|
Az erdélyi [[magyar irodalomtörténet|magyar irodalom]] [[Magyarország]]on csak halála után felfedezett alakja volt. Egyik leghíresebb könyve a ''[[Kard és kasza]]'', amely több generációs családi életrajz formájában áttekinti a történelmünket [[1050]]-től egészen a mai korig. [[1944]]-től [[Németország]]ban, majd [[1952]]-től haláláig az [[Amerikai Egyesült Államok]]ban élt. [[Nicolae Ceauşescu]] elnökségének éveiben Romániában könyveit betiltották. Műveit [[Magyarország]]on a [[rendszerváltás]] óta jelentetik meg, korábban itt szinte ismeretlen volt.<ref>[http://index.hu/kultur/klassz/wass0517 "…egyszerűen nem vettek róla tudomást. Sem a romániai magyar írói hagyomány ébresztői, sem Béládi Miklós, Pomogáts Béla, Rónay László, az emigrációs irodalom kiváló ismerői. Valószínűleg nem tartották az életművet olyan értékesnek, mint például Nyirő Józsefét, ráadásul a mérvadó emigráns folyóiratokban, lapokban sem volt jelen Wass."]</ref>
Irodalmi munkásságának kritikai feldolgozása ma is folyik. Népszerűsége az [[1990-es évek]] végétől az [[erdély]]i olvasók mellett a magyarországi irodalmilag műveletlenebb olvasóközönség körében is folyamatosan növekszik. [[2005]]-ben [[A Nagy Könyv]] című magyarországi felmérésben az egyik legnépszerűbb magyar írónak bizonyult: ''[[A funtineli boszorkány]]'' című művét az olvasók a legnépszerűbb 12 magyar regény közé választották, az 50 legnépszerűbb magyar regény között pedig további két műve is szerepel: az ''[[Adjátok vissza a hegyeimet!]]'' és a ''Kard és kasza''.
==Irodalmi munkássága==
A fiatal gróf számára az irodalmi sikert az 1934-ben megjelent A farkasverem című regénye hozta meg, aminek köszönhetően [[Baumgarten-díj]]ban részesült és több irodalmi társaság is tagjává fogadta.
"Természetérzéke, tájmegidéző képessége közepescsodálatos. Művei szélesen hömpölygő, irodalmirobbanó giccserejű, nagyvonalú alkotások. A fiatal erdélyi prózaírók közül kiválik egyéni hangjával, látásmódjával; izgalmas történetei úgy áradnak belénk, mint egy forró vérhullám." (Molter Károly szavai. Lásd: Erdélyi Elbeszélők, Kolozsvár, 1941. E kötetben szerepel még: Asztalos István, Bánffy Miklós, Gagyi László, Gulácsy Irán, Hunyady Sándor, Kacsó Sándor, Kemény János, Kós Károly, Kovács László, Kuncz Aladár, Makkai Sándor, Molter Károly, Nyírő József, Sipos Domokos, Szencei László, Tamási Áron: az erdélyi magyar irodalom színe-java!)
Versei élvezhetetlenek, tele kínrimekkel, csikorgó szókapcsolatokkal.A mai fogadtatással ellentétben, a háború előtt, Erdélyben kiadott verseit nem igazán méltatta a közönség. Ennek több oka is volt. Egyrészt akkori témakereséséből hiányzott két lényeges, a későbbi írásaiban nemegyszer domináns politikai elem: utalás a trianoni elcsatolás lelki következményére és az erdélyi magyarság tragikus sorsára. Ez lényegesen megkülönböztette a sokkal népszerűbb Reményik Sándortól, vagy a szlovákiai Mécs Lászlótól, akiket a mai Wass Albert-rajongók azonos rendezvényeken szavalnak. E nélkül a politikai utalás nélkül, a verseiben fel-felbukkanó, elcsukló hangú önsajnálattal, a romantikus tájképeken merengő bukolikus hanggal, a fiatalkori, beteljesületlen szerelem képsoraival szerette volna meghatni szerzőjük az olvasót, rendszerint a körüludvarolt hölgyet. Verseinek modorossága lényegesen megkülönböztette Ady Endrétől, akitől viszont számtalan fordulatot kölcsönzött és sajnos a kölcsönvett fordulatokat mind közhellyé silányította. Ha a világháborúk között írt verseiben megjelenő modorosságnak a nyelvi kifejező eszközeit keressük, azt találjuk, hogy vannak olyan tudatos kliséi, fordulatai, amelyek a giccsirodalomban jól leírt stilisztikai eszközökre épülnek. Ilyen a „szív”-hez szólás, „szív”-be látás stb. Érdekes, hogy amikor a „szív”-re való hivatkozással helyettesíti az érzelem leírását, azonnal archaizálóvá válik a stílusa. Ez különösen szembeötlő az angol nyelven írt verseiben. Vannak tudatalatti komponensei a „szívhez” kapcsolódó archaizálásnak, és találunk olyan fordulatokat is, amelyeket – feltehetően – tudatosan használ a szótagszám, vagy a rím miatt. Az archaizáló szókincse is kétféle: vannak tudatosan választott régies kifejezések, amelyeknek sajátos stilisztikai funkciót szán, de találunk számtalan olyan kifejezést – stilisztikailag semleges környezetben megjelenő – szóalakot, amelyekben a tájszavakról és a régies nyelvtani alakokról feltehetően a szerző nem tudja, hogy azok tájszavak, vagy ma már egyszerűen helyesírási hibának számító alakok. Jellemző, hogy a szerkesztők Wass-szöveg iránti áhítata (vagy a szerzői önkény!) oly messzire terjed: inkább helyesírási hibákkal közlik újra több versét és néhány prózakötetét is, minthogy a mai helyesírási szabályokat követnék a nyomtatás során. Feltehetően úgy képzelik, hogy ezek mind az „ősi, tiszta magyar stílus” követésre méltó fordulatai. A Wass-kötetek több szerkesztője eltekint a Magyar Akadémia nyelvtani előírásaitól.
Azáltal, hogy „hűen” kinyomtatják (és újra nyomtatják) a legnagyobb „nemzeti költő” nyelvtani tévedéseit, mezőségi, román nyelvből kölcsönzött, nyelvi félrehallásait, illetve korabeli írásmódját, ezáltal a verseit újrakiadók és szerkesztőik hozzájárulnak a nyelvi tudatlanság terjesztéséhez. Rendkívül káros tevékenységet fejtenek ki: nyelvi bizonytalanságot teremtenek a felkészületlenebb olvasók körében. Ez a könyvkiadási eljárás különösen káros például a Magyar szórványvidéken, vagy iskolákban, ahol az olvasók ilyen hibás helyesírással tanulják meg a nyelvet.
== Élete ==
|
