve:''''' úszómedence vagy teniszpálya magánháznál vagy - kertben (.0)
nyúzódás:}
 
'''Egyéb.4 :Út és k.m.n. sérülésekközút'''
 
Autóút
== Fejsérülések (S00-S09) ==
 
Autópálya
'''''Beleértve:''''' :sérülés:
 
Gyalogjárda
fül
 
Kövezett út
szem
 
.5 Kereskedelmi és szolgáltató helyek
arc [bármely része]
 
Repülőtér
íny
 
Bank
állkapocs
 
Kávéház
állizület tájék
 
Kaszinó
szájüreg
 
Garázs (kereskedelmi)
szájpad
 
Üzemanyag töltőállomás
szemkörüli terület
 
Szálloda
hajas felbőr
 
Piac
nyelv
 
Irodaház
fog
 
Rádió- vagy televízió-állomás
'''''Kivéve:''''' :égések és maródások (T20-T32)
 
Étterem
:idegentest hatásai:
 
Szervíz-állomás
a fülben (T16)
 
Üzlet (kereskedelmi)
a gégében (T17.3)
 
Állomás (autóbusz)(vasút)
a szájban (T18.0)
 
Raktár
az orrban (T17.0-T17.1)
 
Supermarket
a garatban (T17.2)
 
Áruház
a szem külső részén (T15.-)
 
''''':Kivéve:''''' garázs magánháznál (.0)
:fagyás (T33-T35)
 
'''.6 :Ipari létesítmények és telephelyek'''
:rovar harapás vagy csípés, mérgező (T63.4)
 
Épület, bármely építés alatt álló
S00 A fej felületes sérülése
 
Hajógyár
:'''''Kivéve:''''' agy (zúzódás) (diffúz) (S06.2)
 
Szárazdokk
gócos (S06.3)
 
Gyár:
::szem- és orbita sérülése (S05.-)
 
. épület
S00.0 A hajas fejbőr felületes sérülése
 
. helység
S00.1 A szemhéj és szemkörüli terület zúzódása
 
Gázgyár
:"Fekete szem"
 
Ipartelep
:'''''Kivéve:''''' a szemgolyó és a szemüreg szöveteinek zúzódása (S05.1)
 
Bánya
S00.2 A szemhéj és szemkörüli terület egyéb felületes sérülései
 
Tengeri olajfúrótorony
:'''''Kivéve:''''' a kötőhártya és a szaruhártya felületes sérülése (S05.0)
 
Akna (szén-)(kő-)(homokbányában)
S00.3 Az orr felületes sérülése
 
Erőmű (szén)(atom)(olaj)
S00.4 A fül felületes sérülése
 
Alagút, építés alatt álló
S00.5 Az ajak és szájüreg felületes sérülése
 
Műhely
S00.7 A fej többszörös felületes sérülése
 
.7 Gazdaság
S00.8 A fej egyéb részének felületes sérülése
 
Gazdasági (tanya) épületek
S00.9 A fej felületes, k.m.n. részének sérülése
 
Művelés alatt álló tanyaföld
S01 A fej nyílt sebe
 
:'''''Kivéve:''''' lefejezéstanyaház és tanya lakóhelyiségei (S18.0)
 
'''.8 :Egyéb megjelölt helyek'''
::szem- és orbita sérülés (S05.-)
 
Strand
::a fej részleges traumás amputációja (S08.-)
 
Táborhely
S01.0 A fejbőr nyílt sebe
 
Csatorna
:'''''Kivéve:''''' a hajas fejbőr leszakadása skalpolás (S08.0)
 
Lakókocsi telep k.m.n.
S01.1 A szemhéj és szemkörüli terület nyílt sebe
 
Elhagyott ház
:A szemhéj és a szemkörüli terület nyílt sérülése a könnyvezetékek sérülésével vagy anélkül
 
Sivatag
S01.2 Az orr nyílt sebe
 
Dokk, k.m.n.
S01.3 A fül sebe
 
Erdő
S01.4 Az arc és rágóizület területének nyílt sebe
 
Kikötő
S01.5 Az ajak és szájüreg nyílt sebe
 
Domb
:'''''Kivéve:''''' fog:
 
kimozdulás (S03.2)
 
Mocsár
törés (S02.5)
 
Katonai gyakorlótér
S01.7 A fej többszörös nyílt sebe
 
Hegység
S01.8 A fej egyéb területeinek sérülése
 
Park (vidám) (köz)
S01.9 A fej nyílt sebe k.m.n.
 
Parkolóhely
S02 A koponya és arccsontok törése
 
Mesterséges tavacska
:'''''Megjegyzés:''''' Abban az esetben, amikor elsőként (vezető sérülésként) olyan agy- és arckoponya törést kódolunk, amely intracranialis sérüléssel jár, utalni kell annak morbiditási és mortalitási, kódolási szabályaira és irányelveire a II. kötetben.
 
Préri
:::A következő altételek választhatók a kiegészítő karakter helyére, ha nem lehetséges vagy szükséges több kód használata a törés és a nyílt seb azonosításához, osztályozásához; egy törésnél, ha nem jelöljük, hogy zárt, vagy nyílt, azt zártként kell besorolni.
 
Közterület, k.m.n.
:0 zárt
 
Vasútvonal
:1 nyílt
 
Folyó
S02.0 A koponyaboltozat törése
 
Tenger
:Homlokcsont
 
Tengerpart
:Falcsont
 
Patak
S02.1 A koponyaalap törése
 
Láp
:Koponyagödör:
 
Víztároló
elülső
 
Állatkert
középső
 
'''.9 :K.m.n. hely'''
hátsó
 
Tevékenységi kód
:Nyakszirt
 
Szükség esetén az alábbi kiegészítő altételek használhatók a V01-Y34 tételeknél a baleset idején a sérült személy által végzett tevékenység megjelöléséhez.
:Szemüreg felső fala
 
Ez a kiegészítő osztályozás nem tévesztendő össze vagy használandó a baleset vagy mérgezés helyszínének megjelölésére a W00-Y34 tételeknél alkalmazott negyedik számjegyes altételekkel, ill. azok helyett.
:Sinus:
 
'''0 :Balesetek sportolás közben'''
ethmoidalis
 
Testgyakorlás alábbi megjelölt funkcionális elemmel:
frontális
 
golf
:Ékcsont
 
kocogás
:Halántékcsont
 
lovaglás
:'''''Kivéve:''''' orbita k.m.n. (S02.8)
 
iskolai atlétika
::orbita fenék (S02.3)
 
síelés
S02.2 Az orrcsont törése
 
úszás
S02.3 Az orbitafenék törése
 
vízisíelés
:'''''Kivéve:''''' szemüreg k.m.n. (S02.8)
 
'''1 :Baleset szórakozás közben'''
::szemüreg felső fala (S02.1)
 
Hobbi tevékenység
S02.4 Az arccsont törése
 
Szabadidős tevékenység, szórakozási elemmel, mint moziba, táncolni vagy partira menni
:Felső állcsont
 
Részvétel önkéntes szervezetek gyűlésein vagy munkájában
:Felső állkapocs
 
''''':Kivéve:''''' sportolás (.0)
:Járomcsont
 
'''2 Baleset munka közben'''
S02.5 A fogak törése
 
Fizetett munka (fizikai)(szakmai)
:Törött fog
 
A munkába menet és jövet
S02.6 Az állkapocs törése
 
Munka fizetésért, juttatásért vagy más típusú jövedelemért
:Alsó állkapocs (csont)
 
'''3 :Baleset egyéb típusú munka közben'''
S02.7 A koponya és arccsontok többszörös törései
 
Otthoni tevékenység, mint:
S02.8 A koponya és arc egyéb csontjainak törései
 
gyermekek és hozzátartozók gondozása
:Fogmeder
 
takarítás
:Szemüreg k.m.n.
 
főzés
:Szájpad
 
kertészkedés
:'''''Kivéve:''''' szemüreg:
 
szerelés a háztartásban
alsó fala (S02.3)
 
Feladatok, amelyekért általában az ember nem kapna pénzt. Tanulás, pl. iskolai oktatásban való részvétel
felső fala (S02.1)
 
Házi oktatásban való részvétel
S02.9 A koponya vagy arccsontok törése k.m.n.
 
'''4 :Baleset pihenés, alvás, evés vagy egyéb élettevékenység közben'''
S03 A fej izületeinek és szalagjainak ficama, dislocatiója és distorsiója
 
Személyi higiénia
S03.0 Az állkapocs ficama
 
'''8 :Egyéb megjelölt tevékenység során
:Mandibula (porc) (meniscus)
 
9 :K.m.n. tevékenység során'''
:Állkapocs izület
 
== Közlekedési balesetek (V01-V99) ==
S03.1 Az orrporc ficama
 
'''''Megjegyzés:''''' Ez a rész 12 csoportból áll. A szárazföldi balesetek (V01-V99) csoportjai jelzik a szállítás módját az áldozatra vonatkozóan és az altételek jelzik az áldozat "megfelelőjét" vagy az esemény típusát. Az első két számjegy jelöli meg a járművet, amelynek utasa a sérült, mivel ez a legfontosabb tényező a megelőzéshez.
S03.2 A fog ficama
 
'''''Kivéve:''''' :testi sértés motoros jármű összeütközése miatt (Y03.-)
S03.3 A koponya meg nem nevezett részeinek ficama
 
:nem meghatározott szándékú esemény miatti sérülés (Y32-Y33)
S03.4 Az állkapocs rándulása és húzódása
 
:szándékos önártalom
:Temporomandibularis (izület) (szalag)
 
:elemi csapások által okozott baleset (X34-X38)
S03.5 A fej más meg nem nevezett részei izületeinek és inainak húzódása
 
'''A közlekedési balesetekre vonatkozó definíciók'
S04 Az agyidegek sérülése
 
Közlekedési baleset'' (V01-V99) az a baleset, amely elsődlegesen személyek vagy áruk egyik helyről egy másik helyre szállítására tervezett, vagy a baleset időpontjában elsődlegesen e célra használt eszközzel kapcsolatosan fordul elő.
S04.0 A n. opticus és látópályák sérülése
 
''Közút'' (országút) vagy utca minden útnak vagy térnek saját vonalai (vagy egyéb határvonalak) közötti teljes szélessége, amely a szokás vagy jog szerint a közösség rendelkezésére áll közúti közlekedés céljából. Az úttest a közútnak járműforgalomra kijelölt, kiépített és rendszeresen használt része.
:Látóidegek kereszteződése
 
''Közlekedési baleset'' az a járműbaleset, amely közúton történik [ott kezdődik, végződik vagy részlegesen szerepe van a járműnek a közúton.] A járműbaleset feltehetően a közúton történik, hacsak más helyet nem jelölnek meg, kivéve a balesetek azon esetében, amelyek a különleges járműveket foglalják magukba, amelyeket nem közlekedési balesetnek osztályozunk, hacsak nem az ellenkezőjét állapították meg.
:II. agyideg (látóideg)
 
''Nem közlekedési baleset'' az a járműbaleset, amely teljes egészében a közúton kívül bármely más helyen történik.
:Látókéreg
 
''Gyalogos'' a balesettel kapcsolatosan az a személy, aki a baleset időpontjában nem utazott motoros jármű(vön)(ben), vasúti szerelvényen, villamoson, állat által vontatott vagy egyéb járművön, kerékpáron vagy állaton.
S04.1 A n. oculomotorius sérülése
 
''''':Beleértve:''''' személyek:
:III. agyideg
 
a gyalogos
S04.2 A n. trochlearis sérülése
 
a jármű kerekét cserélő személy
:IV. agyideg
 
a jármű motorjának javítását végző személy
S04.3 A n. trigeminus sérülése
 
:az alábbi gyalogos szállítási eszközt használó személy:
:V. agyideg
 
gyermekkocsi
S04.4 A n. abducens sérülése
 
korcsolya
:VI. agyideg
 
bevásárló kocsi
S04.5 A n. facialis sérülése
 
tolószék
:VII. agyideg
 
görkorcsolya
S04.6 A n. (stato-) acusticus sérülése
 
roller
:VIII. agyideg (egyensúlyi- és hallóideg)
 
gördeszka
S04.7 A n. accessorius sérülése
 
:XI. agyideg
 
szánkó
S04.8 Más agyidegek sérülése
 
tolókocsi (motoros)
:N. glossopharyngeus [IX. agyideg]
 
A ''járművezető'' jármű(vön)(ben) tartózkodó azon személy, aki azt üzemelteti vagy üzemeltetni szándékozik.
:N. hypoglosuss [XII. agyideg]
 
''Utas'' a járművön minden személy, aki nem járművezető.
:N. olphactorius [I. agyideg]
 
''''':Kivéve:''''' :a járművön kívül utazó személy - lásd (h)
:N. vagus [X. agyideg]
 
''A járművön kívüli személy'' az a személy, akit jármű szállít, de nem a járművezető, utas vagy az áru szállítására fenntartott helyet foglalja el.
S04.9 K.m.n. agyideg sérülése
 
''''':Beleértve:''''' az alábbi helyen utazó személyek:
S05 A szem és a szemgödör sérülése
 
kocsiszekrény
:'''''Kivéve:''''' alábbi agyidegek sérülése:
 
ütközésgátló
n. oculomotorius [III. agyideg] (S04.1)
 
kívül felkapaszkodva
n. opticus [II. agyideg] (S04.0)
 
tető (felfüggesztés)
::a szemhéj és szemkörüli tájék nyílt sebe (S01.1)
 
kocsifelhágó
::az orbita csontjának törése (S02.1, S02.3, S02.8)
 
lépcső
::a szemhéj felületes sérülése (S00.1-S00.2)
 
''Kerékpá''r az közúti szállítójármű, amely kizárólag pedállal működik.
S05.0 A kötőhártya sérülése és a szaruhártya horzsolódása idegentest emlitése nélkül
 
:'''''KivéveBeleértve:''''' idegen test:kerékpár
 
::tricikli
a kötöhártyazsákban (T15.1)
 
'''''Kivéve:''''' :motorizált kerékpár - lásd (k)
a szaruhártyában (T15.0)
 
''Kerékpáros'' az a személy, aki pedálos kerékpáron vagy ahhoz kapcsolt oldalkocsiban vagy vontatón közlekedik.
S05.1 A szemgolyó és szemgödör szöveteinek zúzódása
 
''Motorkerékpár'' olyan kétkerekű motoros jármű, amelynek egy vagy két nyerge van. Az oldalkocsi céljából néha harmadik kerékkel is elláthatják. Az oldalkocsit a motorkerékpár szerves részének kell tekinteni.
:Traumás hyphaema
 
:'''''KivéveBeleértve:''''' "fekete szem" (S00.1)moped
 
::motoros roller
::a szemhéj és a szemkörüli terület zúzódása (S00.1)
 
::motorkerékpár:
S05.2 A szem szakadása és repedése az intraocularis szövet prolapsusával vagy elvesztésével
 
k.m.n.
S05.3 A szem szakadása és repedése az intraocularis szövet prolapsusa vagy elvesztése nélkül
 
oldalkocsis
:A szem szakításos sérülése k.m.n.
 
::motorizált kerékpár
S05.4 A szemüreg áthatoló sérülése idegentesttel vagy anélkül
 
::robogó
:'''''Kivéve:''''' a szemüreg áthatoló sérülését követöen visszamaradt (régi) idegentest (H05.5)
 
'''''Kivéve:''''' motorizált tricikli - lásd (m)
S05.5 A szemgolyóba hatoló sérülés idegentesttel
 
''Motorkerékpáros'' a motorkerékpáron vagy annak oldalkocsijában közlekedő személy.
:'''''Kivéve:''''' visszamaradt (régi) idegentest a szemben (H44.6-H44.7)
 
''Háromkerekű motoros jármű'' az olyan motorizált tricikli, amelyet elsődlegesen közúti használatra terveztek.
S05.6 A szemgolyóba hatoló seb idegentest nélkül
 
'''''Beleértve:''''' motor meghajtású tricikli
:A szem áthatoló sérülése k.m.n.
 
::motorizált riksa
S05.7 A szemgolyó kiszakadása
 
::háromkerekű motoros autó
:A szemgolyó elvesztése baleset következtében
 
'''''Kivéve:''''' :oldalkocsis motorkerékpár - lásd (k)
S05.8 A szem és szemgödör egyéb sérülései
 
::speciális terepjáró - lásd (w)
:Könnyvezeték sérülése
 
''Személygépkocsi'' az a négykerekű motoros jármű, amelyet elsődlegesen személyek (tíznél nem több) szállítására terveztek.
S05.9 A szem és szemgödör meghatározatlan részének sérülése
 
'''''Beleértve:''''' minibusz
:A szem sérülése k.m.n.
 
''A teherautó'' olyan négy vagy hat kerekű motoros jármű, amelyet elsődlegesen áruszállítására terveztek, súlya kevesebb, mint a nehézjárműveké a helyi meghatározás szerint, és vezetése nem igényel speciális jogosítványt.
S06 Intracranialis sérülés
 
''A szállítási nehézjármű'' olyan motoros jármű, amelyet elsődlegesen áruszállításra terveztek, és súlya szerint a nehézjármű csoportba tartozik (általában 3500 kg felett), és vezetése speciális jogosítványt igényel.
:'''''Megjegyzés:''''' Abban az esetben, amikor elsőként (vezető sérülésként) olyan koponyaüri sérülést kódolunk, amely törésekkel jár együtt, utalunk a morbiditásra és mortalitásra vonatkozó szabályokra és irányelvekre.
 
''Autóbusz'' az olyan motoros jármű, amelyet elsődlegesen több mint 10 személyszállítására terveztek, és vezetése speciális jogosítványt igényel.
:::A következő altételek választhatók a kiegészitő karakter helyére, amikor nem lehetséges vagy szükséges több kód használata a koponyaüri sérülés és nyílt seb osztályozásához:
 
'''''Beleértve:''''' távolsági autóbusz
:0 nyílt intracraniális sérülés nélkül
 
''Vasúti szerelvény'' vagy vasúti jármű az a szállítási eszköz, amelyet sínpályán való közlekedésre terveztek, hozzákapcsolt kocsikkal vagy anélkül.
:1 nyílt intracranialis sérüléssel
 
'''''Beleértve:''''' helységen belüli:
S06.0 Agyrázkódás
 
trolibusz}
:Commotio cerebri
 
villamos} önálló útvonalon közlekedő
S06.1 Traumás agyvizenyő
 
::vasúti szerelvény, vonat:
:Oedema cerebri traumatica
 
bármilyen erővel [gőzzel] [elektromos árammal] [Diesel-motorral] vontatott :vagy meghajtott
S06.2 Az agy diffúz sérülése
 
földalatti vagy magasvasút
:Contusio cerebri
 
egysínű, kétsínű
:Agyi:
 
függővasút
zúzódás k.m.n.
 
egyéb jármú, melyet vasúti pályán való közlekedésre terveztek
szakitott sérülés k.m.n.
 
'''''Kivéve:''''' helyiérdekű villamosvasúti [szerelvény] [kocsi], ha olyan sínpályán közlekedik, amely a közútnak vagy úttestnek része - lásd (s) definíció
:Az agy összenyomatása baleset következtében k.m.n.
 
''Villamos'' a városi településeken belül elsődlegesen személyek szállítására tervezett és használt, síneken közlekedő eszköz.
S06.3 Lokalizált agysérülés
 
:Általában vonatkoznak rá a normális közlekedésirányító jelzések, és nagyrészt olyan pályatesten üzemel, amely a közútnak része. A villamos által vontatott pótkocsit a villamos részének tekintjük.
:Körülirt:
 
'''''Beleértve:''''' a helyiérdekű villamosvasúti szerelvény, amikor úgy jelölték meg, hogy közúton vagy :utcán közlekedik villamos troli(busz)
agy:
 
''Speciális ipari jármű'' olyan motoros jármű, amelyet elsődlegesen az ipari vagy kereskedelmi létesítmény épületeiben vagy a hozzátartozó területen használnak.
zúzódás
 
'''''Beleértve:''''' akkumulátor meghajtású:
szakitott seb
 
elektromos poggyász- vagy postatargonca
agyállományi vérzés baleset következtében
 
elektromos repülőtéri utasszállító jármű
S06.4 Epidurális vérzés
 
::szénszállító kocsi bányában
:Kemény agyburkon kivüli vérömleny (baleset következtében):
 
::épületi emelő (daruk) (liftek)
S06.5 Traumás subdurális vérzés
 
::vasúti poggyásztargonca (elektromos)
S06.6 Traumás subarachnoidealis vérzés
 
::mozgó futódaru, híddaru
S06.7 Koponyaűri sérülés hosszantartó eszméletlenséggel
 
:villamos targonca vagy szállítócsille bányában és kőfejtőben
S06.8 Egyéb koponyaűri sérülések
 
''Speciális mezőgazdasági jármű'' olyan motoros jármű, amelyet speciálisan mezőgazdasági (kertészeti) használatra terveztek, mint például mezőgazdasági munkagépek, terménybetakarítók és szállító járművek.
:Vérömleny baleset következtében:
 
'''''Beleértve:''''' kombájn
kisagyi
 
::saját meghajtású mezőgazdasági munkagép
koponyán belüli k.m.n.
 
::traktor és vontató
S06.9 Koponyaűri sérülés k.m.n.
 
''Speciális építőjármű'' olyan motoros jármű, amelyet speciálisan út, épület építésére (és bontására) terveztek.
:Agysérülés k.m.n.
 
:'''''KivéveBeleértve:''''' fejsérülés k.m.n. (S09.9)útgyalu
 
::földkiemelő
S07 A fej zúzódásos sérülése
 
::dömper
S07.0 Az arc zúzódása
 
::föld gyalu
S07.1 A koponya zúzódása
 
::kotrógép
S07.8 A fej egyéb részeinek zúzódása
 
::úthenger
S07.9 A fej k.m.n. részének zúzódása
 
''Különleges jármű'' az olyan tervezésű jármű, amely képes egyenetlen vagy puha terepen vagy hóban is haladni.
S08 A fej részleges traumás amputációja
 
:Például a magas építésű, speciális abroncsú és kerekű, lánctalpas meghajtású vagy légpárnás alátámasztású járművek.
S08.0 A hajas fejbőr skalpolásos leszakadása
 
'''''Beleértve:''''' hókotró és hójáró
S08.1 A fül traumás amputációja
 
::légpárnás szárazföldi jármű
S08.8 A fej egyéb részeinek traumás amputációja
 
'''''Kivéve:''''' :nyílt vízi légpárnás jármű - lásd (x)
S08.9 A fej k.m.n. részének traumás amputációja
 
''Vízi jármű'' minden olyan eszköz, amelyet a vízen utasok és áru szállítására használnak.
:'''''Kivéve:''''' lefejezés (S18)
 
'''''Beleértve:''''' k.m.n. légpárnás hajó
S09 A fej egyéb és k.m.n. sérülései
 
''Légi jármű'' minden olyan eszköz, amelyet a levegőben utasok és áruk szállítására használnak.
S09.0 A fej ereinek sérülése, m.n.o.
 
A közlekedési balesetekre vonatkozó osztályozási és kódolási szabályok:
:'''''Kivéve:''''' sérülés:
 
Ha egy esemény nincs meghatározva, hogy közlekedési vagy nem közlekedési baleset, akkor feltételezhetően:
az agyi ereken (S06.-)
 
közlekedési baleset, ha az esemény a V10-V82 és V87 tételekbe sorolható.
az agyi erek koponyán kivüli szakaszán (S15.-)
 
nem közlekedési baleset, ha az esemény V83-V86 tételekbe sorolható.
S09.1 A fej izomzatának és inainak sérülése
 
:Ezeknél a tételeknél az áldozat vagy gyalogos, vagy pedig elsődlegesen nem közúti használatra tervezett járművel közlekedik.
S09.2 A dobhártya traumás repedése
 
Ha a balesetben egynél több jármű érintett, az alábbi sorrendet kell követni:
S09.7 A fej többszörös sérülései
 
légi jármű és űrjármű (V95-V97)
:Azon sérülések, melyek az S00-S09 csoportok közül többe is besorolhatók
 
vízi jármű (V90-V94)
S09.8 A fej egyéb meghatározott sérülései
 
egyéb szállítási módok (V01-V89, V98-V99)
S09.9 A fej k.m.n. sérülése
 
Ha a közlekedési baleset leírása nem jelöli meg az áldozatot mint a jármű utasát és ha a sérült áldozat az alábbiak szerint van jelölve:
:Sérülés:
 
állat (lovagolt):}
az arcon k.m.n.
 
fogatolt jármű:}
a fülön k.m.n.
 
kerékpár:}
az orron k.m.n.
 
útgyalu::}
== A nyak sérülései (S10-S19) ==
 
autóbusz:}
'''''Beleértve:''''' az alábbiak sérülése:
 
autó::}:::{ ütés, ütődés
tarkó
 
motorkerékpár:} által okozott:{ sérülés
kulcscsont feletti tájék
 
motorizált tricikli}:::{ halál
torok
 
teherautó:}:::{ vonszoltatás
'''''Kivéve:''''' :égések és maródások (T20-T32)
 
hobbi jármű:}:::{ gázolás
:idegentest hatásai:
 
villamos:}
a gégében (T17.3)
 
traktor::}
a nyelőcsőben (T18.1)
 
vasúti jármű:}
a garatban (T17.2)
 
kamion::}
a légcsőben (T17.4)
 
a sérült személyt azonosítsa mint gyalogost (V01-V09).
:gerinc törése k.m.n. helyen (T08)
 
Ha a közlekedési baleset leírása nem jelöli a sérült szerepét mint:
:fagyás (T33-T35)
 
repülőgép:}
:az alábbiak sérülése:
 
kerékpár:}
gerincvelő k.m.n. (T09.3)
 
csónak::}
törzs k.m.n. (T09.-)
 
útgyalu::}
:rovarcsípés vagy harapás, mérgező (T63.4)
 
autóbusz:}::::{ baleset
S10 Felületes nyaki sérülés
 
autó::}::::{ összeütközés
S10.0 A torok zúzódása
 
motorkerékpár:} által okozott k.m.n.:{ kisiklás
:A nyelöcső nyaki szakasza
 
motorizált tricikli}::::{ hajótörés
:Gége
 
teherautó:}
:Garat
 
hobbi jármű:}
:Légcső
 
űrhajó::}
S10.1 A torok egyéb és k.m.n. felületes sérülései
 
villamos:}
S10.7 A nyak többszörös felületes sérülései
 
traktor::}
S10.8 A nyak k.m.n. részeinek sérülése
 
vasúti jármű:}
S10.9 A nyak k.m.n. részének felületes sérülése
 
kamion::}
S11 A nyak nyílt sebe
 
vízi jármű:}
:'''''Kivéve:''''' lefejezés (S18)
 
a sérültet azonosítsa mint az említett jármű utasát vagy vezetőjét.
S11.0 A gégét és légcsővet is érintő nyílt seb
 
Ha a balesetben egynél több jármű szerepel, ne adjon meg feltételezést arra vonatkozóan, melyik járműben volt a sebesült, csak akkor, ha a járművek azonosak. Helyette sorolja a megfelelő V87-V88, V90-V94, V95-V97 tételbe, figyelembe véve a 2.pontban megadott sorrendet.
:Légcső:
 
Ha a közlekedési baleset mint:
k.m.n.
 
jármű (motoros)(nem motoros):
nyaki szakasz
 
kanyarodás elmulasztása
:'''''Kivéve:''''' a légcső mellkasi szakasza (S27.5)
 
feletti uralom elvesztése
S11.1 A pajzsmirigyet is érintő nyílt seb
 
gumiabroncs kilyukadása miatt:
S11.2 A garatot és nyaki nyelőcsővet is érintő nyílt seb
 
a vezető elalvása miatt
:'''''Kivéve:''''' nyelöcső k.m.n. (S27.8)
 
a vezető figyelmetlensége miatt
S11.7 A nyak többszörös nyílt sebe
 
gyorshajtás miatt
S11.8 A nyak egyéb részeinek nyílt sebe
 
a mechanikai részek meghibásodása miatt
S11.9 A nyak k.m.n. részének nyílt sebe
 
összeütközést idéz elő, a balesetet összeütközésnek jelölje.
S12 A nyak törése
 
Ha a baleset nem idéz elő összeütközést, a balesetben szereplő jármű típusa szerint kódolja.
:'''''Beleértve:''''' nyaki:
 
Ha a közlekedési baleset, mozgásban levő járművel kapcsolatos, mint:
gerinc
 
a mozgó jármű kipufogógáza által okozott baleseti mérgezés:}
tövisnyúlvány
 
a mozgó jármű bármely részének törése::::}
harántnyúlvány
 
a mozgó jármű bármely részének robbanása:::}
csigolyatest
 
a mozgó járműről való leesés, leugrás vagy lelöketés::} a mozgó járműre esett
csigolyaiv
 
tűz keletkezése a mozgó járműben:::::} vagy útba esett tárgy
:A következő altételek választhatók a kiegészítő karakter helyére, ahol nem szükséges, vagy lehetséges több kód használata a törés és a nyílt seb leírásához; az olyan törést, ahol nem jelölik, hogy zárt, vagy nyílt, zártként kell besorolni.
 
a mozgó járműben vagy járműre dobott tárgy okozta ütés::}
:0 zárt
 
a mozgó járműben valamely részéhez vagy valamely bennelevő:}
:1 nyílt
 
tárgynak ütődés okozta sérülése:::::}
S12.0 Az első nyakcsigolya törése
 
a mozgó jármű mozgó részétől okozott sérülés:::}:
:Atlas
 
összeütközést idéz elő, a balesetet összeütközésnek jelölje.
S12.1 A második nyakcsigolya törése
 
Ha a baleset nem idéz elő összeütközést, a balesetben szereplő jármű típusa szerint kódolja.
:Epistropheus
 
Szárazföldi közlekedési baleset:
S12.2 Egyéb megnevezett nyakcsigolya törése
 
Összeütközés (a gép feletti uralom elvesztése miatt)(közúton) jármű és az alábbiak között:
:'''''Kivéve:''''' a nyaki gerinc többszörös törése (S12.7)
 
támfal (híd) (felüljáró)::::}
S12.7 A nyaki gerinc többszörös törése
 
lezuhant kő::::::}
S12.8 A nyak egyéb részeinek törése
 
védősín vagy elhatároló kerítés:::}
:Nyelvcsont
 
autópálya közti korlát::::}
:Gége
 
földcsuszamlás (nem mozgásban):::} a V17.-, V27.-, V37.-,
:Pajzsporc
 
motoros jármű elé dobott tárgy:::} V47.-, V57.-, V67.-, és
:Légcső
 
járdasziget::::::} V77.-, tételbe tartoznak
S12.9 A nyak k.m.n. részének törése
 
fa:::::::}
:Törés:
 
útjelző vagy irányító (időszaki):::}
nyaki gerinc k.m.n.
 
tartó pózna::::::}
nyaki csigolya k.m.n.
 
út számára készült falvágat:::}
S13 Ficam, dislocatio és distorsio a nyak szintjében
 
egyéb tárgy, rögzített, mozgatható vagy mozgó:}
:'''''Kivéve:''''' a nyaki intervertebralis discus (nem traumás)
 
jármű felfordulása (összeütközés nélkül)
::szakadása vagy elmozdulása (M50.-)
 
a V18.-, V28.-, V38.-, V48.-, V58.-, V68.- és V78.- tételbe tartozik
S13.0 A nyaki porckorong traumás sérülése
 
jármű összeütközése állattal (őrzött) (őrizetlen)
S13.1 A nyaki csigolya ficama
 
a V10.-, V20.-, V30.-, V40.-, V50.-, V60.- és V70.- tételbe tartozik
:Nyaki gerinc k.m.n.
 
jármű összeütközése állat vontatta járművel vagy lovagolt állattal
S13.2 A nyak egyéb és k.m.n. részeinek ficama
 
a V16.-, V26.-, V36.-, V46.-, V56.-, V66.- és V76.- tételbe tartozik.
S13.3 A nyak többszörös ficama
 
Gyalogos sérülése közlekedési balesetben (V01-V09)
S13.4 A nyaki gerinc rándulása és húzódása
 
'''''Kivéve::'''''összeütközés gyalogos (szállítóeszköz) és másik gyalogos (szállítóeszköz) között
:Lig. longitudinale ant. nyaki szakasz
(W51.-)
 
gyalogosok összeütközését követő esés (W03.-)
:Atlanto-epistrophealis izület
 
A V01-V06 tételeknél az alábbi negyedik számjegyes altételek használhatók:
:Atlanto-occipitalis izület
 
.0 Nem közlekedési baleset
:Ostorcsapás sérülés (whiplash)
 
.1 Közlekedési baleset
S13.5 A pajzsmirigytáj rándulása és húzódása
 
.9 Nincs megjelölve, hogy közlekedési vagy nem közlekedési baleset
:Crico-arytenoidealis (izület) (szalag)
 
V01 Gyalogos sérülése kerékpárral való összeütközéstől
:Crico-thyreoidealis (izület) (szalag)
 
V02 Gyalogos sérülése két vagy három kerekű motoros járművel ütközéstől
:Pajzsporc
 
V03 Gyalogos sérülése gyalogos és autó vagy teherautó közötti összeütközésben
S13.6 A nyak egyéb és k.m.n. részei izületeinek és szalagjainak rándulása és húzódása
 
V04 Gyalogos sérülése gyalogos és nehézjármű vagy autóbusz közötti összeütközésben
S14 Ideg-és gerincvelősérülés a nyak szintjében
 
V05 Gyalogos sérülése gyalogos és személy- vagy tehervonat közötti összeütközésben
S14.0 A nyaki gerincvelő rázkódása oedemával
 
V06 Gyalogos sérülése gyalogos és egyéb nem motoros jármű közötti összeütközésben
S14.1 A nyaki gerincvelő egyéb és k.m.n. sérülései
 
:'''''Beleértve:''''' összeütközés fogatolt járművel, lovagolt állattal, villamossal
:A nyaki gerincvelő sérülése k.m.n.
 
V09 Gyalogos sérülése gyalogos egyéb és k.m.n. közlekedési balesetében
S14.2 A nyaki gerinc ideggyökének sérülése
 
:'''''Beleértve:''''' a speciális jármű által okozott gyalogos sérülést
S14.3 A karfonat sérülése
 
V09.0 Gyalogos sérülése egyéb és k.m.n. motoros jármű nem közlekedési balesetében
S14.4 A nyak perifériás idegeinek sérülése
 
V09.1 Gyalogos sérülése k.m.n. nem közlekedési balesetben
S14.5 A nyaki szimpatikus idegek sérülése
 
S14V09.62 AGyalogos nyaksérülése egyéb és k.m.n. idegeinekmotoros sérülésejármű közlekedési balesetében
 
V09.3 Gyalogos sérülése k.m.n. közlekedési balesetben
S15 Érsérülés a nyak szintjében
 
V09.9 Gyalogos sérülése k.m.n. szállítási balesetben
S15.0 A nyaki ütőér sérülése
 
Kerékpáros sérülése közlekedési balesetben (V10-V19)
:Art. carotis (communis) (externa) (interna)
 
A V10-V18 tételeknél az alábbi negyedik számjegyes altételek használhatók:
S15.1 Az arteria vertebralis sérülése
 
.0 Vezető sérülése nem közlekedési balesetben
S15.2 A vena jugularis externa sérülése
 
.1 Utas sérülése nem közlekedési balesetben
S15.3 A vena jugularis interna sérülése
 
.2 K.m.n. pedálos kerékpáros sérülése nem közlekedési balesetben
S15.7 A nyaki erek többszörös sérülései
 
.3 Személy sérülése felszállás vagy leszállás során
S15.8 Egyéb nyaki érsérülés
 
.4 Vezető sérülése közlekedési balesetben
S15.9 K.m.n. nyaki érsérülés
 
.5 Utas sérülése közlekedési balesetben
S16 Izom-és ínsérülés a nyak szintjében
 
.9 K.m.n. pedálos kerékpáros sérülése közlekedési balesetben
S17 A nyak összenyomatása
 
V10 Kerékpáros sérülése gyalogossal vagy állattal ütközésben
S17.0 A gége és légcső összenyomatása
 
:'''''Kivéve:''''' összeütközés fogatolt járművel, lovagolt állattal (V16.-)
S17.8 A nyak egyéb részeinek összenyomatása
 
V11 Kerékpáros sérülése másik kerékpárossal ütközésben
S17.9 A nyak részének összenyomatása
 
V12 Kerékpáros sérülése két vagy három kerekű motoros járművel ütközésben
S18 Traumás amputáció a nyak szintjében
 
V13 Kerékpáros sérülése autóval vagy teherautóval ütközésben
:Lefejezés
 
V14 Kerékpáros sérülése nehézjárművel vagy autóbusszal ütközésben
S19 A nyak egyéb és k.m.n. sérülései
 
V15 Kerékpáros sérülése személy- vagy tehervonattal ütközésben
S19.7 A nyak többszörös sérülése
 
V16 Kerékpáros sérülése egyéb nem motoros járművel ütközésben
:Azon sérülések, melyek az S10-S18 csoportok közül többe is besorolhatók
 
:'''''Beleértve:''''' összeütközés fogatolt járművel, lovagolt állattal, villamossal
S19.8 A nyak egyéb meghatározott sérülései
 
V17 Kerékpáros sérülése rögzített vagy állandó objektummal ütközésben
S19.9 A nyak k.m.n. sérülése
 
V18 Kerékpáros sérülése nem ütközéses balesetben
== A mellkas sérülései (S20-S29) ==
 
:'''''Beleértve:''''' leesés kerékpárról az(megelőző emlő:::::}összeütközés nélkül)
 
:::felborulás:
a mellkas (fal):::} sérülései
 
k.m.n.
az interscapularis terület :}
 
ütközés nélkül
'''''Kivéve:''''' :égések és maródások (T20-T32)
 
V19 Kerékpáros sérülése egyéb és k.m.n. szállítási balesetben
:idegentestek hatásai:
 
V19.0 Vezető sérülése összeütközésben egyéb és k.m.n. motoros jármű nem közlekedési balesetében
a hörgőben (T17.5)
 
V19.1 Utas sérülése összeütközésben egyéb és k.m.n. motoros jármű nem közlekedési balesetében
a tüdőben (T17.8)
 
V19.2 K.m.n. kerékpáros sérülése összeütközésben egyéb és k.m.n. motoros jármű nem közlekedési balesetében
a nyelőcsőben (T18.1)
 
:Kerékpár összeütközése, k.m.n. nem közlekedési
a légcsőben (T17.4)
 
V19.3 Kerékpáros [bármilyen] sérülése k.m.n. nem közlekedési balesetben
:gerinctörés k.m.n. helyen (T08)
 
:Kerékpár baleset k.m.n., nem közlekedési
:fagyás (T33-T35)
 
:Kerékpáros sérülése nem közlekedési balesetben k.m.n.
:az alábbiak sérülései:
 
V19.4 Vezető sérülése összeütközésben egyéb és k.m.n. motoros jármű közlekedési balesetében
hónalj::}
 
V19.5 Utas sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű közlekedési balesetében
kulcscsont:} (S40-S49)
 
V19.6 K.m.n. kerékpáros sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű közlekedési balesetében
lapocka tájék :}
 
:Kerékpárbaleset, k.m.n. (közlekedési baleset)
váll:::}
 
V19.8 Kerékpáros sérülése egyéb megjelölt szállítási balesetben
gerincvelő k.m.n. (T09.3)
 
:Beszorulás a kerékpár közé
törzs k.m.n. (T09.-)
 
V19.9 Kerékpáros [bármilyen] sérülése k.m.n. közlekedési balesetben
:rovar harapás vagy csípés, mérgező (T63.4)
 
:Kerékpáros baleset, k.m.n.
S20 A mellkas felületes sérülése
 
Motorkerékpáros sérülése közlekedési balesetben (V20-V29)
S20.0 Az emlő sérülése
 
'''''Beleértve:''''' :moped
S20.1 Az emlő egyéb és k.m.n. felületes sérülései
 
:oldalkocsis motorkerékpár
S20.2 A mellkas zúzódása
 
:motorizált kerékpár
S20.3 A mellkas elülső falának egyéb felületes sérülései
 
:motoros roller
S20.4 A mellkas hátulsó falának egyéb felületes sérülései
 
'''''Kivéve::'''''három kerekű motoros jármű (V30-V39)
S20.7 A mellkas többszörös felületes sérülése
 
A V20-V28 tételeknél az alábbi negyedik számjegyes altételek használhatók:
S20.8 A mellkas egyéb és k.m.n. részeinek felületes sérülése
 
.0 Vezető sérülése nem közlekedési balesetben
:Mellkasfal k.m.n.
 
.1 Utas sérülése nem közlekedési balesetben
S21 A mellkas nyílt sebe
 
.2 K.m.n. motorkerékpáros sérülése nem közlekedési balesetben
:'''''Kivéve:''''' traumás:
 
.3 Személy sérülése felszállás vagy leszállás során
haemopneumothorax (S27.2)
 
.4 Vezető sérülése közlekedési balesetben
haemothorax (S27.1)
 
.5 Utas sérülése közlekedési balesetben
pneumothorax (S27.0)
 
.9 K.m.n. motorkerékpáros sérülése közlekedési balesetben
S21.0 Az emlő nyílt sebe
 
V20 Motorkerékpáros sérülése motorkerékpáros és gyalogos vagy állat közötti összeütközésben
S21.1 Az elülső mellkasfal nyílt sebe
 
:'''''Kivéve:''''' összeütközés fogatolt járművel, lovagolt állattal (V26.-)
S21.2 A mellkas hátulsó falának nyílt sebe
 
V21 Motorkerékpáros sérülése kerékpárral ütközésben
S21.7 A mellkas falának többszörös nyílt sebe
 
V22 Motorkerékpáros sérülése két vagy három kerekű járművel ütközésben
S21.8 A mellkas egyéb részeinek nyílt sebe
 
V23 Motorkerékpáros sérülése autóval vagy teherautóval ütközésben
S21.9 A mellkas k.m.n. részének nyílt sebe
 
V24 Motorkerékpáros sérülése nehézjárművel vagy autóbusszal ütközésben
:Mellkasfal k.m.n.
 
V25 Motorkerékpáros sérülése személy- vagy tehervonattal ütközésben
S22 A bordák, a szegycsont és a háti gerinc törése
 
V26 Motorkerékpáros sérülése egyéb, nem motoros járművel ütközésben
:'''''Beleértve:''''' a thoracalis (háti):
 
:'''''Beleértve:''''' összeütközés fogatolt járművel, lovagolt állattal, villamossal
processus spinosus
 
V27 Motorkerékpáros sérülése rögzített vagy állandó objektummal ütközésben
processus transversus
 
V28 Motorkerékpáros sérülése közlekedési balesetben összeütközés nélkül
csigolya test
 
:'''''Beleértve:''''' leesés motorkerékpárról (megelőző összeütközés nélkül)
csigolya iv
 
:::felborulás:
:A következő altételek választhatók a kiegészítő karakter helyére, ahol nem lehetséges, vagy szükséges több kód használata a törés és nyílt seb leírásához; az olyan törést, amelynél nem jelölik, hogy nyílt, vagy zárt, zártként kell besorolni.
 
k.m.n.
:0 zárt
 
összeütközés nélkül
:1 nyílt
 
V29 Motorkerékpáros sérülése egyéb és k.m.n. közlekedési balesetben
:'''''Kivéve:''''' törés:
 
V29.0 Vezető sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű nem közlekedési balesetében
kulcscsont (S42.0)
 
V29.1 Utas sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű nem közlekedési balesetében
lapocka (S42.1)
 
V29.2 Motorkerékpár k.m.n. utasának sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű nem közlekedési balesetében
S22.0 Hátcsigolya törése
 
:Motorkerékpár összeütközése, k.m.n. nem közlekedési
:A háti gerinc törése k.m.n.
 
V29.3 Motorkerékpár utasának sérülése összeütközésben, egyéb és motoros jármű k.m.n. nem-közlekedési balesetében
S22.1 A háti csigolyák többszörös törése
 
:Motorkerékpárbaleset, k.m.n. nem-közlekedési
S22.2 A szegycsont törése
 
:Motorkerékpár utasának sérülése nem-közlekedési balesetben. k.m.n.
S22.3 Bordatörés
 
V29.4 Vezető sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű közlekedési balesetében
S22.4 Többszörös bordatörés
 
V29.5 Utas sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű közlekedési balesetében
S22.8 A csontos mellkas egyéb részeinek törése
 
V29.6 Motorkerékpár k.m.n. utasának sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű közlekedési balesetében
S22.9 A mellkas csontjainak törése k.m.n.
 
:Motorkerékpár összeütközése k.m.n. (közlekedési)
S23 A mellkas izületeinek, és szalagjainak ficama, dislocatiója és distorsiója
 
V29.8 Motorkerékpár utasának sérülése egyéb megjelölt szállítási balesetben
:'''''Kivéve:''''' a sternoclavicularis izület ficama, rándulása és húzódása (S43.2, S43.6)
 
:Beszorulás a motorkerékpár valamely része közé
::a háti csigolyaközti porckorong (nem traumás) szakadása, vagy elmozdulása :(M51.-)
 
V29.9 Motorkerékpár utasának sérülése k.m.n. közlekedési balesetben
S23.0 A háti porckorong traumás sérülése
 
:Motorkerékpár baleset k.m.n.
S23.1 Háti csigolya ficama
 
Háromkerekű motoros jármű utasának sérülése közlekedési balesetben (V30-V39)
:Háti gerinc k.m.n.
 
'''''Beleértve:''''' :motorizált tricikli
S23.2 A mellkas egyéb és k.m.n. részeinek ficama
 
'''''Kivéve:''''' :oldalkocsis motorkerékpár (V20-V29)
S23.3 A háti gerinc rándulása és húzódása
 
:elsődlegesen nem közúti használatra tervezett járművek (V86.-)
S23.4 A bordák és szegycsont rándulása és húzódása
 
A V30-V38 tételeknél az alábbi negyedik számjegyes altételek használhatók:
S23.5 A mellkas egyéb és k.m.n. részeinek rándulása és húzódása
 
.0 Vezető sérülése nem közlekedési balesetben
S24 Ideg- és gerincvelősérülés a mellkas szintjében
 
.1 Utas sérülése nem közlekedési balesetben
:'''''Kivéve:''''' a plexus brachialis sérülése (S14.3)
 
.2 A jármű külső részén utazó személy sérülése nem közlekedési balesetben
S24.0 A háti gerincvelő rázkódása és oedemája
 
.3 A három kerekű jármű k.m.n. utasának sérülése nem közlekedési balesetben
S24.1 A háti gerincvelő egyéb és k.m.n. sérülései
 
.4 Személy sérülése felszállás vagy leszállás során
S24.2 A háti gerinc ideggyökének sérülése
 
.5 Vezető sérülése közlekedési balesetben
S24.3 A mellkas perifériás idegeinek sérülése
 
.6 Utas sérülése közlekedési balesetben
S24.4 A háti szimpatikus ideg sérülése
 
.7 A jármű külső részén utazó személy sérülése közlekedési balesetben
:Plexus cardiacus
 
.9 Három kerekű jármű k.m.n. utasának sérülése közlekedési balesetben
:Nyelőcső idegfonat, plexus oesophagealis
 
V30 Három kerekű motoros jármű utasának sérülése, gyalogossal vagy állattal ütközésben
:Plexus pulmonalis
 
:'''''Kivéve:''''' összeütközés fogatolt járművel vagy lovagolt állattal (V36.-)
:Ganglion stellatum
 
V31 Három kerekű motoros jármű utasának sérülése, kerékpárral ütközésben
:Háti szimpatikus idegdúc
 
V32 Három kerekű motoros jármű utasának sérülése, két vagy három kerekű motoros járművel ütközésben
S24.5 A mellkas egyéb idegeinek sérülése
 
V33 Három kerekű motoros jármű utasának sérülése, autóval vagy teherautóval ütközésben
S24.6 A mellkas k.m.n. idegének sérülése
 
V34 Három kerekű motoros jármű utasának sérülése, nehézjárművel vagy autóbusszal ütközésben
S25 A mellkasi erek sérülése
 
V35 Három kerekű motoros jármű utasának sérülése, személy- vagy tehervonattal ütközésben
S25.0 A mellkasi aorta sérülése
 
V36 Három kerekű motoros jármű utasának sérülése, egyéb, nem motoros járművel ütközésben
:Főverőér (aorta) k.m.n.
 
:'''''Beleértve:''''' összeütközés fogatolt járművel, lovagolt állattal, villamossal
S25.1 Az art. subclavia és art. anonyma sérülése
 
V37 Három kerekű motoros jármű utasának sérülése, rögzített vagy állandó objektummal ütközésben
S25.2 A vena cava superior sérülése
 
V38 Három kerekű motoros jármű utasának sérülése nem közlekedési balesetben
:Vena cava k.m.n.
 
:'''''Beleértve:''''' leesés három kerekű motoros járműről
S25.3 A vena anonyma és vena subclavia sérülése
 
:::felborulás:
S25.4 A tüdőerek sérülése
 
k.m.n.
S25.5 A bordaközti erek sérülése
 
összeütközés nélkül
S25.7 Több mellkasi ér sérülése
 
V39 Három kerekű motoros jármű utasának sérülése egyéb és k.m.n. szállítási balesetben
S25.8 Egyéb mellkasi ér sérülése
 
V39.0 Vezető sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű nem közlekedési balesetében
:Vena azygos
 
V39.1 Utas sérülése összeütközésben, és k.m.n. motoros jármű nem közlekedési balesetében
:Arteria vagy vena mammaria
 
V39.2 Három kerekű k.m.n. utasának sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű közlekedési balesetében
S25.9 A mellkas k.m.n. ereinek sérülése
 
:K.m.n. három kerekű jármű összeütközése, nem közlekedési baleset
S26 A szív sérülése
 
V39.3 Három kerekű jármű bármely utasának sérülése összeütközésben, k.m.n. motoros jármű nem közlekedési balesetében
:'''''Beleértve:''''' a szív:
 
:Három kerekű jármű k.m.n. balesete, nem közlekedési baleset
zúzódása
 
:Három kerekű jármű utasának sérülése közlekedési balesetben, k.m.n.
laceratiója
 
V39.4 Vezető sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű közlekedési balesetében
szúrása
 
V39.5 Utas sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű közlekedési balesetében
traumás repedése
 
V39.6 Három kerekű jármű k.m.n. utasának sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű közlekedési balesetében
:A következő altételek választhatók a kiegészítő karakter helyére, ahol nem lehetséges, vagy szükséges több kód használata:
 
:Három kerekű jármű k.m.n. összeütközése (közlekedési baleset)
:0 a mellüreg nyílt sérülése nélkül
 
V39.8 Három kerekű jármű utasának sérülése egyéb megjelölt szállítási balesetben
:1 a mellüreg nyílt sérülésével
 
:Beszorulás a három kerekű jármű ajtaja vagy más részei közé
S26.0 Szívsérülés haemopericardiummal
 
V39.9 Három kerekű jármű utasának sérülése k.m.n. közlekedési balesetben
S26.8 A szív egyéb sérülései
 
:K.m.n. három kerekű járműbaleset
S26.9 Szívsérülés k.m.n.
 
Autó utasának sérülése közlekedési balesetben (V40-V49)
S27 Egyéb és k.m.n. intrathoracalis szervek sérülése
 
'''''Beleértve:''''' mikrobusz
:A következő altételek választhatók a kiegészítő karakter helyére, ahol nem lehetséges, vagy szükséges több kód használata:
 
A V40-V48 tételeknél az alábbi negyedik számjegyű altételek használhatók:
:0 a mellüreg nyílt sérülése nélkül
 
.0 Vezető sérülése nem közlekedési balesetben
:1 a mellüreg nyílt sérülésével
 
.1 Utas sérülése nem közlekedési balesetben
:'''''Kivéve:''''' alábbiak sérülése:
 
.2 A jármű külső részén utazó személy sérülése nem közlekedési balesetben
nyelőcső nyaki szakasza (S10-S19)
 
.3 Az autó k.m.n. utasának sérülése nem közlekedési balesetben
légcső (nyaki) (S10-S19)
 
.4 Személy sérülése felszállás vagy leszállás során
S27.0 Traumás pneumothorax
 
.5 Vezető sérülése közlekedési balesetben
S27.1 Traumás haemothorax
 
.6 Utas sérülése közlekedési balesetben
S27.2 Traumás haemo-pneumothorax
 
.7 A jármű külső részén utazó személy sérülése közlekedési balesetben
S27.3 A tüdő egyéb sérülése
 
S27.49 AAz hörgőkautó k.m.n. utasának sérülése közlekedési balesetben
 
V40 Autó utasának sérülése, gyalogossal vagy állattal ütközésben
S27.5 A légcső mellkasi részének sérülése
 
:'''''Kivéve:''''' összeütközés fogatolt járművel vagy lovagolt állattal (V46.-)
S27.6 A mellhártya sérülése
 
V41 Autó utasának sérülése, kerékpárral ütközésben
S27.7 Mellkas szervek többszörös sérülései
 
V42 Autó utasának sérülése, két vagy három kerekű motoros járművel ütközésben
S27.8 Egyéb meghatározott mellkasi szervek sérülése
 
V43 Autó utasának sérülése, autóval vagy teherautóval ütközésben
:Rekeszizom
 
V44 Autó utasának sérülése, nehézjárművel vagy autóbusszal ütközésben
:Ductus thoracicus
 
V45 Autó utasának sérülése, személy- vagy tehervonattal ütközésben
:Nyelőcső (háti szakasz)
 
V46 Autó utasának sérülése, egyéb, nem motoros járművel ütközésben
:Csecsemőmirígy
 
:'''''Beleértve:''''' összeütközés fogatolt járművel, lovagolt állattal, villamossal
S27.9 K.m.n. mellkasi szerv sérülése
 
V47 Autó utasának sérülése, rögzített vagy állandó objektummal ütközésben
S28 Mellkasi összenyomatás, mellkasi traumás csonkolódás
 
V48 Autó utasának sérülése közlekedési balesetben, összeütközés nélkül
S28.1 A mellkasfal részleges csonkolása
 
:'''''KivéveBeleértve:''''' a mellkas teljes átmetszése (T05.8)felborulás:
 
k.m.n.
S29 A mellkas egyéb és k.m.n. sérülései
 
összeütközés nélkül
S29.0 A mellkas izmainak és inainak sérülése
 
V49 Autó utasának sérülése egyéb és k.m.n. közlekedési balesetben
S29.7 A mellkas többszörös sérülése
 
V49.0 Vezető sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű nem-közlekedési balesetében
:Azon sérülések, amelyek az S20-S29.0 csoportok közül többe is besorolhatók
 
V49.1 Utas sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű nem-közlekedési balesetében
S29.8 Egyéb megjelölt mellkasi sérülések
 
V49.2 Autó k.m.n. utasának sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű nem-közlekedési balesetében
S29.9 A mellkas k.m.n. sérülése
 
:K.m.n. autóbaleset, nem közlekedési baleset
== A has, a hát alsó része, az ágyéki gerinc és a medence sérülései (S30-S39) ==
 
V49.3 Autó bármely utasának sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű nem-közlekedési balesetében
'''''Beleértve:''''' hasfal
 
:K.m.n. autóbaleset, nem közlekedési baleset
:végbél
 
:Autó utasának sérülése nem-közlekedési balesetben, k.m.n.
:far
 
V49.4 Vezető sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű közlekedési balesetében
:külső nemiszervek
 
V49.5 Utas sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű közlekedési balesetében
:lágyék
 
V49.6 Autó k.m.n. utasának sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű közlekedési balesetében
:ágyék
 
:K.m.n. autóbaleset (közlekedési)
'''''Kivéve:''''' :égések és maródások (T20-T32)
 
V49.8 Autó bármely utasának sérülése egyéb megjelölt szállítási balesetben
:idegen testek hatásai:
 
:Beszorulás az autó ajtaja vagy más része közé
az anusban és a rectumban (T18.5)
 
V49.9 Autó bármely utasának sérülése k.m.n. közlekedési balesetben
a húgyivarrendszerben (T19.-)
 
:K.m.n. autóbaleset
a gyomorban, vékonybélben és vastagbélben (T18.2-T18.4)
 
Teherautó utasának sérülése közlekedési balesetben (V50-V59)
:gerinctörés k.m.n. helyen (T08)
 
'''''Kivéve:''''' nehéz szállítójármű (V60-V69)
:fagyás (T33-T35)
 
A V50-V58 tételeknél az alábbi negyedik számjegyű altételek használhatók:
:az alábbiak sérülései:
 
.0 Vezető sérülése nem közlekedési balesetben
hát k.m.n. (T09.-)
 
.1 Utas sérülése nem közlekedési balesetben
gerincvelő k.m.n. (T09.3)
 
.2 A jármű külső részén utazó személy sérülése nem közlekedési balesetben
törzs k.m.n. (T09.-)
 
.3 A teherautó k.m.n. utasának sérülése nem közlekedési balesetben.
:rovarharapás vagy csípés, mérgező (T63.4)
 
.4 Személy sérülése felszállás vagy leszállás során
S30 A has, az ágyék és a medence felületes sérülése
 
.5 Vezető sérülése közlekedési balesetben
:'''''Kivéve:''''' a csípő felszínes sérülése (S70.-)
 
.6 Utas sérülése közlekedési balesetben
S30.0 A medence és törzs alsó részének zúzódása
 
.7 A jármű külső részén utazó személy sérülése közlekedési balesetben
:Far
 
.9 A teherautó k.m.n. utasának sérülése közlekedési balesetben
S30.1 Hasfali zúzódás
 
V50 Teherautó utasának sérülése, gyalogossal vagy állattal ütközésben
:Lágyék
 
:'''''Kivéve:''''' összeütközés fogatolt járművel vagy lovagolt állattal (V56.-)
:Ágyék
 
V51 Teherautó utasának sérülése, kerékpárral ütközésben
S30.2 A külső nemiszervek zúzódása
 
V52 Teherautó utasának sérülése, két vagy három kerekű motoros járművel ütközésben
:Szeméremajkak
 
V53 Teherautó utasának sérülése, autóval vagy teherautóval ütközésben
:Himvessző
 
V54 Teherautó utasának sérülése, nehézjárművel vagy autóbusszal ütközésben
:Gát
 
V55 Teherautó utasának sérülése, személy- vagy tehervonattal ütközésben
:Herezacskó
 
V56 Teherautó utasának sérülése, egyéb nem motoros járművel ütközésben
:Here
 
:'''''Beleértve:''''' összeütközés fogatolt járművel, lovagolt állattal, villamossal
:Hüvely
 
V57 Teherautó utasának sérülése, rögzített vagy állandó objektummal ütközésben
:Vulva
 
V58 Teherautó utasának sérülése szállítási balesetben, összeütközés nélkül
S30.7 A has és medence többszörös felületes sérülése
 
:'''''Beleértve:''''' felborulás:
S30.8 A has és medence egyéb felületes sérülései
 
k.m.n.
S30.9 A has és medence többszörös sérülése k.m.n.
 
összeütközés nélkül
S31 A has, az ágyék és a medence nyílt sebe
 
V59 Teherautó utasának sérülése, egyéb és k.m.n. közlekedési balesetben
:'''''Kivéve:''''' a csípő nyílt sebe (S71.0)
 
V59.0 Vezető sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű nem-közlekedési balesetében
::a has, az ágyék és a medence egy részének traumás amputációja (S38.2-S38.3)
 
V59.1 Utas sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű nem-közlekedési balesetében
S31.0 A hát alsó részének és medencének nyílt sebe
 
V59.2 Teherautó k.m.n. utasának sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű nem-közlekedési balesetében
:Far
 
:K.m.n. ütközéses teherautó-baleset, nem közlekedési baleset
S31.1 A hasfal nyílt sebe
 
V59.3 Teherautó bármely utasának sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű nem-közlekedési balesetében
:Csípő
 
:K.m.n. baleset, teherautó-baleset, nem közlekedési baleset
:Lágyék
 
V59.4 Vezető sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű közlekedési balesetében
:Ágyék
 
V59.5 Utas sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű közlekedési balesetében
S31.2 A hímvessző nyílt sebe
 
V59.6 Teherautó k.m.n. utasának sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű közlekedési balesetében
S31.3 A herezacskó és herék nyílt sebe
 
:K.m.n. összeütközés, közlekedési baleset
S31.4 A hüvely és vulva nyílt sebe
 
V59.8 Teherautó bármely utasának sérülése egyéb megjelölt szállítási balesetben
S31.5 Egyéb és k.m.n. külső nemiszerv nyílt sebe
 
:Beszorulás a teherautó ajtaja vagy más része közé
:'''''Kivéve:''''' a külső nemiszervek baleseti csonkolása (S38.2)
 
V59.9 Teherautó bármely utasának sérülése k.m.n. közlekedési balesetben
S31.7 A has és medence többszörös nyílt sebe
 
:K.m.n. baleset, teherautó-baleset
S31.8 A has egyéb k.m.n. részének nyílt sebe
 
Nehéz szállítójármű utasának sérülése közlekedési balesetben (V60-V69)
S32 Az ágyéki gerinc és a medence törése
 
A V60-V69 tételeknél az alábbi negyedik számjegyű altételek használhatók:
:'''''Beleértve:''''' a lumbosacralis:
 
.0 Vezető sérülése nem közlekedési balesetben
processus spinosust
 
.1 Utas sérülése nem közlekedési balesetben
processus transversust
 
.2 A jármű külső részén utazó személy sérülése nem közlekedési balesetben
csigolyatestet
 
.3 Nehéz szállítójármű k.m.n. utasának sérülése nem közlekedési balesetben
csigolyaivet
 
.4 Személy sérülése felszállás vagy leszállás során
:A következő altételek választhatók a kiegészítő karakter helyére, ahol nem lehetséges, vagy szükséges több kód használata a törés, és a nyílt sérülés leírásához; az olyan törést, amelynél nincs jelölve, hogy nyílt, vagy zárt, zártként kell besorolni.
 
.5 Vezető sérülése közlekedési balesetben
:0 zárt
 
.6 Utas sérülése közlekedési balesetben
:1 nyílt
 
.7 A jármű külső részén utazó személy sérülése közlekedési balesetben
:'''''Kivéve:''''' a csípőtáji törések k.m.n. (S72.0)
 
.9 A nehéz szállítójármű k.m.n. utasának sérülése közlekedési balesetben
S32.0 Az ágyéki csigolya törése
 
V60 Nehéz szállítójármű utasának sérülése, gyalogossal vagy állattal ütközésben
:Az ágyéki gerinc törése
 
:'''''Kivéve::'''''összeütközés fogatolt járművel vagy lovagolt állattal (V66.-)
S32.1 A keresztcsont törése
 
V61 Nehéz szállítójármű utasának sérülése, kerékpárral ütközésben
S32.2 A farokcsont törése
 
V62 Nehéz szállítójármű utasának sérülése, két vagy három kerekű motoros járművel ütközésben
S32.3 A csípőlapát törése
 
V63 Nehéz szállítójármű utasának sérülése, autóval vagy teherautóval összeütközés
S32.4 Az acetabulum törése
 
V64 Nehéz szállítójármű utasának sérülése, nehézjárművel vagy autóbusszal ütközésben
S32.5 A szeméremcsont törése
 
V65 Nehéz szállítójármű utasának sérülése, személy- vagy tehervonattal ütközésben
S32.7 Az ágyéki csigolyák és medence többszörös törése
 
V66 Nehéz szállítójármű utasának sérülése, egyéb nem motoros járművel ütközésben
S32.8 Az ágyéki csigolyák és medence egyéb és k.m.n. részeinek törése
 
:'''''Beleértve:''''' összeütközés fogatolt járművel, lovagolt állattal, villamossal
:Törés:
 
V67 Nehéz szállítójármű utasának sérülése, rögzített vagy állandó objektummal ütközésben
ülöcsont-
 
V68 Nehéz szállítójármű utasának sérülése szállítási balesetben, összeütközés nélkül
ágyéki-keresztcsonti gerinc k.m.n.
 
:'''''Beleértve:''''' felborulás:
medence-
 
k.m.n.
S33 Az ágyéki gerinc és a medence izületeinek ficama, dislocatiója és distorsiója
 
összeütközés nélkül
:'''''Kivéve:''''' a csípő izületét és szalagrendszerét érintő ficam, rándulás,
 
V69 Nehéz szállítójármű utasának sérülése egyéb és k.m.n. közlekedési balesetben
::zúzódás (S73.-)
 
V69.0 Vezető sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű nem-közlekedési balesetében
::a medence izületeinek és szalagjainak szülés során bekövetkező sérülése, ::(071.6)
 
V69.1 Utas sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű nem-közlekedési balesetében
::az ágyéki csigolyaközti porckorong (nem traumás) szakadása vagy elmozdulása :(M51.-)
 
V69.2 Nehéz szállítójármű k.m.n. utasának sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű nem-közlekedési balesetében
S33.0 Az ágyéki csigolya porckorongjának traumás repedése
 
:K.m.n. nehéz szállítójárműbaleset, nem közlekedési baleset
S33.1 Az ágyéki csigolya ficama
 
V69.3 Nehéz szállítójármű bármely utasának sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű nem-közlekedési balesetében
:Az ágyéki gerinc ficama k.m.n.
 
:K.m.n. nehéz járműbaleset, nem közlekedési baleset
S33.2 A sacroiliacalis és scarococcygealis izület ficama
 
:Nehéz szállítójármű utasának sérülése nem közlekedési balesetben, k.m.n.
S33.3 Az ágyéki csigolya és medence egyéb és k.m.n. részéinek ficama
 
V69.4 Vezető sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű közlekedési balesetében
S33.4 A szeméremcsont izületének traumás repedése
 
V69.5 Utas sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű közlekedési balesetében
:Traumás symphyseolysis
 
V69.6 Nehéz szállítójármű k.m.n. utasának sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű közlekedési balesetében
S33.5 Az ágyéki csigolya rándulása és húzódása
 
:Nehéz szállítójármű k.m.n. összeütközése (közlekedési baleset)
S33.6 A sacroiliacalis izület rándulása és húzódása
 
V69.8 Nehéz szállítójármű bármely utasának sérülése egyéb megjelölt szállítási balesetben
S33.7 Az ágyéki csigolyák és medence egyéb részeinek rándulása és húzódása
 
:Beszorulás a nehéz jármű ajtaja vagy más része közé
S34 Idegek és az ágyéki gerincvelő sérülése a has, az ágyék és a medence szintjében
 
V69.9 Nehéz szállítójármű bármely utasának sérülése k.m.n. közlekedési balesetben
S34.0 Az ágyéki gerincvelő rázkódása és oedemája
 
:K.m.n. nehéz szállítójármű-baleset
S34.1 Az ágyéki gerincvelő egyéb sérülése
 
Autóbusz utasának sérülése közlekedési balesetben (V70-V79)
S34.2 Ágyéki és kereszttáji ideggyök sérülése
 
'''''Kivéve: '''''mikrobusz (V40-V49)
S34.3 A cauda equina sérülése
 
A V70-V78 tételekhez az alábbi negyedik számjegyű altételek használhatók:
S34.4 A lumboscaralis plexus sérülése
 
.0 Vezető sérülése nem közlekedési balesetben
S34.5 Az ágyéki, kereszttájéki és medencei szimmpatikus idegek sérülése
 
.1 Utas sérülése nem közlekedési balesetben
:Ganglion coeliacum
 
.2 A jármű külső részén utazó személy sérülése nem közlekedési balesetben
:Plexus hypogastricus
 
.3 Az autóbusz k.m.n. utasának sérülése nem közlekedési balesetben
:Plexus mesentericus (inf.)(sup.)
 
.4 Személy sérülése felszállás vagy leszállás során
:Nervus splanchnicus
 
.5 Vezető sérülése közlekedési balesetben
S34.6 A hasüreg és medence perifériás idegeinek sérülése
 
.6 Utas sérülése közlekedési balesetben
S34.8 A has és medence k.m.n. idegeinek sérülése
 
.7 A jármű külső részén utazó személy sérülése közlekedési balesetben
S35 Érsérülések a has, az ágyék és a medence szintjében
 
S35.09 AAz hasiautóbusz aortak.m.n. utasának sérülése közlekedési balesetben
 
V70 Autóbusz utasának sérülése, gyalogossal vagy állattal ütközésben
:'''''Kivéve:''''' aorta k.m.n. (S25.0)
 
:'''''Kivéve::'''''összeütközés fogatolt járművel vagy lovagolt állattal (V76.-)
S35.1 A vena cava inferior sérülése
 
V71 Autóbusz utasának sérülése, kerékpárral ütközésben
:Vena hepatica
 
V72 Autóbusz utasának sérülése, két vagy három kerekű motoros járművel ütközésben
:'''''Kivéve:''''' vena cava k.m.n. (S25.2)
 
V73 Autóbusz utasának sérülése, autóval vagy teherautóval ütközésben
S35.2 Az arteria coeliaca vagy mesenterica sérülése
 
V74 Autóbusz utasának sérülése, nehézjárművel vagy autóbusszal ütközésben
:Art. gastrica
 
V75 Autóbusz utasának sérülése, személy- vagy tehervonattal ütközésben
:Art. gastroduodenalis
 
V76 Autóbusz utasának sérülése, egyéb nem motoros járművel ütközésben
:A. hepatica
 
:'''''Beleértve:''''' összeütközés fogatolt járművel, lovagolt állattal, villamossal
:Art. mesenterica (inf.)(sup.)
 
V77 Autóbusz utasának sérülése rögzített vagy állandó objektummal ütközésben
:Art. lienalis
 
V78 Autóbusz utasának sérülése szállítási balesetben, összeütközés nélkül
S35.3 A vena portae vagy vena lienalis sérülése
 
:'''''Beleértve:''''' felborulás:
:V. mesenterica (inf.)(sup.)
 
k.m.n.
S35.4 A vese ereinek sérülése
 
összeütközés nélkül
:Art. vagy v. renalis
 
V79 Autóbusz utasának sérülése egyéb és k.m.n. közlekedési balesetben
S35.5 Az arteria iliacák sérülése
 
V79.0 Vezető sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű nem-közlekedési balesetében
:Art.vagy v. hypogastrica
 
V79.1 Utas sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű nem-közlekedési balesetében
:Art. vagy v. iliaca
 
V79.2 Autóbusz k.m.n. utasának sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű nem-közlekedési balesetében
:Art. vagy v. uterina
 
:K.m.n. autóbusz-baleset, (nem közlekedési)
S35.7 A hasüreg és medence több erének sérülése
 
V79.3 Autóbusz bármely utasának sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű nem-közlekedési balesetében
S35.8 A has és medence egyéb ereinek sérülése
 
:K.m.n. autóbusz-baleset, nem közlekedési baleset
:Art. vagy v. ovarica
 
:Autóbusz utasának sérülése nem közlekedési balesetben, k.m.n.
S35.9 A hasi és medence k.m.n. ereinek sérülése
 
V79.4 Vezető sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű közlekedési balesetében
S36 A hasüregi szervek sérülése
 
V79.5 Utas sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű közlekedési balesetében
:A következő altételek választhatók a kiegészitő karakter helyére, ha nem lehetséges, vagy szükséges több kód használata:
 
V79.6 Autóbusz k.m.n. utasának sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros jármű közlekedési balesetében
:0 testüreget érintő nyílt sérülés nélkül
 
:K.m.n. autóbusz-baleset (közlekedési baleset)
:1 testüreget érintő nyílt sérüléssel
 
V79.8 Autóbusz bármely utasának sérülése egyéb megjelölt szállítási balesetben
S36.0 A lép sérülése
 
:Beszorulás az autóbusz ajtaja vagy más része közé
S36.1 A máj vagy epehólyag sérülése
 
V79.9 Autóbusz bármely utasának sérülése k.m.n. közlekedési balesetben
:Epevezeték
 
:K.m.n. autóbusz-baleset
S36.2 A hasnyálmirigy sérülése
 
Egyéb szárazföldi közlekedési baleset (V80-V89)
S36.3 A gyomor sérülése
 
V80 Állaton lovagló személy vagy állat által húzott jármű utasának sérülése közlekedési balesetben
S36.4 A vékonybél sérülése
 
V80.0 Állaton lovagló személy vagy fogatolt jármű utasának sérülése esés vagy lelökés következtében, nem összeütközéses balesetben
S36.5 A vastagbél sérülése
 
:Felborulás:
S36.6 A végbél sérülése
 
K.m.n.
S36.7 Több hasi szerv sérülése
 
felborulás összeütközés nélkül
S36.8 A hasüreg egyéb szervének sérülése
 
V80.1 Lovagló személy vagy utas sérülése, gyalogossal vagy állattal ütközésben
:Peritoneum
 
:'''''Kivéve:''''' összeütközés fogatolt járművel vagy lovagolt állattal (V807)
:Retroperitoneum
 
S36V80.92 ALovagló hasüregszemély k.m.n.vagy szervénekutas sérülése, kerékpárral ütközésben
 
V80.3 Lovagló személy vagy utas sérülése, két vagy három kerekű motoros járművel ütközésben
S37 A medencei szervek sérülése
 
V80.4 Lovagló személy vagy utas sérülése, teherautóval, nehéz szállítójárművel vagy autóbusszal ütközésben autóval
:A következő altételek választhatók a kiegészitő karakter helyére, ahol nem lehetséges, vagy szükséges több kód használata:
 
V80.5 Lovagló személy vagy utas sérülése, egyéb megjelölt motoros járművel ütközésben
:0 testüreget érintő nyílt sérülés nélkül
 
V80.6 Lovagló személy vagy utas sérülése, személy- vagy tehervonattal ütközésben
:1 testüreget érintő nyílt sérüléssel
 
V80.7 Lovagló személy vagy utas sérülése, egyéb nem motoros járművel ütközésben
:'''''Kivéve:''''' peritoneum és retroperitoneum (S36.8)
 
:Összeütközés:
S37.0 A vese sérülése
 
lovagolt állattal
S37.1 A húgyvezeték sérülése
 
fogatolt járművel
S37.2 A húgyhólyag sérülése
 
villamossal
S37.3 A húgycső sérülése
 
V80.8 Lovagló személy vagy utas sérülése, ütközésben rögzített vagy állandó objektummal
S37.4 A petefészek sérülése
 
V80.9 Lovagló személy vagy utas sérülése egyéb és k.m.n. szállítási balesetben
S37.5 A petevezeték sérülése
 
:K.m.n. fogatolt járműbaleset
S37.6 A méh sérülése
 
:K.m.n. lovagolt állattal kapcsolatos baleset
S37.7 Több medencei szerv sérülése
 
V81 Személy- vagy tehervonat utasának sérülése közlekedési balesetben
S37.8 Egyéb medencei szerv sérülése
 
:'''''Beleértve:''''' vasúti szerelvényen kívül utazó személy
:Mellékvese
 
V81.0 Személy- vagy tehervonat utasának sérülése összeütközésben, motoros jármű nem közlekedési balesetében
:Prostata
 
V81.1 Személy- vagy tehervonat utasának sérülése összeütközésben, más motoros járművel való közlekedési balesetben
:Ondóhólyag
 
V81.2 Személy- vagy tehervonat utasának sérülése összeütközésben, gördülő állománnyal
:Ondóvezeték
 
V81.3 Személy- vagy tehervonat utasának sérülése összeütközésben, más objektummal
S37.9 A medence k.m.n. szervének sérülése
 
:Vasúti baleset
S38 A has, az ágyék és a medence összenyomatásos sérülése, részleges traumás amputácioja
 
V81.4 Személy sérülése vasúti szerelvényre felszállás vagy arról leszállás közben
S38.0 A külső nemiszervek zúzódása
 
V81.5 Személy- vagy tehervonat utasának sérülése, esés vasúti szerelvényben
S38.1 A has és medence k.m.n. részeinek zúzódása
 
:'''''Kivéve:''''' esés:
S38.2 A külső nemiszervek traumás csonkolása
 
kisiklás alkalmából:
:Szeméremajak
 
előző összeütközéssel (V81.0-V81.3)
:Himvesszö
 
megelőző összeütközés nélkül (V81.7)
:Herezacskó
 
felszállás vagy leszállás során (V81.4)
:Here
 
V81.6 Személy- vagy tehervonat utasának sérülése, esés vasúti szerelvényről
:Vulva
 
:'''''Kivéve:''''' esés:
S38.3 A has és medence egyéb és k.m.n. részének traumás csonkolása
 
kisiklás alkalmából:
:'''''Kivéve:''''' a has teljes átmetszése (T05.8)
 
előző összeütközéssel (V81.0-V813)
S39 A has, az ágyék és a medence egyéb k.m.n.sérülései
 
megelőző összeütközés nélkül (V81.7)
S39.0 A has és medence izmainak és inainak sérülése
 
felszállás vagy leszállás során (V81.4)
S39.6 A hasi és medencei szervek sérülése
 
V81.7 Személy- vagy tehervonat utasának sérülése kisiklás alkalmából, megelőző összeütközés nélkül
S39.7 A has és medence többszörös sérülése
 
V81.8 Személy- vagy tehervonat utasának sérülése egyéb megjelölt vasúti balesetben
:Azon sérülések, melyek az S30-S39.6 csoportok közül többe is besorolhatók
 
:Robbanás vagy tűz
:'''''Kivéve:''''' az S36.- tipusú sérülések az S37.- (S39.6) sérülésekkel együtt
 
:ütés lehulló:
S39.8 A has és medence egyéb specifikus sérülése
 
föld::}
S39.9 A has és medence k.m.n. sérülése
 
szikla :} által
== A váll és a felkar sérülései (S40-S49) ==
 
fa::}
'''''Beleértve:''''' az alábbiak sérülései:
 
:'''''Kivéve:''''' kisiklás:
hónalj
 
előző összeütközéssel (V81.0-V81.3)
lapocka tájék
 
megelőző összeütközés nélkül (V81.7)
'''''Kivéve:''''' :a váll és felkar kétoldali sérülése (T00-T07)
 
V81.9 Személy- vagy tehervonat utasának sérülése k.m.n. vasúti balesetben
:fagyás (T33-T35)
 
:K.m.n. vasúti baleset
:az alábbiak sérülései:
 
V82 Villamos utasának sérülése közlekedési balesetben
kar, helye k.m.n. (T10-T11)
 
:'''''Beleértve:''''' villamoson kívül utazó személy
könyök (S50-S59)
 
V82.0 Villamos utasának sérülése összeütközésben, motoros jármű nem-közlekedési balesetében
:rovarharapás vagy csípés, mérgező (T63.4)
 
V82.1 Villamos utasának sérülése összeütközésben, motoros jármű közlekedési balesetében
S40 A váll és felkar felületes sérülése
 
V82.2 Villamos utasának sérülése összeütközésben, gördülő állomány által
S40.0 A váll és felkar zúzódása
 
V82.3 Villamos utasának sérülése összeütközésben, más objektummal
S40.7 A váll és felkar többszörös felületi sérülése
 
:'''''Kivéve:''''' összeütközés fogatolt járművel vagy lovagolt állattal (V82.8)
S40.8 A váll és felkar egyéb felületi sérülése
 
V82.4 Személy sérülése villamosra felszállás vagy arról leszállás közben
S40.9 A váll és felkar k.m.n. felületi sérülése
 
V82.5 Villamos utasának sérülése, esése villamosban
S41 A váll és a felkar nyílt sebe
 
:'''''Kivéve:''''' a váll és felkar traumás amputációja (S48.-)esés:
 
felszállás vagy leszállás során (V82.4)
S41.0 A váll nyílt sebe
 
megelőző összeütközéssel (V82.0-V82.3)
S41.1 A felkar nyílt sebe
 
V82.6 Villamos utasának sérülése, esés villamosból
S41.7 A váll és felkar többszörös nyílt sebe
 
:'''''Kivéve:''''' esés:
S41.8 A vállöv egyéb és k.m.n. részének nyílt sebe
 
felszállás vagy leszállás során (V82.4)
S42 A váll és a felkar törése
 
megelőző összeütközéssel (V82.0-V82.3)
:A következő altételek választhatók a kiegészítő karakter helyére, ahol nem lehetséges, vagy szükséges több kód használata a törés, és nyílt sérülés leírásához; az olyan törést, ahol nem jelölik, hogy zárt, vagy nyílt, zártként kell besorolni.
 
V82.7 Villamos utasának sérülése kisiklás alkalmával, megelőző összeütközés nélkül
:0 zárt
 
V82.8 Villamos utasának sérülése egyéb megjelölt szállítási balesetben
:1 nyílt
 
:Összeütközés vonattal vagy más motoros járművel
S42.0 Kulcscsont-törés
 
V82.9 Villamos utasának sérülése k.m.n. közlekedési balesetben
:Clavicula:
 
:K.m.n. villamosbaleset
vállcsúcsi vég
 
V83 Speciális ipari jármű utasának sérülése közlekedési balesetben
szár
 
:'''''Kivéve:''''' álló vagy szerelés alatt álló jármű (W31.-)
sternalis vég
 
V83.0 Speciális ipari jármű vezetőjének sérülése közlekedési balesetben
S42.1 Lapocka-törés
 
V83.1 Speciális ipari jármű utasának sérülése közlekedési balesetben
:Proc. acromialis
 
V83.2 Speciális ipari járműn kívül utazó személy sérülése közlekedési balesetben
:Acromion
 
V83.3 Speciális ipari jármű k.m.n. utasának sérülése közlekedési balesetben
:Lapocka (test) fossa glenoidalis (nyak)
 
V83.4 Személy sérülése speciális ipari járműre felszállás vagy arról leszállás során
:Spina scapulae
 
V83.5 Speciális ipari jármű vezetőjének sérülése nem-közlekedési balesetben
S42.2 A humerus proximális végének törése
 
V83.6 Speciális ipari jármű utasának sérülése nem-közlekedési balesetben
:Anatomiai nyak
 
V83.7 Speciális ipari járművön kívül utazó személy sérülése nem-közlekedési balesetben
:Tuberculum maius
 
V83.9 Speciális ipari jármű k.m.n. utasának sérülése nem-közlekedési balesetben
:Proximalis vég
 
:Speciális ipari járműbaleset, k.m.n.
:Sebészi nyak
 
V84 Speciális mezőgazdasági jármű utasának sérülése közlekedési balesetben
:Proximalis epiphysis
 
:'''''Kivéve:''''' álló vagy szerelés alatt álló jármű (W30.-)
S42.3 A humerus középső részének törése
 
V84.0 Speciális mezőgazdasági jármű vezetőjének sérülése közlekedési balesetben
:Felkarcsont k.m.n.
 
V84.1 Speciális mezőgazdasági jármű utasának sérülése közlekedési balesetben
:Felkar k.m.n.
 
V84.2 Speciális mezőgazdasági járművön kívül utazó személy sérülése közlekedési balesetben
S42.4 A humerus distalis végének törése
 
V84.3 Speciális mezőgazdasági jármű k.m.n. utasának sérülése közlekedési balesetben
:Izületi nyúlvány
 
V84.4 Személy sérülése speciális mezőgazdasági járműre felszállás vagy arról leszállás során
:Distalis vég
 
V84.5 Speciális mezőgazdasági jármű vezetőjének sérülése nem-közlekedési balesetben
:Külső condylus
 
V84.6 Speciális mezőgazdasági jármű utasának sérülése nem-közlekedési balesetben
:Intercondylaris
 
V84.7 Speciális mezőgazdasági járművön kívül utazó személy sérülése nem-közlekedési balesetben
:Epicondylus medialis
 
V84.9 Speciális mezőgazdasági jármű k.m.n. utasának sérülése nem-közlekedési balesetben
:Distalis epiphysis
 
:Speciális mezőgazdasági járműbaleset, k.m.n.
:Supracondylaris
 
V85 Speciális építőjármű utasának sérülése közlekedési balesetben
:'''''Kivéve:''''' könyöktörés k.m.n. (S52.0)
 
:'''''Kivéve:''''' álló vagy szerelés alatt álló jármű (W31.-)
S42.7 A kulccsont, lapocka és felkarcsont többszörös törése
 
V85.0 Speciális építőjármű vezetőjének sérülése közlekedési balesetben
S42.8 A váll és felkar egyéb részeinek törése
 
V85.1 Speciális építőjármű utasának sérülése közlekedési balesetben
S42.9 A vállöv k.m.n. részének törése
 
V85.2 Speciális építőjárművön kívül utazó személy sérülése közlekedési balesetben
:Válltörés k.m.n.
 
V85.3 Speciális építőjármű k.m.n. utasának sérülése közlekedési balesetben
S43 A vállöv izületeinek és szalagjainak ficama, dislocatiója és distorsiója
 
V85.4 Személy sérülése speciális építőjárműre felszállás vagy arról leszállás során
S43.0 A váll ficama
 
V85.5 Speciális építőjármű vezetőjének sérülése nem-közlekedési balesetben
:Vállizület
 
V85.6 Speciális építőjármű utasának sérülése nem-közlekedési balesetben
S43.1 Az acromioclavicularis izület ficama
 
V85.7 Speciális építőjárművön kívül utazó személy sérülése nem-közlekedési balesetben
S43.2 A sternoclavicularis izület ficama
 
V85.9 Speciális építőjármű k.m.n. utasának sérülése nem-közlekedési balesetben
S43.3 A vállöv k.m.n. részének ficama
 
:ASpeciális vállöv ficamaépítőjármű-baleset, k.m.n.
 
V86 Terepjáró jármű vagy elsődlegesen nem közúti használatra tervezett motoros jármű utasának sérülése közlekedési balesetben
S43.4 A vállizület rándulása és húzódása
 
:'''''Kivéve:''''' álló vagy szerelés alatt álló jármű (W31.-)
:Lig. coracohumerale
 
V86.0 Terepjáró vagy egyéb nem közúti motoros jármű vezetőjének sérülése közlekedési balesetben
:Rotator köpeny
 
V86.1 Terepjáró vagy egyéb nem közúti motoros jármű utasának sérülése közlekedési balesetben
S43.5 Az acromioclavicularis izület rándulása és húzódása
 
V86.2 Terepjáró vagy egyéb nem közúti motoros járművön kívül utazó személy sérülése közlekedési balesetben
:Lig. acromioclaviculare
 
V86.3 Terepjáró vagy egyéb nem közúti motoros jármű k.m.n. utasának sérülése közlekedési balesetben
S43.6 A sternoclavicularis izület rándulása és húzódása
 
V86.4 Személy sérülése terepjáró vagy egyéb nem motoros járműre felszállás vagy arról leszállás során
S43.7 A vállöv k.m.n. részeinek rándulása és húzódása
 
V86.5 Terepjáró vagy egyéb nem közúti motoros jármű vezetőjének sérülése nem-közlekedési balesetben
:A vállöv rándulása és húzódása k.m.n.
 
V86.6 Terepjáró vagy egyéb nem közúti motoros jármű utasának sérülése nem-közlekedési balesetben
S44 Idegsérülés a váll és felkar szintjében
 
V86.7 Terepjáró vagy egyéb nem közúti motoros járművön kívül utazó személy sérülése nem-közlekedési balesetben
:'''''Kivéve:''''' a plexus brachialis sérülése (S14.3)
 
V86.9 Terepjáró vagy egyéb nem közúti motoros jármű k.m.n. utasának sérülése nem-közlekedési balesetben
S44.0 Az ulnaris ideg sérülése a felkar magasságában
 
:Különleges járműbaleset, k.m.n.
:'''''Kivéve:''''' N. ulnaris k.m.n. (S54.0)
 
:Nem közúti járműbaleset, k.m.n.
S44.1 A nervus medianus sérülése a felkar magasságában
 
V87 Megjelölt típusú közlekedési baleset, de az áldozat közlekedési módja ismeretlen
:'''''Kivéve:''''' n. medianus k.m.n. (S54.1)
 
:'''''Kivéve:''''' összeütközés:
S44.2 A nervus radialis sérülése a felkar magasságában
 
kerékpárossal (V10-V19)
:'''''Kivéve:''''' N. radialis k.m.n. (S54.2)
 
gyalogossal (V01-V09)
S44.3 A nervus axillaris sérülése
 
V87.0 Személy sérülése összeütközésben, autó és háromkerekű motoros jármű között (közlekedési baleset)
S44.4 A nervus musculocutaneus sérülése
 
V87.1 Személy sérülése összeütközésben, egyéb motoros jármű és két vagy három kerekű motoros jármű között
S44.5 A váll és felkar érzőidegének sérülése a váll és felkar szintjében
 
S44V87.72 Több idegSzemély sérülése aösszeütközésben, vállautó és felkarteherautó között (közlekedési szintjébenbaleset)
 
S44V87.83 Egyéb idegekSzemély sérülése aösszeütközésben, vállautó és felkarautóbusz között (közlekedési szintjébenbaleset)
 
V87.4 Személy sérülése összeütközésben, autó és nehéz szállítójármű között (közlekedési baleset)
S44.9 K.m.n. ideg sérülése a váll és felkar szintjében
 
V87.5 Személy sérülése összeütközésben, nehéz szállítójármű és autóbusz között (közlekedési baleset)
S45 Erek sérülése a váll és felkar szintjében
 
V87.6 Személy sérülése összeütközésben, személy- és tehervonat és autó között (közlekedési baleset)
:'''''Kivéve:''''' arteria subclavia sérülése (S25.1)
 
V87.7 Személy sérülése összeütközésben, egyéb megjelölt motoros szállítójárművek között (közlekedési baleset)
::vena subclavia sérülése (S25.3)
 
V87.8 Személy sérülése motoros jármű egyéb megjelölt szállítási balesetében (közlekedési baleset)
S45.0 Az arteria axillaris sérülése
 
V87.9 Személy sérülése összeütközésben, nem motoros jármű egyéb megjelölt szállítási balesetében (összeütközéssel) (összeütközés nélkül)
S45.1 A felkar arteriájának sérülése
 
V88 Megjelölt típusú nem közlekedési baleset, de az áldozat közlekedési módja ismeretlen
S45.2 Az axillaris vagy brachialis vena sérülése
 
:'''''Kivéve:''''' összeütközés:
S45.3 A váll és felkar felületes venájának sérülése
 
kerékpárossal (V10-V19)
S45.7 A váll és felkar több erének sérülése
 
gyalogossal (V01-V09)
S45.8 A váll és felkar egyéb ereinek sérülése
 
V88.0 Személy sérülése összeütközésben, autó és két vagy három kerekű motoros jármű között, nem közlekedési baleset
S45.9 A váll és felkar k.m.n. erének sérülése
 
V88.1 Személy sérülése összeütközésben, egyéb motoros jármű és két vagy három kerekű motoros jármű között, nem közlekedési baleset
S46 Izom- és ínsérülés a váll és felkar szintjében
 
V88.2 Személy sérülése összeütközésben, autó és teherautó között, nem közlekedési baleset
:'''''Kivéve:''''' az izom- és insérüléseket a könyök szintjében és attól distalisan (S56.-)
 
V88.3 Személy sérülése összeütközésben, autó és autóbusz között, nem közlekedési baleset
S46.0 A váll rotator köpenye inának sérülése
 
V88.4 Személy sérülése összeütközésben, összeütközés autó és nehéz szállítójármű, nem közlekedési baleset
S46.1 A biceps és a hosszú fej inának sérülése
 
V88.5 Személy sérülése összeütközésben, nehéz szállítójármű és autóbusz között, nem közlekedési baleset
S46.2 A biceps egyéb részei izmának és inának sérülése
 
V88.6 Személy sérülése összeütközésben, személy- és tehervonat és autó között, nem közlekedési baleset
S46.3 A triceps izmának és inának sérülése
 
V88.7 Személy sérülése összeütközésben, egyéb megjelölt motoros járművek között, nem közlekedési baleset
S46.7 A váll és felkar több izmának és inának sérülése
 
V88.8 Személy sérülése motoros jármű egyéb megjelölt összeütközés nélküli szállítási balesetében, nem közlekedési baleset
S46.8 A váll és felkar egyéb izmainak és inainak sérülése
 
V88.9 Személy sérülése nem motoros jármű egyéb megjelölt nem közlekedési balesetében (összeütközéssel) (összeütközés nélkül)
S46.9 A váll és felkar k.m.n. izmának és inának sérülése
 
V89 Motoros vagy nem motoros járműbaleset, a jármű típusa nincs megjelölve
S47 A váll és felkar összenyomatása
 
V89.0 Személy sérülése k.m.n. motoros járműbalesetben, nem közlekedési baleset
:'''''Kivéve:''''' a könyök összenyomatásos sérülését (S57.0)
 
:Motoros járműbaleset, k.m.n. nem közlekedési baleset
S48 A váll és a felkar traumás amputációja
 
V89.1 Személy sérülése k.m.n. nem motoros járműbalesetben, nem közlekedési baleset
:'''''Kivéve:''''' traumás amputáció:
 
:Nem motoros járműbaleset, k.m.n. nem közlekedési baleset
a könyök szintjében (S58.0)
 
V89.2 Személy sérülése k.m.n. motoros járműbalesetben, közlekedési baleset
a kar amputációja, k.m.n. szintben (T11.6)
 
:Motoros járműbaleset, k.m.n.
S48.0 A vállizület traumás amputatiója
 
:Közúti (közlekedési) baleset, k.m.n.
S48.1 A felkar traumás amputatiója
 
V89.3 Személy sérülése k.m.n. nem motoros járműbalesetben, közlekedési baleset
S48.9 A felkar k.m.n. szintjének traumás amputatiója
 
:Nem motoros jármű közlekedési baleset, k.m.n.
S49 A vállöv és felkar egyéb és k.m.n. sérülései
 
V89.9 Személy sérülése k.m.n. járműbalesetben
S49.7 A váll és felkar többszörös sérülése
 
:K.m.n. összeütközés
:Azon sérülések, melyek az S40-S48 csoportok közül többe is besorolhatók
 
Vízi közlekedési balesetek (V90-V94)
S49.8 A váll és felkar egyéb megnevezett sérülései
 
'''''Beleértve:''''' vízi járműbaleset szórakozási és sport tevékenység közben
S49.9 A váll és felkar k.m.n. sérülése
 
A V90-V94 tételekhez alábbi negyedik számjegyű altételek használhatók:
== A könyök és alkar sérülései (S50-S59) ==
 
'''.0 Kereskedelmi hajó
'''''Kivéve:''''' :a könyök és alkar kétoldali sérülése (T00-T07)
 
.1 Utasszállító hajó'''
:égések és maródások (T20-T32)
 
:Komp
:fagyás (T33-T35)
 
:Óceánjáró
:az alábbiak sérülései:
 
'''.2 Halászhajó
kar, helye k.m.n. (T10-T11)
 
.3 Egyéb motoros vízi jármű'''
csukló és kéz (S60-S69)
 
:Légpárnás hajó (nyílt tengeri)
:rovarharapás vagy csípés, mérgező (T63.4)
 
:Jet ski
S50 Az alkar felületes sérülése
 
'''.4 Vitorlás'''
:'''''Kivéve:''''' a csukló és kéz felszines sérülése (S60.-)
 
:Jacht
S50.0 A könyök zúzódása
 
'''.5 Kenu vagy kajak
S50.1 Az alkar egyéb és k.m.n. részeinek zúzódása
 
.6 Felfújható jármű (nem motoros)
S50.7 Az alkar többszörös felületes sérülése
 
.7 Vízi sí
S50.8 Az alkar egyéb felületes sérülései
 
.8 Egyéb nem motoros vízi jármű'''
S50.9 Az alkar k.m.n. felületes sérülése
 
:Szörfdeszka
:A könyök felületes sérülése k.m.n.
 
:Szörf
S51 Az alkar nyílt sebe
 
'''.9 K.m.n. vízi jármű'''
:'''''Kivéve:''''' a csukló és kéz nyílt sebe (S61.-)
 
:Csónak, k.m.n.
::az alkar traumás amputációja (S58.-)
 
:Hajó, k.m.n.
S51.0 A könyök nyílt sebe
 
:Vízi jármű, k.m.n.
S51.7 Az alkar többszörös nyílt sebe
 
V90 Vízbefúlást vagy elmerülést okozó, vízi járművet ért baleset
S51.8 Az alkar egyéb részeinek nyílt sebe
 
:'''''Beleértve:''''' elmerülés, illetve vízbe fulladás az alábbiak miatt:
S51.9 Az alkar k.m.n. részének nyílt sebe
 
csónak:
S52 Alkartörés
 
csónak felborulás
:A következő altételek választhatók a kiegészítő karakter helyére, ha nem lehetséges, vagy szükséges több kód használata a törés, és nyílt sérülés osztályozásához; a törést, amelynél nem jelölték, hogy zárt, vagy nyílt, zártként kell besorolni.
 
csónak elmerülése
:0 zárt
 
sérülés vízi járműről esés vagy ugrás miatt:
:1 nyílt
 
égő hajóról
:'''''Kivéve:''''' a csukló és kéz törései (S62.-)
 
összeroncsolt vízi járműről
S52.0 A singcsont (ulna) proximális végének törése
 
egyéb vízi járműbaleset
:Processus coronoideus
 
:'''''Kivéve:''''' vízbe fulladás vagy elmerülés a vízi közlekedés során, vízi járműbaleset nélkül :(V92.-)
:Könyök k.m.n.
 
V91 Egyéb sérülést okozó, vízi járművet ért baleset
:Monteggia-törés elmozdulással
 
:'''''Beleértve:''''' az elmerülést, illetve a fulladást kivéve a vízi járműbaleset
:Olecranon
 
:::következményeként bármilyen sérülés, mint:
:Proximalis vég
 
:::megégés a hajón keletkező tűz miatt
S52.1 Az orsócsont (radius) proximális végének törése
 
:::összezúzatás hajók között
:Fej
 
:::összezúzatás mentőcsónak által, a hajó kiürítése során
:Nyak
 
:::esés vízi járműbaleset vagy ütközés miatt
:Proximalis vég
 
:::ütés vízi járműbaleset következtében eső tárgy által
S52.2 A singcsont (ulna) testének törése
 
:::sérülés összeütközéssel kapcsolatos vízi járműbalesetben
S52.3 Az orsócsont (radius) testének törése
 
:::elütés csónak vagy bármely része által a csónakból kiesés vagy ugrás után
S52.4 A sing-és orsócsont testének törése
 
:'''''Kivéve:''''' :égések a hajón lokalizált tűztől vagy robbanástól (V93.-)
S52.5 Az orsócsont (radius) distalis végének törése
 
V92 Egyéb elmerülés vagy vízbefúlás a vízi közlekedésben, vízi járműbaleset nélkül
:Colles-törés
 
:'''''Beleértve:''''' elmerülés vagy vízbefúlás olyan baleset következményeként, mint:
:Smith-törés
 
vízbe esés:
S52.6 A sing- és orsócsont distalis végének törése
 
hajóhídról
S52.7 Az alkar többszörös törése
 
hajóról
:'''''Kivéve:''''' a singcsont és az orsócsont együttes törése:
 
fedélzetről
distalis vég (S52.6)
 
kidobatás a hajó korlátján át a hajó mozgása által
szárak (S52.4)
 
lesodrás a hajóról hullám által
S52.8 Az alkar egyéb részeinek törése
 
:'''''Kivéve:''''' az úszó vagy búvár elmerülése vagy vízbe fulladása, aki nem baleset miatt, :hanem szándékosan ugrott a balesetet nem szenvedett csónakból a vízbe :(W69.- W73.-)
:A singcsont distalis vége
 
V93 Elmerülést vagy vízbefúlást nem okozó baleset a vízi jármű fedélzetén, a vízi jármű balesete nélkül
:A singcsont fejecse
 
:'''''Beleértve:''''' balesetszerű mérgezés a hajón gázoktól vagy füsttől
S52.9 Az alkar k.m.n. részének törése
 
::vízi jármű atomreaktorának meghibásodása
S53 A könyökizület és szalagjainak ficama, dislocatiója és distorsiója
 
::összezúzatás a hajón leeső tárgytól
S53.0 A radius fejecs ficama
 
::túlhevülés a:
:Radiohumeralis izület
 
gépkezelőteremben
:'''''Kivéve:''''' Monteggia-törés elmozdulással (S52.0)
 
gőzteremben
S53.1 A könyök k.m.n. részének ficama
 
kazánházban
:Ulnohumeralis izület
 
gépteremben
:'''''Kivéve:''''' A radius fejes önálló ficama (S53.0)
 
::kazánrobbanás gőzhajón
S53.2 Az orsócsont (radius) collateralis szalagjának traumás szakadása
 
::esés egyik szintről a másikra vízi járművön
S53.3 A singcsont (ulna) collateralis szalagjának traumás szakadása
 
::esés lépcsőről vagy létráról vízi járművön
S53.4 A könyök rándulása és húzódása
 
::vízi járművön az alábbi gépek által okozott sérülés:
S54 Idegsérülés az alkar szintjében
 
fedélzeti:}
:'''''Kivéve:''''' idegsérülések a csukló és kéz szintjében (S64.-)
 
géptermi:}
S54.0 A N. ulnaris sérülése az alkar szintjében
 
hajókonyhai :} gép
:Nervus ulnaris k.m.n.
 
mosodai:}
S54.1 A N. medianus sérülése az alkar szintjében
 
rakodó::}
:Nervus medianus k.m.n.
 
::lokalizált tűz a hajón
S54.2 A N. radialis sérülése az alkar szintjében
 
::gépek által okozott baleset a vízi járművön
:Nervus radialis k.m.n.
 
V94 Egyéb és k.m.n. vízi közlekedési baleset
S54.3 Az érzőidegek sérülése az alkar szintjében
 
:'''''Beleértve:''''' a vízi jármű nem utasának sérülése
S54.7 Több ideg sérülése az alkar szintjében
 
:ütés vízisízés közben csónak által
S54.8 Egyéb idegek sérülése az alkar szintjében
 
Légi és űrszállítási balesetek (V95-V97)
S54.9 K.m.n. idegek sérülése az alkar szintjében
 
V95 Légi jármű utasának sérülése a motoros légi jármű balesete miatt
S55 Erek sérülése az alkar szintjében
 
:'''''Beleértve:''''' összeütközés bármilyen rögzített, mozgatható vagy mozgó tárggyal
:'''''Kivéve:''''' érsérülés:
 
:::lezuhanás::}
a csukló és kéz szintjében (S65.-)
 
:::robbanás::} a légi járművön
a kar területén (S45.1-S45.2)
 
:::tűz:::}
S55.0 Az arteria ulnaris sérülése az alkar szintjében
 
:::kényszerleszállás :}
S55.1 Az arteria radialis sérülése az alkar szintjében
 
V95.0 Utas sérülése helikopter balesetben
S55.2 Az alkar vénáinak sérülése
 
V95.1 Utas sérülése ultra- vagy mikrokönnyű vagy motoros sárkányrepülő balesetben
S55.7 Az alkar több erének sérülése
 
V95.2 Utas sérülése egyéb rögzített szárnyú magánrepülő balesetben
S55.8 Az alkar egyéb ereinek sérülése
 
V95.3 Utas sérülése rögzített szárnyú kereskedelmi légi jármű balesetben
S55.9 Az alkar k.m.n. erének sérülése
 
V95.4 Utas sérülése űrjármű balesetben
S56 Izom- és ínsérülés az alkar szintjében
 
V95.8 Utas sérülése egyéb légi jármű balesetben
:'''''Kivéve:''''' a csukló szintében, vagy attól distalisan lévő izom- és insérülések (S66.-)
 
V95.9 Utas sérülése k.m.n. légi jármű balesetben
S56.0 A hüvelykujj hajlítóizmának és inának sérülése az alkar szintjében
 
:Légi járműbaleset, k.m.n.
S56.1 A kéz többi ujja hajlító izmainak és inainak sérülése az alkar szintjében
 
:Légi szállítási baleset, k.m.n.
S56.2 Az alkar egyéb hajlító izmainak és inainak sérülése az alkar szintjében
 
V96 Utas sérülése nem motoros légi jármű balesetében
S56.3 A hüvelykujj feszítő és távolító izmainak és inainak sérülése az alkar szintjében
 
:'''''Beleértve:''''' összeütközés bármilyen rögzített, mozgatható vagy mozgó tárggyal
S56.4 A kéz egyéb ujjai feszítő izmainak és inainak sérülése az alkar szintjében
 
::lezuhanás::}
S56.5 Az alkar egyéb feszítő izmainak és inainak sérülése az alkar szintjében
 
::robbanás::} nem motoros légi járművön
S56.7 Több izom és in sérülése az alkar szintjében
 
::tűz:::}
S56.8 Egyéb és k.m.n. izmok és inak sérülése az alkar szintjében
 
::kényszerleszállás :}
S57 Az alkar összezúzódása
 
V96.0 Utas sérülése hőlégballon-balesetben
:'''''Kivéve:''''' a csukló és kéz összenyomatásos sérülése (S67.-)
 
V96.1 Utas sérülése vitorlázórepülő-balesetben
S57.0 A könyök összenyomatása
 
V96.2 Utas sérülése sárkányrepülő (nem motoros) balesetben
S57.8 Az alkar egyéb részeinek összenyomatása
 
V96.8 Utas sérülése egyéb nem motoros légi jármű balesetben
S57.9 Az alkar k.m.n. részének összenyomatása
 
:Személyt szállító sárkány
S58 A könyök és az alkar traumás amputációja
 
V96.9 Utas sérülése k.m.n. nem motoros légi jármű balesetben
:'''''Kivéve:''''' a csukló és kéz traumás amputációja (S68.-)
 
:Nem motoros légi járműbaleset, k.m.n.
S58.0 A könyök traumás amputatiója
 
V97 Egyéb légi szállítási baleset
S58.1 Az alkar traumás amputatiója
 
:'''''Beleértve:''''' nem utas sérülése légi járműbalesetben
S58.9 Az alkar traumás amputatiója szint megnevezése nélkül
 
V97.0 Légi jármű utasának sérülése egyéb légi szállítási balesetben
S59 Az alkar egyéb és k.m.n. sérülései
 
:Esés légi jármű(ben)(ről)(re) légi szállítási balesetben
:'''''Kivéve:''''' a csukló és a kéz egyéb és k.m.n. sérülései (S69.-)
 
:'''''Kivéve:''''' baleset felszállás vagy leszállás közben (V97.1)
S59.7 A könyök és alkar többszörös sérülése
 
V97.1 Személy sérülése légi járműre felszállás vagy arról leszállás közben
:Azon sérülések, melyek az S50-S58 csoportok közül többe is besorolhatók
 
V97.2 Ejtőernyős sérülése légi szállítási balesetben
S59.8 Az alkar egyéb meghatározott sérülései
 
:'''''Kivéve:''''' légi járműbaleset után ejtőernyős ugrást végző személy (V95-V96)
S59.9 Az alkar k.m.n. sérülése
 
V97.3 Földi személy sérülése légi szállítási balesetben
== A csukló és a kéz sérülései (S60-S69) ==
 
:Ütés a légi járműről leeső tárgytól
'''''Kivéve:''''' :a csukló és kéz kétoldali sérülése (T00-T07)
 
:Sérülés a forgó légcsavartól
:égések és maródások (T20-T32)
 
:Beszippantás a sugárhajtóműbe
:fagyás (T33-T35)
 
V97.8 Egyéb légi szállítási baleset, k.m.n.
:a kar sérülései, hely meghatározása nélkül (T10-T11)
 
:Sérülés a légi jármű gépi berendezésétől
:rovarharapás vagy csípés, mérgező (T63.4)
 
:'''''Kivéve:''''' légi járműbaleset, k.m.n. (V95.9)
S60 A csukló és a kéz felületes sérülése
 
::légnyomásváltozás hatásai a jármű felszállása és leszállása közben (W94.-)
S60.0 A kéz ujjainak zúzódása a köröm sérülése nélkül
 
Egyéb és k.m.n. közlekedési baleset (V98-V99)
:Az ujj(ak) zúzódása k.m.n.
 
:'''''Kivéve:''''' járműbaleset, a körmöt és körömágyatjármű istípusa érintőnincs zúzódásmegjelölve (S60V89.1-)
 
V98 Egyéb közlekedési balesetek
S60.1 A kéz ujj(-ak) zúzódása a köröm sérülésével
 
:'''''Beleértve:''''' nem sínen mozgó drótkötélfelvonó
S60.2 A csukló és kéz egyéb részeinek zúzódása
 
:::jégvitorlás
S60.7 A csukló és kéz többszörös felületes sérülése
 
:::szárazföldi vitorlás
S60.8 A csukló és kéz egyéb felületes sérülései
 
:::sífelvonó-szék
S60.9 A csukló és kéz k.m.n. felületes sérülése
 
:::sífelvonó gondolával
S61 A csukló és a kéz nyílt sebe
 
:::beszorulás vagy hurcoltatás drótkötélfelvonó(ba) (által)
:'''''Kivéve:''''' a csukló és kéz traumás amputációja (S.68.-)
 
:::kiesés vagy kiugrás a drótkötélfelvonóból
S61.0 A kéz ujj(-ak) nyílt sebe a köröm sérülése nélkül
 
:::tárgy (be) (ki)dobása a drótkötélfelvonó(ba) (ból)
:Az ujj(-ak) nyílt sérülése k.m.n.
 
V99 Közlekedés baleset k.m.n.
:'''''Kivéve:''''' a körmöt körömágyat is érintő nyílt sérülés (S61.1)
 
== ==
S61.1 A kéz ujj(-ak) nyílt sebe a köröm sérülésével
 
A baleseti sérülés egyéb külső okai (W00-W59)
S61.7 A csukló és kéz többszörös nyílt sebe
 
Esések (W00-W19)
S61.8 A csukló és kéz más részeinek nyílt sebe
 
[A negyedik számjegyű altételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]
S61.9 A csukló és kéz k.m.n. részének nyílt sebe
 
'''''Kivéve:''''' :testi sértés (Y01-Y02)
S62 Törés a csukló és kéz szintjében
 
:esés az alábbiak(ból, -ből, -ról, -ről, -ba, -be):
:A következő altételek választhatók a kiegészítő karakter helyére, ahol nem lehetséges, vagy szükséges több kód használata a törés és a nyílt sérülés leírásához; az olyan törést, ahol nem jelölik, hogy zárt, vagy nyílt, zártként kell besorolni.
 
állat (V80.-)
:0 zárt
 
égő épület (X00-X04, X08-X09)
:1 nyílt
 
tűz (X00-X04, X08-X09)
:'''''Kivéve:''''' az orsócsont és singcsont distalis végének törései (S52.-)
 
víz (elmerüléssel vagy fulladással) (W65-W74)
S62.0 A kéz sajkacsontjának törése
 
munkagép (működésben lévő) (W28-W31)
S62.1 Egyéb kéztőcsontok törése
 
szállító jármű (V01-V99)
:Os capitatum
 
:szándékos önsértés (X80-X81)
:Os hamatum
 
W00 Esés ugyanazon a szinten hóra vagy jégre
:Os lunatum
 
:'''''Beleértve:''''' esés az alábbiak megjelölésével:
:Os pisiforme
 
korcsolya vagy sí (W02.-)
:Os multangulun maius
 
lépcsőfok vagy lépcsősor (W10.-)
:Os multangulum minus
 
W01 Esés ugyanazon a szinten megcsúszás, botlás miatt
:Os triquetrum
 
:'''''Kivéve:''''' esés hóra vagy jégre (W00.-)
S62.2 Az első metacarpus törése
 
W02 Esés korcsolyával, sível, görkorcsolyával vagy gördeszkával
:Bennett-törés
 
W03 Egyéb esés ugyanazon a szinten, más személlyel való összeütközés vagy más személy általi lökés miatt
S62.3 A metacarpus egyéb csontjának törése
 
:'''''Beleértve:''''' esés egyik gyalogosnak (jármű) a másikkal való össze ütközése miatt
S62.4 A kézközépcsontok többszörös törése
 
:'''''Kivéve:''''' összenyomás vagy taszítás tömeg vagy tülekedés által (W52.-)
S62.5 A hüvelykujj törése
 
::esés hóra vagy jégre (W00.-)
S62.6 A kéz egyéb ujjának törése
 
W04 Esés más személy általi szállítás vagy támogatás közben
S62.7 A kéz ujjainak többszörös törése
 
:'''''Beleértve:''''' balesetszerű leejtés szállítás közben
S62.8 A csukló és kéz k.m.n. részeinek törése
 
W05 Leesés tolószékről
S63 Ficam, dislocatio és distorsió a csukló és kéz szintjében
 
W06 Leesés ágyról
S63.0 A csukló ficama
 
W07 Leesés székről
:Kéztő (csont)
 
W08 Leesés egyéb bútorról
:Carpometacarpalis izület
 
W09 Leesés játszótéri berendezésekről
:Kézközépcsont, proximalis vég
 
:'''''Kivéve:''''' esés szórakozási vagy sport célú gépről (W31.-)
:Intercarpalis izület
 
W10 Esés lépcsősor(ról)(ra) vagy lépcsőfok(ról)(ra)
:Radiocarpalis izület
 
:'''''Beleértve:''''' esés az alábbiak(ról)(ra):
:Distalis radioulnaris izület
 
mozgólépcső
:Radius distalis vég
 
rámpa
:Ulna distalis vég
 
havas, jeges lépcsősor vagy lépcsőfok
S63.1 A kéz ujjának ficama
 
utaslépcső
:Interphalangealis izület (kéz)
 
W11 Esés létráról(ra)
:Kézközép (csont), distalis vég
 
W12 Esés állványzatról(ra)
:Metacarpophalangealis izület
 
W13 Esés épület(ből)(ről) vagy építmény(ből)(ről)
:Ujjperc (kéz)
 
:'''''Beleértve:''''' az alábbi helyek(ről) (ből) való esést:
:Hüvelykujj
 
balkon
S63.2 A kéz ujjainak többszörös ficama
 
híd
S63.3 A csukló szalagjának traumás szakadása
 
épület
:A csukló oldalszalagai
 
zászlórúd
:Lig. radiocarpale palmare
 
korlát
:Lig. ulnocarpale palmare
 
padozat
S63.4 A kéz ujjszalagjának traumás szakadása a metacorpophalengealis és interphalangealis izületeknél
 
háztető
:Collateralis
 
torony
:Palmaris
 
viadukt
:Aponeurosis palmaris
 
fal
S63.5 A csukló rándulása és húzódása
 
ablak
:Kéztő (izület)
 
:'''''Kivéve:''''' épület vagy építmény összedőlése (W20.-)
:Radiocarpalis (izület)(szalag)
 
::esés vagy ugrás égő épületből (X00.-)
S63.6 A kéz ujjainak rándulása és húzódása
 
W14 Leesés fáról
:Interphalangealis (izület) (kéz)
 
W15 Leesés szikláról
:Metacarpophalangealis (izület)
 
W16 A vízbe történő beugrásból vagy lemerülésből származó baleset, a vízbefúlás vagy elmerülés kivételével
:Ujjperc, kéz
 
:'''''Beleértve:''''' ütődés a sekélyvízbe ugráskor a medence aljától
:Hüvelykujj
 
ütődés a medence falához vagy ugródeszkához
S63.7 A kéz k.m.n. részeinek rándulása húzódása
 
ütődés vízfelszinhez
S64 Idegsérülés a csukló és kéz szintjében
 
:'''''Kivéve:''''' :balesetszerű vízbefúlás vagy elmerülés (W65-W74)
S64.0 Az ulnáris ideg sérülése a csukló és kéz szintjében
 
::elégtelen levegővétel alámerülésnél (W81.-)
S64.1 A medianus sérülése a kéz és csukló szintjében
 
::a légnyomás hatásai alámerülésnél (W94.-)
S64.2 A radialis ideg sérülése a csukló és kéz szintjében
 
W17 Egyéb esés egyik szintről a másikra
S64.3 A hüvelykujj idegének sérülése
 
:'''''Beleértve:''''' az alábbiaktól vagy alábbiakba esés:
S64.4 A kéz egyéb ujjának idegsérülése
 
üreg
S64.7 Több ideg sérülése a csukló és kéz szintjében
 
medence
S64.8 Egyéb idegek sérülése a csukló és kéz szintjében
 
szénakazal
S64.9 K.m.n. ideg sérülése a csukló és kéz szintjében
 
gödör
S65 Erek sérülése a csukló és kéz szintjében
 
kőbánya
S65.0 Az art. ulnaris sérülése a csukló és kéz szintjében
 
szerelőakna
S65.1 Az art. radialis sérülése a csukló és kéz szintjében
 
tárna
S65.2 Az arcus palmaris superficialis sérülése
 
tartály
S65.3 Az arcus palmaris profundus sérülése
 
kút
S65.4 A hüvelykujj ereinek sérülése
 
W18 Egyéb esés ugyanazon szinten
S65.5 Az erek sérülése a kéz többi ujján
 
:'''''Beleértve:''''' esés:
S65.7 Több ér sérülése a csukló és kéz szintjében
 
visszapattanó tárgy miatt
S65.8 Egyéb erek sérülése a csukló és kéz szintjében
 
WC-ről(re)
S65.9 K.m.n. ér sérülése a csukló és kéz szintjében
 
azonos szinten k.m.n.
S66 Izom- és ínsérülés a csukló és kéz szintjében
 
W19 Esés k.m.n.
S66.0 A musculus flexor pollicis longus izmának és inának sérülése a csukló és kéz szintjében
 
:'''''Beleértve:''''' balesetszerű esés k.m.n.
S66.1 A kéz egyéb ujja hajlító izmának és inának sérülése csukló és kéz szintjében
 
Élettelen mechanikai erők által okozott baleset (W20-W49)
S66.2 A hüvelyujj feszítő izmának és inának sérülése a csukló és kéz szintjében
 
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]
S66.3 A kéz egyéb ujja feszítő izmának és inának sérülése a csukló és kéz szintjében
 
'''''Kivéve:''''' :testi sértés (X85-Y09)
S66.4 A hüvelykujj belső izmainak és inainak sérülése a csukló és kéz szintjében
 
:összeütközés állattal vagy személlyel (W50-W64)
S66.5 Egyéb ujj belső izmainak és inainak sérülése a csukló és kéz szintjében
 
:szándékos önsértés (X60-X84)
S66.6 Többszörös hajlitó izom és ín sérülés a csukló és kéz szintjében
 
W20 Ütés dobott lőtt vagy eső tárgytól
S66.7 Többszörös feszitő izom és ín sérülés a csukló és kéz szintjében
 
:'''''Beleértve:''''' beomlás fulladás nélkül
S66.8 Egyéb izmok és inak sérülése a csukló és kéz szintjében
 
:::beomló épület, kivéve tűztől
S66.9 K.m.n. izom és ín sérülése a csukló és kéz szintjében
 
:::leeső:
S67 A csukló és a kéz összezúzódása
 
szikla
S67.0 A hüvelykujj és egyéb ujj/ak/ összenyomatása
 
S67.8 A csukló és kéz egyéb és k.m.n. részeinek összenyomatása
 
fa
S68 A csukló és kéz traumás amputációja
 
:'''''Kivéve:''''' tűz miatt beomló épület (X00.-)
S68.0 A hüvelykujj (teljes) (részleges) traumás csonkolása
 
::leeső tárgyak:
S68.1 Egyéb kézujj (teljes) (részleges) traumás csonkolása
 
elemi csapás során (X34-X39)
S68.2 Két vagy több kézujj kizárólagos (teljes) (részleges) traumás csonkolása
 
munkagépbalesetnél (W24.-, W28-W31)
S68.3 Kézujj(ak) vagy részeinek, valamint a csukló és kéz egyéb részeinek együttes traumás csonkolása
 
szállítási balesetnél (V01-V99)
S68.4 A kéz traumás csonkolása a csukló szintjében
 
::mozgásban jövő tárgyak:
S68.8 A csukló és kéz egyéb részeinek traumás csonkolása
 
robbanás miatt (W35-W30)
S68.9 A csukló és kéz traumás csonkolása a szint meghatározása nélkül
 
lőfegyver miatt (W32-W34)
S69 A csukló és kéz egyéb és k.m.n. sérülései
 
::sportszer (W21.-)
S69.7 A csukló és kéz többszörös sérülése
 
W21 Nekiütődés vagy ütés sportszertől
:Azon sérülések, melyek az S60-S68 csoportok közül többe is besorolhatók
 
:'''''Beleértve:''''' ütés:::
S69.8 A csukló és kéz egyéb meghatározott sérülései
 
eldobott vagy megütött labdától
S69.9 A csukló és kéz k.m.n. sérülése
 
jégkorongütőtől vagy korongtól
== A csípő és comb sérülései (S70-S79) ==
 
W22 Nekiütődés vagy ütés egyéb tárgytól
'''''Kivéve:''''' :a csípő és comb kétoldali sérülése (T00-T07)
 
:'''''Beleértve:''''' nekiütődés falnak
:égések maródások (T20-T32)
 
W23 Beszorulás, becsípődés, összezúzódás tárgyak közé (között)
:fagyás (T33-T35)
 
:'''''Beleértve:''''' beszorulás, összezúzódás, préselődés, becsípődés :
:a láb sérülései, helye k.m.n. (T12-T13)
 
mozgó tárgyak közé}:{ összecsukható tárgy csapóajtó
:rovarharapás vagy csípés, mérgező (T63.4)
 
álló és mozgó:}:{ és ajtókeret
S70 A csípő és a comb felületes sérülése
:::tárgyak közé:} mint :{ raklap és padozat közé a fogás elvesztése :::::}:{után
 
:::::::{ mosógép centrifuga
S70.0 A csípő zúzódása
 
:'''''Kivéve:''''' :sérülések az alábbiak miatt:
S70.1 A comb zúzódása
 
vágó vagy szúró eszközök (W25-W27)
S70.7 A csípő és comb többszörös felületes sérülése
 
emelő és transzmissziós munkagépek (W24.-)
S70.8 A csípő és comb egyéb felületes sérülései
 
munkagép (W28-W31)
S70.9 A csípő és comb k.m.n. felületes sérülése
 
nem motoros kéziszerszámok (W27.-)
S71 A csípő és a comb nyílt sebe
 
szállítójármű (V01-V99)
:'''''Kivéve:''''' a csípő és comb traumás amputációja (S78.-)
 
::ütés eldobott, lőtt vagy eső tárgytól (W20.-)
S71.0 A csípő nyílt sebe
 
W24 Emelő és transzmissziós munkagépek által okozott balesetek, m.n.o.
S71.1 A comb nyílt sebe
 
:'''''Beleértve:''''' láncfelvonó
S71.7 A csípő és comb többszörös nyílt sebe
 
:::szállítószalag
S71.8 A medenceöv egyéb és k.m.n. részeinek nyílt sebe
 
:::emelőcsiga
S72 Combcsonttörés
 
:::drótkötél
:A következő altételek választhatók a kiegészítő karakter helyére, ahol nem lehetséges, vagy szükséges több kód használata a törés és nyílt seb azonositásához; az olyan törést, amelynél nem jelölik, hogy zárt, vagy nyílt, zártként kell besorolni.
 
:::csörlő
:0 zárt
 
:::lánc
:1 nyílt
 
:::drót
S72.0 A combnyak törése
 
:'''''Kivéve:''''' közlekedési balesetek (V01-V99)
:Fractura colli femoris
 
W25 Éles üveg által okozott baleset
:Csípőtörés k.m.n.
 
:'''''Kivéve:''''' esés üveg(be)(re) (W00-W19)
S72.1 Pertrochanter törés
 
::robbanás vagy lőfegyver lövedéke miatt repülő üvegszilánk (W32-W40)
:Intertrochantericus törés
 
W26 Kés, kard vagy tőr által okozott baleset
:Trochanter törés
 
W27 Nem motoros kéziszerszámok által okozott baleset
S72.2 Subtrochantericus törés
 
:'''''Beleértve:''''' fejsze
S72.3 A combcsont testének törése
 
:::konzervnyitó, k.m.n.
S72.4 A combcsont distalis törése
 
:::véső
S72.7 A combcsont többszörös törése
 
:::villa
S72.8 A combcsont egyéb részeinek törései
 
:::kézifűrész
S72.9 A combcsont k.m.n. részének törése
 
:::kapa
S73 A csípő izület és szalagjainak ficama, dislocatiója és distorsiója
 
:::jégcsákány
S73.0 A csípő ficama
 
:::tű
:Luxatio coxae
 
:::papírvágó
S73.1 A csípő rándulása és húzódása
 
:::vasvilla
S74 Idegsérülés a csipő és comb szintjében
 
:::gereblye
S74.0 A N. ischiadicus sérülése a csípő és comb szintjében
 
:::olló
S74.1 A N. femorális sérülése a csípő és comb szintjében
 
:::csavarhúzó
S74.2 Érzőideg sérülése a csípő és comb szintjében
 
:::varrógép, nem motoros
S74.7 Több ideg sérülése a csípő és comb szintjében
 
:::lapát
S74.8 Egyéb idegek sérülése a csípő és comb szintjében
 
W28 Motoros fűnyíró által okozott baleset
S74.9 K.m.n. ideg sérülése a csípő és comb szintjében
 
:'''''Kivéve:''''' elektromos áramütés (W86.-)
S75 Erek sérülése a csípő és a comb szintjében
 
W29 Egyéb motoros kéziszerszámok és háztartási készülékek által okozott baleset
:'''''Kivéve:''''' artéria poplitea (S85.0)
 
:'''''Beleértve:''''' (háztartási) robotgép
S75.0 Az art. femoralis sérülése
 
:::motoros:
S75.1 A vena femoralis sérülése a csípő és comb szintjében
 
konzervnyitó
S75.2 A vena saphena magna sérülése a csípő és comb szintjében
 
láncfűrész
:'''''Kivéve:''''' vena saphena magna k.m.n. (S85.3)
 
kerti szerszámok
S75.7 Több ér sérülése a csípő és comb szintjében
 
barkácsgépek
S75.8 Egyéb erek sérülése a csípő és comb szintjében
 
sövénynyíró
S75.9 K.m.n. ér sérülése a csípő és comb szintjében
 
kés
S76 Izom- és ínsérülés a csípő és comb szintjében
 
varrógép
S76.0 A csípő izmainak és inainak sérülése
 
centrifuga
S76.1 A musc. quadriceps és inának sérülése
 
mosógép
S76.2 A comb adductor izmainak és inainak sérülése
 
:'''''Kivéve:''''' elektromos áramütés (W86.-)
S76.3 A comb hátsó izomcsoportja izmainak és inainak sérülése
 
W30 Mezőgazdasági munkagépek által okozott baleset
S76.4 Egyéb és k.m.n. izmok és inak sérülése a comb szintjében
 
:'''''Beleértve:''''' állati erővel működő mezőgazdasági munkagép
S76.7 A csípő több izmának és inának sérülése a comb szintjében
 
:::aratógép
S77 A csípő és comb összezúzódása
 
:::kazalrakó gép
S77.0 A csípő összenyomatása
 
:::mezőgazdasági munkagép, k.m.n.
S77.1 A comb összenyomatása
 
:::kaszálógép
S77.2 A csípő és comb összenyomatása
 
:::cséplőgép
S78 A csípő és comb traumás amputációja
 
:'''''Kivéve:''''' a:amikor lábszársaját traumáserőforrással amputációja,vagy amás szintjárművel meghatározásavontatva nélkül (T13.6)közúti
 
:::közlekedésben vesz részt (V01-V99)
S78.0 A csípőizület traumás csonkolása
 
:::elektromos áramütés (W86.-)
S78.1 Csípő és térd közötti traumás csonkolás
 
W31 Egyéb és k.m.n. készülékek által okozott baleset
S78.9 A csípő és comb traumás csonkolása a szint meghatározása nélkül
 
:'''''Beleértve:''''' készülék, k.m.n.
S79 A csípő és a comb egyéb, és k.m.n. sérülése
 
:sport és szórakozási célú készülékek
S79.7 A csípő és comb többszörös sérülése
 
:'''''Kivéve:''''' amikor saját erőforrással vagy más járművel vontatva közúti
:Azon sérülések, melyek az S70-S78 csoportok közül többe is besorolhatók
 
:közlekedésben vesz részt (V01-V99)
S79.8 A csípő és comb egyéb meghatározott sérülései
 
:elektromos áramütés (W86.-)
S79.9 A csípő és comb k.m.n. sérülése
 
W32 Kézi lőfegyver lövedéke
== A térd és a lábszár sérülései (S80-S89) ==
 
:'''''Beleértve:''''' a bokaegykezes töréselőfegyver
 
:::pisztoly
'''''Kivéve:''''' :a térd és a lábszár kétoldali sérülései (T00-T07)
 
:::revolver
:égések és maródások (T20-T32)
 
:'''''Kivéve:''''' :Very-pisztoly (jelző rakéta) (W34.-)
:fagyás (T33-T35)
 
W33 Sörétes vadászfegyver, huzagolt csövű lőfegyver és nagyobb lőfegyver lövedéke
:az alábbiak sérülései:
 
:'''''Beleértve:''''' katonai lőfegyver
boka és láb, kivéve a bokák töréseit (S90-S99)
 
:::vadászfegyver
láb, helye k.m.n. (T12-T13)
 
:::géppuska
:rovarharapás vagy csípés, mérgező (T63.4)
 
:'''''Kivéve:''''' :légpuska (W34.-)
S80 A lábszár felületes sérülése
 
W34 Egyéb és k.m.n. lőfegyver lövedéke
:'''''Kivéve:''''' a boka és láb felszines sérülése (S90.-)
 
:'''''Beleértve:''''' légpuska
S80.0 A térd zúzódása
 
:::BB fegyver
S80.1 A lábszár egyéb és k.m.n. részeinek zúzódása
 
:::lőtt seb, k.m.n.
S80.7 A lábszár többszörös felületes sérülése
 
:::lövés, k.m.n.
S80.8 A lábszár egyéb felületes sérülései
 
:::Very -pisztoly (jelző rakéta)
S80.9 A lábszár k.m.n. felületes sérülése
 
W35 Bojler robbanása vagy repedése
S81 A lábszár nyílt sebe
 
W36 Gázpalack robbanása vagy repedése
:'''''Kivéve:''''' a boka és láb nyílt sebe (S91.-)
 
:'''''Beleértve:''''' aerosolos doboz
::az alsó végtag traumás amputációja (S88.-)
 
:::légtartály
S81.0 A térd nyílt sebe
 
:::nyomás alatt lévő gáztartály
S81.7 A lábszár többszörös nyílt sebe
 
W37 Nyomás alatt lévő abroncs, cső és tömlő robbanása vagy repedése
S81.8 A lábszár egyéb részeinek nyílt sebe
 
W38 Egyéb nyomás alatt lévő eszköz robbanása vagy repedése
S81.9 A lábszár k.m.n. részének nyílt sebe
 
W39 Tűzijáték lövedéke
S82 A lábszár törése, beleértve a bokáét
 
W40 Egyéb anyagok robbanása
:'''''Beleértve:''''' a boka
 
:'''''Beleértve:''''' robbantó szerek
:A következő altételek választhatók a kiegészítő karakter helyére, ahol nem lehetséges, vagy szükséges több kód használata a törés és nyílt sérülés leírásához; az olyan törést, ahol nem jelölik, hogy zárt, vagy nyílt, zártként kell besorolni.
 
:::robbanás:
:0 zárt
 
k.m.n. helyen
:1 nyílt
 
lőporraktárban
:'''''Kivéve:''''' a lábtörése, a boka kivételével (S92.-)
 
lőszergyárban
S82.0 A térdkalács (patella) törése
 
lőszerraktárban
S82.1 A sípcsont proximalis végének törése
 
:::robbanékony gáz
:Sipcsont (tibia):
 
W41 Magasnyomású fecskendő által okozott baleset
condylus:}
 
:'''''Beleértve:''''' hidraulikus fecskendő
fej:::} szárkapocscsont (fibula) töréssel vagy anélkül
 
:::pneumatikus fecskendő
proximalis vég:}
 
W42 Zajártalom
tuberositas:}
 
:'''''Beleértve:''''' hanghullámok
S82.2 A sípcsont (tibia) testének törése
 
:::szuperszonikus hullámok
:Szárkapocscsont (fibula) törés emlitésével vagy anélkül
 
W43 Vibrációs ártalom
S82.3 A sípcsont (tibia) distalis végének törése
 
:'''''Beleértve:''''' infrahanghullámok
:Szárkapocscsont (fibula) törés emlitésével vagy anélkül
 
W44 A szembe vagy testnyílásba behatoló idegen test
:'''''Kivéve:''''' belboka (S82.5)
 
:'''''Kivéve:''''' maró folyadék (X49.-)
S82.4 A szárkapocscsont (fibula) törése
 
::idegen test aspiratiója vagy belehelése a légutak
:'''''Kivéve:''''' külboka (S82.6)
 
::obstrukciójával (W78-W80)
S82.5 A belboka törése
 
W45 A bőrön keresztül behatoló idegen test vagy tárgy
:Sipcsont és:
 
:'''''Beleértve:''''' kemény papír széle
boka
 
:::szeg
malleolus
 
:::szilánk
S82.6 A külboka törése
 
:::konzervdoboz fedele
:Szárkapocscsont és:
 
:'''''Kivéve:''''' :az alábbiak által okozott baleset:
boka
 
kéziszerszám (motoros) (nem motoros) (W27-W29)
malleolus
 
kés, kard vagy tőr (W26.-)
S82.7 A lábszár többszörös törése
 
éles üveg (W25.-)
:'''''Kivéve:''''' sipcsont és szárkapocscsont törés együtt:
 
ütés tárgyaktól (W20-W22)
distalis vég (S82.3)
 
W49 Egyéb és k.m.n. élettelen mechanikai erők által okozott baleset
szárak (S82.2)
 
:'''''Beleértve:''''' abnormális gravitációs [G] erők
proximalis vég (S82.1)
 
Élő mechanikai erők által okozott baleset (W50-W64)
S82.8 A lábszár egyéb részeinek törése
 
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]
:Törés:
 
'''''Kivéve:''''' mérges állatok és növények által okozott csípés és harapás (X20-X29)
a bokán k.m.n.
 
W50 Balesetszerű nekiütődés, ütés, rúgás, harapás vagy karmolás más személytől
bimalleolaris
 
:'''''Kivéve:''''' testi sértés (X85-Y09)
trimalleolaris
 
::ütés tárgytól (W20-W22)
S82.9 A lábszár k.m.n. részének törése
 
W51 Beütődés vagy nekiütődés másik személy(be) (nek)
S83 A térd ficama, dislocatiója és distorsiója
 
:'''''Kivéve:''''' térdizületenesés belüligyalogosok elváltozások,közötti müködésiösszeütközés zavarokmiatt (M23W03.-)
 
W52 Összenyomás vagy taszítás tömeg vagy tülekedés által
patella elváltozások (M22.0-M22.3)
 
W53 Patkányharapás
::térdizületi ficamok:
 
W54 Kutyaharapás
inveterált (M24.3)
 
W55 Egyéb emlősök harapása
pathologiás (M24.3)
 
:'''''Kivéve:''''' tengeri emlős által okozott sérülés (W56.-)
habituális (M24.4)
 
W56 Tengeri állat által okozott sérülés
S83.0 A térdkalács ficama
 
:Tengeri állat harapása vagy ütése
:Luxatio patellae
 
W57 Nem mérges rovarok és egyéb nem mérges arthropodák csípése vagy harapása
S83.1 A térd ficama
 
W58 Krokodil vagy alligátor harapása
:Tibiofibularis izület
 
W59 Egyéb hüllők harapása vagy marása
S83.2 A meniscus heveny sérülése
 
:'''''Beleértve:''''' gyík
:K.m.n.
 
:kígyó, nem mérges
:Meniscus lateralis
 
W60 Növényi tüske vagy tövis vagy éles levél által okozott sérülés
:Meniscus medialis
 
W64 Egyéb és k.m.n. élő mechanikai erők által okozott baleset
:'''''Kivéve:''''' régi sérülés (M23.2)
 
Balesetszerű vízbefulladás vagy elmerülés (W65-W74)
S83.3 A térd izületi porcának heveny sérülése
 
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]
S83.4 A térd külső és belső szalagjainak rándulása és húzódása
 
'''''Kivéve:''''' :vízbefulladás vagy elmerülés az alábbiak miatt:
S83.5 A térd elülső és hátsó keresztszalagjának rándulása és húzódása
 
elemi csapás (X34-X39)
S83.6 A térd k.m.n. részeinek rándulása és húzódása
 
szállítási balesetek (V01-V99)
:Lig. patellae
 
vízi szállítási baleset (V90.-, V92.-)
:Proximalis tibiofibularis, izület és szalag
 
W65 Vízbefulladás és elmerülés fürdőkádban
S83.7 A térd komplex sérülése
 
W66 Vízbefulladás vagy elmerülés fürdőkádba esést követően
:Sérülés a (lateralis)(medialis) meniscuson a kereszt- és collateralis szalagokéval kombinálódva
 
W67 Vízbefulladás vagy elmerülés úszómedencében
S84 Idegsérülés a lábszár szintjében
 
W68 Vízbefulladás vagy elmerülés úszómedencébe esést követően
:'''''Kivéve:''''' idegsérülés a boka és láb szintjében (S94.-)
 
W69 Vízbefulladás és elmerülés természetes vízben
S84.0 A N.tibialis sérülése a lábszár szintjében
 
:'''''Beleértve:''''' tó
S84.1 A N. peroneus sérülése a lábszár szintjében
 
:::tenger
S84.2 Érzőideg sérülése a lábszár szintjében
 
:::folyó
S84.7 Több ideg sérülése a lábszár szintjében
 
:::patak
S84.8 Egyéb idegek sérülése a lábszár szintjében
 
W70 Vízbefulladás vagy elmerülés természetes vízbe esést követően
S84.9 K.m.n. ideg sérülése a lábszár szintjében
 
W73 Egyéb vízbefulladás és elmerülés
S85 Erek sérülése a lábszár szintjében
 
:'''''Beleértve:''''' oltó tartály
:'''''Kivéve:''''' érsérülés a boka és láb szintjében (S95.-)
 
:::víztározó
S85.0 Az art. poplitea sérülése
 
W74 Vízbefulladás vagy elmerülés k.m.n.
S85.1 Az art.tibialis (ant.) (post.) sérülése
 
:'''''Beleértve:''''' vízbefulladás k.m.n.
S85.2 Az art. peronea sérülése
 
:::vízbe esés k.m.n.
S85.3 A vena saphena magna sérülése a lábszár szintjében
 
Egyéb balesetszerű légzési veszélyeztetettség (W75-W84)
:Vena saphena magna k.m.n.
 
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]
S85.4 A vena saphena parva sérülése a lábszár szintjében
 
W75 Balesetszerű fulladás és strangulatio ágyban
S85.5 A vena poplitea sérülése
 
:'''''Beleértve:''''' fulladás és strangulatio az alábbiak miatt:
S85.7 Több ér sérülése a lábszár szintjében
 
ágynemű
S85.8 Egyéb erek sérülése a lábszár szintjében
 
anya teste
S85.9 K.m.n. ér sérülése a lábszár szintjében
 
párna
S86 Izom- és ínsérülés a lábszár szintjében
 
W76 Egyéb balesetszerű akasztás és strangulatio
:'''''Kivéve:''''' izom és insérülés a boka szintjében vagy alatta (S96.-)
 
W77 Elzáródás vagy fulladás beomlás, leomló föld vagy egyéb anyag miatt
S86.0 Az Achilles-in sérülése
 
:'''''Beleértve:''''' beomlás k.m.n.
S86.1 A hátsó izomcsoport egyéb inának sérülése a lábszár szintjében
 
:'''''Kivéve:''''' :elemi csapás okozta beomlás (X34-X39)
S86.2 Az elülső izomcsoport izmainak sérülése a lábszár szintjében
 
:::beomlás asphyxia és suffocatio nélkül (W20.-)
S86.3 A peroneus izomcsoport izmainak és inainak sérülése a lábszár szintjében
 
W78 Gyomortartalom inhalációja
S86.7 Több izom és in sérülése a lábszár szintjében
 
:'''''Beleértve:''''' asphyxia:}
S86.8 Egyéb izmok és inak sérülése a lábszár szintjében
 
:::fulladás::} hányadéktól [regurgitált étel]
S86.9 K.m.n. izom és in sérülése a lábszár szintjében
 
:::suffocatio:}
S87 A lábszár összezúzódása
 
:::hányadék aspirációja és inhalációja (a légutakba) k.m.n.
:'''''Kivéve:''''' a boka és láb összenyomatásos, sérülése (S97.-)
 
:::légcső összenyomatása :}
S87.0 A térd összenyomatása
 
:::légzés megakadása::} a nyelőcsőben levő
S87.8 A lábszár egyéb és k.m.n. részeinek összenyomatása
 
:::légzés elzáródása::} hányadék által
S88 A lábszár traumás amputációja
 
:'''''Kivéve:''''' traumás amputáció:hányadék által okozott sérülés, légúti asphyxia vagy
 
:::obtructio kivételével (W44.-)
a boka és a láb szintjében (S98.-)
 
:::nyelőcső-elzáródás hányadék miatt, légúti asphyxia vagy
a lábszáron, k.m.n. szintben (T13.6)
 
:::obstructio említése nélkül (W44.-)
S88.0 A térd traumás csonkolása
 
W79 Étel inhalációja vagy aspirációja által okozott obtructio a légutakban
S88.1 A lábszár traumás csonkolása
 
:'''''Beleértve:''''' asphyxia:}
S88.9 A lábszár traumás csonkolása, szint k.m.n.
 
:::fuldoklás:}ételtől [beleértve csontot vagy magot]
S89 A lábszár egyéb és k.m.n. sérülései
 
:::suffocatio :}
:'''''Kivéve:''''' a boka és a láb egyéb és k.m.n. sérülései (S99.-)
 
:::(bármilyen) étel aspirációja vagy inhalációja (a légutakba), k.m.n.
S89.7 A lábszár többszörös sérülése
 
:::légcső összenyomatása:}
:Azon sérülések, melyek az S80-S88 csoportok közül többe is besorolhatók
 
:::légzés megakadása::} a nyelőcsőben levő
S89.8 A lábszár egyéb meghatározott sérülései
 
:::légzés elzáródása::} étel által
S89.9 A lábszár k.m.n. sérülése
 
:::étel (falat) okozta garat-elzáródás
== A boka és a láb sérülései (S90-S99) ==
 
:'''''Kivéve:''''' :a boka és a láb kétoldalihányadék sérüléseinhalációja (T00W78.-T07)
 
:::étel által okozott sérülés, légúti asphyxia vagy obstructio kivételével (W44.-)
:égések és maródások (T20-T32)
 
:::nyelőcső elzáródás étel miatt, légúti asphyxia vagy obstructio említése nélkül ::(W44.-)
:a bokák törése (S82.-)
 
W80 Egyéb tárgyak inhalációja vagy aspirációja által okozott légúti obstructio
:fagyás (T33-T35)
 
:'''''Beleértve:''''' asphyxia:}bármely tárgytól - kivéve az ételt
:a láb sérülése, helye k.m.n. (T12-T13)
 
:::fuldoklás:}vagy hányadékot - amely az orr-
:rovarharapás vagy csípés, mérgező (T63.4)
 
:::suffocatio :}vagy szájnyíláson keresztül hatolt be
S90 A boka és a láb0rülése
 
:::idegen test aspirációja (étel vagy hányadék kivételével) vagy inhalációja (a ::légutakba), k.m.n.
S90.0 A boka zúzódása
 
:::légcső összenyomatása :}
S90.1 A lábujj(-ak) zúzódása körömsérülés nélkül
 
:::légzés megakadása::}a nyelőcsőben lévő
:Lábujj(-ak) zúzódása k.m.n.
 
:::légzés elzáródása::}idegen test által
S90.2 A lábujj(-ak) zúzódása körömsérüléssel
 
:::idegen test az orrban
S90.3 A láb egyéb és k.m.n. részének zúzódása
 
:::idegen test okozta obstructio a garatban
S90.7 A láb és boka többszörös felületes sérülése
 
:'''''Kivéve:''''' :étel vagy hányadék inhalatiója (W78-W79)
S90.8 A láb és boka egyéb felületes sérülése
 
:::idegen test által okozott sérülés, légúti asphyxia vagy obstructio
S90.9 A láb és boka k.m.n. felületes sérülése
::kivételével (W44.-)
 
:::nyelőcső-elzáródás idegen test miatt, légúti asphyxia és obstructio említése ::nélkül (W44.-)
S91 A boka és a lábfej nyílt sebe
 
W81 Bezáródás vagy bezárás alacsony oxigén tartalmú környezetben
:'''''Kivéve:''''' a boka és a láb traumás amputációja (S98.-)
 
:'''''Beleértve:''''' balesetszerű bezáródás hűtőszekrénybe vagy egyéb légmentesen zárható ::helyre
S91.0 A boka nyílt sebe
 
:::elégtelen levegőpótlás alámerülésnél
S91.1 A lábujj(-ak) nyílt sebe köröm sérülés nélkül
 
:'''''Kivéve:''''' :suffocatio műanyag zsák által (W83.-)
:Lábujj(ak) nyílt sérülése k.m.n.
 
W83 Egyéb fulladás
S91.2 A lábujj(-ak) nyílt sebe köröm sérüléssel
 
:'''''Beleértve:''''' suffocatio műanyag zsák által
S91.3 A láb egyéb részeinek sebe
 
:AW84 láb nyílt sérüléseFulladás k.m.n.
 
:'''''Beleértve:''''' asphyxia (kiváltott) k.m.n.
S91.7 A boka és láb többszörös nyílt sebe
 
:::aspiratió k.m.n.
S92 A lábtörés
 
:::suffocatio k.m.n.
:A következő altételek választhatók a kiegészítő karakter helyére ha nem lehetséges, vagy szükséges több kód használata a törés és a nyílt sérülés leírásához; az olyan törést, ahol nem jelölik, hogy zárt, vagy nyílt, zártként kell besorolni.
 
Elektromos áram, sugárzás, szélsőséges környezeti hőmérséklet vagy légnyomás által okozott ártalmak (W85-W99)
:0 zárt
 
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]
:1 nyílt
 
:'''''Kivéve:''''' boka:az (S82.-)alábbiak által okozott baleset:
 
természetes:
S92.0 A sarokcsont törése
 
hideg (X31.-)
:Calcaneus
 
meleg (X30.-)
S92.1 Az ugrócsont törése
 
sugárzás, k.m.n. (X39.-)
:Talus
 
napfény (X32.-)
S92.2 Egyéb lábtő csont(ok) törése
 
:baleset villámcsapás miatt (X33.-)
:Os cuboideum
 
W85 Elektromos vezetékek által okozott baleset
:Os cuneiforme, (mediale) (laterale) (intermediale)
 
W86 Egyéb elektromos áram által okozott baleset
:Os naviculare pedis
 
W87 Elektromos áram által okozott baleset k.m.n.
S92.3 Lábközépcsont törése
 
:'''''Beleértve:''''' k.m.n. elektromos áram által okozott égés vagy egyéb sérülés
S92.4 Az öregujj törése
 
:::elektrosokk k.m.n.
S92.5 Más lábujj törése
 
:::halálos áramütés k.m.n.
S92.7 A láb többszörös törése
 
W88 Ionizáló sugárzás által okozott ártalom
S92.9 A láb törése k.m.n.
 
:'''''Beleértve:''''' radioaktív izotópok
S93 A lábfej izületeinek és szalagjainak ficama, dislocatiója és distorsiója
 
:::röntgensugarak
S93.0 A boka ficama
 
W89 Látható és ibolyántúli sugárzás által okozott ártalom
:Ugrócsont (calcaneus)
 
:'''''Beleértve:''''' hegesztő fénye
:Szárkapocs (fibula), distalis vég
 
W90 Egyéb nem ionizáló sugárzás által okozott ártalom
:Talus
 
:'''''Beleértve:''''' infravörös:}
:Sípcsont (tibia), distalis vég
 
:::lézer::}sugárzás
S93.1 A lábujj(ak) ficama
 
:::rádiófrekvencia }
:Interphalangealis (izület) (-ek)
 
W91 Sugárzás k.m.n. típusa által okozott ártalom
:Metatarsophalangealis (izület) (-ek)
 
W92 Mesterséges eredetű excesszív hőség által okozott ártalom
S93.2 A boka- és láb-szalagok szakadása
 
W93 Mesterséges eredetű excesszív hideg által okozott ártalom
S93.3 A láb egyéb és k.m.n. részének ficama
 
:'''''Beleértve:''''' az alábbi anyagok érintése vagy belégzése:
:Os naviculare pedis
 
szárazjég
:Lábizület(-ek)
 
folyékony:
:Tarsometatarsalis izület(-ek)
 
levegő
S93.4 A boka rándulása és húzódása
 
hidrogén
:Lig. calcaneofibulare
 
nitrogén
:Lig. deltoideum
 
:::huzamos tartózkodás mélyhűtő egységben
:Lig. collaterale mediale
 
W94 Magas és alacsony légnyomás és légnyomás változások által okozott ártalom
:Lig. talofibulare
 
:'''''Beleértve:''''' légnyomás hirtelen fokozódása gyors lemerüléskor
:Lig. tibiofibulare distalis
 
:::légnyomás csökkenése felmerüléskor:
:'''''Kivéve:''''' Achilles-ín sérülése (S86.0)
 
búvárkodáskor
S93.5 A lábujj(-ak) rándulása és húzódása
 
a földfelszín alól
:Interphalangealis (izület)(-ek)
 
:::magaslati helyen való lakás vagy huzamos ott tartózkodás, mint az alábbi
:Metatarsophalangealis (izület)(-ek)
 
:::állapotok oka:
S93.6 A láb egyéb és k.m.n. részeinek rándulása húzódása
 
anoxia
:Lábtő-szalag
 
barodontalgia
:Tarsometatarsalis szalag
 
barotitis
S94 Idegsérülés a boka és lábfej szintjében
 
hypoxia
S94.0 A N. plantaris lateralis sérülése
 
hegyibetegség
S94.1 A N. plantaris medialis sérülése
 
:::a légnyomás hirtelen változása légijármű fel- vagy leszállásakor
S94.2 A N. peroneus profundus sérülése a boka és láb szintjében
 
W99 Egyéb és k.m.n. mesterséges környezeti tényezők által okozott ártalom
:Terminalis lateralis ág
 
Füst, tűz és lángok hatásai (X00-X09)
S94.3 Érzőideg sérülése a boka és láb szintjében
 
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]
S94.7 A boka és láb több idegének sérülése a boka és láb szintjében
 
'''''Beleértve:''''' :tűz villámcsapás miatt
S94.8 Egyéb idegek sérülése a boka és láb szintjében
 
'''''Kivéve:''''' :gyújtogatás (X97.-)
S94.9 K.m.n. ideg sérülése a boka és láb szintjében
 
:robbanás okozta másodlagos tűz (W35-W40)
S95 Erek sérülése a boka és lábfej szintjében
 
:szállítási balesetek (V01-V99)
:'''''Kivéve:''''' az arteria és vena tibialis posterior sérülése (S85.-)
 
X00 Ellenőrzés alatt nem álló tűz épületben vagy építményben
S95.0 Az art. dorsalis pedis sérülése
 
:'''''Beleértve:''''' épület összedőlése:::}
S95.1 Az art. plantaris sérülése
 
:::esés az épület(ből)(ről):::}
S95.2 A vena dorsalis pedis sérülése
 
:::ütés az épület(ből)(ről) kieső tárgy által} égő épülettel vagy építménnyel
S95.7 A boka és láb több erének sérülése a boka és láb szintjében
 
:::ugrás az épület(ből)(ről)::} kapcsolatosan
S95.8 A boka és láb egyéb ereinek sérülése a boka és láb szintjében
 
:::tűzvész::::{ égése
S95.9 K.m.n. erek sérülése a boka és láb szintjében
 
:::bútor vagy felszerelési tárgyak { olvadása
S96 Izom- és ínsérülés a boka és lábfej szintjében
 
:::::::{ izzása
:'''''Kivéve:''''' az Achilles-in sérülése (S86.0)
 
X01 Ellenőrzés alatt nem álló tűz, nem épületben vagy építményben
S96.0 A lábujj hosszú hajlító izmának és inának sérülése a boka és lábszintjében
 
:'''''Beleértve:''''' erdőtűz
S96.1 A lábujj hosszú feszítő inának és izmának sérülése a boka és lábszintjében
 
X02 Ellenőrzött tűz épületben vagy építményben
S96.2 A boka és láb belső izmainak és inainak sérülése a boka és láb szintjében
 
:'''''Beleértve:''''' tűz:
S96.7 A boka és láb több izmának és inának sérülése a boka és láb szintjében
 
kandallóban
S96.8 A boka és láb egyéb izmainak és inainak sérülése a boka és láb szintjében
 
kályhában
S96.9 K.m.n. izom és in sérülése a boka és in szintjében
 
X03 Ellenőrzött tűz nem épületben vagy építményben
S97 A boka és a lábfej összezúzódása
 
:'''''Beleértve:''''' tábortűz
S97.0 A boka összenyomatása
 
X04 Nagymértékben gyúlékony anyagok meggyulladása
S97.1 A lábujj(-ak) összenyomatása
 
:'''''Beleértve:''''' meggyulladás:
S97.8 A boka és láb egyéb részeinek összenyomatása
 
benzin
:A láb összenyomatásos sérülése k.m.n.
 
kerozin
S98 A boka és a láb traumás amputációja
 
kőolaj
S98.0 A láb traumás csonkoklása a boka szintjében
 
X05 Éjszakai ruházat meggyulladása vagy megolvadása
S98.1 Egy lábujj traumás csonkolása
 
X06 Egyéb ruházat vagy viselet meggyulladása vagy megolvadása
S98.2 Két vagy több lábujj traumás csonkolása
 
:'''''Beleértve:''''' műanyag ékszer :} gyulladása
S98.3 A láb egyéb részeinek traumás csonkolása
 
::::::} olvadása
:A lábujjak és a láb egyéb részeinek kombinált baleseti amputatioja
 
X08 Egyéb füst, tűz vagy láng által okozott baleset
S98.4 A láb traumás csonkolása szint meghatározása nélkül
 
X09 Füst, tűz vagy láng által okozott baleset k.m.n.
S99 A boka és a lábfej egyéb, k.m.n. sérülései
 
:'''''Beleértve:''''' égés k.m.n.
S99.7 A boka és láb többszörös sérülése
 
:::elhamvadás k.m.n.
:Azon sérülések, melyek az S90-S98 csoportok közül többe is besorolhatók
 
Érintkezés izzó és forró anyagokkal (X10-X19)
S99.8 A boka és láb egyéb megnevezett sérülése
 
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]
S99.9 A boka és láb k.m.n. sérülése
== Több testtájra kiterjedő sérülések (T00-T07) ==
 
'''''Kivéve:''''' :az alábbiak által okozott baleset:
'''''Beleértve:''''' a mindkétoldali azonos végtagok bilaterális érintettségét azokat a két vagy több testtájékra kiterjedő sérüléseket, melyek az S00-S99 csoporton belül találhatók
 
túlságos nagy hőség (X30.-)
'''''Kivéve:''''' :égések és maródások (T20-T32)
 
tűz és lángok (X00-X09)
:fagyás (T33-T35)
 
X10 Forró ételek, italok, zsírok és főzőolajok által okozott ártalom
:rovarharapás vagy csípés, mérgező (T63.4)
 
X11 Forró csapvíz által okozott ártalom
:egyetlen testtájék többszörös sérülései, - L. az S részt
 
:'''''Beleértve:''''' forró víz:
:napégés (L55.-)
 
kádban
T00 Több testtájra terjedő felületes sérülések
 
teknőben
T00.0 Felületes sérülések a fejen és a nyakon
 
vödörben
:Felszines sérülések, melyek elhelyezkedése besorolható az S00.- és az S10.-csoportba
 
:::kifolyó forró víz:
:'''''Kivéve:''''' ha együttjár más testtáj(ak) sérülésével (T00.8)
 
csapból
T00.1 A mellkas és has, derék és medence tájék együttes felületes sérülései
 
csőből
:Felszines sérülések, melyek elhelyezkedése besorolható az S20.-, S30.- és T09.0 csoportokba
 
X12 Egyéb forró folyadékok által okozott ártalom
:'''''Kivéve:''''' ha együttjár más testtáj(ak) sérülésével (T00.8)
 
:'''''Beleértve:''''' kályhán melegített víz
T00.2 A felső végtag(ok) több régiójának felületes sérülései
 
:'''''Kivéve:''''' :forró (folyékony) fémek (X18.-)
:Felszines sérülések, melyek elhelyezkedésük szerint besorolhatók a S40.-, S50.-, S60.- és a T11.0 csoportokba.
 
X13 Forró gőzök és párák által okozott ártalom
:'''''Kivéve:''''' ha a sérülés érinti:
 
X14 Forró levegő vagy gázok által okozott ártalom
az alsó végtag(ok)at, (T00.6)
 
:'''''Beleértve:''''' forró levegő és gázok inhalációja
a mellkast, hasat, a hát alsó részét és a medencét (T00.8)
 
X15 Forró háztartási készülékek által okozott baleset
T00.3 Az alsó végtag(ok) több régiójának felületes sérülései
 
:'''''Beleértve:''''' tűzhely
:Felszines sérülések, melyek elhelyezkedésük alapján besorolhatók az:S70.-, S80.-, S90.- és a T13.0 csoportokba.
 
:::főzőlap
:'''''Kivéve:''''' ha a sérülés érinti:
 
:::üst
a mellkast, hasat, a hát alsó részét és a medencét (T00.8)
 
:::serpenyő (üveg) (fém)
a felső végtag(ok)at (T00.6)
 
:::kályha (konyhai)
T00.6 A felső végtag(ok) több régiójának és az alsó végtag(ok) együttes felületes sérülései
 
:::kenyérpirító
:Felszines sérülések, melyek elhelyezkedésük alapján besorolhatók a T00.2 és T00.3 csoportokba.
 
:'''''Kivéve:''''' ha:fűtő a sérülések érintik a mellkast, hasat, a hát alsó részét és a medencétberendezések (T00X16.8-)
 
X16 Forró fűtőberendezések, hősugárzók és csövek által okozott ártalom
T00.8 Testtájékok egyéb kombinációban lévő felületes sérülései
 
X17 Forró motorok, gépezetek vagy szerszámok által okozott baleset
T00.9 Többszörös felületes sérülések k.m.n.
 
:'''''Kivéve:''''' forró fűtőberendezések, hősugárzók és csövek által okozott baleset (X16.-)
:Többszörös:
 
::forró háztartási készülékek (X15.-)
horzsolások::::}
 
X18 Egyéb forró fémek által okozott baleset
felhólyagosodás (nem hő eredetű) :}
 
:'''''Beleértve:''''' folyékony fém
ütés nyomok::::}
 
X19 Egyéb forró és izzó anyagok által okozott baleset
zúzódások::::} k.m.n.
 
:'''''Kivéve:''''' általában nem forró tárgyak, pl. épületben tűz miatt forró tárgy (X00-X09)
vérömlenyek::::}
 
Érintkezés mérgező állatokkal és növényekkel (X20-X29)
rovarcsípés (nem mérges)::}
 
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]
T01 Több testtájra terjedő nyílt sebek
 
'''''Beleértve:''''' :állat vagy rovar által kibocsátott vegyi anyag
:'''''Kivéve:''''' több testtájat érintő traumás amputáció (T05.-)
 
:méreg kibocsátása a szőrzet, tüske, csáp és egyéb méregapparátus által
T01.0 Nyílt sebek a fejen és a nyakon
 
:mérges csípések és harapások
:Nyílt sebek, melyek elhelyezkedésük alapján besorolhatók az S01.-, és S11.- csoportokba.
 
:'''''Kivéve:''''' ha a sérülések:mérgező másállatok testtájakatvagy isnövények érintenekelfogyasztása (T01X49.8-)
 
X20 Mérges kígyók és gyíkok által okozott mérgezés
T01.1 Nyílt sebek a mellkason és hason, a deréktájon és medence területén
 
:'''''Beleértve:''''' kobra
:Nyílt sebek, melyek elhelyezkedésük alapján besorolhatók az S21.-, S31.- és T09.1 csoportokba.
 
:::lándzsakígyó
:'''''Kivéve:''''' ha a sérülések más testtáj(ak)at is érintenek (T01.8)
 
:::mérges óriásgyík
T01.2 Nyílt sebek a felső végtag(ok) több tájékán
 
:::krait
:Nyílt sebek, melyek elhelyezkedésük alapján besorolhatók az S41.-, S51.- S61.- és T11.1 csoportokba.
 
:::csörgőkígyó
:'''''Kivéve:''''' ha a sérülések érintik:
 
:::tengeri kígyó
az alsó végtag(ok)at (T01.6)
 
:::kígyó (mérges)
a mellkast, hasat, a hát alsó részét és a medencét (T01.8)
 
:::vipera
T01.3 Nyílt sebek az alsó végtag(ok) több tájékán
 
:'''''Kivéve:''''' :gyík, nem mérges (W59.-)
:Nyílt sérülések, melyek elhelyezkedésük alapján besorolhatók az:S71.-. S81.- S91.- és a T13.1 csoportokba.
 
:::kígyó, nem mérges (W59.-)
:'''''Kivéve:''''' ha a sérülések érintik:
 
X21 Mérges pókok csípése
a mellkast, hasat, a hát alsó részét és a medencét (T01.8)
 
:'''''Beleértve:''''' fekete özvegy (latrodectus)
a felső végtag(ok)at (T01.6)
 
:::tarantella
T01.6 Nyílt sebek a felső és alsó végtag(ok)on több tájékon
 
X22 Skorpió csípése
:Nyílt sebek, melyek elhelyezkedésük alapján besorolhatók a T01.2 és a T01.3 csoportokba.
 
X23 Méhek, lódarazsak és darazsak csípése
:'''''Kivéve:''''' ha a sérülések érintik a mellkast, hasat, a hát alsó részét és a medencét:(T01.8)
 
:'''''Beleértve:''''' sárga hasú darázs
T01.8 A testtájékokon egyéb kombinációban lévő nyílt sebek
 
X24 Százlábú és mérges százlábú (trópusi) csípése
T01.9 Többszörös nyílt sebek k.m.n.
 
X25 Egyéb mérges arthropodák csípése
:Többszörös:
 
:'''''Beleértve:''''' hangya
állati eredetű harapás, marás:}
 
:::hernyó
vágott, metszett sebek::} k.m.n.
 
X26 Mérges tengeri állatok és növények csípése
szakításos sérülések::}
 
:'''''Beleértve:''''' korall
szúrt sebek:::}
 
:::medúza
T02 Több testtájra terjerdő törések
 
:::nematocysták:
:A következő altételek választhatók a kiegészitő karakter helyére, ha nem lehetséges, vagy szükséges több kód használata a törés és a nyílt sérülés osztályozásához; az olyan törést, amelynél nem jelölték, hogy zárt, vagy nyílt, zártként kell besorolni.
 
:::tengeri:
:0 zárt
 
kökörcsin
:1 nyílt
 
uborka
T02.0 Fejen és nyakon lévő csontok törései
 
sün
:Törések, melyek elhelyezkedése besorolható a T02.- és az S12.-:csoportokba.
 
:'''''Kivéve:''''' hanem amérges sérülésektengeri más testtájakat is érintenekállatok (T02W56.8-)
 
::tengeri kígyók (X20.-)
T02.1 A törzs, derék és medence csontjainak együttes törései
 
X27 Egyéb mérges állatok csípése
:Törések, melyek elhelyezkedésük szerint besorolhatók az S22.-, S32.- és T08 csoportokba.
 
X28 Egyéb mérges növények csípése
:'''''Kivéve:''''' ha együtt járnak:
 
:'''''Beleértve:''''' méreg vagy toxin beszúrása a bőrbe vagy bőrön át növényi tövis, tüske vagy ::egyéb mechanizmus útján
a végtag(ok) (T02.7) ::}
 
:'''''Kivéve:''''' :mérges növények fogyasztása (X49.-)
és más testtájak (T02.8):} töréseivel
 
:::növényi tövis vagy tüske által okozott k.m.n. szúrt seb (W60.-)
T02.2 Az egyik felső végtag csontjainak több tájékon lévő törései
 
X29 Mérges állat vagy növény csípése k.m.n.
:Törések, melyek elhelyezkedésük alapján besorolhatók az S42.-, S52.-,:S62.- és a T10 csoportokba
 
:'''''KivéveBeleértve:''''' hacsípés együtt(mérges) járnak:k.m.n.
 
:::mérges harapás k.m.n.
a másik felső végtag (T02.4)::::}
 
Természeti erők által okozott balesetek (X30-X39)
az alsó végtag(ok) (T02.6)::::} töréseivel
 
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]
a mellkas, a hát alsó része és a medence (T02.7):}
 
X30 Természetes eredetű excesszív hőség által okozott ártalom
T02.3 Az egyik alsó végtag csontjainak több tájékon lévő törései
 
:'''''Beleértve:''''' túlságos nagy hőség, mint a hőguta oka
:Törések, melyek elhelyezkedésük alapján besorolhatók az S72.-, S82.-,:S92.- és a T12 csoportokba
 
:::hőség k.m.n.
:'''''Kivéve:''''' ha együtt járnak:
 
:'''''Kivéve:''''' :mesterséges eredetű excesszív hőség (W92.-)
a másik alsó végtag (T02.5)::::}
 
X31 Természetes eredetű excesszív hideg által okozott ártalom
a mellkas, a hát alsó része és a medence (T02.7):} töréseivel
 
:'''''Beleértve:''''' a túlságos nagy hideg, mint az alábbiak oka:
a felső végtag(ok) (T02.6)::::}
 
fagydaganat k.m.n.
T02.4 Mindkét felső végtag csontjainak több tájékon lévő törései
 
lövészárokláb:
:Törések, melyek elhelyezkedésük alapján besorolhatók az S42.-,:S52.-, S62.- és a T10 csoportokba, ha kétoldaliak
 
hideg k.m.n.:
:'''''Kivéve:''''' ha együtt járnak:
 
időjárási állapotok:
az alsó végtag(ok) (T02.6)::::}
 
:'''''Kivéve:''''' mesterséges eredetű hideg (W93.-)
a mellkas, a hát alsó része és a medence (T02.7):} töréseivel
 
::érintés vagy belégzés :
T02.5 Mindkét alsó végtag csontjainak több tájékon lévő törései
 
szárazjég (W93.-)
:Törések, melyek elhelyezkedésük alapján besorolhatók az S72.-, S82.-, S92.- és T12 csoportokba ha kétoldaliak
 
folyékony gáz (W93.-)
:'''''Kivéve:''''' ha együtt járnak:
 
X32 Napsugárzás által okozott ártalom
a mellkas, a hát alsó része, a medence (T02.7):}
 
X33 Villámcsapás áldozata
és a felső végtag(ok) (TO2.6):::} töréseivel
 
:'''''Kivéve:''''' villámcsapás által okozott tűz (X00-X09)
T02.6 A felső végtag(ok) és alsó végtag(ok) csontjainak több tájékon lévő törései
 
::villámsújtotta fa vagy egyéb objektum lezuhanása által
:'''''Kivéve:''''' ha együtt járnak a mellkas, a hát alsó része és a medence töréseivel (T02.7).
 
::okozott sérülés (W20.-)
T02.7 A mellkas, hát alsó részei, medence és végtagok csontjainak együttes törései
 
X34 Földrengés áldozata
T02.8 Testtájékok csontjainak egyéb kombinációban lévő törései
 
X35 Vulkánkitörés áldozata
T02.9 Többszörös törések k.m.n.
 
X36 Lavina, földcsuszamlás és egyéb földmozgás áldozata
T03 Több testtájra terjedő ficamok, dislocatio és distorsio
 
:'''''Beleértve:''''' elemi csapás szerű sár-iszapcsuszamlás
T03.0 Ficam, rándulás és húzódás a fejen és a nyakon
 
:'''''Kivéve:''''' :földrengés (X34.-)
:Ficamok, rándulások, húzódások, melyek elhelyezkedésük alapján:besorolhatók az S03.- és S13.- csoportokba.
 
:::nem mozgásban lévő lavinával vagy földcsuszamlással történő összeütközés ::miatti közlekedési baleset (V01-V99)
:'''''Kivéve:''''' ha más testtájékok ficamaival, rándulásaival és húzódásaival járnak együtt :(T03.8)
 
X37 Elemi csapás szerű vihar áldozata
T03.1 Ficam, rándulás és húzódás a mellkason, deréktájon és a medencén
 
:'''''Beleértve:''''' hóvihar
:Ficamok, rándulások, húzódások, melyek elhelyezkedésük alapján:besorolhatók az
S23.- S33.- és a T09.2 csoportokba.
 
:::felhőszakadás
:'''''Kivéve:''''' ha más testtájékok ficamaival, rándulásaival és húzódásaival járnak együtt :(T03.8)
 
:::ciklon
T03.2 A felső végtag(ok) több tájékának ficama, rándulása és húzódása
 
:::hurrikán
:Ficamok, rándulások, húzódások, melyek elhelyezkedésük alapján:besorolhatók az
S43.-, S53.-, S63.- és a T11.2 csoportokba.
 
:::szökőár
:'''''Kivéve:''''' ha az:
 
:::tornádó
alsó végtag(ok) (T03.4)
 
:::árvíz
a mellkas, a hát alsó része és a medence (T03.8)
 
:::vihar által a közútról lesodort jármű
::ficamaival, rándulásaival, húzódásaival járnak együtt
 
:'''''Kivéve:''''' :gát vagy mesterséges építmények átszakadása miatti földmozgás (X36.-)
T03.3 Az alsó végtag(ok) több tájékának ficama, rándulása és húzódása
 
:::vihar után történt közlekedési baleset (V01-V99)
:Ficamok, rándulások, húzódások, melyek elhelyezkedésük alapján:besorolhatók az S73.-, S83.-, S93.- és a T13.2 csoportokba.
 
X38 Árvíz áldozata
:'''''Kivéve:''''' ha a:
 
:'''''Beleértve:''''' árvíz:
mellkas, a hát alsó része, a medence (T03.8)
 
távoli vihar által okozott
és a felső végtag(ok) (T03.4)
 
elemi csapás szerű, amelyet hóolvadás okozott
::ficamaival, rándulásaival, húzódásaival járnak együtt.
 
közvetlenül a vihartól keletkezett
T03.4 Az alsó és felső végtagok több tájékának ficama, rándulása és húzódása
 
:'''''Kivéve:''''' gát vagy mesterséges építmények átszakadása miatti földmozgás (X36.-)
:'''''Kivéve:''''' ha együtt járnak a mellkas, a hát alsó része és a medence:ficamaival, :rándulásaival és húzódásaival (T03.8)
 
::dagály:
T03.8 Testtájékok egyéb kombinációban lévő ficama és húzódása
 
k.m.n. (X39.-)
T03.9 Többszörös ficamok, rándulások és húzódások k.m.n.
 
vihar által okozott (X37.-)
T04 Több testtájra terjedő összezúzódások
 
X39 Egyéb és k.m.n. természeti erők által okozott ártalom
T04.0 Összenyomatásos sérülések a fejen és a nyakon
 
:'''''Beleértve:''''' természetes sugárzás k.m.n.
:Összenyomatásos sérülések, melyek elhelyezkedésük alapján besorolhatók az S07.- és az S17.- csoportokba.
 
:::dagály k.m.n.
:'''''Kivéve:''''' ha a sérülés más testtáj(ak)at is érint (T04.8)
 
:'''''Kivéve:''''' :sérülés k.m.n. (X59.-)
T04.1 Összenyomatásos sérülések a mellkason, hason, deréktájon és a medencén
 
Káros anyagok által okozott balesetszerű mérgezés (X40-X49)
:Összenyomatásos (kompressziós) sérülés:
 
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]
olyan testtájakon, melyek besorolhatók az S28.- és S38.- csoportokba
 
'''''Megjegyzés:''''' Lásd a gyógyszerek és vegyi anyagok betűrendes útmutatóját a gyógyszerek és egyéb anyagok három számjegyes besorolásához.
törzsön k.m.n.
 
:Az Y90-Y91 kiegészítő kódok felhasználásával jelölhető az alkohol és az alább felsorolt anyagok kombinációja.
:'''''Kivéve:''''' ha a sérülés érinti:
 
'''''Beleértve:''''' :balesetszerű gyógyszer-túladagolás, tévedésből nem megfelelőgyógyszer bevétele vagy beadása,
a végtagokat (T04.7)
 
:véletlen gyógyszerbevétel orvosi és műtéti kezelések során a gyógyszerek és biológiai anyagok használatából adódó balesetek mérgezés a balesetszerűség vagy ártó szándék megjelölése nélkül
más testtájakat (T04.8)
 
'''''Kivéve:''''' :öngyilkossági, gyilkossági vagy ártó szándékból vagy az X60-X69, X85-X90, Y10-Y19 tételekbe osztályozható körülmények között való adagolás:
T04.2 A felső végtag(ok) többszörös összenyomatásos sérüléseik
 
:megfelelő szer helyesen adagolva therápiás vagy profilaktikus dózisban, mint bármely káros hatás oka (Y40- Y59)
:Összenyomatásos (kompressziós) sérülés:
 
X40 Balesetszerű mérgezés nem opiát fájdalom- és lázcsillapítók, antirheumaticumok által
olyan testtájon, mely besorolható az S47.-, S57.- és az S67.- csoportokba.
 
:'''''Beleértve:''''' 4-aminofenol-származékok
a felső végtagon k.m.n.
 
:::nem szteroid gyulladás elleni szerek [NSAID]
:'''''Kivéve:''''' ha a sérülés érinti:
 
:::pirazolon származékok
az alsó végtagokat (T04.4)
 
:::szalicilátok
a mellkast, hasat, a hát alsó részét és a medencét ((T04.7)
 
X41 Balesetszerű mérgezés antiepileptikum, altató-nyugtató és antiparkinson szerek és pszichotróp gyógyszerek által, m.n.o.
T04.3 Az alsó végtag(ok) többszörös összenyomatásos sérülései
 
:'''''Beleértve:''''' antidepresszánsok
:Összenyomatásos (kompressziós) sérülés:
 
:::barbiturátok
olyan testtájakon, melyek besorolhatók az S77.-, S87.- és az S97.-:csoportokba
 
:::hidantoin származékok
az alsó végtagon k.m.n.
 
:::iminostilbenek
:'''''Kivéve:''''' ha a sérülés érinti:
 
:::methaqualon vegyületek
a mellkast, hasat, a hát alsó részét és a medencét (T04.7)
 
:::neuroleptikumok
a felső végtagokat (T04.4)
 
:::pszichostimulánsok
T04.4 Az alsó és felső végtagok együttes összenyomatásos sérülései
 
:::szukcinimidek és oxazolidindionok
:'''''Kivéve:''''' ha a sérülés érinti a mellkast, hasat, a hát alsó részét, és a medencét (T04.7)
 
:::tranquillansok
T04.7 A mellkas, has, deréktáj és medence együttes összenyomatásos sérülései
 
X42 Balesetszerű mérgezés narkotikumok és pszihodiszleptikumok [hallucinogének] által, m.n.o.
T04.8 Testtájékok egyéb kombinációban lévő összenyomatásos sérülései
 
:'''''Beleértve:''''' cannabis (származékok)
T04.9 Többszörös összenyomatásos sérülések k.m.n.
 
:::kokain
T05 Több testtájra terjedő traumás amputációk
 
:::kodein
:'''''Beleértve:''''' több testrészt érintő leszakítás, kiszakadás
 
:::heroin
:'''''Kivéve:''''' a következő traumás amputációk:::
 
:::LSD
kar k.m.n. (T11.6)
 
:::meszkalin
láb k.m.n. (T13.6)
 
:::metadon
törzs k.m.n. (T09.6)
 
:::morfin
::lefejezés (S18)
 
:::ópium (alkaloidák)
::több testtájat érintő nyílt sérülések (T01.-)
 
X43 Balesetszerű mérgezés az autonóm idegrendszerre ható egyéb gyógyszerek által
T05.0 Mindkét kéz traumás amputatiója
 
:'''''Beleértve:''''' paraszimpatolitikumok [antikolinerg gyógyszerek és antimuszkarinok]
T05.1 Az egyik kéz és a másik kar traumás amputatiója [bármilyen szinten, kivétel a kéz]
 
:::és spazmolitikumok
T05.2 Mindkét kar traumás amputatiója [bármilyen szintben]
 
:::paraszimpatomimetikumok [kolinergikumok]
T05.3 Mindkét láb traumás amputatiója
 
:::szimpatolitikumok [antiadrenergikumok]
T05.4 Az egyik láb és a másik lábszár traumás amputatiója [bármilyen kivéve a másik lábfejet]
 
:::szimpatomimetikumok [adrenergikumok]
T05.5 Mindkét lábszár traumás amputatiója [bármilyen szintben]
 
X44 Balesetszerű mérgezés egyéb és k.m.n. gyógyszerek és biológiai anyagok által
T05.6 A felső és alsó végtag bármilyen kombinációjú traumás amputátiója bármilyen szintben
 
:'''''Beleértve:''''' a sima- és csontvázizmokra és légzőszervekre ható szerek
T05.8 Testtájékok egyéb kombinációban való traumás amputátiója
 
:::anaestheticumok (általános) (helyi)
:Átmetszés:
 
:::a szív-érrendszerre és a gyomor-bél rendszerre ható gyógyszerek
a hason
 
:::hormonok és szintetikus pótszereik
a mellkason
 
:::szisztémás és haematológiai szerek
T05.9 Többszörös traumás amputatió k.m.n.
 
:::szisztémás antibiotikumok és egyéb fertőzés elleni szerek
T06 Több testtájra terjedő sérülések, m.n.o.
 
:::terápiás gázok
T06.0 Az agyállomány, agyidegek és a nyak szintjében lévő idegek és gerincvelő együttes sérülése
 
:::helyileg alkalmazott készítmények
:Az S04.- és S06.- csoportokba sorolható sérülések, melyek az S14.- csoportba osztható sérülésekkel járnak együtt.
 
:::vakcinák
T06.1 Idegek és gerincvelő sérülése együttesen más testtájékok többszörös sérüléseivel
 
:::folyadékegyensúlyra ható szerek, melyek hatással vannak az ásványi és
T06.2 Idegek sérülése több testtájékkal együtt
 
:::húgysav anyagcserére
:Többszörös idegsérülések k.m.n.
 
X45 Balesetszerű mérgezés alkohol által
:'''''Kivéve:''''' a gerincvelőt érintő sérülések (T06.0-T06.1)
 
:'''''Beleértve:''''' alkohol k.m.n.
T06.3 Erek sérülése több testtájékkal együtt
 
:::butilalkohol [1-butanol]
T06.4 Izmok és inak sérülése több testtájékkal együtt
 
:::etilalkohol [etanol]
T06.5 Mellüregi sérülések hasüregi és medencei szervek sérüléseivel együtt
 
:::izopropil-alkohol [2-propanol]
T06.8 Egyéb meghatározott sérülések több testtájékon együtt
 
:::metilalkohol [metanol]
T07 Többszörös sérülések k.m.n.
 
:::propilalkohol [1-propanol]
:'''''Kivéve:''''' sérülés k.m.n. (T14.9)
 
:::amilalkohol
== A törzs, a végtag vagy más testtájék k.m.n. részeinek sérülése (T08-T14) ==
 
X46 Balesetszerű mérgezés szerves oldószerek és szénhidrogének halogén származékai és gőzei által
'''''Kivéve:''''' :égések és maródások (T20-T32)
 
:'''''Beleértve:''''' benzol és homológjai
:fagyás (T33-T35)
 
:::szén-tetraklorid [tetraklór-metán]
:több testtájékot magába foglaló sérülések (T00-T07)
 
:::klórfluoro-karbon
:rovarharapás vagy csípés, mérgező (T63.4)
 
:::kőolaj [származékok]
T08 Gerinctörés, szintje nem meghatározott
 
X47 Balesetszerű mérgezés egyéb gázok és gőzök által
:A következő altételek választhatók a kiegészitő karakter helyére, ha nem lehetséges vagy szükséges több kód használata a törés, és a nyílt sérülés azonositásához; az olyan törést, amelynél nem jelölték, hogy zárt, vagy nyílt, zártként kell besorolni.
 
:'''''Beleértve:''''' szén-monoxid
:0 zárt
 
:::könnygáz
:1 nyílt
 
:::motoros járműből kipufogó gáz
:'''''Kivéve:''''' a gerinc többszörös törése, szint mejelölése nélkül (T02.1)
 
:::nitrogén-oxid
T09 A gerinc és a törzs egyéb sérülése, szintje nem meghatározott
 
:::kén-dioxid
:'''''Kivéve:''''' a törzs összenyomatásos, sérülése, k.m.n. (T04.1)
 
:::háztartási gáz
::a törzs többszörös sérülései (T00-T06)
 
:'''''Kivéve:''''' :fémek gőzei és gázai (X49.-)
::a törzs metszése (T05.8)
 
X48 Balesetszerű mérgezés peszticidek által
T09.0 A törzs felületes sérülései, szint k.m.n.
 
:'''''Beleértve:''''' füstölő szerek
T09.1 A törzs nyílt sebe, szint k.m.n.
 
:::fungicidek
T09.2 A törzs k.m.n. izületének és szalagjának ficama, rándulása és húzódása
 
:::herbicidek
T09.3 A gerincvelő sérülése k.m.n. szintben
 
:::inszekticidek
T09.4 K.m.n.ideg, gerincvelői ideggyök és törzsi idegfonat sérülése
 
:::rágcsálóirtó szerek
T09.5 K.m.n. izom és in sérülés a törzsön
 
:::fa - tartósítószerek
T09.6 A törzs traumás amputatiója, k.m.n. helyen
 
:'''''Kivéve:''''' :növényi tápanyagok és műtrágyák (X49.-)
T09.8 Egyéb meghatározott sérülés a törzsön, szint k.m.n.
 
X49 Balesetszerű mérgezés egyéb és k.m.n. vegyszerek és mérgező anyagok által
T09.9 K.m.n. sérülés a törzsön, szint k.m.n.
 
:'''''Beleértve:''''' maró- és égetőszerek
T10 A felső végtag törése, szintje nem meghatározott
 
:::ragasztószerek
:Törött kar k.m.n.
 
:::fémek és gőzeik
:A felső végtag törése k.m.n.
 
:::festékek és lakkok
:A következő altételek választhatók a kiegészitő karakter helyére, ahol nem lehetséges, vagy szükséges több kód használata a törés és a nyílt sérülés leírásához; az olyan törést, amelynél nem jelölik, hogy zárt, vagy nyílt, zártként kell besorolni.
 
:::növényi tápanyagok és műtrágyák
:0 zárt
 
:::mérgezés k.m.n.
:1 nyílt
 
:::mérgező tápanyagok és növények
:'''''Kivéve:''''' a felső végtag többszörös törése, szint k.m.n. (T02.-))
 
:::szappanok és detergensek
T11 A felső végtag egyéb sérülései, szint nem meghatározott
 
:'''''Kivéve:''''' a:mérgező felsőnövények végtagvagy összenyomatásosállatok sérüléseáltal k.m.n.okozott mérgezés vagy toxikus reakció ::(T04.2X20-X29)
 
Túlerőltetés, utazás és nélkülözés hatásai (X50-X57)
::a felső végtag törése, szint k.m.n. (T10)
 
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]
::több testtájékot érintő sérülések (T00-T06)
 
'''''Kivéve:''''' :testi sértés (X85-Y09)
T11.0 A kar felületes sérülése, szint k.m.n.
 
:szállítási balesetek (V01-V99)
T11.1 Nyílt sérülés a felső végtagon, szint k.m.n.
 
X50 Kimerülés fokozott erőfeszítés vagy ismétlődő mozgás által
T11.2 A felső végtag, k.m.n. izületének és szalagjának ficama, rándulása és húzódása k.m.n. szintben
 
:'''''Beleértve:''''' nehéz tárgyak vagy súlyok emelése
T11.3 A felső végtag k.m.n. idegének sérülése, szint k.m.n.
 
:::marathoni futás
T11.4 A felső végtag k.m.n. erének sérülése, szint k.m.n.
 
:::evezés
T11.5 A felső végtag k.m.n. izom-és ín sérülése, szint k.m.n.
 
X51 Utazási és helyváltoztatási betegség
T11.6 A felső végtag traumás amputatiója szint k.m.n.
 
X52 Elhúzódó tartózkodás súlytalansági állapotban
:Kar amputációja k.m.n.
 
:'''''Beleértve:''''' súlytalanság űrrepülőben (szimulátorban)
T11.8 A felső végtag egyéb meghatározott sérülése, szint k.m.n.
 
X53 Élelemhiány
T11.9 A felső végtag k.m.n. sérülése, szint k.m.n.
 
:'''''Beleértve:''''' élelemhiány, mint az alábbi állapotok oka:
:A kar sérülése k.m.n.
 
inanitio
T12 Az alsó végtag törése, szintje nem meghatározott
 
nem kielégítő táplálkozás
:Törött láb k.m.n.
 
éhezés
:A lábszár törése k.m.n.
 
:'''''Kivéve:''''' elhanyagolás vagy elhagyás (Y06.-)
:A következő altételek választhatók a kiegészitő karakter helyére, ahol nem lehetséges, vagy szükséges több kód használata a törés, és a nyílt sérülés leírásához; az olyan törést amelynél nem jelölték hogy zárt, vagy nyílt, zártként kell besorolni.
 
X54 Vízhiány
:0 zárt
 
:'''''Beleértve:''''' vízhiány, mint az alábbi állapotok oka:
:1 nyílt
 
kiszáradás
:'''''Kivéve:''''' az alsó végtag többszörös törése a törés szintje k.m.n. (T02.-)
 
inanitio
T13 Az alsó végtag egyéb sérülései, lokalizáció említése nélkül
 
:'''''Kivéve:''''' Azelhanyagolás alsóvagy végtag összenyomatásos, sérülése, k.m.n.elhagyás (T04Y06.3-)
 
X57 Nélkülözés k.m.n.
::Az alsó végtag törése, szint k.m.n. (T12)
 
:'''''Beleértve:''''' szűkölködés
::Több testtájékot érintő sérülések (T00-T06)
 
Egyéb és k.m.n. környezeti tényezők hatásai (X58-X59)
T13.0 Az alsó végtag felületes sérülése, szint k.m.n.
 
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]
T13.1 Az alsó végtag nyílt sérülése, szint k.m.n.
 
X58 Egyéb tényezők által okozott sérülés
T13.2 Az alsó végtag k.m.n. izületének és szalagjának ficama, rándulása és húzódása, szint k.m.n.
 
X59 K.m.n. tényezők által okozott sérülés
T13.3 Az alsó végtag k.m.n. idegének sérülése, szint k.m.n.
 
:'''''Beleértve:''''' baleset k.m.n.
T13.4 Az alsó végtag k.m.n. erének sérülése, szint k.m.n.
 
:::sérülés k.m.n.
T13.5 Az alsó végtag k.m.n. izmának és ínának sérülése, szint k.m.n.
 
== Szándékos önártalom (X60-X84) ==
T13.6 Az alsó végtag traumás amputatiója, szint k.m.n.
 
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]
:A lábszár amputációja k.m.n.
 
'''''Beleértve:''''' :szándékos önmérgezés és önsértés
T13.8 Az alsó végtag egyéb k.m.n. sérülései, szint k.m.n.
 
:öngyilkosság (kísérlet)
T13.9 Az alsó végtag k.m.n. sérülése, szint k.m.n.
 
X60 Szándékos önmérgezés nem opiod fájdalom- és lázcsillapítókkal, antireumatikumokkal
:A lábszár sérülése k.m.n.
 
:'''''Beleértve:''''' 4-aminofenol-származékok
T14 Nem meghatározott testtájék sérülése
 
:::non-szteroid gyulladásgátlók [NSAID]
:'''''Kivéve:''''' több testtájékot érintő sérülések (T00-T07)
 
:::pirazolon származékok
T14.0 Nem meghatározott testtájék felületes sérülése
 
:::szalicilátok
:Horzsolás:::::::}
 
X61 Szándékos önmérgezés antiepileptikum, altató-nyugtató és antiparkinson szerek és pszichotróp drogok által, k.m.n.
:Felhólyagosodás (nem hőhatástól)::::}
 
:'''''Beleértve:''''' antidepresszánsok
:Ütés nyom:::::::}
 
:::barbiturátok
:Zúzódás:::::::}
 
:::hidantoin származékok
:Vérömleny:::::::} k.m.n.
 
:::iminostilbenek
:Felszínesen elhelyezkedő idegen test okozta sérülés:}
 
:::methaqualon vegyületek
:(szálka) nagyobb nyílt seb nélkül::::}
 
:::neuroleptikumok
:Rovarcsípés (nem mérges)::::}
 
:::pszichostimulánsok
:Felületes sérülés::::::}
 
:::szukcinimidek és oxazolidiedionok
:'''''Kivéve:''''' többszörös felületes sérülések k.m.n. (T00.9)
 
:::tranquillansok
T14.1 Nem meghatározott testtájék nyílt sebe
 
X62 Szándékos önmérgezés narkotikumok és pszihodiszleptikumok [hallucinogének] által, m.n.o.
:Állati harapás::::}
 
:'''''Beleértve:''''' cannabis (származékok)
:Metszés, vágás::::}
 
:::kokain
:Szakitásos sérülés::::} k.m.n.
 
:::kodein
:Nyílt seb:::::}
 
:::heroin
:Szúrt seb (behatoló) idegen testtel ::}
 
:::LSD
:'''''Kivéve:''''' többszörös:
 
:::meszkalin
nyílt sebek k.m.n. (T01.9)
 
:::metadon
traumás amputátiók k.m.n. (T05.9)
 
:::morfin
::traumás amputatió (T14.7)
 
:::ópium (alkaloidák)
T14.2 Nem meghatározott testtájék csontjának törése
 
X63 Szándékos önmérgezés az autonóm idegrendszerre ható egyéb gyógyszerek által
:A következő altételek választhatók a kiegészitő karakter helyére, ahol nem lehetséges vagy szükséges több kód használata a törés, és a nyílt sérülés leírásához; az olyan törést, amelynél nem jelölik, hogy zárt, vagy nyílt, zártként kell besorolni.
 
:'''''Beleértve:''''' paraszimpatolitikumok [antikolinerg gyógyszerek és antimuszkarinok] és
:0 zárt
 
:::spazmolitikumok
:1 nyílt
 
:::paraszimpatomimetikumok [kolinergikumok]
:Törés:
 
:::szimpatolitikumok [antiadrenergikumok]
k.m.n.
 
:::szimpatomimetikumok [adrenergikumok]
zárt, k.m.n.
 
X64 Szándékos önmérgezés egyéb és k.m.n. gyógyszerek és biológiai anyagok által
elmozdulással járó, k.m.n.
 
:'''''Beleértve:''''' a sima- és csontvázizmokra és légzőszervekre ható szerek
nyílt k.m.n.
 
:::anaestheticumok (általános) (helyi)
:'''''Kivéve:''''' többszörös törések k.m.n. (T02.9)
 
:::a szív-érrendszerre és a gyomor-bél rendszerre ható gyógyszerek
T14.3 Nem meghatározott testtájék ficama, rándulása és húzódása
 
:::hormonok és szintetikus pótszereik
:Felszakadás::}
 
:::szisztémás és haematológiai szerek
:Leszakadás::}
 
:::szisztémás antibiotikumok és egyéb fertőzés elleni szerek
:Rándulás:::}
 
:::terápiás gázok
:Húzódás:::}
 
:::helyileg alkalmazott készítmények
:Traumás::::}
 
:::vakcinák
izületi vérömleny:}
 
:::folyadékegyensúlyra ható szerek, melyek hatással vannak az ásványi és
szakadás::} izületi, (tok), szalag k.m.n.
 
:::húgysav anyagcserére
subluxatio::}
 
X65 Szándékos önmérgezés alkohol által
nyúzódás::}
 
:'''''KivéveBeleértve:''''' többszörös ficamok, rándulások, húzódásokalkohol k.m.n. (T03.9)
 
:::butilalkohol [1-butanol]
T14.4 Nem meghatározott testtájék idegének vagy idegeinek sérülése
 
:::etilalkohol [etanol]
:Idegsérülés::}
 
:::izopropil-alkohol [2-propanol]
:Traumás ::::}
 
:::metilalkohol [metanol]
ideg felrostozódás:} k.m.n.
 
:::propilalkohol [1-propanol]
haematomyelia::}
 
:::amilalkohol
bénulás (átmeneti) :}
 
X66 Szándékos önmérgezés szerves oldószerek és szénhidrogének halogén származékai és gőzeik által
:'''''Kivéve:''''' idegek többszörös sérülése k.m.n. (T06.2)
 
:'''''Beleértve:''''' benzol és homológjai
T14.5 Nem meghatározott testtájék ereinek sérülése
 
:::szén-tetraklorid [tetraklór-metán]
:Kiszakítás::::}
 
:::klórfluoro-karbon
:Átmetszés::::}
 
:::kőolaj (származékok)
:Sérülés:::::}
 
X67 Szándékos önmérgezés egyéb gázok és gőzök által
:Beszakadás:::}
 
:'''''Beleértve:''''' szén-monoxid
:Traumás:::::}k.m.n. ereken
 
:::könnygáz
aneuryzma v.fistula::}
 
:::motoros járműből kipufogó gáz
::(arteriovenosus)::}
 
:::nitrogén-oxid
artériás eredetű haematoma :}
 
:::kén-dioxid
ruptura::::}
 
:::háztartási gáz
:'''''Kivéve:''''' többszörös érsérülések k.m.n. (T06.3)
 
:'''''Kivéve:''''' :fémek gőzei és gázai (X69.-)
T14.6 Nem meghatározott testtájék izmainak és szalagjainak sérülése
 
X68 Szándékos önmérgezés peszticidek által
:leszakadása :}
 
:'''''Beleértve:''''' füstölő szerek
:átmetszése:}
 
:::fungicidek
:sérülése::} Egy v. több izom és in k.m.n.:
 
:::herbicidek
:laceratiója::}
 
:::inszekticidek
:traumás rupturája:}
 
:::rágcsálóirtó szerek
:'''''Kivéve:''''' az izmok és inak többszörös sérülése k.m.n. (T06.4)
 
:::fa - tartósítószerek
T14.7 Nem meghatározott testtájék összenyomatása és traumás amputatiója
 
:'''''Kivéve:''''' :növényi tápanyagok és műtrágyák (X69.-)
:Kompressziós sérülés k.m.n.
 
X69 Szándékos önmérgezés egyéb és k.m.n. vegyszerek és mérgező anyagok által
:Traumás amputatio k.m.n.
 
:'''''KivéveBeleértve:''''' többszörös:maró- és causticus szerek
 
:::ragasztószerek
összenyomatásos sérülések k.m.n. (T04.9)
 
:::fémek és gőzeik
traumás amputatiok k.m.n. (T05.9)
 
:::festékek és lakkok
T14.8 Nem meghatározott testtájék egyéb sérülései
 
:::növényi tápanyagok és műtrágyák
T14.9 Sérülés, k.m.n.
 
:::mérgezés k.m.n.
:'''''Kivéve:''''' többszörös sérülések k.m.n. (T07)
 
:::mérgező tápanyagok és növények
== Természetes testnyîlásokon behatoló idegentest hatásai (T15-T19) ==
 
:::szappanok és detergensek
'''''Kivéve:''''' :idegentest:
 
X70 Szándékos önártalom akasztás, zsinegelés és megfojtás által
melyet véletlenül hagytak a műtéti sebben (T81.5)
 
X71 Szándékos önártalom vízbe fulladás és elmerülés által
pontszerű sebben - L. a nyílt sebeket testtájékonként
 
X72 Szándékos önártalom kézi lőfegyverrel
lágy szövetben visszamaradt (M79.5)
 
X73 Szándékos önártalom sörétes és huzagolt csövű lőfegyverrel és katonai lőfegyverrel
:szálka, nagyobb nyílt seb nélkül - L. a felületes sérüléseket:testtájékonként
 
X74 Szándékos önártalom egyéb és k.m.n. lőfegyverrel
T15 Idegentest a szem külső részében
 
X75 Szándékos önártalom robbanó anyagokkal
:'''''Kivéve:''''' a szemüreg és a szemgolyó áthatoló sebében lévő idegen test (S05.4-S05.5)
 
X76 Szándékos önártalom tűzzel, füsttel és lángokkal
::visszamaradt (régi) idegen test (H05.5, H44.6-H44.7)
 
X77 Szándékos önártalom forró gőzzel és tárgyakkal
::a szemhéj visszamaradt idegentestje (H02.8)
 
X78 Szándékos önártalom szúró- és vágóeszközzel
T15.0 Idegen test a corneaban
 
X79 Szándékos önártalom tompa tárggyal
T15.1 Idegen test a kötőhártya zsákban
 
X80 Szándékos önártalom magas helyről leugrás által
T15.8 Idegen test a külső szem egyéb és több részében
 
:'''''Beleértve:''''' szándékos leugrás egyik szintről a másikra
:Idegen test a könnycsatorna nyílásában
 
X81 Szándékos önártalom mozgó objektum elé ugrás vagy fekvés által
T15.9 Idegen test a külső szem k.m.n. részében
 
X82 Szándékos önártalom motoros járműtől való összezúzatás által
T16 Idegentest a fülben
 
:'''''Beleértve:''''' szándékos összeütközés:
:Hallójárat
 
motoros járművel
T17 Idegentest a légzőtraktusban
 
vonattal
:'''''Beleértve:''''' idegentest következtében fellépő fulladás:
 
villamossal
ételtől (regurgitált)
 
:'''''Kivéve:''''' összezúzatás légi járművel (X83.-)
hörgőváladék miatt
 
X83 Szándékos önártalom egyéb megjelölt módon
:::folyadék, vagy hányadék belégzése, k.m.n.
 
:'''''Beleértve:''''' önsértés:
T17.0 Idegen test az orrmelléküregben
 
égető anyagokkal, kivéve mérgek
T17.1 Idegen test az orrnyilásban
 
összezúzatás légi járművel
:Orr k.m.n.
 
elektromos árammal
T17.2 Idegentest a garatban
 
X84 Szándékos önártalom k.m.n.
:Nasopharynx
 
== Testi sértés (X85-Y09) ==
:Torok k.m.n.
 
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]
T17.3 Idegentest a gégében
 
'''''Beleértve:''''' :emberölés
T17.4 Idegentest a légcsőben
 
:egy másik személy által a megsebesítés vagy megölés szándékával
T17.5 Idegentest a hörgőben
 
:bármely eszközzel előidézett sérülés.
T17.8 A légutak egyéb és több részének idegentestje
 
'''''Kivéve:''''' :törvényes beavatkozás miatti sérülések (Y35.-)
:Bronchiolusok
 
:háborús cselekmények miatti sérülések (Y36.-)
:Tüdő
 
X85 Gyógyszerekkel, kábítószerekkel és biológiai anyagokkal elkövetett testi sértés
T17.9 Idegentest a légutakban, hely k.m.n.
 
:'''''Beleértve:''''' mérgezéssel elkövetett emberölés az alábbiak által (bármilyen):
T18 Idegentest az emésztőtraktusban
 
biológiai anyag
:'''''Kivéve:''''' idegentest a garatban (T17.2)
 
kábítószer
T18.0 Idegentest a szájban
 
gyógyszer
T18.1 Idegentest a nyelőcsőben
 
X86 Maró anyagokkal elkövetett testi sértés
T18.2 Idegentest a gyomorban
 
:'''''Kivéve:''''' maró gáz (X88.-)
T18.3 Idegentest a vékonybélben
 
X87 Peszticidekkel elkövetett testi sértés
T18.4 Idegentest a vastagbélben
 
:'''''Beleértve:''''' fa- tartósítószerek
T18.5 Idegentest a végbélben és végbélnyílásban
 
:'''''Kivéve:''''' :növényi tápanyagok és műtrágyák (X89.-)
:Rectosigmoidalis (átmenet)
 
X88 Gázokkal és gőzökkel elkövetett testi sértés
T18.8 Idegentest az emésztőrendszer más és több helyén
 
X89 Egyéb vegyszerek és mérgező anyagok által elkövetett testi sértés
T18.9 Idegentest az emésztőrendszerben, hely k.m.n.
 
:'''''Beleértve:''''' növényi tápanyagok és műtrágyák
:Emésztőrendszer k.m.n.
 
X90 K.m.n. vegyszerrel és mérgező anyaggal elkövetett testi sértés
:Lenyelt idegen test k.m.n.
 
:'''''Beleértve:''''' mérgezéssel elkövetett emberölés
T19 Idegentest a húgy-ivarszervekben
 
X91 Akasztás, zsinegelés és megfojtás által elkövetett testi sértés
:'''''Kivéve:''''' fogamzásgátló eszköz (intrauterin)(vaginális):
 
X92 Vízbefojtás és elmerülés által elkövetett testi sértés
által okozott mechanikai szövődmény (T83.3)
 
X93 Kézi lőfegyverrel elkövetett testi sértés
jelenléte (Z97.5)
 
X94 Sörétes vadászfegyverrel, huzagolt csövű és katonai lőfegyverrel elkövetett testi sértés
T19.0 Idegentest a húgycsőben
 
X95 Egyéb és k.m.n. lövéssel elkövetett testi sértés
T19.1 Idegentest a hólyagban
 
X96 Robbanó anyagokkal elkövetett bűncselekmény
T19.2 Idegentest a szeméremtestben és hüvelyben
 
:'''''Kivéve:''''' gyújtóbomba (X97.-)
T19.3 Idegentest a méhben, [bármely rész]
 
X97 Füsttel, tűzzel és lángokkal elkövetett testi sértés
T19.8 Idegentest a nemi és húgyúti szervek más és több helyén
 
:'''''Beleértve:''''' gyújtogatás
T19.9 Idegentest a nemi és húgyúti szervekben, hely k.m.n.
 
:::cigaretta
== Égések és maródások (T20-T32) ==
 
:::gyújtóbomba
'''''Beleértve:''''' :égések (hőhatás) az alábbiak következtében:
 
X98 Forró gőzökkel és tárgyakkal elkövetett testi sértés
elektromos fűtőkészülékek
 
X99 Éles eszközökkel elkövetett testi sértés
elektromosság
 
:'''''Beleértve:''''' szúrás k.m.n.
láng
 
Y00 Tompa tárggyal elkövetett testi sértés
súrlódás, dörzsölés
 
Y01 Magas helyről való lelökés által elkövetett testi sértés
forró levegő és forró gázok
 
Y02 Mozgó objektum elé lökés vagy helyezés által elkövetett testi sértés
forró tárgyak
 
Y03 Motoros járművel való összezúzatás által elkövetett testi sértés
villám
 
:'''''Beleértve:''''' szándékos elütés vagy áthajtás motoros járművel
sugárzás
 
Y04 Testi erővel elkövetett testi sértés
:kémiai égések [maródások] (külső) (belső)
 
:'''''Beleértve:''''' fegyver nélküli dulakodás vagy verekedés
:forrázás
 
:'''''Kivéve:''''' :erythematesti [dermatitis]sértés abaz ignealábbiak (L59.0)által:
 
zsinegelés (X91.-)
:a bőr és bőralatti szövet sugárzással összefüggő
 
vízbe fojtás (X92.-)
:rendellenességei (L55-L59)
 
fegyverhasználat (X93-X95, X99.-, Y00.-)
:napégés (L55.-)
 
testi erővel elkövetett szexuális erőszak (Y05.-)
== ''A testfelület meghatározott helyének égései és maródásai (T20-T25)'' ==
 
Y05 Testi erővel elkövetett szexuális testi sértés
'''''Beleértve:''''' :égések és maródások:
 
:'''''Beleértve:''''' nemi erőszak (kísérlet)
első fokú [erythema]
 
:::szodómia (kísérlet)
másodfokú [hólyagok] [epiderma hiány]
 
Y06 :Elhanyagolás és elhagyás
harmadfokú [a bőr alatti szövet mély necrosisa] [teljes mélységű bőrpusztulás]
 
Y06.0 Házastárs vagy partner által
T20 A fej és a nyak égése és maródása
 
Y06.1 Szülő által
:'''''Beleértve:''''' fül [bármely része]
 
Y06.2 Ismerős vagy barát által
:::a szem, együtt az arc, a fej és a nyak egyéb részeivel
 
Y06.8 Egyéb megjelölt személy által
:::ajak
 
Y06.9 K.m.n. személy által
:::orr (septum)
 
Y07 Egyéb rossz-bánásmód szindrómák
:::fejbőr [bármely része]
 
:'''''Beleértve:''''' lelki gyötrés
:::halánték (regio)
 
:::fizikai erőszak
:'''''Kivéve:''''' égés és maródás:
 
:::szexuális erőszak
a szem és járulékaira korlátozódó (T26.-)
 
:::kínzás
a szájat és a garatot érintő (T28.-)
 
:'''''Kivéve:''''' :elhagyás vagy elhanyagolás (Y06.-)
T20.0 A fej és nyak égése, foka nem meghatározott
 
:::testi erővel elkövetett szexuális testi sértés (Y05.-)
T20.1 A fej és nyak elsőfokú égése
 
Y07.0 Házastárs vagy partner által
T20.2 A fej és nyak másodfokú égése
 
Y07.1 Szülő által
T20.3 A fej és nyak harmadfokú égése
 
Y07.2 Ismerős vagy barát által
T20.4 A fej és nyak maródása, foka k.m.n.
 
Y07.3 Hivatalos hatóság által
T20.5 Fej és nyak elsőfokú maródása
 
Y07.8 Egyéb megjelölt személy által
T20.6 A fej és nyak másodfokú maródása
 
Y07.9 K.m.n. személy által
T20.7 A fej és nyak harmadfokú maródása
 
Y08 Egyéb megjelölt módon elkövetett testi sértés
T21 A törzs égése és maródása
 
Y09 K.m.n. módon elkövetett testi sértés
:'''''Beleértve:''''' hasfal
 
:'''''Beleértve:''''' orgyilkosság (kísérlet) k.m.n.
:::végbélnyílás
 
:::emberölés (kísérlet) k.m.n.
:::hát [bármely része]
 
:::gondatlanságból elkövetett emberölés
:::emlő
 
:::gyilkosság (kísérlet) k.m.n.
:::fartájék
 
== Nem meghatározott szándékú esemény (Y10-Y34) ==
:::mellkasfal
 
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]
:::lágyék
 
'''''Megjegyzés:''''' Ez a rész azokra az esetekre vonatkozik, amikor az orvosi, nyomozó vagy egyéb törvény alapján eljáró hatóság által:végzett vizsgálat alapján sem volt megállapítható, hogy a:sérülések baleset, öngyilkosság vagy emberölés következtében keletkeztek. A sem balesetszerűségnek, sem szándékosnak nem:jelölt önsértések- kivéve mérgezés - is ide tartoznak
:::ágyék
 
Y10 Mérgezés nem opioid fájdalom- és lázcsillapítók, antireumatikumok által, nem meghatározott szándékú
:::interscapularis terület
 
:'''''Beleértve:''''' 4-aminofenol-származékok
:::szeméremajkak
 
:::nem- szteroid gyulladásgátlók [NSAID]
:::himvessző
 
:::pirazolon származékok
:::gáttájék
 
:::szalicilátok
:::herezacskó
 
Y11 Mérgezés antiepileptikum, altató-nyugtató és antiparkinson szerek és pszichotróp gyógyszerek által, m.n.o. nem meghatározott szándékú
:::here
 
:'''''Beleértve:''''' antidepresszánsok
:::vulva
 
:::barbiturátok
:'''''Kivéve::'''''égés és maródás:
 
:::hidantoin származékok
hónalj (T22.-)
 
:::iminostilbenek
lapocka tájék (T22.-)
 
:::methaqualon vegyületek
T21.0 A törzs nem meghatározott fokú égése
 
:::neuroleptikumok
T21.1 A törzs elsőfokú égése
 
:::pszichostimulánsok
T21.2 A törzs másodfokú égése
 
:::szukcinimidek és oxazolidinedionok
T21.3 A törzs harmadfokú égése
 
:::tranquillansok
T21.4 A törzs k.m.n. fokú maródása
 
Y12 Mérgezés narkotikumok és pszihodiszleptikumok [hallucinogének] által, m.n.o., nem meghatározott szándékú
T21.5 A törzs elsőfokú maródása
 
:'''''Beleértve:''''' cannabis (származékok)
T21.6 A törzs másodfokú maródása
 
:::kokain
T21.7 A törzs harmadfokú maródása
 
:::kodein
T22 A váll és felkar égése és maródása, kivéve a csuklót és kezet
 
:::heroin
:'''''Beleértve:''''' kar [bármely része, kivéve a csukló és a kéz egyedül]
 
:::hónaljLSD
 
:::meszkalin
:::lapocka tájék
 
:::metadon
:'''''Kivéve:''''' égés és maródás:
 
:::morfin
interscapularis tájék (T21.-)
 
:::ópium (alkaloidák)
a csukló és kéz egyedül (T23.-)
 
Y13 Mérgezés az autonóm idegrendszerre ható egyéb gyógyszerek által, nem meghatározott szándékú
T22.0 A váll és felső végtag k.m.n. fokú égése, kivéve a csukló és kéz
 
:'''''Beleértve:''''' paraszimpatolitikumok (antikolinerg gyógyszerek és antimuszkarinok) és
T22.1 A váll és felső végtag elsőfokú égése, kivéve a csukló és kéz
 
:::spazmolitikumok
T22.2 A váll és felső végtag másodfokú égése, kivéve a csukló és kéz
 
:::paraszimpatomimetikumok (kolinergikumok)
T22.3 A váll és felső végtag harmadfokú égése, kivéve a csukló és kéz
 
:::szimpatolitikumok (antiadrenergikumok)
T22.4 A váll és felső végtag k.m.n. fokú maródása, kivéve a csukló és kéz
 
:::szimpatomimetikumok (adrenergikumok)
T22.5 A váll és felső végtag elsőfokú maródása, kivéve a csukló és kéz
 
Y14 Mérgezés egyéb és k.m.n. drogok, gyógyszerek és biológiai anyagok által, nem meghatározott szándékú
T22.6 A váll és felső végtag másodfokú maródása, kivéve a csukló és kéz
 
:'''''Beleértve:''''' a sima- és csontvázizmokra és légzőszervekre ható szerek
T22.7 A váll és felső végtag harmadfokú maródása, kivéve csukló és kéz
 
:::anaestheticumok (általános) (helyi)
T23 A csukló és kéz égése és maródása
 
:::a szív-érrendszerre és a gyomor-bél rendszerre ható gyógyszerek
:'''''Beleértve:''''' ujj (köröm)
 
:::hormonok és szintetikus pótszereik
:::tenyér
 
:::szisztémás és haematológiai szerek
:::hüvelykujj (és körme)
 
:::szisztémás antibiotikumok és egyéb fertőzés elleni szerek
T23.0 A csukló és kéz k.m.n. fokú égési sérülése
 
:::terápiás gázok
T23.1 A csukló és kéz elsőfokú égési sérülése
 
:::helyileg alkalmazott készítmények
T23.2 A csukló és kéz másodfokú égési sérülése
 
:::vakcinák
T23.3 A csukló és kéz harmadfokú égési sérülése
 
:::folyadékegyensúlyra ható szerek, melyek hatással vannak az ásványi és
T23.4 A csukló és kéz k.m.n. fokú maródása
 
:::húgysav anyagcserére
T23.5 A csukló és kéz elsőfokú maródása
 
Y15 Mérgezés alkohol által, nem meghatározott szándékú
T23.6 A csukló és kéz másodfokú maródása
 
:'''''Beleértve:''''' alkohol k.m.n.
T23.7 A csukló és kéz harmadfokú maródása
 
:::butilalkohol [1-butanol]
T24 A csípő és alsó végtag, égése és maródása kivéve a bokát és a lábfejet
 
:::etilalkohol [etanol]
:'''''Beleértve:''''' lábszár [bármely része, kivéve a boka és a láb egyedül]
 
:::izopropil-alkohol [2-propanol]
:'''''Kivéve:''''' a boka és láb izolált égése, maródása (T25.-)
 
:::metilalkohol [metanol]
T24.0 A csípő és alsó végtag k.m.n. fokú égési sérülése, kivéve a boka és láb
 
:::propilalkohol [1-propanol]
T24.1 A csípő és alsó végtag elsőfokú égési sérülése, kivéve a boka és láb
 
:::amilalkohol
T24.2 A csípő és alsó végtag másodfokú égési sérülése, kivéve a boka és láb
 
Y16 Mérgezés szerves oldószerek és szénhidrogének halogén származékai és gőzeik által, nem meghatározott szándékú
T24.3 A csípő és alsó végtag harmadfokú égési sérülése, kivéve a boka és láb
 
:'''''Beleértve:''''' benzol és homológjai
T24.4 A csípő és alsó végtag k.m.n. fokú maródása, kivéve a boka és láb
 
:::szén-tetraklorid [tetraklór-metán]
T24.5 A csípő és alsó végtag elsőfokú maródása, kivéve a boka és láb
 
:::klórfluoro-karbonok
T24.6 A csípő és alsó végtag másodfokú maródása, kivéve a boka és láb
 
:::kőolaj (származékok)
T24.7 A csípő és alsó végtag harmadfokú maródása, kivéve a boka és láb
 
Y17 Mérgezés egyéb gázok és gőzök által, nem meghatározott szándékú
T25 A boka és lábfej égése és maródása
 
:'''''Beleértve:''''' a lábujj(ak)szénmonoxid
 
:::könnygáz
T25.0 A boka és láb k.m.n. fokú égési sérülése
 
:::motoros járműből kipufogó gáz
T25.1 A boka és láb elsőfokú égési sérülése
 
:::nitrogén-oxid
T25.2 A boka és láb másodfokú égési sérülése
 
:::kén-dioxid
T25.3 A boka és láb harmadfokú égési sérülése
 
:::háztartási gáz
T25.4 A boka és láb k.m.n. fokú maródása
 
:'''''Kivéve:''''' :fémek gőzei (Y19.-)
T25.5 A boka és láb elsőfokú maródása
 
Y18 Mérgezés peszticidek által, nem meghatározott szándékú
T25.6 A boka és láb másodfokú maródása
 
:'''''Beleértve:''''' füstölő szerek
T25.7 A boka és láb harmadfokú maródása
 
:::fungicidek
== ''A szemre és a belső szervekre korlátozódó égések és maródások (T26-T28)'' ==
 
:::herbicidek
T26 A szem és függelékeire korlátozódó égések és maródások
 
:::inszekticidek
T26.0 A szemhéj és szemkörüli terület égése
 
:::rágcsálóirtó szerek
T26.1 A szaruhártya és kötőhártya égése
 
:::fa - tartósítószerek
T26.2 A szemgolyó szakadásával és elpusztulásával járó égés
 
:'''''Kivéve:''''' :növényi tápanyagok és műtrágyák (Y19.-)
T26.3 A szem és függelékei más részeit érintő égés
 
Y19 Mérgezés egyéb és k.m.n. vegyszerek és mérgező anyagok által, nem meghatározott szándékú
T26.4 A szem és függelékeinek égése, rész k.m.n.
 
:'''''Beleértve:''''' maró- és égetőszerek
T26.5 A szemhéj és szemkörüli terület maródása
 
:::ragasztószerek
T26.6 A szaruhártya és kötőhártya maródása
 
:::fémek és gőzeik
T26.7 A szemgolyó szakadásával és elpusztulásával járó maródás
 
:::festékek és lakkok
T26.8 A szem és függelékei más részeit érintő maródás
 
:::növényi tápanyagok és műtrágyák
T26.9 A szem és függelékeinek maródása, rész k.m.n.
 
:::mérgező tápanyagok és növények
T27 A légzőtraktus égése és maródása
 
:::szappanok és tisztítószerek
T27.0 A gége és légcső égése
 
Y20 Akasztás, zsinegelés és megfulladás, nem meghatározott szándékú
T27.1 A gégét, légcsövet és tüdőt érintő égés
 
Y21 Vízbe fulladás és elmerülés, nem meghatározott szándékú
:'''''Kivéve:''''' légnyomásos sérülés szindróma (T70.8)
 
Y22 Sérülés kézi lőfegyverek által, nem meghatározott szándékú
T27.2 A légzőrendszer egyéb részeinek égése
 
Y23 Sérülés sörétes vadászfegyver, huzagolt csövű és katonai lőfegyver által, nem meghatározott szándékú
:Mellüreg
 
Y24 Sérülés egyéb és k.m.n. lőfegyver által, nem meghatározott szándékú
T27.3 A légzőrendszer égése, k.m.n.
 
Y25 Sérülés robbanóanyagok által, nem meghatározott szándékú
T27.4 A gége és légcső maródása
 
Y26 Füst, tűz és lángok hatása, nem meghatározott szándékú
T27.5 A gégét, légcsövet és tüdőt érintő maródás
 
Y27 Sérülés forró gőzök és tárgyak által, nem meghatározott szándékú
T27.6 A légzőrendszer egyéb részeinek maródása
 
Y28 Sérülés éles tárgyak által, nem meghatározott szándékú
T27.7 A légzőrendszer k.m.n. részének maródása
 
Y29 Sérülés tompa tárgy által, nem meghatározott szándékú
T28 Egyéb belső szervek égése és maródása
 
Y30 Esés, ugrás vagy lelöketés magas helyről, nem meghatározott szándékú
T28.0 A száj és garat égése
 
:'''''Beleértve:''''' esés egyik szintről a másikra, nem meghatározott szándékú
T28.1 A nyelőcső égése
 
Y31 Mozgó objektum elé esés vagy aláfekvés vagy el-, ill. nekifutás nem meghatározott szándékú
T28.2 Az emésztőrendszer más részének égése
 
Y32 Motoros járművel ütközés, roncsolódás nem meghatározott szándékú
T28.3 A belső húgy-ivarszervek égése
 
Y33 Egyéb megjelölt, nem meghatározott szándékú esemény
T28.4 Más, k.m.n. belső szerv égése
 
Y34 K.m.n. esemény nem meghatározott szándékú
T28.5 A száj és garat maródása
 
== Törvényes beavatkozás és háborús cselekmények (Y35-Y36) ==
T28.6 A nyelőcső maródása
 
Y35 Törvényes beavatkozás
T28.7 Az emésztőrendszer más részeinek maródása
 
Y35.0 Törvényes beavatkozás lőfegyver révén
T28.8 A belső húgy-ivarszervek maródása
 
:Sérülés törvényes beavatkozás kapcsán az alábbiaktól:
T28.9 Más és k.m.n. belső szervek maródása
 
géppuska
== ''Több és nem meghatározott testtájék égései és maródásai (T29-T32)'' ==
 
revolver
T29 Több testtájék égése és maródása
 
puskagolyó vagy gumilövedék
:'''''Beleértve:''''' az olyan égések és maródások, melyek a T20-tól T28-ig terjedő csoportok ::közül egynél többe is besorolhatók
 
Y35.1 Törvényes beavatkozás robbanóanyagok révén
T29.0 Több testtájék égési sérülése, foka nem meghatározott
 
:Törvényes beavatkozás kapcsán okozott sérülés:
:Többszörös égés k.m.n.
 
dinamit
T29.1 Több testtájék égési sérülése, elsőfoknál nem nagyobb
 
repesz gránát
T29.2 Több testtájék égési sérülése, másodfoknál nem nagyobb
 
gránát
T29.3 Több testtájék égési sérülése, az egyik legalább harmadfokú
 
akna
T29.4 Több testtájék maródása foka nem meghatározott
 
Y35.2 Törvényes beavatkozás gázok révén
:Többszörös maródás k.m.n.
 
:Fulladás gáz által::}
T29.5 Több testtájék maródása, elsőfoknál nem nagyobb
 
:Sérülés könnygáz által:} törvényes beavatkozás kapcsán
T29.6 Több testtájék maródása, másodfoknál nem nagyobb
 
:Mérgezés gáz által::}
T29.7 Több testtájék maródása, az egyik legalább harmadfokú
 
Y35.3 Törvényes beavatkozás tompa tárgyak révén
T30 Égés és maródás, testtájék k.m.n.
 
:Ütés, csapás az alábbiak által:
:'''''Kivéve:''''' égés és maródás, az érintett testfelület terjedelmének megjelölésével (T31-T32)
 
bot:::}
T30.0 Nem meghatározott testtájék égési sérülése, foka nem meghatározott
 
tompa tárgy:} törvényes beavatkozás kapcsán
:Égés k.m.n.
 
puskatus:}
T30.1 Nem meghatározott testtájék elsőfokú égési sérülése
 
Y35.4 Törvényes beavatkozás éles tárgyak révén
:Elsőfokú égés k.m.n.
 
:Vágás:::}
T30.2 Nem meghatározott testtájék másodfokú égési sérülése
 
:Sérülés szuronytól:} törvényes beavatkozás kapcsán
:Másodfokú égés k.m.n.
 
:Szúrt seb::}
T30.3 Nem meghatározott testtájék harmadfokú égési sérülése
 
Y35.5 Törvényes kivégzés
:Harmadfokú égés k.m.n.
 
:A bíróság vagy [akár állandó, akár átmeneti] uralkodó hatalom parancsa alapján végrehajtott bármely kivégzések, mint:
T30.4 Nem meghatározott testtájék maródása, foka nem meghatározott
 
megfojtás gáz által
:Maródás k.m.n.
 
lefejezés (guillotinnal)
T30.5 Nem meghatározott testtájék elsőfokú maródása
 
villamos áram által
:Elsőfokú maródás k.m.n.
 
akasztással
T30.6 Nem meghatározott testtájék másodfokú maródása
 
mérgezéssel
:Másodfokú maródás k.m.n.
 
lövéssel
T30.7 Nem meghatározott testtájék harmadfokú maródása
 
Y35.6 Törvényes beavatkozás egyéb megjelölt módon
:Harmadfokú maródás k.m.n.
 
:Bántalmazás
T31 Égések az érintett testfelület terjedelmének megfelelően osztályozva
 
Y35.7 Törvényes beavatkozás k.m.n. módon
:'''''Megjegyzés:''''' Ez a csoport akkor használható elsődleges kódként, ha az égés helye nincs meghatározva. Kiegészítő kódként - ha szükséges - akkor használható a T20-T29 csoportokkal, ha a helyet is megjelölik.
 
Y36 Háborús cselekmények
T31.0 A testfelület kevesebb, mint 10%-át érintő égés
 
:'''''Megjegyzés:''''' Az ellenségeskedés megszűnése utáni háborús cselekményekből:származó sérülések az Y36.8 csoportba tartoznak
T31.1 A testfelület 10 - 19%-át érintő égés
 
:'''''Beleértve:''''' a katonák és civilek háború és polgári felkelés során szerzett sérüléseit
T31.2 A testfelület 20 - 29%-át érintő égés
 
Y36.0 Háborús cselekmények tengerészeti fegyverek robbanása révén
T31.3 A testfelület 30 - 39%-át érintő égés
 
:Mélyvízi bomba
T31.4 A testfelület 40 - 49%-át érintő égés
 
:Tengeri akna
T31.5 A testfelület 50 - 59%-át érintő égés
 
:Akna k.m.n. tengeren vagy kikötőben
T31.6 A testfelület 60 - 69%-át érintő égés
 
:Tüzérségi lövedék tengerészeti bázisról
T31.7 A testfelület 70 - 79%-át érintő égés
 
:Torpedo
T31.8 A testfelület 80 - 89%-át érintő égés
 
:Víz alatti robbanás
T31.9 A testfelület 90, vagy több %-át érintő égés
 
Y36.1 Háborús cselekmények repülőgép pusztulása révén
T32 Maródások, az érintett testfelület terjedelmének megfelelően osztályozva
 
:Repülőgép:
:'''''Megjegyzés:''''' Ez a csoport akkor használható elsődleges kódként, ha a felmaródáshelye nincs meghatározva.Kiegészitő kódként - ha szükséges - akkor használható a T20-T29 csoportokkal, ha a maródás helyét is megjelölték.
 
felrobbant
T32.0 A testfelület kevesebb, mint 10%-át érintő maródás
 
kigyulladt
T32.1 A testfelület 10 - 19%-át érintő maródás
 
lelőtték
T32.2 A testfelület 20 - 29%-át érintő maródás
 
:Lezuhanó repülőgép általi összezúzatás
T32.3 A testfelület 30 - 39%-át érintő maródás
 
Y36.2 Háborús cselekmények egyéb robbanás és szilánkok révén
T32.4 A testfelület 40 - 49%-át érintő maródás
 
:Balesetszerű robbanás az alábbiak által :
T32.5 A testfelület 50 - 59%-át érintő maródás
 
hadianyag
T32.6 A testfelület 60 - 69%-át érintő maródás
 
saját fegyverek
T32.7 A testfelület 70 - 79%-át érintő maródás
 
:Repeszbomba (szilánkok)
T32.8 A testfelület 80 - 89%-át érintő maródás
 
:Robbanás:
T32.9 A testfelület 90, vagy több %-át érintő maródás
 
tüzérségi lövedéké:}
== Fagyás (T33-T35) ==
 
puskazávárzaté:}
'''''Kivéve:''''' :hyothermia és az alacsony hőmérséklet egyéb hatásai (T68-T69)
 
ágyú závárzaté:}
T33 Felületes fagyás
 
akna:::}
:'''''Beleértve:''''' a bőr felszines részeinek elvesztésével járó fagyás
 
:Szilánkok::::}
:'''''Kivéve:''''' több testtájékot érintő felszines fagyás (T35.0)
 
tüzérségi lövedékből:}
T33.0 A fej felületes fagyása
 
bombából::}
T33.1 A nyak felületes fagyása
 
gránátból::}
T33.2 A mellkas felületes fagyása
 
irányított lövedékből:}
T33.3 A hasfal, derék és medence felületes fagyása
 
szárazföldi aknából:} háborús cselekmény kapcsán
T33.4 A kar felületes fagyása
 
rakétából::}
:'''''Kivéve:''''' csak a csuklótájékot és kezet érintő felszines fagyás (T33.5)
 
lövedékből::}
T33.5 A csukló és kéz felületes fagyása
 
srapnelből::}
T33.6 A csípő és comb felületes fagyása
 
:Akna k.m.n.::}
T33.7 A térd és a lábszár felületes fagyása
 
Y36.3 Háborús cselekmények tűz, tűzvész és forró anyagok révén
:'''''Kivéve:''''' csak a bokát és lábfejet érintő felszines fagyás (T33.8)
 
:Megfulladás:} tűzet okozó eszközök által közvetlenül vagy bármely
T33.8 A boka és lábfej felületes fagyása
 
:Égések:::} hagyományos fegyver által közvetve okozott tűztől
T33.9 Egyéb és k.m.n. részek felületes fagyása
 
:Egyéb sérülések :} származó
:Felületes fagyás:
 
:Benzinbomba
k.m.n.
 
Y36.4 Háborús cselekmények lőfegyverek és a hagyományos hadviselés egyéb formái révén
az alsó végtagon k.m.n.
 
:Háborús sérülés
a törzsön k.m.n.
 
:Szuronysérülés
T34 Fagyás szövetelhalással
 
:Lövedék:
:'''''Kivéve:''''' több testtájékot érintő, szöveti elhalással járó fagyás (T35.1)
 
karabély
T34.0 A fej szövetelhalással járó fagyása
 
géppuska
T34.1 A nyak szövetelhalással járó fagyása
 
pisztoly
T34.2 A mellkas szövetelhalással járó fagyása
 
puska
T34.3 A hasfal, derék és medence szövetelhalással járó fagyása
 
gumilövedék
T34.4 A kar szövetelhalással járó fagyása
 
:Vízbe fulladás háborús cselekmények következtében, k.m.n.
:'''''Kivéve:''''' csak a csukló-és kéztájék szöveti necrosissal járó fagyása (T34.5)
 
:Sörét (vadászpuska)
T34.5 A csukló és kéz szövetelhalással járó fagyása
 
Y36.5 Háborús cselekmények nukleáris fegyverek révén
T34.6 A csípő és comb szövetelhalással járó fagyása
 
:Robbanás hatásai
T34.7 A térd és a lábszár szövetelhalással járó fagyása
 
:Ionizáló sugárzásnak való kitétel nukleáris fegyvertől
:'''''Kivéve:''''' csak a boka és láb szöveti necrosissal járó fagyása (T34.8)
 
:Tűzcsóva hatások
T34.8 A boka és lábfej szövetelhalással járó fagyása
 
:Hőség
T34.9 Egyéb és k.m.n. részek szövetelhalással járó fagyása
 
:Nukleáris fegyverek egyéb direkt és másodlagos hatásai
:Fagyás szövetelhalással:
 
Y36.6 Háborús cselekmények biológiai fegyverek révén
k.m.n.
 
Y36.7 Háborús cselekmények vegyi fegyverek és a nem hagyományos hadviselési formák révén
alsó végtagon k.m.n.
 
:Gázok, gőzök és vegyi anyagok
a törzsön k.m.n.
 
:Lézer
T35 Több testtájékra terjedő és k.m.n. fagyás
 
Y36.8 Az ellenségeskedés megszűnése után keletkezett háborús cselekmények
T35.0 Több testtájék felületes fagyása
 
:A háborús cselekmények során elhelyezett bombák vagy aknák robbanása okozta sérülések, ha a robbanás az ellenségeskedés megszűnése után történt. A háborús cselekmények következtében, de az ellenségeskedés megszűnése után keletkező sérülések, amelyek az Y360-Y367 vagy Y369 altételbe sorolhatók
:Többszörös felszines fagyás k.m.n.
 
Y36.9 Háborús cselekmények k.m.n.
T35.1 Több testtájék szövetelhalással járó fagyása
 
== Az orvosi kezelés szövődményei (Y40-Y84) ==
:Többszörös fagyás necrosissal k.m.n.
 
'''''Beleértve:''''' :készülékek és berendezések miatti balesetek
T35.2 A fej és nyak fagyása k.m.n.
 
:helyesen adagolt megfelelő gyógyszer terápiás vagy profilaktikus dózisban mint bármely káros hatás oka
T35.3 A mellkas, has, derék, és a medence fagyása k.m.n.
 
:műtéti és gyógykezelési baleset
:Fagyás a törzsön k.m.n.
 
:műtéti és gyógykezelési eljárások mint a betegnél fellépő rendellenes reakciói vagy későbbi szövődmény okai, a kezelés ideje alatti baleset említése nélkül
T35.4 A felső végtag fagyása k.m.n.
 
'''''Kivéve:''''' :balesetszerű gyógyszer-túladagolás vagy tévedésből nem megfelelő gyógyszer beadása vagy bevétele (X40-X44)
T35.5 Az alsó végtag fagyása k.m.n.
 
Drogok, gyógyszerek és biológiai anyagok káros hatásai a gyógykezelés során (Y40-Y59)
T35.6 Több testtájék fagyása k.m.n.
 
'''''Megjegyzés:''''' A negyedik számjegyű altételekbe sorolható gyógyszerek és vegyi anyagok felsorolását a Betűrendes tárgymutató tartalmazza.
:Többszörös fagyás k.m.n.
 
'''''Kivéve:''''' :baleset a gyógyszeres vagy biológiai anyagokkal való kezelés technikájában a műtéti és gyógykezelési eljárások során (Y60-Y69)
T35.7 Fagyás k.m.n. helyen
 
Y40 Szisztémás antibiotikumok
:Fagyás k.m.n.
 
:'''''Kivéve:''''' lokálisan alkalmazott antibiotikumok (Y56.-)
== Drogok, gyógyszerek és biológiai anyagok által okozott mérgezés (T36-T50) ==
 
:daganat elleni antibiotikumok (Y43.3)
'''''Beleértve:''''' :ezeknek az anyagoknak a túladagolását és tévedésből bevételét vagy beadását
 
Y40.0 Penicillinek
'''''Kivéve:''''' :nem függőséget okozó anyagok-abususa (F55)
 
Y40.1 Cefalosporinok és egyéb Béta-laktám antibiotikumok
:kezelés céljából helyesen adagolt, megfelelő anyagok káros hatása ["hypersensitivitas", :"reakció", stb.];
 
Y40.2 Chloramphenicol csoport
:az ilyen eseteket a mellékhatás természete szerint kell osztályozni, mint:
 
Y40.3 Macrolidek
aspirin gastritis (K29.-)
 
Y40.4 Tetraciklinek
vérrendellenességek (D50-D76)
 
Y40.5 Aminoglikozidok
dermatitis:
 
:Streptomycin
kontakt (L23-L25)
 
Y40.6 Rifamicinek
belsőleg alkalmazott anyagok miatt (L27.-)
 
Y40.7 Szisztémásan alkalmazott antifungalis antibiotikumok
nephropathia (N14.0-N14.2)
 
Y40.8 Egyéb szisztémás antibiotikumok
mellékhatás k.m.n. (T88.7)
 
Y40.9 Szisztémás antibiotikum k.m.n.
:pszihoaktív anyag okozta gyógyszerfüggőség és
 
Y41 Egyéb szisztémás fertőzés elleni szerek és antiparazitikumok
:mentális és magatartási zavarok (F10-F19)
 
:'''''Kivéve:''''' lokálisan alkalmazott fertőzés elleni szerek (Y56.-)
:a magzatot és újszülöttet érintő drogreakció és mérgezés (P00-P96)
 
Y41.0 Szulfonamidok
:patológiás drog-mérgezés (F10-F19)
 
Y41.1 Mycobacterium elleni szerek
T36 Szisztémás antibiotikumok által okozott mérgezés
 
:'''''Kivéve:''''' daganat elleni antibiotikumokrifamicinek (T45Y40.16)
 
::streptomycin (Y40.5)
antibotikum okozta
 
Y41.2 Malária elleni és egyéb vérprotozoonokra ható gyógyszerek
fül-, orr- és torokártalom (T49.6)
 
:'''''Kivéve:''''' hydroxyquinolin származékok (Y41.8)
szemártalom (T49.5)
 
Y41.3 Egyéb protozoonok elleni szerek
helyi ártalom (T49.0)
 
Y41.4 Féreghajtók
T36.0 Penicillinek
 
Y41.5 Vírus elleni szerek
T36.1 Cefalosporinok és egyéb ß-laktám antibiotikumok
 
:'''''Kivéve:''''' amantadin (Y46.7)
T36.2 Chloramphenicol csoport
 
::citarabin (Y43.1)
T36.3 Macrolidek
 
Y41.8 Egyéb szisztémás fertőzés elleni szerek és antiparazitikumok
T36.4 Tetraciklinek
 
:Hydroxyquinolin származékok
T36.5 Aminoglikozidok
 
:'''''Kivéve:''''' malária elleni szerek (Y41.2)
:Streptomycin
 
Y41.9 Szisztémás fertőzés elleni szerek és antiparazitikumok k.m.n.
T36.6 Rifamicinek
 
Y42 Hormonok és szintetikus pótszereik és antagonistáik, m.n.o.
T36.7 Szisztémásan alkalmazott antifungalis antibiotikumok
 
:'''''Kivéve:''''' mineralkortikoidok és antagonisáik (Y54.0-Y54.1)
T36.8 Egyéb szisztémás antibiotikumok
 
::oxitocin típusú hormonok (Y55.0)
T36.9 K.m.n. szisztémás antibiotikumok
 
::parathyreoid hormonok és származékaik (Y54.7)
T37 Egyéb szisztémás fertőzés elleni szer és antiparazitikum által okozott mérgezés
 
Y42.0 Glukokortikoidok és szintetikus analógjaik
:'''''Kivéve:''''' fertőzés elleni szer okozta:
 
:'''''Kivéve:''''' helyileg alkalmazott glukokortikoidok (Y56.-)
fül-, orr- és torokártalom (T49.6)
 
Y42.1 Pajzsmirigy-hormonok és pótszereik
helyi ártalom (T49.0)
 
Y42.2 Antithyreoid szerek
szemártalom (T49.5)
 
Y42.3 Inzulin és oralis hypoglycaemizáló [antidiabetikus] szerek
T37.0 Szulfonamidok
 
Y42.4 Orális fogamzásgátlók
T37.1 Mycobacterium elleni szerek
 
:Egy vagy több alkotós készítmények
:'''''Kivéve:''''' rifamicinek (T36.6)
 
Y42.5 Egyéb ösztrogének és progesztogének
::streptomycin (T36.5)
 
:Keverékek és pótszerek
T37.2 Malária elleni és egyéb vérprotozoonokra ható gyógyszerek
 
Y42.6 Antigonadotropinok, antiösztrogének, antiandrogének, m.n.o.
:'''''Kivéve:''''' hydroxyquinolin származékok (T37.8)
 
:Tamoxifen
T37.3 Egyéb protozoonok elleni szerek
 
Y42.7 Androgének és anabolikus rokonszerek
T37.4 Féreghajtók
 
Y42.8 Egyéb és k.m.n. hormonok és szintetikus pótszereik
T37.5 Vírus elleni szerek
 
:Adenohypophysealis hormonok
:'''''Kivéve:''''' amantadin (T42.8)
 
Y42.9 Egyéb és k.m.n. hormon antagonisták
::citarabin (T45.1)
 
T37.8Y43 EgyébElsődlegesen szisztémás fertőzés elleni szerek és antiparazitikumok
 
:'''''Kivéve:''''' vitaminok m.n.o. (Y57.7)
:Hydroxyquinolin származékok
 
Y43.0 Antiallergiás és antiemetikus szerek
:'''''Kivéve:''''' malária elleni gyógyszerek (T37.2)
 
:'''''Kivéve:''''' fenotiazin alapú neuroleptikumok (Y49.3)
T37.9 Szisztémás k.m.n. fertőzés elleni szerek és antiparazitikumok
 
Y43.1 Daganat elleni antimetabolitok
T38 Hormonok és szintetikus pótszereik és antagonistáik által okozott mérgezés, m.n.o.
 
:Citarabin
:'''''Kivéve: '''''mineralo-kortikoszteroidok és antagonistáik (T50.0)
 
Y43.2 Daganat elleni természetes termékek
::fájáskeltő hormonok (T48.0)
 
Y43.3 Egyéb daganat elleni szerek
::mellékpajzsmirigy-hormonok és származékaik (T50.9)
 
:Daganat elleni antibiotikumok
T38.0 Glukokortikoidok és szintetikus analógjaik
 
:'''''Kivéve:''''' helyileg alklamazott glukokortikoidoktamoxifen (T49Y42.-6)
 
Y43.4 Immunszuppresszív szerek
T38.1 Pajzsmirigy-hormonok és pótszereik
 
Y43.5 Savképző és lúgosító anyagok
T38.2 Pajzsmirigy-elválasztás elleni szerek
 
Y43.6 Enzimek m.n.o.
T38.3 Inzulin és diabetes elleni orális gyógyszerek
 
Y43.8 Egyéb elsődlegesen szisztémás szerek, m.n.o.
T38.4 Orális fogamzásgátlók
 
:Nehézfém antagonisták
:Egy vagy több alkotós készítmények
 
Y43.9 Elsődlegesen szisztémás szerek k.m.n.
T38.5 Egyéb ösztrogének és progesztogének
 
Y44 Elsődlegesen a vér alkotóelemeire ható anyagok
:Keverékek és pótszerek
 
Y44.0 Vas-készítmények és egyéb hypochrom anaemia elleni készítmények
T38.6 Antigonadotropinok, antiösztrogének, antiandrogének, m.n.o.
 
Y44.1 B12-vitamin, folsav és egyéb megaloblastos anaemia elleni készítmények
:Tamoxifen
 
Y44.2 Antikoagulánsok
T38.7 Androgének és anabolikus fajrokonok
 
Y44.3 Antikoaguláns antagonisták, K-vitamin és egyéb koagulánsok
T38.8 Egyéb és k.m.n. hormonok és szintetikus pótszereik
 
Y44.4 Antithrombotikus szerek [thrombocyta-aggregáció inhibitorok]
:Adenohypophysis hormonok
 
:'''''Kivéve:''''' acetil-szalicilsav (Y45.1)
T38.9 Egyéb és k.m.n. antagonisták
 
::dipiridamol (Y52.3)
T39 Nem opioid fájdalom- és lázcsillapítók és antireumatikumok által okozott mérgezés
 
Y44.5 Thrombolyticus szerek
T39.0 Szalicilátok
 
Y44.6 Természetes vér és vérkészítmények
T39.1 4-aminofenol -származékok
 
:'''''Kivéve:''''' immunglobulin (Y59.3)
T39.2 Pirazolon-származékok
 
Y44.7 Plazmapótló szerek
T39.3 Egyéb nem szteroid gyulladásgátlók (NSAID)
 
Y44.9 A vér alkotóelemeire ható egyéb és k.m.n. anyagok
T39.4 Antirheumatica, m.n.o.
 
Y45 Fájdalom- és lázcsillapítók és gyulladás elleni szerek
:'''''Kivéve:''''' glukokortikoidok (T38.0)
 
Y45.0 Opiod fájdalomcsillapítók
::szalicilátok (T39.0)
 
Y45.1 Szalicilátok
T39.8 Egyéb nem opioid fájdalom- és lázcsillapítók, m.n.o.
 
Y45.2 Propionsav származékok
T39.9 Egyéb nem opioid k.m.n. fájdalom- és lázcsillapítók és antirheumaticumok
 
:Propanosav származékai
T40 Narkotikumok és pszichodiszleptikus szerek [hallucinogének] által okozott mérgezés
 
Y45.3 Egyéb nem szteroid gyulladásgátlók [NSAID]
:'''''Kivéve:''''' gyógyszerfüggőség és pszichoaktív szer szedése következtében kialakuló :mentális és magatartási zavarok (F10 - F19)
 
Y45.4 Antireumatiumok
T40.0 Ópium
 
:'''''Kivéve:''''' chloroquin (Y41.2)
T40.1 Heroin
 
:glukokortikoidok (Y42.0)
T40.2 Egyéb opioidok
 
:szalicilátok (Y45.1)
:Kodein
 
Y45.5 4-aminofenol származékok
:Morfin
 
Y45.8 Egyéb fájdalom- és lázcsillapítók
T40.3 Metadon
 
Y45.9 Fájdalom- és lázcsillapítók és gyulladás elleni szerek k.m.n.
T40.4 Egyéb szintetikus narkotikumok
 
Y46 Antiepileptikumok és antiparkinson szerek
:Petidin
 
:'''''Kivéve:''''' acetazolamid (Y54.2)
T40.5 Kokain
 
::barbiturátok (Y47.0)
T40.6 Egyéb és k.m.n. narkotikumok
 
::benzodiazepinek (Y47.1)
T40.7 Cannabis (származékok)
 
::paraldehid (Y47.3)
T40.8 Lizergid [LSD]
 
Y46.0 Szukcinimidek
T40.9 Egyéb és k.m.n. psychodyslepticumok [hallucinogének]
 
Y46.1 Oxazolidindionok
:Meszkalin
 
Y46.2 Hidantoin származékok
:Pszilocin
 
Y46.3 Dezoxi-barbiturátok
:Pszilocibin
 
Y46.4 Iminostilbenek
T41 Anaestheticumok és terápiás gázok által okozott mérgezés
 
:Karbamazepin
:'''''Kivéve:''''' benzodiazepinek (T42.4)
 
Y46.5 Valproát sav
::kokain (T40.5)
 
Y46.6 Egyéb és k.m.n. antiepileptikumok
::opioidok (T40.0-T40.2)
 
Y46.7 Antiparkinson gyógyszerek
T41.0 Inhalációs anaestheticumok
 
:Amantadin
:'''''Kivéve:''''' oxigén (T41.5)
 
Y46.8 Görcsellenes szerek
T41.1 Intravénás anaestheticumok
 
:'''''Kivéve:''''' benzodiazepinek (Y74.1)
:Tiobarbiturátok
 
Y47 Nyugtatók, altatók és szorongáscsökkentő szerek
T41.2 Egyéb és k.m.n. általános anaestheticumok
 
Y47.0 Barbiturátok, m.n.o.
T41.3 Helyi anaestheticumok
 
:'''''Kivéve:''''' dezoxi-barbiturátok (Y46.3)
T41.4 K.m.n. anaestheticumok
 
::tiobarbiturátok (Y48.1)
T41.5 Terápiás gázok
 
Y47.1 Benzodiazepinek
:Széndioxid
 
Y47.2 Klorál származékok
:Oxigén
 
Y47.3 Paraldehid
T42 Antiepileptikum, altató-nyugtató és antiparkinson szerek által okozott mérgezés
 
Y47.4 Bróm-vegyületek
:'''''Kivéve:''''' gyógyszerfüggőség és pszichoaktív
 
Y47.5 Kevert nyugtatók és altatók, m.n.o.
::szer szedése következtében kialakuló mentális
 
Y47.8 Egyéb nyugtatók, altatók és szorongáscsökkentő szerek
::és magatartási zavarok (F10-F19)
 
T42.0 Hidantoin származékok
 
T42.1 Iminostilbenek
 
:Karbamazepin
 
T42.2 Szukcinimidek és oxazolidindionok
 
T42.3 Barbiturátok
 
:'''''Kivéve:''''' tiobarbiturátok (T411)
 
T42.4 Benzodiazepinek
 
T42.5 Vegyes antiepileptikumok, n.o.m.
 
T42.6 Egyéb antiepileptikum és nyugtató-altató szerek
 
:Methaqualon
 
Y47.9 Nyugtatók, altatók és szorongáscsökkentő szerek k.m.n.
:Valproát sav
 
:Altatók:
:'''''Kivéve:''''' karbamazepin (T421)
 
folyékony:}
T42.7 K.m.n. antiepileptikum és nyugtató-altató szerek
 
:Altatók [folyékony, drazsé, tabletta].::} k.m.n.
 
tabletta:}
T42.8 Antiparkinson gyógyszerek és egyéb központi izomtónus-depresszánsok
 
Y48 Anaestheticumok és terápiás gázok
:Amantadin
 
Y48.0 Inhalációs anaestheticumok
T43 Pszichotrop szerek által okozott mérgezés, m.n.o.
 
Y48.1 Parenterális anaestheticumok
:'''''Kivéve:''''' étvágycsökkentők (T50.5)
 
:Tiobarbiturátok
::barbiturátok (T42.3)
 
Y48.2 Egyéb és k.m.n. általános anaestheticumok
::benzodiazepinek (T42.4)
 
Y48.3 Helyi anaestheticumok
::gyógyszerfüggőség és pszichoaktív szer szedése következtében
 
Y48.4 Anaesthetica k.m.n.
::kialakuló mentális és magatartási zavarok (F10-F19)
 
Y48.5 Terápiás gázok
::methaqualon (T42.6)
 
Y49 Pszichotrop szerek m.n.o.
::pszichodiszleptikus szerek [hallucinogének] (T40.7-T40.9)
 
:'''''Kivéve:''''' étvágycsökkentők (anorectica) (Y57. 0)
T43.0 Triciklusos és tetraciklusos antidepresszívumok
 
::barbiturátok k.m.n. (Y47.0)
T43.1 Monoamino-oxidáz-inhibitor antidepresszívumok
 
::benzodiazepinek (Y47.1)
T43.2 Egyéb és k.m.n. antidepresszívumok
 
::koffein (Y50.2)
T43.3 Fenotiazin antipszichótikus gyógyszerek és neuroleptikumok
 
::kokain (Y48.3)
T43.4 Butirofenon és tioxantin neuroleptikumok
 
::methaqualon (Y47.8)
T43.5 Egyéb és k.m.n. antipszichótikus gyógyszerek és neuroleptikumok
 
Y49.0 Triciklikus és tetraciklikus antidepresszánsok
:'''''Kivéve:''''' rauwolfia (T46.5)
 
Y49.1 Monoamino-oxidáz-inhibitor antidepresszánsok
T43.6 Pszichostimulánsok, abúzus lehetőséggel
 
Y49.2 Egyéb és k.m.n. antidepresszánsok
:'''''Kivéve:''''' kokain (T40.5)
 
T43Y49.83 EgyébFenotiazin pszichotropantipszichótikus gyógyszerek m.n.o.és neuroleptikumok
 
Y49.4 Butirofenon és tioxantin neuroleptikumok
T43.9 K.m.n. pszichotrop gyógyszerek
 
Y49.5 Egyéb antipszichótikus gyógyszerek és neuroleptikumok
T44 Elsődlegesen az autonom idegrendszerre ható gyógyszerek által okozott mérgezés
 
:'''''Kivéve:''''' rauwolfia (Y52.5)
T44.0 Antikolineszteráz szerek
 
Y49.6 Psychodysleptica [hallucinogének]
T44.1 Egyéb paraszimpatomimetikumok [kolinergikumok]
 
Y49.7 Pszichostimulánsok, abúzus potenciális lehetőségével
T44.2 Ganglionblokkoló gyógyszerek, m.n.o.
 
T44Y49.38 Egyéb paraszimpatolitikumok [antikolinergpszichotrop gyógyszerek és antimuszkarinok] és spasmolyticumok,. m.n.o.
 
Y49.9 Pszichotrop szer k.m.n.
:Papaverin
 
Y50 Központi idegrendszeri stimulánsok m.n.o.
T44.4 Túlnyomóan a-adrenoreceptor agonisták, m.n.o.
 
Y50.0 Analeptikumok
:Metaraminol
 
Y50.1 Opiod receptor antagonisták
T44.5 Túlnyomóan ß-adrenoreceptor agonisták,
 
Y50.2 Metilxantinok, m.n.o.
:'''''Kivéve:''''' salbutamol (T48.6)
 
:Koffein
T44.6 a-adrenoreceptor antagonisták, m.n.o.
 
:'''''Kivéve:''''' ergot alkaloidákaminofillin (T48Y55.06)
 
::teobromin (Y55.6)
T44.7 ß-adrenoreceptor antagonisták, m.n.o.
 
::teofillin (Y55.6)
T44.8 Központilag ható és adrenerg-neuron blokkoló szerek
 
Y50.8 Egyéb központi idegrendszer stimulánsok
:'''''Kivéve:''''' klonidin (T465)
 
Y50.9 Központi idegrendszer stimuláns k.m.n.
:guanetidin (T465)
 
T44.9Y51 Elsődlegesen az autonom idegrendszerre ható egyéb és k.m.n. gyógyszerekszerek
 
Y51.0 Antikolineszteráz szerek
:a- és ß-adrenoreceptorokat stimuláló gyógyszerek
 
Y51.1 Egyéb paraszimpatomimetikumok [kolinergikumok]
T45 Elsődlegesen szisztémás és haematológiai szerek által okozott mérgezés, m.n.o.
 
Y51.2 Ganglionblokkoló szerek, m.n.o.
T45.0 Antiallergiás gyógyszerek és antiemetikumok
 
Y51.3 Egyéb paraszimpatolitikumok [antikolinergikumok és antimuszkarinok] és spasmolyticumok, m.n.o.
:'''''Kivéve:''''' fenotiazin alapú neuroleptikumok (T43.3)
 
:Papaverin
T45.1 Daganat elleni és immunszuppresszív szerek
 
Y51.4 Túlnyomóan a-adrenoreceptor agonisták, m.n.o.
:Daganat elleni antibiotikumok
 
:Metaraminol
:Citarabin
 
:'''''Kivéve:''''' tamoxifen (T38.6)
 
T45.2 Vitaminok, m.n.o.
 
:'''''Kivéve:''''' nikotinsav (származékok) (T467)
 
::K vitamin (T457)
 
T45.3 Enzimek, m.n.o.
 
T45.4 Vas és vegyületei
 
Y51.5 Túlnyomóan ß-adrenoreceptor agonisták, m.n.o.
T45.5 Antikoagulánsok
 
:'''''Kivéve:'''''salbutamol (Y55.6)
T45.6 A fibrinolysisre ható gyógyszerek
 
T45Y51.76 Antikoagulánsa-adrenoreceptor antagonisták, K vitamin és egyéb koagulánsokm.n.o.
 
:'''''Kivéve:''''' ergot alkaloidák (Y55.0)
T45.8 Egyéb elsődlegesen szisztémás és haematológiai szerek
 
Y51.7 ß-adrenoreceptor agonisták, m.n.o.
:Májkivonatok és egyéb vérszegénység elleni szerek
 
Y51.8 Centrálisan ható és adrenerg neuronblokkoló szerek, m.n.o.
:Természetes vér és vérkészítmények
 
:'''''Kivéve:''''' klonidin (Y52.5)
:Plazmapótló szer
 
::guanetidin (Y52.5)
:'''''Kivéve:''''' immunglobulin (T50.9)
 
Y51.9 Elsődlegesen az autonóm idegrendszerre ható egyéb és k.m.n. szer
::vas (T45.4)
 
:a és ß-adrenoreceptorokat egyaránt stimuláló szerek
T45.9 K.m.n. elsődlegesen szisztémás és haematológiai szerek
 
T46Y52 Elsődlegesen a szív-érrendszerre ható gyógyszerek által okozott mérgezésszerek
 
:'''''Kivéve:''''' metaraminol (T44Y51.4)
 
T46Y52.0 Szívmüködést fokozóCardiostimuláns glikozidák és hasonló hatású gyógyszerekszerek
 
T46Y52.1 Kalciumcsatorna blokkolók
 
T46Y52.2 Egyéb szívritmusanti-regulátorok,arrhytmiás szerek m.n.o.
 
:'''''Kivéve:''''' bß-adrenoreceptor antagonisták (T44Y51.7)
 
T46Y52.3 Szívkoszorúér-tágítók, m.n.o.
 
:Dipiridamol
 
:'''''Kivéve:''''' bß-adrenoreceptor antagonisták (T44Y51.7)
 
::Kalciumcsatornakalciumcsatorna blokkolók (T46Y52.1)
 
Y52.4 Angiotensin konvertáló enzim gátlók
T46.4 Angiotenzin-átalakító enzimgátlók
 
T46Y52.5 Egyéb vérnyomáscsökkentő szerek, m.n.o.
 
:Klonidin
:Rauwolfia
 
:'''''Kivéve:''''' Bétaß-adrenoreceptor antagonisták (T44Y51.7)
 
::kalciumcsatorna blokkolók (T46Y52.1)
 
::diuretikumok (T50Y54.0-T50Y54.25)
 
T46Y52.6 LipaemiaHyperlipaemia és arteriosclerosis elleni gyógyszerekszerek
 
T46Y52.7 PerifériásPeriferiás értágítók
 
:Nikotinsav (származékok)
 
:'''''Kivéve:''''' papaverin (T44Y51.3)
 
T46Y52.8 Varicositas elleni ésszerek, beleértve a sclerotizáló anyagokanyagokat
 
T46Y52.9 Elsődlegesen a szív-érrendszerre ható egyéb és k.m.n. gyógyszerekszer
 
T47Y53 Elsődlegesen a gyomor-bél rendszerre ható gyógyszerek által okozott mérgezésszerek
 
T47Y53.0 Hisztamin H2 -receptor antagonisták
 
T47Y53.1 Egyéb sav- és gyomornedv szekréciót csökkentő gyógyszerek
 
T47Y53.2 Bélizgató hashajtók
 
T47Y53.3 Sós és ozmózisosozmótikus hashajtók
 
T47Y53.4 Egyéb hashajtók
 
:Bélatóniára ható gyógyszerek
 
T47Y53.5 Emésztésserkentők
 
T47Y53.6 Hasmenés elleni gyógyszerekszerek
 
:'''''Kivéve:''''' szisztémás antibiotikumok és egyéb fertőzés elleni szerek (T36Y40-T37Y41)
 
Y53.7 Hánytatók
T47.7 Emetikumok
 
T47Y53.8 Egyéb, elsődlegesenElsődlegesen a gyomor-bélrendszerrebél rendszerre ható egyéb szerek
 
T47Y53.9 K.m.n.Elsődlegesen a gyomor-bélrendszerrebél rendszerre ható szerekszer k.m.n.
 
T48Y54 Elsődlegesen a simavízháztartásra, ásványi- és csontvázizmokra és a légzőszervekrehúgysavanyagcserére ható gyógyszerek által okozott mérgezésszerek
 
Y54.0 Mineralocortikoidok
T48.0 Fájáskeltő gyógyszerek
 
Y54.1 Mineralocortikoid antagonisták [aldosteron antagonisták]
:'''''Kivéve:''''' ösztrogének, progesztogének és antagonisták (T38.4-T38.6)
 
Y54.2 Carboanhydrase-inhibitorok
T48.1 Csontvázizom-relaxánsok [neuromuscularis blokkolók]
 
:Acetazolamid
T48.2 Egyéb és k.m.n. elsődlegesen az izmokra ható szerek
 
Y54.3 Benzotiadizin származékok
T48.3 Köhögéscsillapítók
 
Y54.4 Kacs-diuretikumok
T48.4 Köptetők
 
Y54.5 Egyéb diuretikumok
T48.5 Meghülés elleni gyógyszerek
 
Y54.6 Elektrolitek, kalorikus és vízegyensúlyra ható szerek
T48.6 Antiasthmatica, m.n.o.
 
:Salbutamol
 
:'''''Kivéve:''''' Béta-adrenoreceptor agonisták (T44.5)
 
::hypophysis elülső lebeny hormonok (T38.8)
 
T48.7 Egyéb és k.m.n. elsődlegesen a légzőszervekre ható gyógyszerek
 
T49 Elsődlegesen a bőrre és nyálkahártyákra ható anyagok, valaminta szem-, fül-, orr-, gégegyógyászatban és a fogászatban használt szerek által okozott mérgezés
 
:Ez a tétel tartalmazza a glukokortikoszteroid által okozott helyi ártalmat.
 
T49.0 Helyi antifungalis, fertőzés elleni és gyulladáscsökkentő szerek
 
T49.1 Antipruriticumok
 
T49.2 Helyi adstringensek és detergensek
 
T49.3 Puhító, védő és fájdalomcsillapító szerek
 
T49.4 Keratolyticumok, keratoplasticumok , egyéb hajkezelő szerek és preparátumok
 
T49.5 Szemészeti gyógyszerek és preparátumok
 
:Szemészeti fertőzés elleni szerek
 
T49.6 Fül- orr- és torok gyógyászati gyógyszerek és preparátumok
 
:Fül- orr- és torokfertőzés elleni szerek
 
T49.7 Helyileg használt fogászati gyógyszerek
 
T49.8 Egyéb
 
:Spermicidek
 
T49.9 K.m.n.
 
T50 Diuretikumok és egyéb és k.m.n. szerek, gyógyszerek és biológiai anyagok által okozott mérgezés
 
T50.0 Mineralokortikoidok és antagonistáik
 
T50.1 Kacs-diuretikumok
 
T50.2 Carboanhydrase-inhibitorok, benzotiadiazidok és egyéb diuretikumok
 
:Acetazolamid
 
T50.3 Elektrolitikus, kalorikus és folyadékegyensúly anyagok
 
:Oralis rehidrációs sók
 
Y54.7 A kalcifikációra ható szerek
T50.4 Húgysavanyagcsere gyógyszerek
 
:Mellékpajzsmirigy hormonok és származékaik
T50.5 Étvágycsökkentők
 
:D-vitamin csoport
T50.6 Máshová nem osztályozott antidotumok
 
Y54.8 Húgysavanyagcserére ható szerek
:Alkoholelvonó szerek
 
Y54.9 Ásványi sók, m.n.o.
T50.7 Analeptikumok és opioid-receptor antagonisták
 
Y55 Elsődlegesen a síma- és csontvázizmokra és a légzőrendszerre ható szerek
T50.8 Diagnosztikai anyagok
 
Y55.0 Fájáskeltő szerek
T50.9 Egyéb és k.m.n. gyógyszerek és biológiai anyagok
 
:Ergot alkaloidák
:Savasító szerek
 
:'''''Kivéve:''''' ösztrogének, progesztogének és antagonisták (Y42.5-Y42.6)
:Lúgosító szerek
 
Y55.1 Csontvázizom-relaxansok [neuromuscularis blokkolók]
:Immunglobulin
 
:'''''Kivéve:''''' anticonvulsiva (Y46.8)
:Immunológiai szerek
 
Y55.2 Elsődlegesen az izmokra ható egyéb és k.m.n. szerek
:Lipotrop gyógyszerek
 
Y55.3 Köhögéscsillapítók
:Mellékpajzsmirigy-hormonok és származékok
 
Y55.4 Köptetők
== Elsősorban nem gyógyszerként használt anyagok toxikus hatásai (T51-T65) ==
 
Y55.5 Meghülés elleni szerek
'''''Kivéve:''''' :szervezetbe bejutott vegyi anyagok okozta égés (T20-T32)
 
Y55.6 Antiasthmatica, m.n.o.
:máshová osztályozott lokalizált toxikus hatások (A00-R99)
 
:Aminofilin
:külső anyagok okozta légzőszervi állapotok (J60-J70)
 
:Salbutamol
T51 Az alkohol toxikus hatása
 
:Teobromin
T51.0 Etanol
 
:Teofillin
:Etilalkohol
 
:'''''Kivéve:''''' akutß-adrenoreceptor alkohol intoxikáció vagy "másnapos" hatásagonisták (F10Y51.05)
 
::hypophysis elülső lebeny hormonok (Y42.8)
::egyszerű részegség (F10.0)
 
Y55.7 Elsődlegesen a légzőrendszerre ható egyéb és k.m.n. szerek
::kóros részegség (F10.0)
 
Y56 Elsődlegesen a bőrre és a nyálkahártyákra ható, topikus szerek, valamint szem-, fül- orr- gégegyógyászati és fogászati szerek
T51.1 Metanol
 
:'''''Beleértve:''''' helyileg alkalmazott glikokortikoid
:Metilalkohol
 
Y56.0 Helyi antifungalis, fertőzés elleni és gyulladáscsökkentő szerek, m.n.o.
T51.2 2-propanol
 
Y56.1 Antipruritica
:Izopropil-alkohol
 
Y56.2 Helyi adstringensek és detergensek
T51.3 Amilalkohol
 
Y56.3 Puhító, védő és fájdalomcsillapító szerek
:Butilalkohol [1-butanol]
 
Y56.4 Keratolyticum, keratoplasticum és egyéb hajkezelő szerek és készitmények
:Propilalkohol [1-propanol]
 
Y56.5 Szemészeti szerek és készitmények
T51.8 Egyéb alkoholok
 
Y56.6 Fül-, orr-, gégegyógyászati szerek és készitmények
T51.9 K.m.n. alkoholok
 
Y56.7 Helyileg alkalmazott fogászati szerek
T52 Szerves oldószerek toxikus hatása
 
Y56.8 Egyéb topikus szerek
:'''''Kivéve:''''' alifás és aromás szénhidrogének halogén származékai (T53.-)
 
:Spermicidek
T52.0 A kőolajtermékek toxikus hatása
 
Y56.9 Topikus szer k.m.n.
:Gazolin vagy petróleum
 
Y57 Egyéb és k.m.n. szerek és gyógyszerek
:Kerozin vagy paraffin olaj
 
Y57.0 Étvágycsökkentők [anorectica]
:Paraffin viasz
 
Y57.1 Lipotrop szerek
:Kőolaj:
 
Y57.2 Antidotumok és kelátképző szerek m.n.o.
éter
 
Y57.3 Alkoholelvonó szerek
könnyűbenzin
 
Y57.4 Gyógyszerészeti kiegészítő anyagok
szeszek
 
Y57.5 Röntgen kontrasztanyagok
T52.1 Benzol
 
Y57.6 Egyéb diagnosztikai szerek
:'''''Kivéve:''''' benzol homológjai (T52.2)
 
Y57.7 Vitaminok m.n.o.
::benzol nitro- és aminoszármazékok és homológjaik (T65.3)
 
:'''''Kivéve:''''' nikotin sav (Y52.7)
T52.2 Benzol és homológjai
 
::B12-vitamin (Y44.1)
:Toluol [metilbenzol]
 
::D-vitamin (Y54.7)
:Xilol [dimetilbenzol]
 
::K-vitamin (Y44.3)
T52.3 Glikolok
 
Y57.8 Egyéb szerek és gyógyszerek
T52.4 Ketonok
 
Y57.9 Szer vagy gyógyszer k.m.n.
T52.8 Egyéb szerves oldószerek
 
Y58 Bakteriális oltóanyagok
T52.9 K.m.n. szerves oldószerek
 
Y58.0 BCG vakcina
T53 Az alifás és aromás szénhidrogének halogén származékainak toxikus hatása
 
Y58.1 Tífusz és paratífusz vakcina
T53.0 Szén-tetraklorid
 
Y58.2 Kolera vakcina
:Tetraklór-metán
 
Y58.3 Pestis vakcina
T53.1 Kloroform
 
Y58.4 Tetanusz vakcina
:Triklór-metán
 
Y58.5 Diftéria vakcina
T53.2 Triklór-etilén
 
Y58.6 Pertussis vakcina, beleértve a pestussis komponenst tartalmazó kombinált oltóanyagot
:Triklór-etán
 
Y58.8 Kombinált bakteriális oltóanyagok, a pertussis komponenst tartalmazó kivételével
T53.3 Tetraklór-etilén
 
Y58.9 Egyéb és k.m.n bakteriális oltóanyagok
:Perklór-etilén
 
Y59 Egyéb és k.m.n. oltó és biológiai anyagok
:Tetraklór-etán
 
Y59.0 Virus-vakcina
T53.4 Diklór-metán
 
Y59.1 Rickettsia-vakcina
:Metilén-klorid
 
Y59.2 Protozoa-vakcina
T53.5 Klórfluoro-karbon
 
Y59.3 Immunglobulin
T53.6 Alifás szénhidrogének egyéb halogén származékai
 
Y59.8 Egyéb meghatározott vakcinák és biológiai anyagok
T53.7 Aromás szénhidrogének egyéb halogén származékai
 
Y59.9 Vakcina vagy biológiai anyag k.m.n.
T53.9 Alifás és aromás szénhidrogének k.m.n. halogén származékai
 
Műtéti és gyógykezelési balesetek (Y60-Y69)
T54 Maró anyagok toxikus hatása
 
'''''Kivéve:''''' :készülékek vagy berendezések mechanikus hibái a diagnosztikában vagy a kezelés során (Y70-Y82)
T54.0 Fenol és homológjai
 
:műtéti vagy gyógykezelési eljárások mint a betegnél fellépő rendellenes rekació okai, a kezelés ideje alatti baleset említése nélkül (Y83-Y84)
T54.1 Egyéb maró szerves vegyületek
 
Y60 Akaratlan vágás, szúrás, perforáció vagy vérzés a műtét vagy gyógykezelés során
T54.2 Savak és savszerű anyagok
 
Y60.0 Sebészeti műtét alatt
Kénsav
 
Y60.1 Infúzió vagy transzfúzió alatt
Sósav
 
Y60.2 Vesedialízis vagy egyéb perfúzió alatt
T54.3 Maró lúgok és lúgszerű anyagok
 
Y60.3 Injekció vagy vakcináció alatt
:Kálilúg
 
Y60.4 Endoszkópos vizsgálat alatt
:Nátronlúg
 
Y60.5 Szívkatéterezés alatt
T54.9 K.m.n. maró anyagok
 
Y60.6 Aspiráció, punkció vagy egyéb katéterezés alatt
T55 A szappanok és detergensek toxikus hatása
 
Y60.7 Beöntés alatt
T56 Fémek toxikus hatása
 
Y60.8 Egyéb műtét vagy gyógykezelés alatt
:'''''Beleértve:''''' az összes fémet, a fémek gőzeit és gázait, kivéve a gyógyszereket
 
Y60.9 K.m.n. műtét vagy gyógykezelés alatt
:'''''Kivéve:''''' arzén és vegyületei (T57.0)
 
Y61 A műtét és gyógykezelés alatt akaratlanul a testben hagyott idegen test
::mangán és vegyületei (T57.2)
 
Y61.0 Sebészeti műtét alatt
::tallium (T60.4)
 
Y61.1 Infúzió vagy transzfúzió alatt
T56.0 Ólom és vegyületei
 
Y61.2 Vesedialízis vagy egyéb perfúzió alatt
T56.1 Higany és vegyületei
 
Y61.3 Injekció vagy vakcináció alatt
T56.2 Króm és vegyületei
 
Y61.4 Endoszkópos vizsgálat alatt
T56.3 Kadmium és vegyületei
 
Y61.5 Szívkatéterezés alatt
T56.4 Réz és vegyületei
 
Y61.6 Aspiráció, punkció vagy egyéb katéterezé-s alatt
T56.5 Zink és vegyületei
 
Y61.7 Katéter vagy tampon eltávolítása alatt
T56.6 Ón és vegyületei
 
Y61.8 Egyéb műtét vagy gyógykezelés alatt
T56.7 Berillium és vegyületei
 
Y61.9 K.m.n. műtét vagy gyógykezelés alatt
T56.8 Egyéb fémek
 
Y62 A sterilitás feltételeinek elégtelensége a műtét és gyógykezelés alatt
T56.9 K.m.n. fém
 
Y62.0 Sebészeti műtét alatt
T57 Egyéb szervetlen anyagok toxikus hatása
 
Y62.1 Infúzió vagy transzfúzió alatt
T57.0 Arzén és vegyületei
 
Y62.2 Vesedialízis vagy egyéb perfúzió alatt
T57.1 Foszfor és vegyületei
 
Y62.3 Injekció vagy vakcináció alatt
:'''''Kivéve:''''' szervesfoszfát inszekticidek (T60.0)
 
Y62.4 Endoszkópos vizsgálat alatt
T57.2 Mangán és vegyületei
 
Y62.5 Szívkatéterezés alatt
T57.3 Hidrogén-cianid
 
Y62.6 Aspiráció, punkció vagy egyéb katéterezés alatt
T57.8 Egyéb meghatározott szervetlen anyagok
 
Y62.8 Egyéb műtét vagy gyógykezelés alatt
T57.9 K.m.n. szervetlen anyag
 
Y62.9 K.m.n. műtét vagy gyógykezelés alatt
T58 A szénmonoxid toxikus hatása
 
Y63 Dozírozási hibák a műtét és gyógykezelés alatt
T59 Egyéb gázok, gőzök és párák toxikus hatása
 
:'''''Kivéve:''''' balesetszerű túladagolás vagy tévedésből nem megfelelő gyógyszeradása
:'''''Beleértve:''''' az aerosol hajtóanyagokat.
(X40-X44)
 
Y63.0 Excesszív mennyiségű vér vagy folyadék adása transzfúzió vagy infúzió során
:'''''Kivéve:''''' :klór-fluorkarbonok (T53.5)
 
Y63.1 Nem megfelelő higítású folyadék adása infúzióban
T59.0 Nitrogénoxid
 
Y63.2 Sugárterápia túladagolása
T59.1 Kéndioxid
 
Y63.3 A beteg gondatlan kitétele sugárzásnak az orvosi ellátás során
T59.2 Formaldehid
 
Y63.4 Az elektro- vagy inzulin-shock terápia nem megfelelő adagolása
T59.3 Könnygáz
 
Y63.5 Nem megfelelő hőmérsékletű helyi borogatás vagy pakolás
T59.4 Klórgáz
 
Y63.6 A szükséges drogok, gyógyszerek vagy biológiai anyagok be nem adása
T59.5 Fluorgáz és hidrogén-fluorid
 
Y63.8 Hibás adagolás egyéb sebészi és gyógykezelési eljárás során
T59.6 Hidrogén-szulfit
 
Y63.9 Hibás adagolás k.m.n. gyógykezelés során
T59.7 Széndioxid
 
Y64 Szennyezett orvosi vagy biológiai anyagok
T59.8 Egyéb meghatározott gázok, gőzök és párák
 
Y64.0 Szennyezett orvosi vagy biológiai anyagok beadása transzfúzió vagy infúzió során
T59.9 K.m.n. gázok, gőzök és párák
 
Y64.1 Szennyezett orvosi vagy biológiai anyagok beadása injekció vagy vakcináció során
T60 Peszticidek toxikus hatása
 
Y64.8 Szennyezett orvosi vagy biológiai anyagok beadása más módon
:'''''Beleértve:''''' a fa-tartósítószereket
 
Y64.9 Szennyezett orvosi vagy biológiai anyagok beadása k.m.n. módon
T60.0 Szervesfoszfát és karbamát intekszicidek
 
:Beadott szennyezett orvosi vagy biológiai anyagok k.m.n
T60.1 Halogenizált inszekticidek
 
Y65 Egyéb balesetek a műtéti és kezelési eljárás során
:'''''Kivéve:''''' klórozott szénhidrogének (T53.-)
 
Y65.0 Téves csoportú vér transzfúziója
T60.2 Egyéb inszekticidek
 
Y65.1 Nem megfelelő folyadék infúziója
T60.3 Herbicidek és fungicidek
 
Y65.2 Varrat vagy lekötés elégtelensége sebészi műtét során
T60.4 Rágcsálóirtó szerek
 
Y65.3 Hibásan behelyezett trachea-kanül érzéstelenítés során
:Tallium
 
Y65.4 Egyéb eszközök vagy csövek behelyezésének vagy eltávolításának hibái
:'''''Kivéve:''''' sztrichnin és sói (T65.1)
 
Y65.5 Nem megfelelő műtét végrehajtása
T60.8 Egyéb peszticidek
 
Y65.8 Egyéb megjelölt műtéti vagy gyógykezelési balesetek
T60.9 K.m.n. peszticidek
 
Y66 Műtét vagy gyógykezelés elmulasztása
T61 Tengeri eredetű ártalmas élelmiszerek toxikus hatása
 
:A műtét vagy gyógykezelés időelőtti abbahagyása
:'''''Kivéve:''''' allergiás reakció táplálék miatt, mint:
 
Y69 K.m.n. baleset a műtét vagy gyógykezelés során
anaphylaxiás shock ártalmas táplálék miatt (T78.0)
 
Műtéti vagy gyógykezelési balesetek a készülékekkel vagy berendezésekkel kapcsolatban (Y70-Y82)
dermatitis (L23.6, L25.4, .L27.2)
 
Az alábbi negyedik számú altételek az Y70-Y82 tételeknél alkalmazhatók:
gastroenteritis (nem fertőző) (K52.-)
 
.0 Diagnosztikai és monitorozó készülékek és berendezések
::ételmérgezés (bakteriális) (A05.-)
 
.1 Gyógykezelési (nem sebészeti) és rehabilitációs eszközök
::szennyezett ételek mérgező hatása, mint:
 
.2 Protézisek és egyéb implantatumok, anyagok és segédeszközök
aflatoxin és egyéb mycotoxinok (T64)
 
.3 Sebészeti eszközök, anyagok és készülékek (varratok is)
cianidok (T65.0)
 
.8 Máshová nem osztályozható vegyes eszközök
hidrogén-cianid (T57.3)
 
Y70 Anaesthesiologiai eszközök okozta ártalmak
higany (T65.1)
 
Y71 Szív- és érsebészeti eszközök okozta ártalmak
T61.0 Ciguatera hal által okozott mérgezés
 
Y72 Fül-orr-gégegyógyászati eszközök okozta ártalmak
T61.1 Scombroid hal által okozott mérgezés
 
Y73 Gastro-enterologiai és urológiai eszközök okozta ártalmak
:Hisztamin jellegű szindróma
 
Y74 Általános kórházi és személyzeti használati eszközök okozta ártalmak
T61.2 Egyéb hal és kagyló által okozott mérgezés
 
Y75 Neurológiai eszközök okozta ártalmak
T61.8 Egyéb tengeri hal toxikus hatása
 
Y76 Szülészeti és nőgyógyászati eszközök okozta ártalmak
T61.9 K.m.n. tengeri hal toxikus hatása
 
Y77 Szemészeti eszközök okozta ártalmak
T62 Egyéb ártalmas élelmiszerek toxikus hatása
 
Y78 Radiológiai eszközök okozta ártalmak
:'''''Kivéve:''''' allergiás rekció táplálék miatt mint:
 
Y79 Ortopédiai eszközök okozta ártalmak
anaphylaxiás shock ártalmas táplálék miatt (T78.0)
 
Y80 Fizikoterápiai eszközök okozta ártalmak
dermatitis (L23.6, L25.4, L27.2)
 
Y81 Általános és plasztikai sebészeti eszközök okozta ártalmak
gastroenteritis (nem fetőző) (52.-)
 
Y82 Egyéb és k.m.n. orvosi eszközök okozta ártalmak
::ételmérgezés (bakteriális) (A05.-)
 
Műtéti és gyógykezelési eljárások, mint a betegnél fellépő rendellenes reakció vagy késői szövődmények okai, a kezelés ideje alatti baleset említése nélkül (Y83-Y84)
::szennyezett ételek mérgező hatása, mint:
 
Y83 Műtétek és egyéb sebészeti eljárások, mint a betegnél fellépő rendellenes reakció vagy késői szövődmény okai, az eljárás ideje alatti baleset emlitése nélkül
aflatoxin és egyéb mycotoxinok (T64)
 
Y83.0 Teljes szerv transzplantációjának műtétje
cianidok (T65.0)
 
Y83.1 Mesterséges belső eszköz beültetésének műtétje
hidrogén-cianidok (T57.3)
 
Y83.2 Anastomosis, bypass vagy graft műtét
higany (T65.1)
 
Y83.3 Külső stoma kialakításának műtétje
T62.0 Gombák
 
Y83.4 Egyéb rekonstrukciós műtét
T62.1 Bogyók
 
Y83.5 Végtag(ok) amputációja
T62.2 Egyéb növények (növényi részek)
 
Y83.6 Egyéb szerv eltávolítása (részben) (teljesen)
T62.8 Egyéb ételként elfogyasztott ártalmas anyagok
 
Y83.8 Egyéb sebészi eljárások
T62.9 Egyéb ételként elfogyasztott k.m.n. ártalmas anyag
 
Y83.9 Sebészi eljárás k.m.n.
T63 Mérges állatok által okozott toxikus reakció
 
Y84 Egyéb orvosi eljárások, mint a betegnél fellépő rendellenes reakció vagy késői szövődmény okai, az eljárás ideje alatti baleset említése nélkül
T63.0 Mérges kígyó
 
Y84.0 Szívkatéterezés
:Tengeri kigyó
 
Y84.1 Vesedialízis
T63.1 Egyéb gyíkok
 
Y84.2 Radiológiai eljárások és sugárterápia
T63.2 Skorpió
 
Y84.3 Sokkterápia
T63.3 Mérges pók
 
Y84.4 Folyadék-leszívás
T63.4 Egyéb mérges ízeltlábúak csípése
 
Y84.5 Gyomor- vagy duodenalis szonda behelyezése
T63.5 Egyéb hal által okozott toxikus reakció
 
Y84.6 Vizelet-katéterezés
:'''''Kivéve:''''' hal elfogyasztása által okozott mérgezés (T610-612)
 
Y84.7 Vérvétel
T63.6 Egyéb tengeri állatok által okozott toxikus reakció
 
Y84.8 Egyéb orvosi eljárások
:Kocsonyahal
 
Y84.9 Orvosi eljárás k.m.n.
:Tengeri kökörcsin
 
== A morbiditás és mortalitás külső okainak következményei (Y85-Y89) ==
:Kagyló
 
'''''Megjegyzés:''''' Az Y85-Y89 tételek olyan halálozások, tartós vagy maradandó károsodások elzésére használhatók, amelyek a máshová osztályozott sérülések késői hatásaiból származnak. A késői hatás körébe tartoznak az így jelentett állapotok, amelyek következményként fordulnak elő egy évvel vagy hosszabb idővel a sérülés után.
:Tengeri csillag
 
Y85 Közlekedési balesetek következményei
:'''''Kivéve:''''' kagyló elfogyasztása által okozott mérgezés (T61.2)
 
Y85.0 Motoros járműbaleset következményei
::tengeri kígyó csípése (T63.0)
 
Y85.9 Egyéb és k.m.n. közlekedési baleset következményei
T63.8 Egyéb mérges állatok által okozott toxikus reakció
 
Y86 Egyéb balesetek következményei
T63.9 K.m.n. mérges állatok által okozott toxikus reakció
 
Y87 Szándékos önártalom, testi sértés és nem meghatározott szándékú esemény következményei
T64 Aflatoxin és egyéb mycotoxin ételszennyezők toxikus hatása
 
Y87.0 Szándékos önártalom következményei
T65 Egyéb és k.m.n. anyagok toxikus hatása
 
Y87.1 Testi sértés következményei
T65.0 Cianidok
 
Y87.2 Nem meghatározott szándéku esemény következményei
:'''''Kivéve:''''' hidrogén-cianid (T57.3)
 
Y88 Műtét és gyógykezelési ellátás, mint külső ok, következményei
T65.1 Sztrichin és sói
 
Y88.0 A gyógykezelés során adott drogok, gyógyszerek és biológiai anyagok miatti rendellenes reakciók következményei
T65.2 Dohány és nikotin
 
Y88.1 A műtéti és gyógykezelési eljárás során a betegnél fellépő baleset következményei
T65.3 A benzol nitro- és amino-származékai és homológjai
 
Y88.2 A diagnosztizálás és gyógykezelés során használt orvosi eszközök okozta baleset következményei
:Anilin [benzamin]
 
Y88.3 A műtéti és gyógykezelési eljárások miatt a betegnél fellépő rendellenes reakció vagy későbbi szövődmény következményei az eljárás alatti szövődmény említése nélkül
:Nitrobenzol
 
Y89 Egyéb külső okok következményei
:Trinitrotoluol
 
Y89.0 Törvényes beavatkozás következményei
T65.4 Szén-diszulfid
 
Y89.1 Háborús cselekmények következményei
T65.5 Nitroglicerin és egyéb salétromsavak és észterek
 
Y89.9 K.m.n. külső ok következményei
:1, 2, 3-propanetriol-trinitrát
 
== A morbiditás és mortalitás máshová osztályozott okainak kiegészîtő tényezői (Y90-Y98) ==
T65.6 Festékek és színezőanyagok, m.n.o.
 
'''''Megjegyzés:''''' Ezek a tételek kiegészítő információt adhatnak a sérülések és mérgezések okairól.Nem alkalmazhatók egyetlen állapot kódnak a sérüléseknél vagy mérgezéseknél.
T65.8 Egyéb meghatározott anyagok toxikus hatása
 
Y90 Alkoholos befolyásoltság meghatározása az alkoholszint alapján
T65.9 K.m.n. anyagok toxikus hatása
 
Y90.0 Véralkohol-szint 20mg/100 ml alatt
:Mérgezés, k.m.n.
 
Y90.1 20-39 mg/100 ml véralkohol-szint
== Külső okok egyéb és k.m.n. hatásai (T66-T78) ==
 
Y90.2 40-59 mg/100 ml véralkohol-szint
T66 Sugárhatás, k.m.n.
 
Y90.3 60-79 mg/100 ml véralkohol-szint
:Sugárbetegség
 
Y90.4 80-99 mg/100 ml véralkohol-szint
:'''''Kivéve:''''' a sugárzás megjelölt káros hatásai, mint:
 
Y90.5 100-119 mg/100 ml véralkohol-szint
égés (T20-T31)
 
Y90.6 120-199 mg/100 ml véralkohol-szint
leukaemia (C91-C95)
 
Y90.7 200-239 mg/100 ml véralkohol-szint
radiális:
 
Y90.8 240 mg/100 ml vagy feletti véralkohol-szint
gastroenteritis és colitis (K52.0)
 
Y90.9 Alkohol jelenléte a vérben, szint nincs meghatározva
pneumontis (J70.0)
 
Y91 Alkoholos befolyásoltság meghatározása az intoxikáció mérve alapján
dermatitis (L55-L59)
 
:'''''Kivéve:''''' alkoholos befolyásoltság meghatározása az alkoholszint alapján (Y90.-)
napégés (L55.-)
 
Y91.0 Enyhe fokú alkohol mérgezés
T67 A hőség és a fény hatásai
 
:Leheletnél érezhető alkoholszag, enyhe magatartási zavar a funkciókban és a reagálásban vagy enyhe koordinációs zavar
:'''''Kivéve:''''' égés (T20-T31)
 
Y91.1 Közepes fokú alkohol mérgezés
::erythema [dermatitis] ab igne (L59.0)
 
:Leheletnél érezhető alkoholszag, közepes mértékű magatartási zavar a funkciókban és a reagálásban és közepes mértékű koordinációs zavar
::anaesthesiát követő malignus hyperthermia (T88.3)
 
Y91.2 Súlyos alkohol mérgezés
::sugárzás miatti bőr és szubkután szöveti ártalmak (L55-L59)
 
:Súlyos zavar a funkciókban és a reagálásban, súlyos koordinációs zavar és csökkent együttműködési képesség
::napégés (L55.-)
 
Y91.3 Nagyon súlyos alkohol mérgezés
::izzadás zavarai a hőség miatt (L74-L75)
 
:Nagyon súlyos zavar a funkciókban és reagálásban, nagyon súlyoskoordinációs zavar és az együttműködési képesség elvesztése
T67.0 Hőguta és napszúrás
 
Y91.9 Alkoholos befolyásoltság k.m.n.
:Apoplexia thermica, hő(okozta) gutaütés
 
:Feltételezett alkoholos befolyásoltság, k.m.n.
:Pyrexia thermica, hő(okozta) magas láz
 
Y95 Nosocomialis állapot
:Siriasis, napszúrás
 
Y96 Munkával összefüggő állapot
:Thermoplegia, hőguta
 
Y97 Környezet szennyezéssel összefüggő állapot
T67.1 Hő-syncope
 
Y98 Életmóddal összefüggő állapot
:Hőség okozta collapsus
 
T67.2 Hőgörcsök
 
T67.3 Hőkimerülés, anhydrotikus
 
:Hőség okozta kimerülés vízveszteség miatt
 
:'''''Kivéve:''''' ha sóveszteség is társul (T67.4)
 
T67.4 Hőkimerülés sóveszteség miatt
 
:Hőség okozta kimerülés só- (és folyadék-) veszteség miatt
 
T67.5 Hőkimerülés, k.m.n.
 
T67.6 Hőfáradtság, múló
 
T67.7 Hővizenyő
 
T67.8 Egyéb hő- és fényhatások
 
T67.9 K.m.n. hő- és fényhatások
 
T68 Hypothermia
 
:Hypothermia (accidentalis)
 
:'''''Kivéve:''''' fagyás (T33-T35)
 
anaesthesiát követő hypothermia (T88.5)
 
hypothermia újszülöttnél (P80.-)
 
nem az alacsony külső hőmérseklettel összefüggő hypothermia (R68.0)
 
T69 A csökkent hőmérséklet egyéb hatásai
 
:'''''Kivéve:''''' fagyás (T33-35)
 
T69.0 Kéz- és láblehülés
 
:Lövészárokláb
 
T69.1 Fagydaganatok
 
T69.8 A csökkent hőmérséklet egyéb meghatározott hatásai
 
T69.9 K.m.n.
 
T70 A lég- és víznyomás hatásai
 
T70.0 Légnyomásbántalom a fülben
 
:Aero-otitis media
 
:A lég- és víznyomás- változás hatásai a fülre
 
T70.1 Sinus barotrauma
 
:Aero-sinusitis
 
:A légnyomás változás hatásai a melléküregekre
 
T70.2 A nagy magasság egyéb és k.m.n. hatásai
 
:Alpesi betegség
 
:Anoxia a nagy magasság miatt
 
:Barotrauma, n.o.m.
 
:Hypobaropathia
 
:Hegyi betegség
 
:'''''Kivéve:''''' a nagy magasság okozta polycytaemia (D75.1)
 
T70.3 Keszonbetegség [dekompressziós betegség]
 
:Sűrített levegő okozta betegség
 
:Búvárok bénulása
 
T70.4 Nagynyomású folyadékok hatásai
 
:Baleseti nagynyomású injektor (ipari)
 
T70.8 A lég- és víznyomás egyéb hatásai
 
:A robbanás okozta légnyomási sérülés
 
T70.9 A lég- és víznyomás k.m.n. hatásai
 
T71 Megfulladás
 
:Suffocatio az alábbiak következtében:
 
:zsinegelés
 
:Oxigénhiányos állapot az alábbiak következtében:
 
a környező levegő alacsony oxigéntartalma,
 
a légzés mechanikus akadályozottsága
 
:'''''Kivéve:''''' magassági anoxia (T70.2)
 
::asphyxia a következők miatt:
 
szénmonoxid (T58)
 
táplálék vagy idegentest belehelés (T17.-)
 
más gázok. füstök, gőzök (T59.-)
 
::respiratory distress (szindróma):
 
felnőttnél (J80)
 
újszülöttnél (P22.-)
 
T73 Egyéb hiányok hatásai
 
T73.0 Az éhség hatásai
 
:Élelemhiány
 
:Éhezés
 
T73.1 A szomjazás hatásai
 
:Vízhiány
 
T73.2 Kimerülés kitettség miatt
 
T73.3 Kimerülés excesszív erőkifejtés miatt
 
:Túlerőltetés
 
T73.8 A deprivatio (nélkülözés) egyéb hatásai
 
T73.9 A deprivatio (nélkülözés) k.m.n. hatásai
 
T74 Rossz bánásmód szindrómák
 
:Szükség esetén kiegészítő kód használható a sérülés okának megjelölésére
 
T74.0 Elhanyagolás vagy elhagyás
 
T74.1 Fizikai erőszak
 
:Bántalmazott csecsemő vagy gyermek szindróma, k.m.n.
 
:Bántalmazott házastárs szindróma, k.m.n.
 
T74.2 Nemi erőszak, abusus
 
T74.3 Pszichológiai erőszak, abusus
 
T74.8 Egyéb rossz bánásmód szindrómák
 
:Vegyes formák
 
T74.9 Rossz bánásmód szindróma k.m.n.
 
:A felnőtt és gyermekbántalmazás k.m.n. hatásai
 
T75 Egyéb külső okok hatásai
 
:'''''Kivéve:''''' káros hatások m.n.o. (T78.-)
 
::égés (elekromos) (T20-T31)
 
T75.0 A villámlás hatásai
 
:Villámlás okozta shock
 
:Villámcsapás k.m.n.
 
T75.1 Vízbefulladás és nem-halálos elmerülés
 
:Alámerülés
 
:Görcs úszás közben
 
T75.2 Vibrációs hatások
 
:Pneumatikus kalapács okozta szindróma
 
:Traumás angiospasticus szindróma
 
:Ultrahang okozta szédülés
 
T75.3 Helyváltoztatási betegség
 
:Légi betegség
 
:Tengeri betegség
 
:Utazási betegség
 
T75.4 A villamosáram hatásai
 
:Halálos áramütés
 
:Shock elektromos áramütéstől
 
T75.8 Egyéb külső okok hatásai
 
:Rendellenes nehézségi erő hatásai
 
:Súlytalanság hatásai
 
T78 Máshová nem osztályozott káros hatások
 
:''''' Megjegyzés:''''' Ez a tétel egyetlen kód az ismeretlen, meghatározatlan vagy rosszul meghatározott okok máshova nem osztályozható hatásainak megjelölésére szolgál.Többszörös kódolás céljára ez a tétel kiegészítő osztályozásként használható a máshová sorolt állapotok hatásainak a meghatározására.
 
:'''''Kivéve:''''' :a sebészi és orvosi ellátás szövődményei m.n.o. (T80-T88)
 
T78.0 Anaphylaxiás shock ártalmas táplálék miatt
 
T78.1 Egyéb ételmérgezés, m.n.o.
 
:'''''Kivéve:''''' bakteriális ételmérgezés (A05.-)
 
::kiütés táplálék miatt (L27.2)
 
ételmérgezés (kontakt) (L23.6. L24.6, L25.4)
 
T78.2 Anaphylaxiás shock, m.n.o.
 
:Allergiás shock::}
 
:Anaphylaxiás reakció:} k.m.n.
 
:Anaphylaxia::}
 
:'''''Kivéve:''''' anaphylaxiás shock
 
helyesen adagolt megfelelő gyógyszerek (T88.6) :}
 
ételmérgezés (T78.0):::::} miatt
 
szérum (T80.5)::::::}
 
T78.3 Oedema angioneurotica
 
:Óriás urticaria
 
:Quincke-oedema
 
:'''''Kivéve:''''' urticaria (L50.-)
 
urticaria szérum miatt (T80.6)
 
T78.4 Allergia.k.m.n.
 
:Allergiás reakció, k.m.n.
 
:Hypersensitivitas, k.m.n.
 
:Idiosyncrasia, k.m.n.
 
:'''''Kivéve:''''' allergiás reakció. m.n.o. melyet kezelés céljából helyesen adagolt gyógyszerek ::okoztak (T88.7)
 
::allergiás reakció megjelölt formái, mint:
 
allergiás gastroenteritis és colitis (K52.2)
 
dermatitis (L23-25, L27.-)
 
szénanátha (J30.1)
 
T78.8 Egyéb káros hatások, m.n.o.
 
T78.9 Káros hatás, k.m.n.
 
:'''''Kivéve:''''' az orvosi ellátás és kezelés szövődményei k.m.n. (T88.9)
 
== A trauma bizonyos korai szövődményei (T79) ==
 
T79 A trauma bizonyos korai szövődményei, m.n.o.
 
:'''''Kivéve:''''' sebészeti vagy orvosi ellátás szövődményei, m.n.o. (T80-T88)
 
::légzőszervi distress- szindróma
 
felnőttkori (J80)
 
újszülöttkori (P22.0)
 
::amikor orvosi beavatkozás alatt vagy után történik (T80-T88)
 
T79.0 Légembólia (traumás)
 
:'''''Kivéve:''''' ha az alábbi állapotokkal szövődik:
 
vetélés vagy méhen kívüli vagy molaterhesség (O00-O07, O08.2)
 
terhesség, szülés vagy gyermekágy (O88.0)
 
T79.1 Zsírembólia (traumás)
 
:'''''Kivéve:''''' ha az alábbi állapotokkal szövődik:
 
vetélés vagy méhen kívüli vagy molaterhesség (O00-O07, O08.2
 
terhesség, szülés vagy gyermekágy (O88.8)
 
T79.2 Traumás másodlagos és ismétlődő vérzés
 
T79.3 Sérülés utáni sebfertőzés, m.n.o.
 
:Szükség esetén a kiegészítő kód használható (B95-B97) a fertőző ágens jelölésére
 
T79.4 Traumás shock
 
:Shock (azonnali) (elhúzódó) a sérülést követően
 
:'''''Kivéve:''''' az alábbi shock-féléket:
 
anaesthesiás (T88.2)
 
anaphylaxiás, m.n.o. (T78.2)
 
ételmérgezés (T78.0)
 
helyesen adagolt megfelelő gyógyszer (T88.6)
 
szérum miatt (T80.5)
 
vetélés vagy méhen kívüli vagy molaterhesség miatt (O00-O07, O08.3)
 
elektromos (T75.4)
 
villámcsapás miatt (T75.0)
 
nem traumás, m.n.o. (R57.-)
 
szülészeti (O75.1)
 
posztoperatív (T81.1)
 
T79.5 Traumás anuria
 
:Crush-szindróma
 
:Veselégtelenség összezúzódást követően
 
T79.6 Traumás izom-ischaemia
 
:Compartment szindróma
 
:Volkmann-féle ischaemiás contractura
 
:'''''Kivéve:''''' Antero-tibialis szindróma (M76.8)
 
T79.7 Traumás bőr alatti emphysema
 
:'''''Kivéve:''''' kezelésből származó (bőr alatti) emphysema (T81.8)
 
T79.8 A trauma egyéb korai szövődményei
 
T79.9 A trauma korai szövődményei, k.m.n.
 
== Az orvosi eljárások máshová nem osztályozott szövődményei (T80-T88) ==
 
Kiegészítő osztályozásként alkalmazható a külső okok kódja (XX. főcsoport) az eszközök és körülmények meghatározására.
 
Kiegészítő osztályozásként alkalmazható a (B95-B97) kód a fertőző ágens meghatározására.
 
'''''Kivéve::'''''gyógyszerek káros hatásai (A00-R99, T78.-)
 
:posztoperatív állapotok orvosi kezelése, amelyekben nincs szövődmény, mint:
 
művi testnyílás állapota (Z93.-)
 
művi nyílás bezárása (Z43.-)
 
protetikus eszközök felhelyezése (Z44.-)
 
:égések és maródások helyi kezelés és besugárzás következtébe (T20-T32)
 
:terhesség, szülés és gyermekágy alatti műtéti beavatkozások szövődményei (O00-O99)
 
:gyógyszerek és vegyszerek mérgező és toxikus hatásai (T36-T65)
 
:máshová osztályozott szövődmények, mint:
 
cerebrospinális folyadék szivárgása lumbalpunctio következtében (G97.0)
 
colostoma működészavara (K91.4)
 
folyadék- és elektrolit-egyensúlyzavarok (E86-E87)
 
szívműtét utáni funkcionális zavarok (I97.0-I97.1)
 
gyomorműtét utáni szindróma (K91.1)
 
postlaminectomiás szindróma, m.n.o. (M96.1)
 
postmastectomiás lymphoedema szindróma (I97.2)
 
vak-kacs szindróma (K91.2)
 
T80 Infúziót, transzfúziót és terápiás injekciót követő szövődmények
 
:'''''Beleértve''''': a perfúziót.
 
:'''''Kivéve:''''' :csontvelő-transzplantatum rejectiója (T86.0)
 
T80.0 Infúziót, transzfúziót és terápiás injekciót követő légembólia
 
T80.1 Egyéb érszövődmények
 
:Phlebitis::}
 
:Thromboembolia:} Infúziót, transzfúziót és perfúziót követő:
 
:Thrombophlebitis:}
 
:'''''Kivéve:''''' az alábbi megjelölés szerint felsorolt állapotok:
 
protetikus eszközök, implantátumok és graftok miatti (T82.8, T83.8, T84.8, ::T85.8)
 
posztoperatív (T81.7)
 
T80.2 Infúziót, transzfúziót és terápiás injekciót követő fertőzések
 
:Infekció
 
:Szepszis
 
:Septicaemia
 
:Szeptikus shock
 
:'''''Kivéve:''''' az alábbi megjelölés szerint felsorolt állapotok:
 
protetikus, eszközök, implantátumok és graftok miatti (T82.6-T82.7, T83.5-::T83.6, T84.5-T84.7, T85.7)
 
műtétet követő (T81.7)
 
T80.3 ABO-inkompatibilitási reakció
 
:Inkompatibilis vér transzfúziója
 
:Rekciók vércsoport-összeférhetetlenség miatt infúziónál vagy transzfúziónál
 
T80.4 Rh-inkompatibilitási reakció
 
:Rh-faktor miatti reakció infúziónál vagy transzfúziónál
 
T80.5 Anaphylaxiás shock, szérum miatt
 
:'''''Kivéve:''''' allergiás shock:
 
anaphylaxiás shock
 
k.m.n. (T78.2) vagy kezelés céljából helyesen adagolt megfelelő
 
gyógyszerek káros hatása miatt (T88.6)
 
T80.6 Egyéb szérumreakció
 
:Intoxikáció szérumtól
 
:Proteinbetegség
 
:Szérumbetegség
 
:Szérumkiütés
 
:Urticaria szérumtól
 
:'''''Kivéve:''''' serum hepatitis (B16.-)
 
T80.8 Infúziót, transzfúziót és terápiás injekciót követő egyéb szövődmények
 
T80.9 Infúziót, transzfúziót és terápiás injekciót követő k.m.n. szövődmények
 
:Transzfúziós reakció k.m.n.
 
T81 Eljárások szövődményei, m.n.o.
 
:'''''Kivéve:''''' gyógyszerek káros hatása, k.m.n. (T88.7)
 
::az alábbiak szövődményei:
 
immunizálás (T88.0-T88.1) és
 
infúzió, transzfúzió és perfúzió utáni szövődmények (T80.-)
 
::máshová osztályozott megjelölt szövődmények, mint:
 
protetikus eszközök, implantatumok és graftok miatt (T82-T85)
 
gyógyszerek okozta dermatitis (L23.3, L24.4, L25.1, L27.0-L27.1)
 
gyógyszerek és vegyszerek által okozott mérgezés és
 
::toxikus hatásuk (T36-T65)
 
T81.0 Eljárás szövődményeként fellépő vérzés és vérömleny m.n.o.
 
:'''''Kivéve:''''' szülészeti seb haematomája (O90.2)
 
::protetikus eszközök, implantatumok és gratok okozta haemorrhagia (T82.8, :T83.8, T84.8, T85.8)
 
T81.1 Kezelésből eredő vagy alatt fellépő shock, m.n.o.
 
:Collapsus, k.m.n.
 
:Shock (endotoxikus), (hypovolaemiás), (szeptikus)
 
:Műtét utáni shock, k.m.n.
 
:'''''Kivéve:''''' az alábbi shock-félék:
 
anaesthesiológiai (T88.2)
 
anafilaxiás:
 
k.m.n.(T78.2)
 
helyesen adagolt megfelelő gyógyszer miatt (T88.6)
 
szérum miatt (T80.5)
 
elekromos (T75.4)
 
vetélést vagy méhenkívüli vagy mola-terhességet követően (O00-O07, ::O08.3)
 
szülészeti (075.1)
 
traumás (T79.4)
 
T81.2 A kezelés során véletlenül előidézett szúrás vagy szakítás
 
:A kezelés során:
 
katéterrel, endoszkóppal, műszerrel szondával
 
véletlenül előidézett
 
ér, ideg, belsőszerv perforációja
 
:'''''Kivéve:''''' szülés során használt műszerek okozta sérülés (O70-O71)
 
::szándékosan bennehagyott implantatum vagy eszköz által előidézett:::perforáció, szúrás vagy szakítás (T82-T85)
 
::máshová osztályozott megjelölt szövődmények, mint ligamentum:latum uteri ::laceratiós szindróma [Allen-Masters](N83.8)
 
T81.3 A műtéti seb szétrepedése, m.n.o.
 
:Műtéti seb disruptio
 
:Dehiscentia
 
:Ruptura
 
:'''''Kivéve:''''' császármetszés sebének szétrepedése (O90.0)
 
::gyermekágy alatt a gát sebének szétrepedése (O90.1)
 
T81.4 Műtét utáni fertőzés, m.n.o.
 
:Posztoperatív:
 
:Abscessus
 
intraabdominalis
 
subphrenicus
 
fonálgennyedés
 
sebtályog
 
:septicaemia
 
:'''''Kivéve:''''' infúzió, transzfúzió és terápiás injekció miatti fertőzés (T80.2)
 
::protetikus eszközök, implantatumok és graftok miatti fertőzés (T82.6-T82.7, :T83.5-T83.6, T84.5-T84.7, T85.7)
 
:: posztoperatív szülészeti sebfertőzés (O86.0)
 
T81.5 A kezelés során véletlenül visszahagyott idegen test
 
:A műtéti sebben vagy tesüregben véletlenül bennehagyott idegen test miatti
 
:Adhaesiók
 
:Obstructió
 
:Perforatió
 
:'''''Kivéve:''''' a műtéti sebben szándékosan bennehagyott protetikus eszközök és :implantatumokokozta obstrukció vagy perforáció (T82.0-T82.5, T83.0-T83.4, :T84.0-T84.4, T85.0-T85.6)
 
T81.6 A kezelés során véletlenül visszahagyott idegen anyagok heveny reakciója
 
:Peritonitis:
 
aseptica
 
vegyi anyagok okozta hashártyagyulladás
 
T81.7 A beavatkozást követő érszövődmények, m.n.o.
 
:Légembólia, m.n.o.
 
:'''''Kivéve:''''' az alábbi szövődményeként :
 
vetélés vagy méhenkívüli terhesség vagy mola-terhesség (O00-O07 , :::O08.2)
 
terhesség, szülés vagy gyermekágy (O88.-)
 
protetikus eszközök, implantatumok és graftok miatt (T82.8, T83.8 , T84.8, ::T85.8)
 
infúziót, transzfúziót és terápiás injekciót követően (T80.0)
 
traumás (T79.0)
 
T81.8 A kezelés egyéb szövődményei, m.n.o.
 
:Inhalációs therápia szövődményei
 
:A kezelésből eredő (bőr alatti) emphysema
 
:Állandósult műtét utáni sipoly
 
:'''''Kivéve:''''' hypothermia anaesthesiat követően (T88.5)
 
:malignus hyperthermia anaesthesia miatt (T88.3)
 
T81.9 A kezelés k.m.n. szövődményei
 
T82 A protetikus szív- és éreszközök, implantatumok és graftok szövődményei
 
:'''''Kivéve:''''' transzplantatum-elégtelenség és -kilökődés (T86.-)
 
T82.0 A szívbillentyű protézis mechanikus szövődményei
 
:Működésleállás (mechanikai) :}
 
:Elmozdulás:::}
 
:Szivárgás::::}
 
:Malpositio::::} szívbillentyű protézis miatt
 
:Mechanikus obstrukció::}
 
:Perforáció::::}
 
:Protrusio
 
T82.1 Elektromos szíveszköz mechanikai szövődményei
 
:A T82.0 altételben felsorolt állapotok az alábbiak miatt:
 
elektródák
 
pulzus generátor (elemes)
 
T82.2 A koszorúér bypass shunt és billentyű graftok mechanikai szövődményei
 
:A T82.0 altételben felsorolt állapotok s koszorúér bypass shunt és billentyű graftok miatt
 
T82.3 Egyéb érgraftok mechanikai szövődményei
 
:A T82.0 altételben felsorolt állapotok az alábbiak miatt:
 
aorta (bifurcatio) graft (pótlás)
 
arteria (carotis) (femoralis) graft (bypass)
 
T82.4 A dialízis érkatéter mechanikus szövődményei
 
:A T820 altételben felsorolt állapotok a dialízis katéter miatt
 
:'''''Kivéve:''''' az intraperitonealis dialízis katéter mechanikai szövődményei (T85.6)
 
T82.5 Egyéb szív- és éreszközök és implantatumok mechanikai szövődményei
 
:A T82.0 altételben felsorolt állapotok az alábbiak miatt:
 
arteriovenous
 
fistula ::}
 
shunt::} :művi úton létrehozott
 
műszív:
 
intraaorticus ballon (ellenpulzációs)
 
infúziós katéter
 
vena cava ernyőeszköz
 
:'''''Kivéve:''''' epiduralis és subduralis infúziós katéter mechanikai szövődményei (T85.6)
 
T82.6 Infectio és inflammatio protetikus szívbillentyű miatt
 
T82.7 Infectio és inflammatio egyéb szív- és éreszközök, implamtatumok és graftok miatt
 
T82.8 A protetikus szív- és éreszközök, implantatumok és graftok egyéb szövődményei
 
:A felsorolt bármely eszköz miatti
 
:Szövődmény
 
:Embólia
 
:Fibrosis
 
:Haemorrhagia
 
:Fájdalom
 
:Stenosis
 
:Thrombosis
 
T82.9 A protetikus szív- és éreszközök, implantatumok és graftok k.m.n szövődményei
 
T83 Protetikus húgy-ivarszervi eszközök, implantatumok és graftok szövődményei
 
:'''''Kivéve:''''' Transzplantatum-elégtelenség és kilökődés (T86.-)
 
T83.0 Az állandó húgycső katéter mechanikai szövődményei
 
:A T82.0 altételben felsorolt állapotok az alábbiak miatt:
 
:cytostomiás és az állandó húgycső katéter
 
T83.1 Egyéb húgy-ivarszervi eszközök és implantatumok mechanikai szövődményei
 
:A T82.0 altételben felsorolt állapotok az alábbiak miatt:
 
húgyúti ::
 
elektromos stimulator
 
sphincter implantatum
 
stent
 
T83.2 A húgyszervek graftjanak mechanikai szövődményei
 
:A T82.0 altételben felsorolt állapotok a húgyszervek graftja miatt
 
T83.3 A méhűri fogamzásgátló eszközök mechanikai szövődményei
 
:A T82.0 altételben felsorolt állapotok méhűri fogamzásgátló eszközök miatt
 
T83.4 Az implantált és átültetett ivarszervi protetikus eszközök, implantatumok és graftok mechanikai szövődményei
 
:A T82.0 altételben felsorolt állapot az (implantált) penis-protézis miatt
 
T83.5 Infectio és inflammatio a húgyszervi protetikus eszközök, implantatumok és graftok miatt
 
T83.6 Infectio és inflammatio az ivarszervi protetikus eszközök, implantatumok és graftok miatt
 
T83.8 A protetikus húgyivarszervi eszközök, implantatumok és graftok egyéb szövődményei
 
:A T82.8 altételben felsorolt állapotok a protetikus húgyivarszervi eszközök, implantatumok és graftok miatt
 
T83.9 A protetikus húgyivarszervi eszközök, implantatumok és graftok k.m.n. szövődményei
 
T84 A belső protetikus ortopéd eszközök, implantatumok és graftok szövődményei
 
:'''''Kivéve:''''' transzplantatum-elégtelenség vagy -kilökődés (T86.-)
 
::csonttörés az ortopéd implantatum, izületprotézis vagy
 
::csontlemez behelyezése miatt (M96.6)
 
T84.0 A belső izület protézisek mechanikai szövődményei
 
:A T82.0 altételben felsorolt állapotok az izület protézis miatt
 
T84.1 A végtagcsontok belső fixációs eszközeinek mechanikai szövődményei
 
:A T82.0 altételben felsorolt állapotok a végtagcsontok belső fixációs eszközei miatt
 
T84.2 Egyéb csontok belső fixációs eszközeinek mechanikai szövődményei
 
:A T82.0 altételben felsorolt állapotok az egyéb csontok belső fixációs eszközei miatt
 
T84.3 Egyéb csonteszközök implantatumok és graftok mechanikai szövődményei
 
:A T82.0 altételben felsorolt állapotok az alábbiak miatt:
 
csontgraft
 
elektromos csont stimulator
 
T84.4 Egyéb belső ortopéd eszközök, implantatumok és graftok mechanikaiszövődményei
 
:A T82.0 altételben fesorolt állapotok izom- és in graftok miatt
 
T84.5 Infectio és inflammatio a belső izületprotézis miatt
 
T84.6 Infectio és inflammatio belső fixációs eszköz miatt [bármely helyen]
 
T84.7 Infectio és inflammatio egyéb belső ortopéd protetikus eszközök, implantatumok és graftok miatt
 
T84.8 A belső protetikus eszközök, implantatumok és graftok egyéb szövődményei
 
:A T82.8 altételben felsorolt állapotok belső ortopéd protetikus eszközök, implantatumok és graftok miatt
 
T84.9 A belső ortopéd protetikus eszközök, implantatumok és graftok k.m.n. szövődményei
 
T85 Egyéb belső protetikus eszközök, implantatumok és graftok szövődményei
 
:'''''Kivéve:''''' transzplantatum-elégtelenség és -kilökődés (T86.-)
 
T85.0 Az agykamrai shunt mechanikai szövődményei
 
:A T82.0 altételben felsorolt állapotok az agykamrai (közlekedő) shunt miatt
 
T85.1 A beüteltetett elektromos idegrendszeri stimulator mechanikai szövődményei
 
:A T82.0 altételben felsorolt állapotok az alábbiak elektromos stimulatora miatt:
 
agy
 
periferiás ideg
 
gerincagy
 
T85.2 Az intraocularis lencsék mechanikai szövődményei
 
:A T82.0 altételben felsorolt állapotok az intraocularis lencsék miatt
 
T85.3 Egyéb szemüregbe átültetett, implantált protetikus eszköz mechanikai szövődményei
 
:A T82.0 altételben felsorolt állapotok az alábbiak miatt:
 
szaruhártya graft
 
protetikus orbita
 
T85.4 A mellprotézis és-implantatum mechanikai szövődményei
 
:A T82.0 altételben felsorolt állapotok a mellprotézis és -implantatum miatt
 
T85.5 A gastrointestinalis protetikus eszközök, implantatumok és graftok mechanikai szövődményei
 
:A T82.0 altételben felsorolt állapotok az alábbiak miatt:
 
epeút -protézis
 
nyelőcső antireflux -eszköz
 
T85.6 Egyéb megjelölt belső protetikus eszközök, implantatumok és graftok mechanikai szövődményei
 
:A T82.0 altételben felsorolt állapotok az alábbiak miatt:
 
epiduralis és subduralis infúzió-katéter
 
intraperitonealis dialízis-katéter
 
nem felszívódó sebészi anyagok, k.m.n.
 
állandó varratok
 
:'''''Kivéve:''''' a csont helyreállításához használt állandó (drót)varratok mechanikai ::szövődményei (T84.1-T842.)
 
T85.7 Infectio és inflammatio egyéb k.m.n.belső protetikus eszközök, implantatumok és graftok miatt
 
T85.8 Egyéb szövődmények m.n.o.
 
:A T82.8 altételben felsorolt állapotok k.m.n belső protetikus eszközök, implantatumok és graftok miatt
 
T85.9 Belső protetikus eszközök, implantatumok és graftok k.m.n. szövődményei
 
:Belső protetikus eszközök, implantatumok és graftok szövődményei, k.m.n.
 
T86 Transzplantátum-elégtelenség és kilökődés
 
T86.0 Csontvelő-transzplantátum kilökődés
 
:Graft-versus-host reakció vagy megbetegedés
 
T86.1 Vese-transzplantátum elégtelenség vagy kilökődés
 
T86.2 Szív-transzplantátum elégtelenség vagy kilökődés
 
:'''''Kivéve:''''' az alábbiak szövődményei:
 
mesterséges szíveszköz (T82.5)
 
szív-tüdő transzplantátum (T86.3)
 
T86.3 Szív-tüdő transzplantátum elégtelenség vagy kilökődés
 
T86.4 Máj-transzplantátum elégtelenség vagy kilökődés
 
T86.8 Egyéb transzplantátum elégtelenség vagy kilökődés
 
:Az alábbi transzplantátumok elégtelensége vagy kilökődése:
 
csont
 
bél
 
tüdő
 
hasnyálmirigy
 
bőr (allograft) (autograft)
 
T86.9 K.m.n. transzplantátum elégtelenség vagy kilökődés
 
T87 Visszaültetett végtagra vagy amputációs csonkra jellemző szövődmények
 
T87.0 A visszaültetett felső végtag(rész) szövődményei
 
T87.1 A visszaültetett alsó végtag(rész) szövődményei
 
T87.2 Egyéb visszaültetett testrészek szövődményei
 
T87.3 Az amputációs csonk neuromája
 
T87.4 Az amputációs csonk infekciója
 
T87.5 Az amputációs csonk necrosisa
 
T87.6 Az amputációs csonk egyéb és k.m.n. szövődménye
 
contactura (flexio) (a legközelebbi proximalis ízületen)
 
haematoma
 
oedema
 
:'''''Kivéve:''''' fantomvégtag-szindróma (G54.6-G54.7)
 
T88 Az orvosi kezelés máshová nem osztályozott szövődményei
 
:'''''Kivéve:''''' a kezelés során véletlenül előidézett szúrás vagy szakítás (T81.2)
 
::az alábbiakat követő szövődmények:
 
infúzió, terápiás injekció vagy transzfúzió (T80.-)
 
eljárások, m.n.o. (T81.-)
 
::máshová osztályozott megjelölt szövődmények, mint:
 
anaesthesia :
 
vajúdás és szülés közben (O74.-)
 
terhesség alatt (O29.-)
 
gyermekágy alatt (O89.-)
 
eszközök, implantatumok és graftok (T82-T85)
 
szülészeti műtét vagy kezelés (O75.4)
 
dermatitis gyógyszerek miatt (L23.3, L24.4, L25.1, L27.0-L27.1)
 
gyógyszerek és vegyi anyagok okozta mérgezések és hatások (T36-T65)
 
T88.0 Az immunizációt követő fertőzések
 
:Az immunizációt követő :
 
:szepszis
 
:septicaemia
 
T88.1 A vakcinációt követő egyéb szövődmények m.n.o.
 
:Kiütés
 
:'''''Kivéve:''''' anaphylaxiás sokk, szérum miatt (T80.5)
 
::egyéb szérumreakciók (T80.6)
 
::postvaccinatiós
 
arthropathia (M02.2)
 
encephalitis (G04.0)
 
T88.2 Shock anaesthesia miatt
 
:Anaesthesiás shock, melyet helyesen adagolt, megfelelő anyagok okoztak
 
:'''''Kivéve:''''' túladagolt vagy tévesen adott anyagok (T36-T50)
 
anaesthesia vajúdás vagy szülés alatti szövődményei (O74.-)
 
anaesthesia terhesség alatti szövődményei (O29.-)
 
anaesthesia gyermekágy alatti szövődményei (O89.-)
 
::posztoperatív shock, k.m.n. (T81.1)
 
T88.3 Malignus hyperpyrexia anaesthesia miatt
 
T88.4 Elégtelen vagy nehéz intubatio
 
T88.5 Az anaesthesia egyéb szövődményei
 
:Anaesthesiát követő hypothermia
 
T88.6 Anaphylaxiás sokk helyesen adagolt, megfelelő gyógyszer káros hatása miatt
 
:'''''Kivéve:''''' anaphylaxiás sokk, szérum miatt (T80.5)
 
T88.7 Gyógyszerek k.m.n. káros hatása
 
:Káros hatás:}
 
:Allergiás reakció :}
 
:Hypersensitivitas :} melyet helyesen adagolt megfelelő gyógyszerek okoztak
 
:Idiosyncrasia:}
 
:Gyógyszer hypersensitivitas, k.m.n.
 
:Gyógyszerrekació, k.m.n.
 
:'''''Kivéve:''''':gyógyszerek megjelölt káros hatása (A00-R99, T80-T88.6, T88.8)
 
T88.8 Az orvosi ellátás egyéb megjelölt szövődményei m.n.o.
 
T88.9 Az orvosi ellátás k.m.n. szövődményei
 
:'''''Kivéve:''''' k.m.n. káros hatás (T78.9)
 
== A sérülések, mérgezések és egyéb külső okok következményei (T90-T98) ==
 
'''''Megjegyzés:''''' Ezek a tételek az S00-S99 és T00-T88 tételekben lévő:állapotok késői hatásainak jelölésére szolgálnak, ahol is maguk a kiváltó okok máshová soroltak.A "késői hatás" magába foglalja mindazt, amelyet igy vagy mint kővetkezményt jelöltek vagy azokat, amelyek a heveny sérülés után egy vagy több év múlva is jelen vannak.
 
T90 A fejsérülés következményei
 
T90.0 A fej felszíni sérülésének késői hatása
 
:Az S00 tételbe sorolt sérülések késői hatása
 
T90.1 A fej nyílt sebének késői hatása
 
:Az S01 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T90.2 A koponya és az arccsontok törésének késői hatása
 
:Az S02 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T90.3 Az agyidegek sérülésének késői hatása
 
:Az S04 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T90.4 A szem és az orbita sérülésének késői hatása
 
:Az S05 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T90.5 A koponyaüri sérülés késői hatása
 
:Az S06 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T90.8 Egyéb megjelölt fejsérülések késői hatása
 
:Az S03.-, .S07- S08 és S09.0-S09.8 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T90.9 K.m.n. fejsérülések késői hatása
 
:Az S09.9 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T91 A nyak- és törzssérülés következményei
 
T91.0 A nyak és törzs felszíni sérülésének és nyílt sebének késői hatása
 
:Az S10-S11, S20-S21, S30-S31 és a T09.0-T09.1 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T91.1 A gerinc törésének következményei
 
:Az S12.-, S22.0-S22.1, S32.0, S32.7 és T08 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T91.2 A mellkas és a medence egyéb töréseinek következményei
 
:Az S22.2-S22.9, S32.1-S32.5 és S32. tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T91.3 A gerincagy sérülésének következményei
 
:Az S14.0-S14.1, S24.0-S24.1, S34.0-S34.1 és 093 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T91.4 A mellkas belső sérülésének következményei
 
:Az S26-S27 tételbe sorolható sérülések késő hatása
 
T91.5 A hasűri és medencei szervek belsős sérülésének következményei
 
:Az S36-S37 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T91.8 A nyak és a törzs egyéb megjelölt sérüléseinek következményei
 
:Az S13-, S14.2-S14.6, S15-S18, S19.7-S19.8, S23.-, S242.-S24.6, S25.-, S28.-, S29.0-S29.8, S33.-, S34.2-S34, 8, S35.-, S38.-, S39.0-S39.8, T09.2 és T09.4-T09.8 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T91.9 A nyak és a törzs k.m.n. sérülésének következményei
 
:Az S19.9, S29.9, S39.9 és T09.9 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T92 Felsővégtag-sérülés következményei
 
T92.0 A felső végtagok nyílt sebének következményei
 
:Az S41.-, S51-, S61.- és T11.1 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T92.1 A kar törésének következményei
 
:Az S42.-, S52.-, és T10 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T92.2 A csukló és a kéz törésének következményei
 
:Az S62 .- tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T92.3 A felső végtagok ficamának, rándulásának és húzódásának következményei
 
:Az S43.-, S53.-, S63.- és T11.2 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T92.4 A felső végtag idegei sérülésének következményei
 
:Az S44.-, S54.-, S64.- és T11.3 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T92.5 A felső végtag izom- és ínsérülésének következményei
 
:Az S46.-, S56.-, S66.- és T11.5 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T92.6 A felső végtag zúzódásának és traumás csonkolásának következményei
 
:Az S47-S48, S57-S58, S67-S68 és T11.6 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T92.8 A felső végtag egyéb megjelölt sérülésének következményei
 
:Az S40.-, S45.-, S49.7-S49.8, S50.-, S55.-, S59.7-S59.8, S60.-, S65.-,:S69.7-S69.8, T11.0, T11.4 és T11.8 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T92.9 A felső végtag k.m.n. sérülésének következményei
 
:Az S49.9, S59.9, S69.9 és T11.9 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T93 Alsóvégtag-sérülés következményei
 
T93.0 Az alsó végtag nyílt sérülésének következményei
 
:Az S71.-, S81.-, S91.- és T13.1 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T93.1 A combcsont törésének következményei
 
:Az S72 .- tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T93.2 Az alsó végtag egyéb törésének következményei
 
:Az S82.-, S92.- és T12 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T93.3 Az alsó végtag ficamának, rándulásának és húzódásának következményei
 
:Az S73.-, S83.-, S93.- és T13.2 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T93.4 Az alsó végtag idegei sérülésének következményei
 
:Az S74.-, S84.-, S94.- és T13.3 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T93.5 Az alsó végtag izom- és ínsérülésének következményei
 
:Az S76.-, S86.-, S96.- és T13.5 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T93.6 Az alsó végtag összezúzódásának és traumás csonkolásának:következményei
 
:Az S77-S78, S87-S88, S97-S98 és T13.6 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T93.8 Az alsó végtag egyéb megjelölt sérülésének következményei
 
:Az S70.-, S75.-, S797-S798, S80.-, S85.-, S897-S898, S90.-, S95.-,:S99.7-S99.8, T13.0, T13.4 és T13.8 tételbe található sérülések késői hatása
 
T93.9 Az alsó végtag k.m.n. sérülésének következményei
 
:Az S79.9, S89.9, S99.9 és T13.9 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T94 Többszörös és meg nem jelölt testtájak sérülésének következményei
 
T94.0 A többszörös lokalizációjú sérülés következményei
 
:A T00-T07 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T94.1 A k.m.n. lokalizációjú sérülés következményei
 
:A T14.- tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T95 Égések, maródások és fagyás következményei
 
T95.0 A fej és a nyak égésének maródásának és fagyásának következményei
 
:A T20.-, T33.0-T33.1, T34.0-T34.1 és T35.2 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T95.1 A törzs égésének, maródásának vagy fagyásának késői hatása
 
:A T21.-, T33.2-T33.3, T34.2-T34.3 és T35.3 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T95.2 A felső végtag égésének maródásának vagy fagyásának következményei
 
:A T22-T23, T33.4-T33.5, T34.4-T34.5 és T35.4 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T95.3 Az alsó végtag égésének maródásának vagy fagyásának következményei
 
:A T24-T25, T33.6-T33.8, T34.6-T34.8 és T35.5 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T95.4 A megégett és maródott testfelület kiterjedése szerint osztályozott égés vagy fagyás következményei
 
:A T31-T32 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T95.8 Egyéb megjelölt égés, maródás vagy fagyás következményei
 
:A T26-T29, T35.0-T35.1 és T35.6 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T95.9 K.m.n. égés maródás vagy fagyás következményei
 
:A T30.-, T33.9, T34.9 és T35.7 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T96 Kábítószerek, gyógyszerek és biológiai anyagok okozta mérgezés következményei
 
:A T36-T50 csoportba sorolt mérgezés késői hatása
 
T97 Az elsősorban nem gyógyszerként használt anyagok okozta mérgezés következményei
 
:A T51-T65 csoportba sorolt mérgezés késői hatása
 
T98 A külső okok egyéb és k.m.n. hatásainak következményei
 
T98.0 A testnyílásokon át bejutó idegen test következményei
 
:A T15-T19 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T98.1 Egyéb és k.m.n. külső okok következményei
 
:A T66-T78 tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T98.2 A trauma bizonyos szövődményeinek következményei
 
:A T79.- tételbe sorolható sérülések késői hatása
 
T98.3 Az orvosi (sebészi) kezelés szövődményeinek következményei, m.n.o.
 
:A T80-T88 tételbe sorolható szövődmények késői hatása
 
{{BNO10}}
36 747

szerkesztés